Tur de Mur 2008

2008. július 28. hétfő
A 2007-es túra sikerén felbuzdulva baráti meg rokoni körökből többen is jelezték, hogy szívesen csatlakoznának az idei túrához, végül ki ezért, ki azért mondta vissza a részvételt, így a végére, vagyis a kezdetre hárman maradtunk, illetve A. öcsém jött velünk az első napon egy darabig.


A kezdő négyes

Előző héten nagy esők voltak, ám erre a hétre kiváló időt jósoltak a meteorológusok. Szombathelyről indult a csapat, és mivel itt szinte az összes kivezető utat ismerem, Tanakajdnál megpróbáltam keresni egy alternatív utat a kertek alatt, ez azonban nem sikerült, így hát vissza kellett térnünk a főútra. Vasszécsenyben megtekintettük az ország szerintem egyetlen (Uniós támogatással készült) villanyvilágításos aszfaltozott mezei útját, Rumban tízóraiztunk és fagylaltoztunk, majd a Rábánál elbúcsúztunk A. öcsémtől, aki Szombathelytől idáig kísért el bennünk. Kámnál kikerültük a 8-as út felhajtóját (egy helyi néni segítségével), itt ugyanis tilos volna kerékpárral felhajtani a 8-as főút kapaszkodóján, de azt már nem jelölik, hogy hogyan lehet kikerülni a szakaszt, egy messziről jött kerékpáros nem is tud mást csinálni, behajt a tiltott útra. Egyik kedvenc biciklitúrázóm, az amerikai dr. Marc J. Boyd észrevétele szerint: "Ha Magyarországon jársz, szokd meg, hogy törd a törvényt!" Beértünk Csipkerekre, majd átgurultunk rajta, ez egy hosszú lejtős falu, feltéve, ha jó irányból érkezik az ember, mint például most mi. Csehimindszenten pihentünk és fényképeztünk.

       
Csehimindszenti képek

Tovább a Mikosszéplak, Batyk, Zalabér útvonalon haladtunk, és Tüskeszentpéter felől értünk be Zalaszentgrótra, ahol egy remek IV. osztályú kocsmában söröztünk. A Kisgörbő, Nagygörbő, Sümegcsehi út nagyon szép, azonban itt kezdődnek a kicsit erősebb zalai dombok, ezeken kissé össze kellett szedni magunkat. Végül kissé elfáradva Bazsi felől érkeztünk Zalaszántóra, ahol a túra talán legjobb szálláshelye várt ránk. Este pizzázás és sörözés a helyi pizzériában, itt minden egy kicsivel többe került, mint ami az árlapon fel volt tüntetve, ezen kissé bosszankodtunk, de összességében így sem volt drága hely.
Megtett táv: 98 km (Z.: 88 km)

2008. július 29. kedd
Reggel bevásárlás a helyi Coop boltban, reggeli után a bicikliket hátrahagyva, kibuszoztunk a Tátika hegyhez. A várromnál négy lelkes fiatal gyalogtúrázóval találkoztunk, ők hatalmas hátizsákjaikkal a kék túra útvonalát próbálták bejárni Sümegtől, nemistudoménhogymeddig, de a Tátikáról lejőve nagyon elakadtak, ugyanis nem találták az utat, még akkor is a turistajelzést keresték, amikor már indult velünk a busz vissza Zalaszántóra.

   
Képek a Tátikáról

Tátika után kerékpárra pattantunk, és mivel házigazdánk azt mondta, hogy Vindornyalaktól Vindornyaszőlősig autóval is járható az út, arra vettük az irányt.


Úton - Vindornyalaktől Vindornyaszőlősig

Az információval ellentétben az út autóval nem járható, csak traktorral, esetleg kerékpárral, így jutottunk Vindornyaszőlősre, ami a helyiek tájékoztatása szerint egy halott falu. Hát tényleg elég kihaltnak tűnt, így csak hosszabb utánajárással jutottunk vízhez.

 
Valahol itt kezdett el kattogni a bal padálom, ami az egész további úton végigkísért.

Egy kis helyi útbaigazítással eljutottunk a bazaltbányához, itt - kissé aggódva - az erdőben rejtettük el a kerékpárokat, majd felmásztunk a Kovácsi hegyre a (híres?) Bazaltutcához. Ez egy tipikus tanúhegy, valójában egy meredek falú bazaltfennsík, mely egy 3,8 millió éves lávakitörés emlékét őrzi. 300 méteres magasságig a Pannon-tenger üledékei alkotják, ezen ül a kb. 25-35 m vastag bazaltlepény. A vékony bazaltréteg teljes vastagságában széttöredezett, pereme leszakadozott, így alakítva a nyugati végen lévő Bazaltutcát, a fennsíkon pedig bazaltdolinák keletkeztek, a csapadékvíz a töréseken lehatolva kioldotta a pannon kori rétegeket, az így keletkező üregeket, beszakadásokat pedig bazalttörmelék töltötte ki. Néhányuk dolinatóvá vált, itt esetenként tőzegmohás fűzlápok alakultak ki. A legszebb látvány a valamikor 1700 méter, mára  a bazaltbányászat miatt már csak mintegy 800 méter hosszú Bazaltutca. Itt a leszakadt bazalttömbök széttöredeztek és egymás közelében maradtak, így egy árokrendszer alakult ki több kisebb üreggel, barlanggal. Ezek közül a legismertebb a Vadlány-luk. Ezt a barlangot, bár tábla is jelölte, nem sikerült megtalálnunk.

    
Bazaltutca - részlet

Ezek után visszatekertünk Zalaszántóra, kissé rendbe szedtük magunkat, majd feltekertünk a buddhista sztúpához. Az építmény szép. Elolvastam az ott található vendégkönyvet, lelkes látogatói beírások vannak benne, de én magam nem éreztem semmiféle lelkesedést, ez nem a mi kultúránk... A zalaszántói XIII. századi templom, az igen... Ott nem voltak látogatók, itt igen...

       
Sztúpa, templom, érzések

Már kezdett sötétedni mikor visszagurultunk a faluba, a Turul vendéglőben megvacsoráztunk és eltettük magunkat másnapra.
Megtett táv: 35 km

2008. július 30. szerda

Hiába volt időben ébresztő, nem tudtunk időben elindulni. Csak felsorolásszerűen említem az útvonalat: Karmacs, Kehidakustány, Zalacsány, Zalaapáti, Zalaszabar. Aztán, hogy a többi falu ki ne ne maradjon: Orosztony, Kilimán, Gelse, Zalaszentbalázs.

       
A zalaszabari Puskás Ferenc szobor

Már előbbről is, de főleg Zalaszabartól kezdtük megtapasztalni a Zalai-dombság egyik jellegzetességét, az észak-déli irányú párhuzamos völgyeket, melyekben könnyen lehet pedálozni, de ha a biciklis nyugat-kelet irányba szeretne menni, akkor időnként felemlegeti a kerékpárosok istenét. Ez utóbbinak élő példája a Börzönce és Bucsuta között út, amely nincs is rajt a papírtérképeken, de én egy internetes térképen úgy láttam, hogy létezik, a többiek nem nagyon bíztak benne, nekem is voltak kétségeim, de nagyon magabiztosnak igyekeztem mutatkozni, és az út VOLT. Hogy milyen, arról tanúskodjék az ott készült alábbi három fénykép.

       
Három 15%-os emelkedő egymás után. Országos csúcs.

A másik oldalon, Bucsuta irányába 13%-os a lejtő. Az út vadonatúj és kiváló állapotú. Csakis ezért, itt a biciklit 61 km/h-val engedtem le a lejtőn, csomaggal a csomagtartón. Ez, be kell vallanom, felelőtlenség volt, de az élmény... meg hát megküzdöttünk érte!
A szállást eredetileg Bázakerettyére terveztük, de ebben a valamikor olajbányászatáról, ma már inkább termálfürdőjéről híres faluban egyszerűen nem találtunk szállást, így hát Kistolmácsig tekertünk, szállásunk a Fortuna panzióban volt. Ez első ránézésre kissé rémes helynek tűnt - rendetlenség az udvaron, égett olajszag a lépcsőházban, stb., de a vendéglátók nagyon kedvesek voltak, a vacsora is jó volt, ezért végül is jól éreztük magunkat.

   
Kistolmácsi képek

Megtett táv: 95 km, maximális sebesség 61 km/h (Börzönce-Bucsuta között)

2008. július 31. csütörtök

Először úgy terveztem, hogy Nemesnépnél megyünk át Szlovéniába, de az előző esti megbeszélésen úgy határoztunk, hogy délebbre tesszük át az útvonalat. Bázakerettyénél működő olajkutakat is láttunk, azt nem tudom, hogy termelnek-e még, vagy csak bólogatnak a szivattyúk, aztán a Budafa-pusztai arborétum mellett haladtunk el, majd Kiscsehinél mentünk át egy erdészeti útra. (Megjegyzés: A kutak többségét, vagy mindet(?) néhány évvel később leszerelték, 2015-ben már nem voltak meg.)

      
Erdő, vadregény

 és MOL-kút

A környéken eléggé jelentős erdőirtásokat láttunk, ez főleg Z.-ben váltott ki visszatetszést, melynek hangot is adott.
Tornyiszentmiklósnál hagytuk el Magyarországot. Már négy napja voltunk úton, de Szlovéniában találkoztunk először kerékpártúrásokkal, meg egyéb országúti kerekezőkkel, ehhez át kellett mennünk a határon. Sajnos, Magyarországon nem sokan űzik ezt a műfajt. Gyér forgalom mellett értünk be Lendvára, ahol egy traffipaxos rendőrpárt láttunk, akik éppen egy szlovén autóst büntettek - a szlovén rendőrök híresek szigorúságukról, erre később még visszatérek. Az autópálya Lendva mellett épül, de még nincsen kész, ezért a főúton Muraszombat irányába őrületes a kamionforgalom, olyasmi, mint nálunk a 86-oson, talán a kamionok is ugyanazok. Viszont velünk ellentétben a szlovénok bizonyos mértékig kezelik a problémát, a főút mellett végig kerékpárút van, ami lakott területen kívül egyben traktorút is. A kamionok (meg az autók is) lakott területen kb. 70 km/h-val dübörögnek végig, mintha csak otthon lennénk, szlovén rendőrök, hajrá, itt aztán lehetne traffizni!


Kerékpár- és traktorút. Háttérben látható, hogy a főútra mivel tilos behajtani...

Gor.Bistricánál elhagytuk a főutat, ettől kezdve a Mura-völgyi kis falucskákban haladtunk tényleg csekély forgalom mellett. A falvakban láthatóan kisparcellás növénytermesztésre, háztáji állattenyésztésre, meg lehet, hogy teljes önellátásra rendezkedtek be, mert boltot, kocsmát egyik faluban sem láttunk. (Hazudni nem akarok, egyik faluban VOLT egy Mercator élelmiszerbolt.) A házak általában szépek, rendezettek, a legtöbbje itthon bizony az élmezőnybe tartozna.
Izakovcinál szinte véletlenül vettünk észre egy táblát, ami valamilyen vízimalmot volt hivatott jelezni, letértünk az útról és nemsokára a Muránál voltunk. Itt egy katamaránszerű felépítményen levő úszó vízimalmot csodáltunk meg, no meg egy falábakon álló kalyibát, ahol rögvest megkóstoltuk a szlovének kiváló sörét, a Laskót.

   
A Mura Izakovcinál

A vízimalom

Muraszombatra beérve rövid keresgélés után megtaláltuk a szállásunkat, egy iskola kollégiumát, ahol viszont zárt ajtó fogadott bennünket. Helyzetfelmérés, telefonálgatás, és rövid várakozás után befutott a "portás", akinek, minthogy szlovénül nem tudunk, Z. németül köszönt, G. angolul, erre az úriember megkérdezte: magyarul is beszélnek, ugye? Elfoglaltuk a szállást, ez volt a legdrágább a túra során, de még így is sokkal kevesebb, mint a többi szlovén ajánlatban szereplő szállás. Elindultunk egy városnéző sétára, melynek során rövidesen kiderült, hogy a Muraszombat nem egyhamar lesz turistacélpont. Egyfelől nem sok látnivaló van a városban, belvárosa gyakorlatilag nincs is, viszont éttermet sem könnyű találni, nekünk úgy sikerült vacsorához jutni, hogy megkérdeztünk egy felszolgálót egy fagyizóban a lehetőségekről. (Fagyizó, kávézó és cukrászda van bőven!) A város talán egyetlen pizzériájában, ahová a felszolgáló útmutatása alapján jutottunk el, hasonlóképpen jártunk, mint a szálláshelyünkön, Z. először németül beszélgetett a pincérnővel, majd magunk között magyarul tárgyaltunk, mire a pincérnő közölte, hogy egyszerűsítené a kommunikációt, ha mindannyian magyarul beszélnénk... A pizza, bár kissé drága volt, de hatalmas és finom, a Lasko sör remek, így hát elégedetten sétáltunk vissza a kollégiumba.
Megtett táv: 75 km

2008. augusztus 01. péntek

Muraszombatról Regede (a szlovén Gor.Radgona, vagyis az osztrák Bad Radkersburg) felé vettük az irányt, és mivel a távolság nem volt nagy, hamar oda is értünk. Nem ritka szokás a XX. századi Európában egy település kettévágása országhatárokkal. Itt is ez történt, az I. világháborúban véres harcok dúltak a város birtoklásáért a dél-szlávok és az osztrákok között, aminek "eredményeként" a város egyik fele ma Szlovéniához, másik fele Ausztriához tartozik, a határ pedig a Mura, a két városrészt pedig egy híd köti össze. A szlovén rész nem túl izgalmas, viszont az osztrák nagyon is, a dögunalmas Muraszombatnak pont az ellentéte, napokig el lehetne sétálgatni a gyönyörű és szépen rendben tartott belvárosban. Talán inkább itt kellett volna szállást szerezni, de talán majd egyszer visszatérünk.
Cankovánál mentünk vissza Szlovéniába, majd a 440-es úton haladtunk észak felé, Krascinál az úton láttam és  fényképeztem az alábbi feliratot, amelyről a túrát is elneveztem.

    Tur de Mur, avagy a Mura-túra, felirat az úton

Bonisdorfnál visszatértünk Ausztriába, a volt határátkelőhelyen pihentük ki az előtte lévő meredek kapaszkodó fáradalmait. Aznap hatszor léptünk át különböző helyen országhatárokat. Taukánál találtunk egy 17%-os emelkedőt, és mivel már nem volt sok hátra a napból, nem nagyon kellett "tartalékolni", feltekertem rajta. Neumarktnál megnéztük a Rábát, meg egy kis osztrák mini vízierőművet, majd Alsószölnöknél értünk vissza Magyarországra. Itt búcsúztunk el Z.-tól, aki északnak vette az irányt, és Szentgotthárdtól vonattal ment haza. Mi G.-val Felsőszölnökre mentünk, szállásunk a Julianna panzióban volt, közvetlenül a határ előtt, ez egy nem rossz hely, és csak kicsit drágább az átlagosnál. Felsőszölnökön csak kocsmák vannak, ezért kis szusszanás után visszamentünk Alsószölnökre vacsorázni, a vendéglő nevét rejtse jótékony homály, de ezt elárulhatom, hogy bár a kiszolgálás színvonala jeles volt, a konyhájuk csapnivaló. Itt ért bennünk az eső, itt vártuk ki annak végét, majd a gőzölgő úton, párásan ködlő erdők között, majdnem sötétben értünk vissza a szállásunkra.
Megtett táv: 93 km, maximális sebesség: 52 km/h (már nem tudom, hogy hol volt)

2008. augusztus 02. szombat
Reggel házigazdáink egy nagy asztalt terítettek be vargányával, tinórúval, meg egyéb erdei gombával, amit hajnalok hajnalán szedtek. Mi reggeliztünk, és indultunk hazafelé.
Felsőszölnöktől kb. 3 km-re van Kétvölgy. Ha valaki egyik faluból valaki át akar menni a másikba, annak be kell menni Szentgotthárdra, és úgy kell visszamenni a másik faluba, ez kb. 30 km-es út. Régi terv, hogy a két falut úttal összekössék, az alapkövet tavaly rakta le a magyar és a szlovén miniszterelnök, (nem tudom, miért kellenek ehhez miniszterelnökök), meg tervtábla is jelzi, hol lesz majd (egyszer) az út. Miközben ezt csodáltuk, jött egy ember, és mondta: "Ezek a kibaszottak idejöttek ünnepelni, aztán azóta se csináltak semmit!" Egyrészről valószínűleg igaza lehetett, másrészről, ahogy elnéztem, ha az ő adójából épül az út, még nagyon sokáig nem lesz kész... Alsószölnökön legurultunk a Rábához, ott is van egy kis vízi erőmű, kicsit hangulatosabb építmény, mint a tegnap látott osztrák áramfejlesztő. Szentgotthárdon nem sokat időztünk, Rábafüzesnél még ittunk egy jó kávét, aztán kimentünk Ausztriába, terv szerint a határ melletti kis falukon, nagy dombokon keresztül jöttünk volna Bucsuig, de az osztrákok - talán biztonsági okokból - a határ közelében teljesen mellőzik az irányjelző táblákat. Így aztán akaratunk ellenére Güssingben kötöttünk ki, majd azt elhagyva egy darabig az 56-os főút mellett haladtunk, végül rátértünk a széles, kiváló minőségű és szinte teljesen kihalt főútra. Több lehetőség is volt visszajönni Magyarországra, én a fülledt nagy meleg miatt a legrövidebb utat, Pornóapátit választottam volna, de ezt sem jelezte tábla! Ezért Deutchshützen után, mikor a főút kezdett elkanyarodni haladási irányunktól, letértünk egy mellékútra, és kiértünk a Pinka határfolyóhoz, szerencsére találtunk rajt egy hidat, azon átmenve pedig a Pornóapáti és Horvátlövő közti úton találtuk magunkat. Nardán pihentünk egy rövidet, de gyorsan indultunk tovább, mert a hegyek mögött sötét felhők gyülekeztek, és a szél is feltámadt. Feltámadt, méghozzá úgy, hogy a toronyi úton még a dombokon felfelé is 30 km/h-val tekertünk. Épp csak beértünk Szombathelyre, egy oladi buszmegállóba még sikerült beállnunk, és leszakadt az ég. A buszmegállóban vártuk ki az eső végét, szerencsére nem tartott sokáig, aztán az esőtől vizes úton tekertünk haza. Este pedig már Z.-val hármasban az Öreg Sam étteremben értékeltük ki a túra eseményeit, és elevenítettük fel az élményeket.
Megtett táv: 92 km, hat nap alatt összesen 488 km.

Összegzés:
Szokásainktól eltérően a 2008-as túrán néhány napra elhagytuk kis hazánkat, és más országokban is nyomtuk a pedált. A nagy kérdés, hogy hol jobb kerékpározni, külföldön, vagy idehaza? A válasz pedig az, hogy itthon jobb, mert a hazai utakat, tájakat jól ismerem, szeretem, de külföldön azért egy kicsikét érdekesebb, viszont akkora meglepetés azért nem ért ott sem.
Mint már az elején említettem, kicsi volt a csapat, no de kis csapat, kis gond, nagy csapat, nagy gond, és különben is, "csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végig csinálja, csak az jöjjön", idézet az LGT-től. Mindazonáltal a következő évi túrákra is (ha lesznek) fogok hívni minden barátot, akivel jó eltölteni pár napot.
A túra nehézségi foka közepes volt, nem volt olyan pont az úton, amikor erőm végére jártam, ez kicsit hiányzott is, de ezt az állapotot nem lehet úgy elérni, hogy na, itt van egy hegy, akkor erre még "csakazértis" feltekerek teljes erőből, hogy jól elfáradjak.., ezt így nem lehet. Másik része a dolognak, hogy kerékpározás közben lehet csodálni a hegyeket, mezőket, folyókat, falvakat, de már ekkora napi távolságoknál is jórészt kimaradnak a kulturális látnivalók, templomok, múzeumok, ezek megnézéséhez kevés az idő, hiszen a nap számottevő részét nyeregben töltjük, amit nem, azt pedig pihenéssel. Lehetne fordítani az arányokon, de én már csak ezt a stílust szeretem, és ez már így is marad...