Hidak 2024

Szinte mindig és mindenhová biciklivel megyek, szóval 2024 február közepére már elég sok kilométer volt a lábaimban, de az ez évi első, céltalan, valódi kerékpározás Budapesten történt. Ezt kedvenc túratársammal csináltuk meg, aki vásárolt két darab egyhavi közösségi Bubi-bérletet jelképesnek mondható ezer forintos darabáron. A szisztéma az volt, hogy ha felülsz ilyen bérlettel egy Bubira, akkor fél órán belül le kell adni a kerékpárt. Viszont utána azonnal felvehető egy másik. Így, váltott biciklikkel jártuk be a budai rakpartot, a Margitszigetet és Pest kicsit frekventáltabb kerületeit. Ez egy február közepi vasárnap volt, ahhoz nem illő, csodás napsütéses idővel.


Bubi kerékpárok a Szabadság-hídnál

Húsvétkor kellemesen meleg idő volt, igaz, jelentős széllel.
Ezt kihasználva a kissé avítt, harminc éves biciklimet visszacseréltem a Kellys-re, majd rögvest tettem is vele két egymás után napon két nagyobb kört a kis városunkban.

Egy héttel később Vép, Bozzai, Kenéz, Vasszécseny kis kört tettem meg. Még itt, a városban megelőzött egy munkásokat szállító kisbusz, amelyből egyszerűen kidobtak az árokba egy kólásdobozt, nyilván azért, mert kiürült és mi is lenne egyszerűbb módja a doboztól való szabadulásnak, mint az, hogy kibasszuk az autóablakon?
Kenézt és Vasszécsenyt nemrégiben még egy kavicsos út kötötte össze, amely mára alaposan feliszapolódott. Azaz, a kavicsot beletaposták az útba, viszont a föld feljött a kavics fölé. Ennek következtében nagyon sáros az út, de senki nem foglalkozik vele. Ahol túl rossz állapotú, kátyús, ott a járművek egyszerűen felhajtanak a szántóföldre, bele a lucernásba és új utat taposnak ki maguknak! De ez csak Vasszécsenyig van így, mert onnantól nemcsak hogy aszfaltút van a szántóföldön, de villanyvilágítás is. Tudtommal ez Magyarország egyetlen lámpával megvilágított szántóföldi aszfaltútja. Igaz, hogy ez sem működik, mert nem nagyon van már lámpatest, amelyet ne törtek volna össze, vagy ne dobáltak volna szét. Mi, magyarok, annyira hülyék tudunk lenne, ha kicsit összekapjuk magunkat!

Április utolsó szombatján összeszedtem magam kicsit - ez már régóta nem sikerült, vagy valami mindig közbejött - és egy Szombathely - Pornóapáti - Eisenberg - Burg - Schachendorf - Torony - Sé - Szombathely kört tekertem, ez kicsit több, mint 52 kilométer volt. Igyekeztem kímélni a másik sport miatt kissé túlterhelt futóműveimet, ez sikerült is. Az időjárás a széltől eltekintve csodás volt. Iszonyúan bántó volt az osztrák precizitás és a magyar igénytelenség közötti óriási különbség, már ami az utak állapotát illeti, de azt gondolom, ez minden másban is látható. Szétesett, igénytelen ország vagyunk, a bucsui határátkelő pedig egy szégyen.

Május közepén egy győri kerékpármentes kirándulásból egy soproni kerékpáros kirándulás lett. Sopronba vonattal mentünk a barátommal, bóklásztunk kicsit a városban, megnéztünk egy helyi bicikliboltot, és Harka irányába elhagytuk a várost, majd Harkánál az országot is. Eredetileg egy szokásos útvonalon akartam visszatérni Magyarországra, de mivel felfedező kedvemben voltam, mégis más utat választottam, ez azonban nem volt annyira jó ötlet, a bevált útvonalak szebbek és könnyebbek is voltak a most jártnál. Ausztriában megittunk egy Puntigamer, Kőszegen pedig egy Soproni IPA sört (természetesen fejenként) majd megállapítottuk, hogy Ausztriában lehet, hogy sok minden jobb, de sörfronton nagy a lemaradásuk. A mi sörünk sokkal ízletesebb és kevesebb mint feleannyi pénzért majdnem kétszer annyi sör kapunk itthon. Igaz, hogy Ausztria szinte minden másban jobb, de úgy döntöttünk, hogy egyelőre nem váltunk országot, csak ha a magyar helyzet tovább romlik.
Mert balfaszságban és irracionalitásban nagyon verjük az osztrákokat, íme egy példa erre:


Kőszeg, a semmibe vezető híd

Kőszegen a Gyöngyös patak felett építettünk egy működő hídtól kb. 20 méternyire(!) egy másik hidat. Egy kicsit drága volt, úgy nettó száz millió és csak gyalogosok tudják használni. Na jó, lehet, hogy kerékpárosok is. Ez a híd a helyi Penny áruházat köti össze a semmivel, mivel a 87-es főútra visz ki, ahonnan az átellenben lévő vasútállomásra lehetne átmenni, csakhogy nincs zebra. A régi hídnál van, ezért én minden gyalogosnak a régi híd használatát javasolnám.

Az Írottkő környékünk kerékpárral elérhető legmagasabb hegye, egy valódi kihívás és nekem fontos, hogy ide minden évben feljussak biciklivel, tavaly (2023-ban) sajnos erre nem került sor, de most igen. Pünkösdvasárnap mentünk a barátommal, sima történet volt, Rohoncról pár perces erőgyűjtés után egy lendülettel mentünk fel, barátom utazósebessége kicsit nagyobb volt, de ilyen emelkedőn úgysem nagyon lehet beszélgetni. Én mindig büszke vagyok arra, ha feltekerek erre a hegyre, egy normális biciklivel nem is annyira lehetetlen küldetés, kilométerben sem túl sok, inkább csak a hosszú emelkedő riasztó egy kicsit. Visszafelé Léka felé mentünk, megnéztük a helyi templomot, szokatlanul sokan voltak benne, ahogy fenn a hegyen is, de hát igen, Pünkösd vasárnapja volt. Hazafelé a hangulatos Lockenhaus - Kőszeg kerékpárúton jöttünk, amely az egyik kedvenc útvonalam.


Kis fahíd az Abért-tónál

Ez a kis fahíd a lukácsházi Abért-tó duzzasztó felőli oldalánál található, egy árok felett "ível" át, ebben az árokban soha nincs víz, még a legnagyobb esők idején sem. A híd két gerendából áll, amelyek erősen szétkorhadtak már, a hídnak korlátja is van, amelyek a biztonságérzetet erősítik, de beléjük kapaszkodni nem tanácsos. Útitársaimmal gyakran használjuk, én mindenkinek fel szoktam ajánlani kisebb jutalmakat, ha lesznek "bátorak" (sic!) átkerekezni a hídon. Ezt eddig senki nem vállalta ...

Június vége felé járt, amikor új barátommal egy régi klasszikust, a Kőszeg - Felsőpulya - Léka kört tettük meg. Kőszegig vonattal mentünk, megnéztük a csodás kőszegi óriásplatánt - ez mindig kötelező program ha arra járok, valamint megnéztük Dörfl-ben a Maria Bründl kápolnát, amit most láttam először. Csak Léka után kezdett csak erősebben sütni a nap, ami annak fényében nagyon szerencsés volt, hogy a meteorológia ezt egész napra ígérte. Hazafelé úton találkoztunk Sz.-val, ez a találkozás kb. 10 másodpercen múlott, mert pont lekanyarodtunk volna egy másik utcába. Megnéztük a gencsi volt Módos kocsmánál lévő Gyöngyös-szétválasztó átereszt, valamint a Szentkutat is. Intenzív túra volt, de nem fáradtam el, viszont a naptól leégtem kissé. Napi híd: Répce, Piringsdorf. Egy fahíd, ami fölé egy esővédőt építettek a precíz osztrákok, talán, hogy ne rohadjon az esőtől.


A Répce hídja Piringsdorfnál

Július első hetében Z. barátommal egy könnyített Kőszeg - Léka- Kőszeg Szombathely túrát tettünk meg, a testmozgás és a barátság kedvéért. A lékai templom érthetetlen okból zárva volt sajnos, viszont az idő elég kellemes volt, sokkal jobb, mint az eredetileg tervezett időben lett volna.

Július utolsó szombatján ugyancsak Z.-vel vonattal vittük le a bicikliket Rátótra. A vonat Intercity volt, de nemcsak hogy hely-, hanem menet- és kerékpárjegyet sem kellett fizetnünk, erre nem is volt lehetőségünk, mert a vonaton nem volt kalauz. A vonat a GySEV vonalán közlekedett, de ezt a járatot a MÁV üzemeltette, ha küldenék a számlát, akár utólag is szívesen(?) kifizetném. Nemesmedvesnél hagytuk el az országot, majd a harminc akárhány fokos fülledt hőségben megmásztunk néhány amúgy nem túl erős dombot. A güssingi Billában bevásároltunk, majd Güssing főterén, vagyis inkább annak közelében megebédeltünk, jól esett a hideg akciós cseh(!) sör. Közben nézegettük az elhaladó autókat, a márkákat számolgatva némileg még számomra is meglepő volt a WV márka határozott túlsúlya. Hazafelé volt egy kis kalandunk, Z. barátom egy számára ismeretlen technikát, a hagyományos fékpofájú, de már olajfékes kerékpárt vezetett, majdnem vesztére. Amikor az erős szél lekapta a fejéről a sapkát, rákapott a hátsó fékre, minek következtében a hátsó kerék megcsúszott, azért az első fékre is rámarkolt, ettől viszont csinált a kerékpárral egy szabályos előre szaltót és mindketten, mármint Ő és a kerékpár a kerékpárút melletti fűben landoltak. Az esés szuperszerencsés volt, de tanulságos, az olaj- és tárcsafékek nagyon hatásosak, de kezelésük ennél nagyobb megfontoltságot igényel!
Tehát szerencsésen hazaértünk, itthon kb. két liter vizet megittam, még úgy is, hogy az úton is bőségesen állt rendelkezésre folyadék. Nagy melegben kerékpározni lehet, de csak kellő megfontoltsággal, a tapasztalat pedig fontos!

Napi híd: Völgyhíd Vasszentmihálynál, az M8 szakaszán. Utunk itt vezetett. A hatalmas viadukt két enyhe dombot köt össze, értelme kb. annyi, mint a kőröshegyi völgyhídnak, szóval nem sok, ez is egy értelmetlen látványberuházás. Az elcseszett M8-ról már többször értekeztem, ezért most nem fogok.


A vasszentmihályi viadukt

Augusztus első vasárnapján kedves útitársammal visszatértünk az Őrségbe. Mivel logisztikailag másképp nem tudtuk megoldani, a kerékpárokat autóval vittük Őriszentpéterre, ez kicsit fájt, mert úgy gondolom, hogy az autó és a kerékpár nem nagyon összeegyeztethető. Őriszentpéterről érdekes, de egyszerű úton mentünk Magyarföldre, ahol megnéztük a nevezetes, ám nem túl szép Fatemplomot, majd Szentgyörgyvölgyön a fakazettás mennyezetű református templomot. Mindkét helyen nemrég jártam, koncerteken, de ez most más volt. Aztán véletlenül a szlovén határnál kötöttünk ki, mert újabban Magyarországon sincsenek feltétlenül kitáblázva az utak, értem én, használjon mindenki navigációt. Visszafelé Csesztregen még megittunk egy kávét, autónk pedig Őriszenpéteren várt bennünket türelmesen.

Balatonmegkerülő Nagy Túra 24'

Idei évben baráti társaságunkban felmerült egy Balatont megkerülő túra igénye, talán azért is, mert mindannyian nosztalgiával teli jó érzésekkel gondoltunk a 18'-as passaui túrára. A többiek azt gondolták, hogy ezt majd én fogom megszervezni, de sok ok miatt most nem voltam erre képes. Szerencsére volt olyan a társaságban, aki igen.
K., aki zseniális "logisztikus", nagyszerű tervet talált ki, egyetlen lefoglalt szállással három nap alatt tervezte megkerülni a Balatont, mégpedig a következőképpen:
Vonattal megyünk Gyenesdiásra, ahonnan a déli parton haladva 75 km kerékpározás után elfoglaljuk a Zamárdiban lévő szállásunkat.
Másnap szintén 75 km-t megtéve megkerüljük a Balaton keleti medencéjét.
Harmadik nap pihenő.
Negyedik nap Zamárdiból indulva, majd a szántódi kompon átkelve az északi parton haladva 75 km tekerés után visszajutunk Gyenesdiásra, ahonnan vonatra szállva hazajövünk.
Spoiler: a terv sikerült.
A tervet két dolog hátráltatta, az első az idei évi kánikula volt, ami utóbbi időben már nem annyira szokatlan, okozója sokak szerint az ember maga, a második ok a társaság viszonylag magas életkora és a résztvevők ebből is adódó kissé gyenge edzettségi állapota.
Az elsőn nem tudtunk változtatni, a másodikra a válasz egy pedelec volt, ami nélkül az hiszem, nem sikerültek volna a terveink.

Első nap: Az indulás napja. Szerencsére mindenki időben kiért a vonathoz, amelyen utazva jó hangulatban értünk Gyenesdiásra, majd egy csoportkép készítés a vasútállomáson és már tapostuk is az első kilométereket. Keszthely és Fenékpuszta között a vasút átjáróban két kerékpárost durván ledudált a vonat, mondjuk meg is érdemelték, számomra érthetetlen, miért megy át valaki a síneken egy közeledő vonat előtt ...
Balatonmárián (vagy tán Fenyvesen?) fagylaltoztunk egy jót, majd Fonyódligeten tartottunk egy kicsit hosszabb pihenőt, itt a társaság csobbant egyet a Balatonban. Magánvéleményem szerint itt van a Balaton talán legszebb panorámája, ez a fonyódi panoráma-útról talán még egy kicsivel látványosabb, de a csapat valahogy nem mutatott túl nagy lelkesedést, amikor, persze csak viccből felvetettem, hogy oda is menjünk fel. Itt már nagyon nyomott a nap, nem sokkal ezután történt egy "dőlés", F., - szerencsére már a megállás után - elesett a pedeleccel, ez elsőre egy kicsit ijesztő volt mindenki számára. Nem sokkal később E.-éknél, Balatonöszödön álltunk meg egy rövid pihenőre, ez egy nagyszerű feltöltődés volt, mindenki szinte új erőre kapott. Zamárdiban B., valamint M. és gyermekei vártak bennük, az esti vacsorát a közeli Tölgyfa étteremben költöttük el. A túl sokáig tartó fennmaradást az eső akadályozta meg és milyen jól tette!
Első napi hülyeség: útközben láttam egy kerékpáros fickót, aki az elől lévő gyerekülésben egy gyereket szállított, a hátsó gyerekülésben pedig egy hároméves körüli gyerek ölében ült egy két év körüli gyerek. Hát ... Remélem a háromévesnek nagyobb volt a felelősségérzete, mint az apukának és nem engedte leesni a kétévest!

Második nap: Az előző napi eső miatt másnap viszonylag frissebb reggelre ébredtünk, ami jó volt, az indulásnál még bizonyosan. Aztán később már mindegy volt, az úgynevezett magasparton már igazi kánikula volt, a levegő páratelt volt, emiatt nem lehetett túl messzire ellátni.


Festett bicikli Balatonakarattyánál

Balatonfűzfőn volt a déli szieszta, fürödtünk a Balatonban és ebédeltünk a strand olcsónak semmiképpen sem mondható büféiben. Értem én a balatoni árakat, teljesen jól csinálják, mindent annyiért kell eladni, amennyiért még el lehet. És el lehet. Balatonfüred szép és elegáns. Lehet, hogy nem olyan nagy, mint Siófok, lehet, hogy nem olyan régi, mint Keszthely, de többek szerint ha van ilyen, akkor ez a Balaton fővárosa. Most mi ebből ugyan nem túl sokat láttunk, mert nagyjából a part mentén jöttünk végig. Megemlítendő még egy igazi magyar hungarikum, a csodálatos tihanyi gyökér-kerékpárút. Ezen a szakaszon a fák gyökerei a maguk természetességében rajzolódnak ki a kerékpárúton, felnyomva az aszfaltréteget a kerékpárosok nem túl nagy örömére, a kerékpárok ugrálnak ezen a szar aszfalton, mint a veszett fene. Tihanynál, egy húzós emelkedőn volt az a pont, ahol egyik útitársunk ereje vége felé járt, szerencsére a komp már nem volt túl messze. Kompból kétféle volt, új és régi, elsőre az újjal keltünk át, ami egy futurisztikusnak tűnő, szép jármű, de valahogy nem tűnt gyorsabbnak a réginél.

   
A régi és az új komp Tihanynál

Második napi hülyeség: Van az a kerékpárszerelvény, amikor a normál bicikli után kötnek utánfutóként egy egykerekű félkerékpárt, aminek csak hátsó kereke van, talán tandemutánfutó a hivatalos neve, így a biciklizni nem tudó gyerek is "tud" biciklizni. Ez elsőre jó ötletnek tűnik, de nem az. Egy ilyen szerelvényen hátul a gyerek konkrétan már aludt, csak remélem, hogy később nem esett le a bicikliről.
Este a változatosság kedvéért Tölgyfa vendéglő, most E.-ékkel, akik átjöttek Öszödről.

Harmadik nap: A pihenés napja. Reggel, amíg a többiek aludtak, három másik korán kelővel lementem a Balatonra fürödni. Délelőtt elhagyott bennünk S. és a Balaton egy másik falujába utazott. Amíg az asszonyok lecsófőzéssel szórakoztatták magukat, addig négy férfi kemény ulti csatában mérte össze minden erejét és ügyességét, nem is csoda, hogy ebéd után kissé elpilledtek, de szerencsére a késő délutáni fürdésre egy rövidke alvás után már kipihenten tudtak jönni. A Balaton hullámfürdőhöz hasonlított, ezért a hullámfürdő-felár miatt kétszer annyiba került a strandolás, mint egyébként lett volna, bár, kétszer nulla, az is nulla. Este kihagytuk a Tölgyfát, mert már untuk és inkább pizzát rendeltünk, ami nagyon finom volt. Activity társasjátékkal zártuk a napot, ahol sajnos nem a tudás, hanem a szerencse érvényesült, azaz nem a mi csapatunk nyert.

Negyedik nap: A hazautazás napja. Próbáltunk korán kelni és ez sikerült is. Reggeli után összepakoltunk, majd elbúcsúztuk B.-tól, aki autóval ment haza. Szántódról Tihanyra a régi "retro" komppal keltünk át, de teljesen jó az is, sőt, olcsóbb is volt, mint az ide-út, igaz erre a járműre én vettem meg a jegyeket. A Balaton északi partja, vagyis annak bicikliútja szerintem változatosabb és szebb a délinél, de talán nehezebb is.


Festett kerékpár Balatonudvarinál

Csopak és Révfülöp gyönyörű, míg Badacsony talán nem annyira, de a hegy azt is azzá teszi. Itt, a Római úton történt egy kis malőr, K. is eldőlt - már megállás után - a biciklijével. Utóbbi időben több ilyen esetet is láttam, ezek az "esések" egyértelműen a fáradtság rovására írhatók. K. nem esett jól, de tovább tudtunk menni Szigligetig, ahol a 71-es főút és a bekötő úti leágazó kereszteződésében egy nagyszerű, ám méregdrága kerékpáros pihenőben töltődtünk fel olyannyira, hogy K., aki egy igazi hős, mégis vállalta a Gyenesdiásig tartó 16 kilométeres utat. Itt már nem történt semmi érdemleges azon kívül, hogy a vonyarcvashegyi Szent-Mihály kápolnához érve minden innivalónk elfogyott. Szerencsére innen már csak három kilométer volt a cél, azaz Gyenesdiás, ahol fagyiztunk, söröztünk és amíg a vonatra várakoztunk, elkészült a szokásos csoportkép is. S. Vonyarcvashegyen csatlakozott újra hozzánk, csak hogy ugyanannyian, vagyis kilencen érkezzünk haza, pont mint ahányan elindultunk.

Összegzés: Ez egy kiváló kirándulás volt, én a magam nevében beszélve legalábbis úgy gondolom. Részemről könnyű is volt, mert jó erőnléti állapotban vagyok. Viszont tisztában vagyok azzal, hogy napi 75 kilométereket megtenni augusztusi kánikulában, az minden, csak nem könnyű és pontosan láttam a csapat tagjain, hogy némelyek mennyire erejükön felül teljesítettek és igen, ez a valódi teljesítmény, amikor nem csak az utat, hanem magadat is le kell győznöd. Volt három kerékpártúra-szűzünk is, Zs., B. és K., nekik külön köszönet, hogy elviselték néha megmutatkozó hajcsár-énemet.

És ha már hidak, akkor itt van kettő:


Giccs-csúcs: Szerelem-híd a balatonvilágosi magasparton
A felirat szerint az itt fogant szerelem múlhatatlan ...


A kőröshegyi völgyhíd a tihanyi kompról
Csak látvány-beruházás, de annak kiváló

Később ...

A nagyszerű balatoni túra után augusztus utolsó napján pattantam újra nyeregbe, mármint hosszabb útra, mert egyébként mindennap kerékpározok.
Mivel a kánikulai meleg kitartott, csak egy rövidke, 45 kilométeres utat gondoltam ki. Bucsuba mentem, majd a Bozsok felé vezető úton megtaláltam a közvetlenül Rohoncra vezető földutat, amit Római vízvezetékek útjának is jelölnek, ez az út meglepő módon ki is van táblázva, itt hamar át is lehet jutni a zöld határon. Az út nem túl jó minőségű, nagyon kavicsos, néhol homokos, viszont legalább érdekes. Rohoncról pusztító, vagy inkább önpusztító tempóban jöttem haza, azonban ez inkább a tűző napnak és a melegnek, mint a sebességnek volt köszönhető. Ebéd után le is dőltem kicsit, a rövid pihenő után nagyon hálásnak tűnt a szervezetem.

Szeptember első szombatján a csempeszkopácsi Krenner Sörfőzde sörfesztivált hirdetett, csakis ezért Z. barátommal felkerekedtünk és elkerekeztünk Csempeszkopácsra. Ebben az esetben a biciklizés csak másodlagos volt, a cél a sörözés és egy jó beszélgetés volt, azt gondolom, hogy mindkettő sikerült. A sörök között voltak egyszerűbbek és kevésbé elfogadhatóak, vagy nevezzük inkább különlegeseknek, például chilis, vagy a mentás-lime-os, de egyformán drágák voltak, ez a tulajdonság csak azért méltányolható és elfogadható, mert egy abszolút kézműves sörfőzdéről van szó, amelynek a környezete is hangulatos, a személyzet pedig barátságos és kedves.

Október elején/közepén gombászni mentem a kőszegfalvi erdőbe, természetesen biciklivel, na jó, egy kicsit a kőszegi vonatot is igénybe vettem, de csak hogy több időm legyen a gombákra. Minden szempontból sikerrel jártam, szeretem a kőszegfalvi erdőt és nagyon sokféle, nagyon szép és friss gombát szedtem.

Október utolsó napján útitársammal Bucsunál a nemrég felfedezett római vízvezeték-úton mentünk ki Rohoncra, majd kisebb, de jobbára aszfaltos utakon jutottunk el Stadtschlainingba, amely nagy és szép váráról híres.
Íme:

Onnan egy kicsit forgalmasabb úton Großpetersdorfba kerekeztünk át, ahol a Julius Meinl Huszár cukrászdájában kávéztunk, süteményeztünk, majd Burg és Narda érintésével, már sötétben értünk haza. A megtett távolság 62 kilométer volt, ez nem sok, de nem sportolni, hanem túrázni szerettünk volna és így is lett. Ez volt a minden évben ismétlődő hagyományos mindenszenteki tekerés, melyre idén először majdnem hárman mentünk, de aztán mégsem.