Kilencéveses 2011

Az első biciklitúra. No nem nekünk, mi már (Uram Isten!) 19 éve nyomjuk, a kis kilencévesnek első. Ő láthatólag nagyon készült, és nagyon büszke rá, hogy őt is visszük, őt egyedül. A Balatont készülünk félig megkerülni.

   
Eltekertünk a vasútállomásra majd becsekkoltunk a keszthelyi gyorsra. Tapolcáig vonatoztunk, onnan Hegymagas érintésével Szigliget felé vettük az irányt. Az út kicsit forgalmasabb volt, mint emlékeimben élt, de szerencsésen elértük Szigliget felett a balatoni kerékpárutat.

   

Ritka jó időt fogtunk ki, az idei nyarat az jellemezte, hogy minden hétvégén olyan "eses ideő" volt.
A kis kilencévessel nem kellett gyakran megállni.
Vicces momentum: Balatongyörökön a kikötőnél megpihentünk, vettünk egy kis ezt-azt a boltban, és csendesen falatoztunk a padokon ülve. Kisvártatva érkezett egy hétfős csapat, fiatal menedzserek-kinézetű társaság márkás, drága biciklikkel, sisak, menő biciklisszerkó, miegymás. Ők is ugyanott vásároltak.
- Nekem Marsot vegyetek, kettőt! (aki sok reklámot néz, azt hiszi, a Mars csillapítja az éhséget...)
Mivel hangosak voltak, akaratlanul is kihallgattam a beszélgetésüket, mobilon foglaltak le egy keszthelyi szállást, ha elérnek odáig, úgy gondolják meglehet aznapra akár a 67 kilométerük is. Előbb indultak, mint mi. Gyenesdiásnál láttuk őket ismét, egy fagyizóban pihentek, mi betekertünk Keszthelyre, mert annyit menni még egy kilencéves is tud egyhuzamban...
A kerékpárút Keszthely térségében gyalázatos minőségű, egy szembejövő német (?) kerékpáros "Mein Gott"-jából úgy ítéltem meg, ez nem csak az én véleményem.
Fenékpuszta. Olyan hely nincs is, és mégis van.

 
Egy útjelző tábla mutatta a 400 éves vámházat



Az épület ma vendéglőként (útszéli kocsmaként?) működik, megnéztük, érdekes hely, érdekes belsővel, érdekes tulajjal.
Áttekertem az út túloldalára, ahol ilyen...



... nem elsőre megtalálható római kori...



... és ilyen szörnyűségesen lepusztult, szegénynép lakta újkori romokat fényképeztem.



Aztán megérkeztünk Balatonberénybe, ahol szállásunk egy faház volt a valamikori úttörőtábor területén. Az intézmény ma gyermeküdülőként működik.

   

Közvetlen kijárásunk volt a Balatonra, az üdülőnek saját strandja is van. Átellenben Vonyarcvashegy látható, háttérben az u.n. fénykereszttel. A stégről megcsodáltuk a a szemközti hegyeket.
A napi táv kb. 55 km volt, és az volt a nagy élmény a kicsinek, hogy pontosan LÁTTA, mekkora távolságot tekert le.
- Nézd, az ott a Szent-György hegy, az pedig a Szigliget. Onnan jöttünk, ide ide értünk.
- Ezt én tekertem le?!
- Igen!



Másnap reggel rövid kínlódás után nyeregbe pattunk és Fonyódig szinte meg sem álltunk.

   

Szinte az egész napot a strandon töltöttük, késő délután értünk Balatonboglárra.



Elfoglaltuk a szállást, egy nagyon jó kinézetű, szállodának beillő kollégium padlásterében. Hogy ez mennyire rossz választásnak bizonyult, az csak estére derült ki.
A meleg meg a szúnyogok miatt nagyon-nagyon rossz éjszakánk volt.
Előtte azonban megnéztük Balatonboglárt, ez egy eléggé kellemes hely.

   

A kikötőnél kacsát és kócsagot is sikerült fényképeznem.


Meg egy emlékművet, amely a Balaton eddigi legnagyobb hajókatasztrófájának állít emléket.
Este pizzázás, sörözés, kólázás, lazulás, séta haza. Éjszaka kínlódás, a fent említettek szerint.

Reggel gyorsan elhagytuk a szállást, és egy parkban reggeliztünk, és áthajóztunk...   


... Révfülöpre.

Picike kerülővel Badacsonyon át (Római út) értünk Nemesgulácsra. Szuper szállás mellett három aranyos kis háziállat is fogadott.

       
Míg kis családom sziesztázott és a hőség miatti fáradalmakat pihente ki, és betekertem Tapolcára bevásárolni, nemcsak azért, hogy meglegyen a kilométerem, de szombat délután a falusi boltok nincsenek már nyitva, a tecsónak ennyi előnye van.


Este Ghymes-koncert Hegymagason, vagyis csak majdnem ott, a fesztivál és koncert inkább a Szent-György hegy déli oldalán volt.
Bár ez volt a fő attrakció, és a túrát is erre "hegyeztük ki", a kicsinek nem annyira nyerte el a tetszését, és már alig várta, hogy a szállás felé vegyük az irányt. Kb. fél egykor értünk haza, a napközbeni forróság után jó és érdekes volt sötétben, hűvösben és csendben tekerni.

Vasárnap hazafelé vettük az irány, első állomás Tapolca volt, a Malom tó szemet gyönyörködtető, és pihentető látvány.

   
És egy kis videó ugyanarról, azaz ilyen volt a tapolcai Malom-tó 2011-ben:

 

És mekkora halak úszkáltak benne!

   
... színes koi pontyok...


... meg fél méteresnél nagyobb amurok.

Nagyon sok idő lett volna még a vonatig, ezért közösen megbeszéltük, hogy eltekerünk Sümegig.
Ez az út kicsit erősnek bizonyult, mert Tapolca és Sümeg között azért már vannak kisebb emelkedők, és iszonyúan meleg volt.
Még a lepkék is megérezhették hol van a víz...

   
Ez bizony nem kilencévesnek való vidék volt, sokszor megálltunk gyereket itatni és pihentetni.
Azért csak odaértünk valahogy. Egy belvárosi kiülősben jó sokat ittunk...

   
... aztán kimentünk az állomásra, és vártuk a vonatot...

   
... amin jó sokan voltak.

   
Aztán hazatekertünk. Remélem a kis kilencévessel sikerült megszerettetni a kerékpártúrázást.

Epilóg

Ebben az évben volt még G.-vel egy szép túránk, letekertünk Kapolcsra az az évi Művészetek Völgye Fesztiválra.

Durván esős idő volt, délben tudtunk csak indulni, de nyolcra már ott voltunk, ez szép teljesítmény volt szerintem. Monostorapátiban laktunk...

... onnan jártunk át Kapolcsra ...

... és Taliándörögdre, de Tapolcára is benéztünk.

Sok jó programot láttunk, és megállapítottuk, hogy a Völgy ideális közlekedési eszköze a kerékpár.

Hazafelé sietősre kellett venni a figurát kisöcsém esküvője miatt, ezért csak(?) Devecserig tekertünk, igaz, azt Tapolcán át, és szinte végig szembeszélben tettük.
Első lelkesedésünkben úgy gondoltuk, hogy a sikeres túrát, következő évben is meg fogjuk ismételni. Feltéve, ha lesz még völgyfesztivál...