Passau 2018

Passau - Bécs kerékpárút, a klasszikus.
Ez Európa talán egyik legismertebb kerékpártúra útvonala.
Sok év óta gondoltunk rá, hogy egyszer meg kellene csinálni, két éve már a tervezéshez is eljutottunk. Akkor nem sikerült, tavaly meg más irányba mentünk.
És eljött a 2018-as év, amikor leporoltuk a terveket és a project új lendületet kapott. Az már elsőre azonnal látszott, hogy sokkal drágább kirándulás lesz, mint az eddigiek, közben meg beütött egy forintgyengülés is, ami tovább növelte a költségeket, de szerencsére megvolt a szükséges keret.
A tervezésben néha voltak lelkesedésbeli nehézségek, viszont a felkészülésen ez nem látszott, például többször tekertünk edzés és próba gyanánt kisebb távokat,  az ezeken szerzett tapasztalatok miatt úgy gondoltam, nem lehet probléma a Duna mellett sem.

Nulladik nap, szombat. A Passauba való eljutás nem volt túl egyszerű. Hárman vonattal utaztak oda, a többiek autóval, a kerékpárokat a Transittal vittük fel, amit öcsém még aznap vissza is hozott Szombathelyre. A Corolla velünk maradt. Szállásunk a Rotel Inn-ben volt, ami egy különös építmény a Duna-parton a belváros közelében, és amelyben újraértelmezhettük a kicsi szoba fogalmát. Délután kimentünk a "vonatosok" elé az állomásra, akik kissé kalandos körülmények után, de megérkeztek. Elindultuk sétálni a belváros irányába, de csak egy sörkertig jutottunk, ahol meghallgattuk egymás élménybeszámolóit az ideutazás viszontagságairól. Aztán tényleg megnéztük a belvárost, a városházát az árvízi mércével, meg a dómot is.


A passaui dóm

Gyalogosan azért nem is volt olyan kicsi a belváros, mint amekkorának elsőre tűnt. Este még egy kicsit rikikiztünk, ez egy két perc alatt megtanulható kártyajáték, fáradt túrázók számára lefekvés előtt agykikapcsolásnak kiváló lehet.

Első nap, vasárnap. Reggel, amíg a többiek aludtak, tekertem egyet a városban. Ez a csodásan hűvös időben, néptelen utcákon igazán jól esett, többet láttam a városból, mint az előző napi hosszú séta során összesen. Reggeli után a csapat kerékpárral indult a belvárosba, megnéztük az Ilz torkolatát, majd felgyalogoltunk a Veste Oberhausba, ez egy nagy vár a Duna bal partján, az Ilz torkolatnál. Innen nagyszerű kilátás nyílik az Duna és az Inn közt elterülő óvárosra. A kilátó-presszóban kávéztunk-söröztünk egy jót.


Passau a Veste Oberhaus alól, majdnem madártávlatból

Aztán próbáltuk megtalálni Gizella királynő sírját, ez második kísérletre sikerült is. Egy egyszerű templom előtt tettük le a kerékpárokat, melynek falán márványtábla jelzi, hogy
"Ezen ősi templom falai között nyugszik Boldog Gizella bajor hercegnő, Szent István felesége, az első magyar királyné, a niedernburgi kolostor apátnője".
A templom teljesen hivalkodásmentes, a jobb oldali hajóban található Gizella márvány síremléke, rajta és körülötte nemzeti színű szalaggal díszített koszorúk, amelyek mellé Cs.R. is elhelyezett egy levendulabokrétát. Sokáig ültem ott, különös meghatottság vett erőt rajtam azokban a percekben.
Aztán a kerékpárokkal leparkoltunk a Duna partján, majd befizettünk egy sétahajózásra, amely abból állt, hogy felmentünk a Dunán pár száz métert, majd a Duna és az Inn közös szakaszán lecsorogtunk egy kicsit, aztán az Innen is felmentünk, majd visszatértünk a Dunán lévő kikötőbe. Az egész nem volt egy óra, de a melegtől eltekintve kellemes időtöltés volt és még inkább láthattuk, amit eddig is, hogy az Inn mennyivel (sokkal!) nagyon folyó, mint a Duna. Megvacsoráztunk az előző nap felfedezett sörkertben, majd foci VB-döntőt néztünk. Ez egy söröző kinti kiülős részében lett volna, ahol idejekorán még asztalt is foglaltunk, de az egész programot egy hatalmas eső mosta el, ez elől a személyzet a TV-készüket bemenekítette a bejáróba, a nép is ment a TV után, ott mérgelődtünk együtt a németekkel, meg a többi vegyes nemzetiségű fazonnal azon, AHOGY a horvátok kikaptak a franciáktól. A franciáknak senki sem szurkolt ... Este rikiki.

Második nap, hétfő, amely tulajdonképpen az első kerékpáros nap. K. elvállalta, hogy elviszi az autót az első szakaszon a jochensteini vízierőműig, ő a jobb parton, mi a bal parton mentünk, a nagy találkozás az erőmű tetején történt meg, ahol közösen léptük át a német-osztrák határt.


Határátlépés

Innen én autóztam tovább, utunk talán legszebb szakaszának kezdetéig, Schlögenig, majd az autót letéve visszamentem Wesenuferig a többiek elé. Schlögennél a Duna egy S-kanyart ír le, tehát gyakorlatilag visszafordul, valahogy így:



A kettős kanyar után a csapatot a kompig kísértem, ahol rajtam kívül mindenki áthajózott a bal partra, elfoglalni az Exlauban lévő szálást. Én visszamentem a nyolc kilométerrel feljebb hagyott autóért, majd egy közel negyven kilométeres kerülő után próbáltam megtalálni Exlaut, ez nem kis nehézségek után sikerült csak, ugyanis a térkép meg a GPS Dorf felől jelölt olyan utakat, amelyek vagy voltak, vagy nem, de a valóságban autóval semmiképpen nem járhatók.


A Duna Dorf felől, Exlau meg valahol lent ...

Exlaut végül az Untermühl felőli híd alól tudtam elérni (segítségül, ha valaki arra járna...)
Ez egy egészen kiváló szállás volt, vacsorára meg akkora adag sült bordát kaptunk, hogy alig bírtunk vele, de azért mi győztünk.

Harmadik nap, kedd
Reggel szokásomhoz híven tekertem egy kicsit, visszamentem a kompig, tehát bejártam azt a szakaszt, ahol én előző nap nem jártam. Oda vissza 12 kilométer volt, de nagyon megérte.
Hogy milyen volt?
Ilyen:


Béke-part

Aznap délelőtt K. és F. vitték az autót, elmentek megnézni egy kertészetet, (ez K.-nál szakmai ártalom) mi pedig egészen a wilheringi Uferig tekertünk, amely falu kompkikötőjénél a találkozót beszéltük meg velük, de mint kiderült, több Ufer nevű hely is volt a környéken, emiatt ez a találkozó csak elég nehezen jött össze. Innen én vittem be az autót Linzbe, ahol egy kicsit belvárost néztünk és ebédeltünk, előbbi némileg felesleges volt, mert bár Linzet legtöbben nem ismertük, de ennyi idő alatt ekkora várost nem is lehetett még nagy vonalakban sem megnézni. Viszont elmondhattuk, hogy Linzben is jártunk! A Linzből kifelé vezető út kicsit miskolcos-ózdos jellegű volt, legalábbis nekem, mert az én utam az autóval a gyárvároson át vezetett. A szállásunk az innen 30 kilométerre lévő St. Pantaleonban volt, ahol letettem az autót, majd visszamentem a többiek elé egészen az Enns-torkolatig, ahol egy, csak táblával jelzett kerékpáros kompkikötőnél vártam a csapatot. Ez egy elég furcsa kis komp volt, melynek három megállója volt és a Duna két partja meg az Enns-torkolat között közlekedik, de csak ha van utas, egyébként telefonon kell felhívni, vagy integetni neki, és akkor jön.


A komp érkezése

A St. Pantaleonban lévő szállás is nagyon szuper volt, bár a szomszédos templom harangja kora reggel kissé hangosnak tűnt.

Negyedik nap, szerda
Reggel A.-val bementünk autóval Mauthausenbe bevásárolni, de ezek a fránya keménydiszkontok nagyon későn nyitnak, a kisboltok meg Ausztriában jobbára megszűntek. Végül egy benzinkútnál találtunk egy Spar Express-t, ott szereztük be a reggelinek valót.


Indulás St. Pantalenonból

St. Pantaleontól érdekes mezőgazdasági utakon, majd a Duna-töltésen tekertünk vidáman, de ez a jókedv csak Wallsee-ig tartott, ahol S.-nek defektje lett a hátsó kerekén. Igen, az én hibám volt, a külsőből már kilátszott a szövet is, indulás előtt talán alaposabban kellett volna ellenőriznem a kerékpárt, de tényleg nem tűnt fel, hogy valami gond lehet. Gyors áttervezés után egy logisztikai bravúr:
Cs.R. bevállalta, hogy Wallsee-ben marad S. kerékpárjával, mert azt gondolta, addig megnézi a római kori múzeumot (ez nem sikerült, mert a múzeum zárva volt) mi továbbmentünk Ardegger Marktba, ahol K. várt bennünk az autóval. Kerékpárcsere után a csapat indult tovább Ybbs-be, én visszamentem az autóval, rajta a kerékpárommal Cs.R.-ért és S. bicikliéért Wallsee-be, majd elmentünk Ybbs-be, mert ott volt a legközelebbi kerékpárbolt. Ybbs-ben kicseréltem a kopott külső gumit, meg a defektes belsőt, és ott találkoztunk a csapattal. Egyszerű, nem? Ybbs nem rossz hely, de már kissé nyűgös volt mindenki, azaz inkább a gyerekek, ezért kerestünk egy jónak tűnő éttermet. Valószínűleg a város legrosszabb éttermét sikerült kifognunk, bár a kaja jó volt, és személyzet is udvarias, de kilencen nyolcféle ételt rendeltünk, és ezek elkészítése meghaladta a szakácsok képességeit. Valószínűleg oda is égethettek valamit, mert még az étteremben is sűrű füst gomolygott. Ybbs-ből F. vitte az autót következő szálláshelyünkre, Melk-be, én S.-vel egyéb okokból később indultam a csapat után, de még Pöchlarn előtt utolértük őket, és együtt vonultunk be Melk-be, ahol F. várt bennünket. A melki Hotel Wachauerhof volt a legnívósabb szállásunk minden tekintetben, csillagos ötös neki! Este egy kis ünnepség keretében F-t köszöntöttük, majd megittunk három üveg bort, amitől persze jó kedvünk kerekedett és elindultunk sétálni egyet a nagyon hangulatos belvárosban. Alulról csodáltuk a kivilágított melki kolostor látványát, fagyiztunk és egy jót beszélgettünk erről meg arról.

Ötödik nap, csütörtök
Reggel tekertem egyet Melkben, meg felmentem a kolostorhoz biciklivel. Délelőtt megtekintettük a kolostort és a templomot, mely a barokk netovábbja, ez ugye, mint megbeszéltük, azért nem mindenkinek jön be, sőt sokaknak visszatetsző. Én általában inkább az egyszerűséget kedvelem, sosem lesz ez a kedvenc templomom, és igen, csupa arany, meg aranyozás, meg csicsa, meg bálvány, de mégis van benne valami nagyszerű, azt hiszem, egyedül is maradtam ezzel a véleményemmel.


A melki apátság temploma

A terv az volt, hogy otthagyjuk az autót a melki szállodában, és K. busszal visszajön érte. Az indulás, az valami szörnyű volt. B. elesett és megütötte a váltóját, ettől kezdve a kerékpárja, főleg emelkedőn időnként kattogott. És még egy csomószor megálltunk hol ezért, hol azért. És nem tudtunk vizet szerezni. Viszont a táj gyönyörű volt, ez volt Wachau vidéke, gyümölcsösök, szőlők, Duna-part, hajók, és mind a kilencen egyszerre voltunk nyeregben, végre. Ennek ellenére mindenki örült, hogy végre Kremsbe értünk. Itt a jobb éttermek többsége ki tudja miért, délután hosszú sziesztát tart, pedig mi épp ebédelni akartunk volna. Ez végül is sikerült, találtunk egyet, ami ebédidőben is nyitva volt. A csapat fáradtságát látva újraterveztem a logisztikát. K. és F. maradt Kremsben, a többiek elindultak Tulln-ba a szállásra, én pedig visszamentem Melkbe busszal az otthagyott autóért. Erre az autóra Kremsben felszereltem K. és F. kerékpárját, majd útnak indítottam őket Tulln-ba, indulás előtt még ettem egy jó húslevest, majd a többiek után mentem egyedül, kerékpárral. Mindennel együtt fél órával később értem oda mint a csapat, igaz, jól megtapostam a pedálokat.
A tullni szállás is hmmm... azért jó volt, de az étteremben este voltak kisebb problémáink, "rendes" sör helyett citromosat hoztak, (fúj!), meg olyat, amiben volt valami maszat, ezeket kicseréltettük, ezek a dolgok növelik a kellemetlenségfaktort. Amúgy azt gondolom, itt ittuk legjobb sört a túra során.

Hatodik nap, péntek
Reggel tekertem egyet Tullnban, ilyenkor a parton nem annyira könnyű közlekedni, mert olyan szinten locsolnak, hogy alig lehet járható utat találni. Majd találtam egy olyan kirakatot, amelyben Nipper kutya és egy integető kínai aranymacska idilli kettőse volt látható, ez annyira vicces volt, hogy rögvest elküldtem Viberen Z.-nak.
A többiek kerékpárral mentek, mi F.-vel az autót vittük be Bécsbe, útközben jót beszélgettünk. Elég sokat vezettem a túra során, ezeket a nagyvárosokat valahogy senki nem akarta bevállalni, mondjuk tényleg nekem okozta a legkisebb problémát, a rutin, meg az évek, ugye. A szállás az úgynevezett Kurz Park Zónában volt, ami már eleve egy necces hely, F. ki- vagy bepakolta a cuccokat a szállodába, én le a bicikliket az autóról, majd mivel a számítottakkal ellentétben mégsem volt parkolóhelye az járgánynak, (később azért mégis lett), a Hadügyminisztérium mélygarázsában kaptunk egy parkolót. F.-vel kerékpárral indultunk a többiek elé, akiket  Klosterneuburg városban találtunk meg, a csapat fele egy étteremben pihent, másik része pedig strandolt.


Érkezés Bécsbe

Egy sör elfogyasztása után az egész csapat útra kerekedett, Bécsbe viszonylag kipihenten érkeztünk, a szálloda az M.-ben volt (ez nem a reklám helye), ez a szálló inkább a fiatalabb korosztályoknak való hely, de mi fiatalnak éreztük magunkat. És elindultunk wiener schnitzel-t, azaz kirántott húst, más néven bécsi szeletet enni, ha már Bécsben voltunk. F. javaslata alapján a legjobb/legnagyobb bécsiszelet-készítő éttermet kerestük fel, amit meg is találtuk. Sajnos az étterem tulajdonosa úgy gondolta, hogy ideje kivenni a szokásos nyári szabadságát, és kb. egy hónapra bezárt. Ezért egy másik helyen, a Centiméterben találtuk meg azt a helyet, amely csillapíthatta csillapíthatatlan éhségünket. Itt akkora adagok ételeket adtak - nem is rosszakat - amekkorát normál esetben sem képes elfogyasztani egy ember. Jóllakottan, néhány sör elfogyasztása után indultunk vissza a a kerékpárokhoz.


Bécs, kerékpárjaink

Nyeregbe pattantunk, de sajnos nem sokáig volt együtt a csapat, A. és B. már a harmadik kereszteződésnél elveszett. Visszamentem értük, de sehol sem voltak. Telefon A.-nak, aki próbálta elmondani, hol van, de ott, ahol gondolta hogy van, nem volt. Még pár telefon és utcabejárás után végre megtaláltam őket egy egyirányú utcában felfelé az ötödik kereszteződésben. Hogy kerültek oda? Rejtély. Az tény, hogy A. rendes srác, senkit nem hagy elveszni, inkább elveszik ő maga is. Félhomályos sötétben értünk vissza a szállásra, ahol eltettük magunkat másnapra.

Utolsó nap, szombat
A hazautazás napja. Reggel F.-vel kiszabadítottuk az autót a Hadügyminisztérium zárt mélygarázsából, és leparkoltuk a szálló előtti utcában. Bevásároltunk a közeli, teljesen meglepő helyen lévő belvárosi Pennyben, és megreggeliztünk, majd kisebb nehézségek árán felszereltük a kerékpárokat az autóra. F., K. és B. autóval mentek haza Bécsből, mi, többiek Sopront céloztuk meg. A Bécsből való kijutás nem volt sima, az irányt jól tájoltam be, de forgalmas, vagy egyirányú, néhol pedig sétáló utcák akadályoztak bennünket, bár a bécsi közlekedés kifejezetten kerékpáros-barát. Végül megleltük a laxemburgi kerékpárutat, ami nagyon jó iránynak tűnt. Ez volt az első kerékpárút a túra során, ami nem volt mindvégig tökéletesen leaszfaltozott. Laxemburg közelében elhagytuk a kerékpárutat és felvettük a jelzőmellényeket, mert felmentünk a 16-os főútra. Nem tudom, máskor is ilyen mérsékelt-e a forgalom, de szombat lévén az volt. Ez egy főút, kerékpárral mégis jól járható volt, bár az autók elég nagy sebességgel mentek el mellettünk. Egy dolog hátráltatott csupán, de az nagyon, az egész napos, következetes forró és erős szembeszél. Ez kora délutánra minden erőt kivett a csapatból, még engem is megviselt kissé. Hiába vételeztünk vizet egy faluban, nem jutottunk el Sopronig, ennek több oka is volt, Á. láthatólag ereje végére ért, körös-körül viszont olyan felhők gyülekeztek, amelyekből akármekkora vihar is jöhetett, ezért Drossburgban feladtuk, hogy kerékpárral guruljunk be Sopronba, és vonatra szálltunk. Innen két megálló volt Sopron, ahová egy szuper osztrák vonaton jutottunk el  A soproni állomáson rikikizni szerettünk volna, de sajnos a francia kártyát másik táskába pakoltam - én ugyebár eredetileg Szombathelyig szerettem volna tekerni, amely városba megérkezvén az állomás peronján barátaink vártak.
Hazaértünk.

Összegzés.
Ez egy rendkívüli biciklitúra volt, pont az, amelyre régóta vágytam már és most sikerült végre megcsinálni. Az elvárások nagyok voltak és nem ért csalódás. A csapat olyan emberekből állt, akik nem mondhatók kifejezetten sportembereknek, sőt, ebből a szempontból többségében inkább hátrányos helyzetűek voltak.
És mégis, megcsináltuk, egy nagy gratula mindenkinek!
A terep meglehetősen könnyű volt, szinte bárkinek ajánlott, magam részéről szeretem az igazi kihívásokat is, amikor minden nap estére kicsit "meghalok", ez a túra most nem olyan volt.  De a csapat és a táj kárpótolt ezen "élmények" elmaradásáért.
Más.
Németország és Ausztria drága a mi pénztárcánknak, egy jellemző példa, 3,5 euróért ittuk az ócska láger söröket, a kóla és víz árakat már meg sem említem, de kétségkívül jól csinálják, mindent annyiért kell eladni, amennyiért megveszik. Mindezek ellenére egyszerűen jobb ott élni, ez a vékony pénztárcájú kelet-európai ember számára csak akkor igaz, ha ott keresheti meg a pénzét is. Nem, nem tökéletes minden, de közel az, mert törekszenek rá és ez mindenben látszik, a különbség egy kerékpáros (vagy egy autós) számára legszembetűnőbben az utak állapotán tükröződik le. És igen, sok a távolról jött ember. Akiket mi láttunk, olyanok voltak, akik már beilleszkedtek. Nyilván vannak, akik nem, és nyilván vannak kulturális különbségek, és nyilván vannak feszültségek is, de ezek egy átutazó számára rejtve vannak, nem annyira láthatóak. Hogy ez a jelenség hosszú távon mennyire jó egy társadalomnak, nem most, csak sokkal később dől el. Ami viszont most látható náluk, az egy jól működő rendszer, ami pedig nálunk van, az egy nem annyira jól működő rendszer.