Cél nélkül 2019

Az Úr 2019. esztendejére egyáltalán nem terveztem kerékpártúrát, mert a legtöbb ok megszűnt, amiért lehetett volna.

Mindazonáltal többször elmentem biciklizni a környékre, néha egyedül, máskor valamelyik barátommal, vagy gyerekemmel.
Az éppen-csak-egy-kicsit-tekerek jellegűeket nem írom, le, a többi meg ilyen volt:

Nulladik út: Abszolút bemelegítés jelleggel S.-vel ki az Abért-tóig, megnéztük és körbetekertük a tavat.
Első út: Kőszeg-Locsmánd-Zsira-Csepreg és vissza. Nagyon szép idő volt azon a hétvégén. Egyedül voltam, megtett táv kb. 65 km.
Második út: Szombathely, Rum, Ikervár és vissza. T.-val. Táv kb. 80 km.
Harmadik út. Az egyik klasszikus, Velemnél fel kell menni a hegyekbe, aztán át Kőszeg felé a hegyi úton, ott pedig csak le kell ereszkedni. Ebbe az irányba csak kerékpárral lehet menni (elméletileg még azzal sem), mert a hegyi út Kőszeg felől egyirányú. Ezt S.-vel tettem meg meg, a táv alig 40 km volt.
Negyedik kör, egy nappal az előző után, egyedül, ez volt a másik klasszikus, a Bozsok-Bucsu kör. Érthetetlenül és bosszantóan sok autó volt azon az úton, amelynek egyébként elhagyatottnak kellene lennie, hiszen Bozsok és Bucsu között vajmi kevesen kellene, hogy közlekedjenek. De sokan kijárnak oda autózni csak úgy, sajnos, sajnos. Úgy látszik a négyszáz forint feletti benzinár még nem eléggé visszatartó erő
Pünkösdkor Balogunyom-Ják, oda vissza, ha jól emlékszem, Z.-val ez volt az évben az egyetlen tekerésünk, másnap Velem-Kőszeg klasszikus, csak hogy lássam jó erőben vagyok-e még. Elég meleg volt, jó erőben voltam, de még nem elég jóban.
Június utolsó hétvégéjén vajúdtak a hegyek és egeret szültek. Egy Ivánc és Őriszentpéter közötti vadászházból a baráti társasággal eltekertünk Őriszentpéterre, a vásárba és vissza. Hát, nem volt egy nagy menet, megvolt tán tizennégy kilométer is... Többet terveztünk, de most csak ennyi jött össze.
Viszont július első szombatján feltekertem az Irottkőre. Szokásos úton mentem, tehát Rohonc felől. A kilátónál megpihentem majd Léka felé ereszkedtem le. Nagyon meleg volt, kicsit le is égtem. De ki kellett próbálnom, megvan-e még a fiatalos lendület. Megvolt. Amíg az Irottkő megvan, addig nem érezhetem magam öregnek, persze nem ez az egyetlen kritérium, de nekem fontos nagyon.
Július végén beterveztem egy hosszabb egy napos kört. Kőszegnél mentem át Ausztriába, megnéztem Oberpullendorfot, majd az 50-es úton el akartam menni Oberwartba. Borzasztóan nyomott, páratelt mégis tűző napsütéses idő volt, ez, meg a dombok nagyon sokat kivettek belőlem, így már nem esett volna jól a tervezett út. Ezért Lékánál visszatértem Kőszeg felé. Nem bántam meg, felfedeztem egy nagyon szép utat a Gyöngyös-szurdok felett, ezt majd másoknak is szeretném megmutatni.
Augusztus, tízedik kör. Megmutattam Cs.R.-nek a lékai utat. Elmentünk Lékára és vissza, neki ennyi pont elég volt. Tényleg szép ez az út, kár, hogy ennyire nyilvánvaló a magyar utak elhanyagoltsága és az osztrákok gondozottsága közötti különbség.
Egy héttel később, az augusztus huszadikai hosszú hétvégén korrigáltam az Oberpullendorf- Lockenhaus közötti utat. Találtam egy Alsó- és Felsőpulya közti kerékpárutat, illetve meglett a  Felsőpulyáról Dörfl felé vezető kerékpárbarát szakasz is. Viszont sok a viszonylag kemény emelkedő, ide sajnos nem fogok tudni bárkit elvinni. Két nappal később Velem-Kőszeg klasszikus, magánverseny két kerékpárossal, akik hegynek felfelé lehagytak kissé, de Kőszegre én értem be előbb, mert bátrabban gurultam a lejtőkön.
Ahogy a nyárnak vége lett, nem nagyon bicikliztem már. Még öcséméket elkísértem egy kis abért-tavi kerekezésre, ahol eltörött az első fékem rugója, (hogy törhet el egy rugó?!).
Október végén elmentem a kőszegfalvi erdőbe, ahol a kerékpározást gombászással kötöttem egybe. Itt láttam egy embert, aki elmondása szerint Svájcból jött és Bulgáriába tartott, Románián keresztül. Gyalog volt, egyetlen hátizsákkal. Hát, jól ki kell lépnie, ha még a tél beállta előtt oda akar érni. Ez az erdei kerékpározás egyben edzés is volt, felkészülés egy fontos november elsejére tervezett kerékpározásra, de ez kellett, mert kicsit kiestem a ritmusból.
Másnap, a rendkívül jó időre való tekintettel, valamint két másik okból, amelyekről most nem akarok beszámolni, kimentem Ausztriába. Új utat kerestem Oberpullendorf irányába, és ezt meg is találtam. Kőszeg után Unterloisdorfnál lekanyarodtam Frankenau felé, ahol megtaláltam a Répce osztrák szakaszát, ami mellett jó mellékutakon jutottam el Oberpullendorfba. Onnan a szokásos úton tekertem haza. Kőszegen Orsolya-napi vásár volt, nagy tömeggel és borzalmasan sok autóval, ezekből nem kértem. Hazafelé mellém csapódott egy, mondhatni magányosnak és élettől megcsömörlöttnek látszó fickó és sokat beszélt hozzám. Meghallgattam, gondolom jól esett neki. Jó erőben volt, alig bírtam a tempóját. Nagyon elfáradtam, másnap mégsem volt izomlázam.
Az év (nem, inkább az utóbbi évek) kétségkívül legjobb kerekezése Mindenszentek napjára esett. Azon a héten ért véget a 2019-es év kellemes vénasszonyok nyara, de november elsején mégis kisütött a nap, igaz, kissé hűvös volt és feltámadt a szél is. Útitársammal megnéztünk néhány érdekes helyet Kőszegen, valamint benéztünk Oberpullendorf és Léka városokba. Ezekkel a kis kerülőkkel tettünk meg nagyjából hatvan kilométert. Ez a rendkívüli és csodálatos nap nagyszerű lezárása volt az az évi fél-, egy napos "csavargásoknak".
Vagyis azt hittem, hogy az lesz a lezárás és mégsem így történt. November végén meg kellett hogy ismételjem ezt a kört, szükségem volt rá, hogy megtegyem, de ez már egy teljesen "másik" út volt. Erre a körre a fiam is elkísért. Már elég hideg volt, azonban a kora délutáni órákra kisütött a nap és az emelkedők is eléggé kimelegítettek. Ez az út sok szempontból is nagyon nehéz volt. Idén, globális felmelegedés ide, vagy oda, talán már tényleg nem fogok többet tekerni.