Bicikli 2020

És eljött a 2020-as esztendő, amelyre egy év kihagyás után főcsapásként ismét kerékpártúrát terveztünk, egy jó kis Balaton-megkerülőset. Ezt talán kicsit túl korán tettük, mert ez az év a koronavírus járványról szólt, amely nagyjából keresztbe is tett ennek a szép tervnek. Én mindenesetre elkezdtem edzeni, március 15-én elmentem Vasszécsenybe, ami oda-vissza a kitérőkkel sem volt sokkal több harminc kilométernél, de a nagy téli tespedés után azért megéreztem a távot. Egy héttel később egy kellemes tavaszi délutánon kimentem a Parkerdőbe. Emlékeim szerint ez valamikor egy kiváló kiránduló terep volt, mára már sajnos nem az, iszonyú autósforgalom van a töredezett úton, illetve elég hosszan kétoldalról lakóparkok szegélyezik. Visszafelé készítettem egy fotót a volt szabadidőközpontról, amely fiatal koromban több nagyszerű könnyűzenei koncert helyszíne volt, ma már csak egy teljesen lepusztult épület emlékeztet a szép múltra.


Szombathelyi "Szabadidőközpont" 2020-ban

Március utolsó hétvégéjén csodás idő volt, kicsit sajnáltam, hogy bevezették a járvány miatt kijárási korlátozást, de ez nem akadályozott meg abban, hogy egy szép túrát tegyek. Kimentem a vépi temetőbe nagyszüleim sírjához, majd a vépi erdőn át átmentem Porpácra. Az erdőben hosszan toltam a kerékpárt, élveztem a csendet, a napsütést és az éledező tavaszt. Porpác után Csénye, aztán Ikervár után Rum következett. Rumtól Szombathelyig kiépített kerékpárúton lehet menni, mert elkészült a Csempeszkopács-Vasszécseny szakasz is. Itt több "tekergővel", illetve futóval is találkoztam, látszott, hogy mások is szeretnék kihasználni a jó időt. Ez egy 60 kilométeres kör volt, lábbal még nem bírtam annyira, mert nem voltam edzésben.
Április 4-én öcsémmel elmentünk Vasszécsenybe, ahonnan Kenézbe szerettünk volna átmenni, de nem jó úton indultunk, Pecöl lett belőle. Az odavezető úttalan út csak extra száraz időben járható, nem jó terep. Lábilag meglepően jól bírtam, kevéske "edzéstől is visszatért a jó formám. Másnap Z. barátommal mentünk át Balogunyomból a mezőn át Táplánszentkeresztre, az utak kritikán aluliak, téglatörmelékkel felszórtak, az árkokban pedig lépten-nyomon kidobott szeméttel találkoztunk. Csak Csempeszkopácsig mentünk , a kerékpárúton szokatlanul sok bringás volt látható, onnan Sorkifalud felé vettük az irány, én Balogunyom érintésével tekertem haza.
Húsvétkor szerettem volna egyet tekerni Zs.-vel, de nemet mondott és nagyon okosan tette, a kijárási korlátozások miatt ez tényleg nem lett volna szerencsés. Ezért nagypénteken egyedül mentem egy Pornóapáti, Narda, Dozmat kört, nagyszombaton Z.-vel egy Balogunyom, Egyházashollós, Rábahidvég, Püspökmolnári kört. Szombathelyre visszaérve találkoztam P.Z.-vel, aki a fiával biciklizett. Húsvét vasárnap A.-val elmentem Vasszécsenybe és vissza, ez nem nagy távolság, de neki elsőre nem is lett volna jó többet mennie.
Körmendre még sosem mentem biciklivel, április 18-án ez is megvolt, Z.-ve mentünk, nekem ez egy hetvenes táv volt.
Minden hétvégén biciklizek, ha jó idő van. Április utolsó szombatján nagyon szeles idő volt, Cs.R.-rel mégis nekivágtunk egy klasszikus Narda, Pornóapáti, Nárai körnek. Visszafelé a nárai erdőn át a Parkerdőbe szerettünk volna jutni, ez nem pontosan sikerült, a kiskertes övezet poros, kavicsos útjaira jutottunk ki, mert sajnos már nem tudok olyan jól tájékozódni, mint régen. Másnap Z.-vel Balogunyomból Ikervárra mentünk, majd Kenézből a mezőn át Vasszécsenybe és Sorkifaludon keresztül vissza Balogunyba, nekem majdnem meg is lett a nyolcvan kilométerem.
Kicsit már olyan ez az írás mint egy biciklisblog. Vagy nem, inkább egy statisztika, de vállalom.
Május elseje sajnos egy nagy tespedés volt, de másodikán öcsémmel Bucsu felől Bozsokra mentünk, majd az erdőn át Velembe. Ez egy nagyon szép út és vannak még benne felfedezendő lehetőségek. Hazafelé menet megnéztük a lukácsházi kilátót is. Ez annyira jó út volt, hogy következő héten fiamnak is megmutattam, viszont vele átmentünk Velemből Kőszegre és úgy mentünk haza.
Még mindig csak május volt, de már az egész környéket bejártam, ezért hogy egy kis színt vigyek a történetbe, a következő utat terveztem:



Körmendre vonattal vittük le a bicikliket Z.-vel, onnan egy kis Őrség, egy kis Zala, nagyon szeretem mindkét tájegységet. Én Szombathelyig tekertem, aznap megvolt kb. 70 kilométerem. Nagyon kellemes, enyhén felhős idő volt.
Következő túrám egyedül tettem meg. Egy már sokszor járt úton mentem Kőszegfalvától Peruska Máriáig. Előző heti gyalogos kiránduláson figyeltem fel arra, hogy, hogy onnan jelzett utakon elméletileg át lehet menni Csepregre, és valóban. Ez egy csodás erdei út, amit másoknak is meg szeretnék mutatni. Csepregről Bük, Bő, Hegyfalu érintésével a 86-os úton mentem vissza Szombathelyre. Nemrégiben itt egyáltalán nem lehetett volna biciklizni, de amióta elkészült a gyorsforgalmi, hétvégén eléggé kihalt, igaz, hangulata nullához közelít. Nagyjából 80 kilométert tettem meg, napsütésben és erős szembeszélben. A nap jócskán megégetett, a nyáron óvatosabbnak kell lennem.
A nyár eleji esős időjárás meg egy szarvasi kirándulás miatt kis kihagyás után július 4-én megcéloztam az Irottkőt, ami egy fontos célpont, ezzel a csúccsal mindig magamnak akarok bizonyítani. Szombathelyi indulással Rohonc felől mentem fel, Léka és Kőszeg felé pedig vissza, ez így kb. 80 kilométeres körtúra. Az idén valahogy könnyebbnek tűnt felmenni, bár hazafelé kicsit kínlódtam már.
Egy hét múlva Z.-val lenyomtunk egy Szentpéterfa - Pornóapáti kört.
Július a sok eső miatt nem volt igazán alkalmas kerékpározásra, de a hónap utolsó vasárnapján elmentem kerékpárral gombászni. A Nárai - Dozmat közötti erdei utat jártam be, egyszer régen már jártam ott, de sokkal szebb lett azóta, nem is emlékeztem már, hogy ennyire szép és még gombát is találtam. Hazafelé, már Szombathelyen óriási felhőszakadás kapott el, de nem zavart, felvettem az esőköpenyt és hazatekertem a szakadó esőben.
Augusztusra betört a nyári meleg, elsején Z.-vel bejártuk a kiváló Kőszegfalva - Peruska Mária - Csepreg utat, ez egy árnyas erdőben ilyen melegben a lehető legjobb időtöltés. Hazafelé a büki úton túl nagy volt az autósforgalom, ezért Acsád után kimentünk a régi 86-osra, de ott is. Teljesen érthetetlen hogy egy fülledt nyári estén az emberek miért ülnek egyáltalán autóba és hogy miért nem a barátaikkal söröznek inkább.

Következő szombaton gondoltam egy merészet és felmentem a Kőszegi hegyekbe. Kicsi messze kerültek tőlem, a táv oda-vissza negyven kilométer és akkor még csak a hegyek alatt vagyok. Igazi kánikulai idő volt, nem biztos, hogy ilyenkor legjobb hegyet mászni, viszont ereszkedni már igen. Az online térkép nem sokat segített, viszont a hegyen, amerre én mentem, nem volt kiírva útjelzés.
Ezért: Hétforrás után tovább kell menni, amíg csak visz az út. Egészen addig, amikor "maga alá fordul", azaz egy hajtűkanyart vesz, ott el kell hagyni az aszfaltot és egyenesen tovább kell menni a kavicsos erdei úton. A Zeiger-nyereg pihenő nagyon messze van, de egészen addig magabiztosan és semerre sem letérve (bár ez nem is nagyon lehetséges) a fő úton kell haladni, amely kerékpárral is jól járható. Az utat gyönyörű erdők szegélyezik, a csend és az embernélküliség garantált. A Zeiger-nyeregnél több választási lehetőség is van, de itt is a főutat kell követni, (vigyázz, enyhén jobbra kanyarodik!) mert ez visz az innen már nem túl messze lévő Vöröskereszthez, ahonnan meg már minden erdőjáró tudja az utakat, aki meg nem, annak ott vannak a térképek és irányjelzők.


Vöröskereszt felirat:

Kereszt a hegyen,
Szenthely ahol a fák,
az állatok, az ember
és a lélek találkozik.
Szenthely mert érezni
hogy jelen van Isten ...

Vöröskereszttől még felmentem Hörmann-forráshoz és egy nagy lendülettel legurultam Velembe, majd hazatekertem.

Augusztus huszadika egy csodás és emlékezetes napként íródik be a túraleírásokba, útitársammal egy erősen kibővített Peruska Mária - Csepreg kört járunk be. Ennek során szinte mindent megnéztünk, ami nem esett nagyon távol ettől az útvonaltól. Felmentünk a lukácsházi kilátóra - a "hegyen" éppen gulyásfőzős-sütögetős partyt tartottak. Kőszegfalva és Csepreg között egyetlen emberrel sem találkoztunk, pedig ebben a majdnem-kánikulában az erdő egy kiváló opció. Peruska Mária mindig jó hely és most is az volt. Csepregen fagyiztunk, majd körbekarikáztuk Bük-fürdőt. Bükről akár vonattal is haza lehet(ett volna) jönni, de mi az Acsád - Meszlen - Kőszegpaty - sertéstéstelep - Gyöngyösfalu - Gencsapáti-Szentkút úton jöttünk vissza a városba. Szombathelyen az Innoflóra kertészetnél átmentünk a Perint-hídon (ez egy általam nem ismert út volt eddig) és a mezőn átvágva a Parti-kertészetnél lyukadtunk ki. Szombathely Fő terén pizzáztunk és mivel a kilométeróra szerint már csak alig több mint tíz kilométer hiányzott a százhoz és útitársam nagyon szerette volna, hogy meglegyen a száz, egy városnézés keretében letekertük azt is. Egy nap alatt száz kilométert megtenni akkora teljesítmény, hogy arra bárki büszke lehet és mi azok is voltunk.

Két nap múlva T. barátomat vittem fel a hegyekbe, T. hozta a nevelt fiát is. Úgy gondoltam, hogy őket nem kell annyira kímélni, ezért egy Bucsu - Bozsok - Velem - Kőszeg klasszikust tekertünk le, szombathelyi indulással és érkezéssel, kevesebb nézegetéssel, inkább a testedzés fejezetre koncentrálva. Kirobbanó formában voltam, egy ilyen hegyi ötven kilométertől ezen az edzettségi szinten jóformán már el sem fáradok.

Azon a szeptemberi pénteken gyönyörű napos idő volt, de mivel élénk, mondhatni erős északi szél fújt, útitársammal az eredetileg tervezett Kőszegi hegyek helyett inkább dél felé indultunk, Zala és és Őrség irányába. Az útvonal erősen hasonlított a fentebb látható térképen is látható útra, de ezt most ellenkező irányból tettük meg, tehát Szombathelyről indultunk, majd Balogunyom, Sorokpolány, Egyházashollós, Döröske, Vaspör, Szőce és Őrimagyarósd érintésével érkeztünk Csákánydoroszlóra, ahol vonatra szálltunk és azzal mentünk vissza Szombathelyre. Ez így kb. 78 kilométer volt, de a jó hátszél megkönnyítette a haladást. Alapvetően kiválóra vizsgázott útitársam vadonatúj Kelly's kerékpárja, de még apróbb módosítások szükségesek lesznek a tökéletességhez.

Szeptember végére beköszöntött az ősz, pénteken csúnyácska, esővel fűszerezett hidegfront érkezett, ami majdnem keresztbe tett a szombatra tervezett biciklizésnek. De szerencsére nem adtuk fel, a bátorságnak és az optimizmusnak pedig meg is lett a jutalma, egy igazán izgalmas és tartalmas 56 kilométeres tekerés formájában. Egy lelkes új útitárssal voltam, akivel eddig még soha, egyetlen métert sem tekertünk együtt, már emiatt is emlékezetes volt ez a kirándulás. Egy viszonylag hosszabb és immár klasszikusnak mondható Gencsapáti - Peruska Mária - Csepreg - Bük - Acsád - Kőszegpaty - Gencsapáti kört jártunk be, az erdei utakon az esős nap után is jól lehetett haladni, különleges és nem szokványos élmény volt, hogy utolsó kilométereket sötétben tettük meg, telefonnal világítva. Hazaérkezésem után alig fél órával nagyon eleredt az eső, ha lenne Esőisten, akkor elrebegtem volna neki egy hálaimát ...

Minden héten bicikli! A csodás Kelly's csodaszép nyerge "visszacserélődött" a régi, ámde kényelmesebb no name nyeregre, ezen indulás után többször is kellett állítani, de aztán jó hátszéllel tudtunk Kőszegre menni. Megnéztük, hogy végre elkészült a piac mögötti fantasztikus platán körül a park, remélem, a munkagépek nem tettek kárt a fa gyökerében. A Szabó-hegyi szerpentin meglepően simán ment,  viszont a Hétforrástól elég nehéz visszakapaszkodni biciklivel az útra. A Stájer-házak felé vezető úton a Keresztkúti erdei szállás a civilizáció utolsó bástyája. Ezt a szakaszt nagyon régen már jártam, viszont már egyáltalán nem emlékeztem rá. a Google-térkép szerint nincs is meg végig az út, de mi bebizonyítottuk, hogy igen. Hörmann-forrás felett gombászgattunk volna, de a szokásos vargányázós helyünkön most csak gondolatfrissítős légyölő galócákat láttunk. Szent Viden is, mint az egész hegységben nagyon sokan voltak, nem is láttam még ennyi embert talán soha a hegyen. Legurultunk Velembe, majd Bozsok és Bucsu érintésével tekertünk vissza Szombathelyre, ahonnan egy vita, vagy inkább kérdés eldöntésének érdekében felhívtuk G.G.-t, este pedig újranéztük a mapy-n a túraútvonalat, eszerint ez egy 73,5 kilométeres kör volt, a legnagyobb elért magasságunk 725 méter, ha jól emlékszem. Biztos, hogy ez volt az eddigi legnehezebb túránk, de én most gyakorlatilag nem fáradtam el. Ahogy hazaértem, ÖT PERC múlva hatalmas felhőszakadás érkezett, ahogy az az elmúlt hétvégén is történt, ezért immáron kijelenthető és bizonyított tény, hogy Esőisten pedig van, hiszen lám, megint megkímélt az elázástól!

Október második szombatjára egy háromszemélyes kőszegi hegyi túrát terveztünk, ami sajnos nem jött össze, ezért magam indultam el egy egyszemélyes teljesítményfelmérősre Apátistvánfalvára. Ják felé mentem és Körmend felé. Sajnos Horvátnádalján egyszerűen megszűnik a bicikliút, táblák sem jelzik merre is lehetne tovább menni, marad a nyolcas főút, de pár száz méter után Kemestaródfa felé le lehet térni. Ez egy kis kerülő, de csak így érhető el Csákánydoroszló. Ja igen, Horvátnádalján defektem volt, de a belsőt kb. negyed óra alatt kicseréltem. Szentgotthárdon elfogyasztottam egy Aldis zabszeletet, ez kellett, mert Apátistvánfalva felé elég durva dombok nehezítik a haladást.


Apátistvánfalva, életkép

A templom-dombra még feltekertem, de az Apáti Hotelig már nem mentem el, mert azért jóból is megárt a sok. Az Apáti Hotelról azt kell tudni, hogy régen úttörő tábor volt, egykoron én is voltam ott, nosztalgiából szerettem volna megnézni, aztán mégsem néztem meg. Hazafelé a Hársas-patak mentén mentem és a Hársas tó felé, aztán Máriaújfalutól szinte pontosan ugyanazon az úton mentem haza, mint amelyiken jöttem. A Ják előtti és után erdőkben megnéztem van-e gomba, volt, nagyon friss fiatal őzlábakat találtam, szedtem is egy csomót.
Oda-vissza 131 kilométert tekertem le és persze, hogy elfáradtam, de nem purcantam ki, ennél sokkal többet alapesetben azért már nem tudok, kivéve, ha lenne miért, akkor a 200-at talán még meg tudnám csinálni.

Egy hét múlva mégis bepótoltuk az előző hétről elmaradt kőszegi-hegyi háromszemélyes kerékpározást. Autóval vittük fel a bicikliket az Okmányosnak, vagy Kincs-pihenőnek is nevezett parkolóba, ez volt a rajt és a cél is, így tettünk meg egy 33 kilométeres kört, ami bizonyos részeiben egyezett a két héttel előtti útvonallal, így tehát benne volt Hétforrás, Keresztkúti pihenő, Stájer Házak, Hörmann-forrás és Szent Vid is. Innen a Kőszeg felé vezető úton mentünk vissza rajthoz, ahol az autót is hagytuk. Útközben egy kis eső hátráltatta a haladást, ezt a fák alá húzódva vészeltük át, illetve elég hideg is volt, de ez mind hozzátartozik az októberi hegyhez. A csekély távolság ellenére eléggé fárasztó volt az út, talán a keményen friss hegyi levegőnek és az esőnek köszönhetően.

Október végén már nem feltétlenül kell számítani szép időre, hiszen ez az időszak már nem a vénasszonyok nyara. Azon a szerdán - ki tudja miért, talán a szerencse okán - mégis csodás idő volt, talán az egész ősz legszebb napja, az előző napi esőnek nyoma sem maradt. Útitársamat, én, mint "személyi edző" egy klasszikus Kőszeg - Oberpullendorf - Léka - Kőszeg útra vittem el. Az útvonalba beiktattam egy kisebb, még általam sem ismert szakaszt, ez jó döntésnek bizonyult, kicsit rövidebb lett a táv és kevésbé domborzatos az út. Különleges élmény volt a lékai nagytemplom kriptájának megtekintése, itt főként a Nádasdy család síremlékei és koporsói láthatók. A túrát Kőszegen az Ibrahim kávézóban elfogyasztott kiváló gesztenyepürével zártuk le.

Két napra rá elromlott az idő, de nem annyira, hogy ez megállíthatott volna, és útitársammal szemerkélő esőben indultunk dél felé. Az esőzónát hamar magunk mögött hagyva megnéztük a Gyöngyös-menti falvakat egészen Vasszécsenyig. A lipárti temetőben kerestük és meg is találtuk A. sírját, és egy kicsit próbáltunk visszaemlékezni rá. A viszonylag késői indulás miatt már nem mertünk elmenni Rumig, Csempeszkopácsnál zártuk a kört és Nemeskolta, Sorokpolány, Nemesrempehollós érintésével Egyházasrádócra mentünk, ahol G. szeretettel és finom teával várt bennünk. Rádócról kerrékpárral kész életveszély Szombathelyre eljutni, vagy csak hatalmas kerülővel lehetséges, ezért ezt az utat már vonattal tettük meg.

Mivel valószínűleg ez volt az idei év utolsó útja, egészen rövid összegzés: Kétezer-húsz a Covid éve volt és ez a szórakozás, utazás és kikapcsolódás sokféle lehetőségét zárta be, viszont pár újat is kinyitott. Én még soha nem láttam ennyi embert kerékpározni, bár ez főként az első, pánikolós időre volt jellemző. Jómagam is sokkal többet tekertem, mint pl. tavaly, útitársaim pedig egészen egyszerűen fantasztikusan voltak, köszönet mindenkinek, aki velem tartott, szeretném remélni, hogy mindenkinek tudtam adni valami kicsinyke élményt.