Tekergések 2022

Mivel az előző évben azért nagyon keveset bicikliztem, (igaz nagyon sokat gyalogtúráztam), úgy gondoltam, hogy ez 2022-ben másképp lesz, mint ahogy sok minden más is másképp lesz 2021-hez képest, mármint ha minden terv megvalósul, de ha nem, akkor is - valahogy így gondoltam ezt 2022 januárjában.
(frissítés: és valóban, másképp is lett)
Még (vagy már) január végén elkezdtem az edzést egy hétvége két napján két város körüli körrel, ez azonban nem volt túl sikeres, szombaton hideg volt, viszont a vasárnapi szeles időben való biciklizéstől benáthásodtam, illetve a biciklin is látszott, hogy öregszik, ezért következő nap beadtam kedvenc szerelőmhöz egy kiadós nagyszervizre.
A szerviz iszonyúan jól sikerült, ezért meg kell említsem a nevüket, ők a Canyon kerékpár a Hunyadi úton, a bicikli olyan lett, mintha beépítettek volna egy villanymotort meg egy akkumulátort, pedig csak a kerekeket, a láncot, meg a fogaskoszorút cserélték ki, ezután nemcsak tekerni lett sokkal könnyebb, de váltani is.
Az azt követő hétvége már jobb volt, legalábbis időjárásilag. Tettem egy kört Oladon, a Platón és a kilátó körül. Rá egy hétre kimerészkedtem a városból egy Ják - Nárai körre.
Március elején egyik gyermekemmel felmentünk az oladi kilátóhoz, ennek túl sok értelme nem volt, mert kellemetlen hideg és nyirkos szél fújt, gyorsan haza is mentünk, még szerencse, hogy nem próbáltuk megvalósítani eredeti ötletemet, a Bucsu - Bozsok kört.
Március 15. előtti hétvége jó magyar szokás szerint (csak dolgozni ne kelljen) négynapos ünnep lett, vasárnap egy Bucsu - Bozsok kört tettünk meg a fiammal, 47 kilométer lett, mert hazafelé benéztem Perenyére is. Jó kis napos idő volt, hazafelé szembeszéllel, el is fáradtam kicsit.
Másnap egyedül tekertem le egy Vasszécseny - Rum - Ikervár - Vép kört Szombathelyi érkezéssel és indulással. Azt gondoltam több, de térkép szerint csak kb. 56 kilométer. Valamiért mégis jobban bírtam erővel, mint az előző napi negyvenhetet.
Március végén már igazi tavaszi idő volt, elmentem egy gyors délután Nárai - Pornóapáti - Bucsu körre. Érthetetlen volt, de nem teljesen szokatlan, hogy oda- és visszafele is szembeszél fújt, de végül is amúgy is erőnléti edzés volt.
Húsvét vasárnap is szeles idő volt, csak a testedzés miatt mentem egyet, mert amúgy nem volt hozzá túl nagy kedvem, megtekintettem a Zanat, Vép és Tanakajd körüli, meg a tápláni határt.
Május elseje előtti szombaton Z. barátommal eltekertünk Kőszegre, ahol egy sörfesztiválként hirdetett városi rendezvény volt, na, ez ugyan nagyon messze volt a sörfesztiváltól, de azért ittunk egy Lúdas Matyi névre hallgató közönséges és világos pilsnert, egy Döbrögi nevű fekete sört, valójában barnát, amelynek még a habja is barna volt, ilyet sem láttam még, meg egy Kőszegi IPÁ-t, ez volt a legjobb a három közül.
Három hét múlva ismét Kőszegre mentem, most egyedül, mert onnan felmentem a hegyekbe. Vöröskereszt, Stájer házak, Hörmann forrás, Szent Vid. Ezek voltak az állomások. Nagyon jól bírtam, még hazafelé is.
Július közepén útitársammal eltekertünk Pornóapátiba. Aztán átlépve az osztrák határt, Szentpéterfára, majd még egyszer átlépve az osztrák határt Pinkamindszentre, valamint harmadszor és utoljára átlépve az osztrák határt, Heilingenbrunn-ban kötöttünk ki. Az osztrákok a határhoz közel kit tudja milyen okból meg sem próbálják kitáblázni, mi merre van, de a GPS segít. Általában és odafigyeléssel. Mi nem figyeltünk annyira oda, így kicsit kavarogtunk a nem könnyű osztrák dombokon a forró nyári napsütésben, végül azért megtaláltuk Reinersdorfot. Onnan már könnyen átléptük a magyar határt és Nemesmedvesen sziesztáztunk egy kicsit. A kavargás miatt időben megcsúsztunk, ezért nem mentünk el az előre tervezett célig, azaz Szentgotthárdra, hanem Vasszentmihályon kerestük a vasútállomást, de Vasszentmihályon nincs vasútállomás, a legközelebbi Rátóton van, ezért oda áttekerve szépen elértük a hazafelé induló vonatot. Ez egy csodás és felejthetetlen út volt, mint minden olyan, amit ezzel az útitársammal megteszek.
Július utolsó vasárnapján délelőtt elmentem Táplánszentkeresztre, ebéd után pedig kicsit talán nosztalgiából is megismételtem a múltkori nemesmedvesi túrát és megkerestem a hibákat. Heilingenbrunnban a Krutzler szállodánál le kell fordulni jobbra, végül is tábla is jelzi Reinersdorfot, csak két hete valahogy nem vettük észre. Onnantól nagyon erős kapaszkodó következik, viszont egy gyönyörű nádfedeles pincesor kárpótol a fáradtságért. Ezt most egyedül nem volt kedvem megnézni, majd legközelebb, valakivel. Reinersdorf így jóval közelebb van, nem tudom, két hete hol kavircoltunk az erdőben, mondjuk, az is szép volt. Most nem Rönökön, hanem Csákánydoroszlón ültem fel a vonatra, ami rövidebb táv, mégis többe került, mint múlt héten per főre a hosszabb táv, érdekes cég a "Gyesev" is.
Az augusztusi "nagykártya" után úgy készültem, hogy felmegyek az Írottkőre, de azon a hétvégén olyan erős északi szél fújt, hogy lettem erről a tervről, úgy gondoltam, hogy mire Rohoncra érek, már kipurcanok, ennek meg így semmi értelme. Ezért inkább feltettem a bicót a vonatra és irány Sopron. Tettem egy kört a városban, megnéztem a Várkörnél szépen kiépített bicikliutat és hazajöttem, így:
Harkánál kerestem egy, deutschkreutzi útnál értelmesebb alternatívát, ezt Neckenmarkt felé meg is találtam, onnan könnyedén elértem Raidingot, ahol megnéztem Liszt Ferenc szülőházát. Legutóbbi ott jártam óta nagy változások történtek, felépítettek egy Liszt centrumot, ez jó is, rossz is. Jó, mert a helyiek láthatólag büszkék a Liszt-kötődésükre, rossz, mert ez a kockaépület, belerondít az eddigi harmonikus összképbe. Koncertteremként is szolgál, egyszer amúgy szívesen megnézném/meghallgatnám. Hazafelé jó kis hátszelem volt, pont annyira fáradtam el, amennyire kellett.
Egy hét múlva szombaton azt terveztem, hogy felmegyek az Írottkőre, de a labilis felhőzet miatt ez egy nappal későbbre halasztódott. Szokásos úton, Rohonc felől mentem fel, a kilátónál teljesen véletlenül találkoztam ott kiránduló barátaimmal, ez meglepetés volt mindhármunk részéről. Vissza szokásosan Léka felé gurultam le, arra meredekebb és rövidebb, nemrég állíttattam be a biciklimet, de 45-nél gyorsabban így sem mertem gurulni. Hazafelé sem kísérleteztem új utakkal, igazából nincs is nagyon mit. Azon azért meglepődtem, milyen kevéssé fáradtam el, pedig hát a kor! És én még negyvenéves koromban büszke voltam rá, hogy írottkőztem, valójában nem is akkora nagy kunszt.
Szeptember első szombatján ismét Nemesmedves, csak most másképp. Barátommal levonatoztunk Szentgotthárdra, onnan tekertünk haza a déli széllel. Megnéztük a csörötneki kilátót, igazán impozáns létesítmény és a környéke is egészen barátságos, jó túraterep. Nemesmedvesnél még mindig megvolt a szovjet T34-es tank, nem lopta el senki. Kicsit kinéztünk Ausztriába, Szentpéterfán ittunk egy sört, barátomnál meg még hármat, nem tudom, mitől fáradtam el jobban, a söröktől, vagy a tekeréstől.

Aztán a meglepetés. Legkisebb fiam szerette volna körbetekerni a Balatont, róla azt kell tudni, hogy nem egy nagy túrázó, eléggé meg is lepődtem az ötletén, de nagyon örültem neki. A túrát az őszi szünetre terveztük, viszont az őszi szünet elmaradt, így viszont túl kevés idő állt rendelkezésre, ezért a Balaton helyett a Fertő-tavat vettük célba, arra három nap is elég, és annyi pont volt. Hárman mentünk, régi "csapattársam" azaz a középső fiam is becsatlakozott. Vonattal mentünk Sopronba, és a ködös-hűvös reggelen Fertőrákos és Mörbisch felé vettük az irányt, ez a köd majdnem Rustig kitartott. Én itt már többször is jártam, szerintem Rust a Fertő-tó legjobb, legmenőbb, legkedvesebb, leg- ... városa. A városközpont melletti templomnál egy nagyon agilis osztrák úr kitartó lelkesedéssel invitált fel minden arra járót a templomtoronyba, minden második szava a wunderschön volt, így hát beadtuk a derekunkat és az úr rögtön legombolt rólunk fejenként két eurót (erről azért nem volt szó ...) na mindegy, felmentünk a toronyba. A kilátás tényleg szép volt, készítettünk néhány felvételt a városról és megnéztük, hogy a köd oszlóban van, már csak távoli dombokon látszik valamelyest.

   
Rust, házak a templomtoronyból

Aztán továbbgurultunk, kis kitérőkkel. Én a mapy.cz alkalmazást használom az útvonaltervezéshez és számomra továbbra sem érthető, hogy a körülöttünk lévő országokban a Google miért használ ki nem írt magyar nevű településneveket, ezzel nehezítve a navigálást. De mindent megoldottunk, bár a Fertő-tó ezen oldalán valahogy nem mindig teljesen egyértelműek az útirányok. Néha be akarnak vinni a tóhoz, de az, bár jó desztináció, de egy magunkfajta tókerülő kerékpárosnak mégsem opció. Mintha régebben nem így lett volna, pedig akkoriban még GPS-ünk sem volt. Mindegy, haladtunk, csak úgy tűnt, nem elég jól időarányosan, mert elég hosszú út állt még előttünk, ezért kicsit a látványosságok rovására is, de belehúztunk. Így kicsit sportos lett a nap, amelynek a végére körülbelül száz kilométert sikerült letekernünk, a fiúk nagyon jól bírták, sajnos a régi Magellán Cygnus kerékpárom, amit a nagyobbik fiam hajtott, nem annyira. Majdnem sötét volt már, mire Sarródra értünk, de a szálláson már vártak ránk. Nem volt kedvünk éttermezni, inkább vacsorát rendeltünk és nyugovóra tértünk.
Másnap korán kellett kelni, mert kezdődött a Forma 1 japán nagydíj, nem mintha ez engem annyira érdekelt volna. Ránéztünk a fertődi kastélyra, hogy megvan-e még, megvolt. Én az Esterházyak fennhéjázását nem nagyon értékelem, a nagycenki Széchenyi kastély viszont érdekelt volna, de sajnos zárva volt felújítás miatt. Itt megebédeltünk és megnéztük a vasúttörténeti kiállítást, a kastéllyal szemben van egy park, ahol aranyos kicsi vonatok láthatók.


A meseszép Nagycenk-Hidegség vasútállomás

   
Nagycenki kisvonatok

Balf felől értünk be Sopronban, elfoglaltuk a szuperjó szállásunkat, este sétáltunk egy kicsit a városban és nyugovóra tértünk. Harmadik nap nem ígérkezett izgalmasnak, Sopronból kellett hazatekernünk, megnéztük Liszt Ferenc doborjáni szülőházát és persze hazaértünk, de az erős déli szél nagyon elfárasztott. Annyira, hogy majdnem miattam kapott ki a tekecsapatunk, de annyi erő azért még volt bennem, hogy mégsem. Győztünk. A túra is jó volt, a srácok nem nyivákoltak, pedig a nehézségek miatt néha lett volna rá okuk. Szerencsénk is volt, nagyon szuper időt fogtunk ki, a klasszikus vénasszonyok nyarát, vagy az indián nyárt, mindegy hogy nevezzük.


Őszi bicikli, Harka község

Október végén, majdnem halottak napján ismét Sopronból tekertem haza, kedves útitársammal.
A (nekem) szokásos módon, vonattal mentünk Sopronba, ez gyors, olcsó és kényelmes megoldás. Ködös, kissé hűvös, de szélmentes idő volt, kipróbáltunk új utakat, kezdem megismerni ezt a vidéket, igazán kellemes biciklis terep. Harka, Raiding, Klostermarienberg, Kőszeg útvonalon jöttünk haza. Ismét egy szuper nap volt.

               
   
Őszvégi hangulatok

November első hétvégéjén valószínűleg az idei utolsó nagyobb menetet tekertem le. Az előző napi eső után erős északi szelet ígért a meteorológia és az is lett, ezért vonattal mentem Kőszegre. Szabó-hegyen "másztam" fel, Vöröskeresztig meg sem álltam, sőt ott sem, mert már volt ott egy csapat ... Hörmann-forrásnál megnéztem, van-e gomba és láss csodát, volt! Igaz, nem olyan, mint amit pont szerettem volna, meg nem is annyi, de hármat azért hazavittem. Lefelé menet azért már nagyon hideg volt, viszont hazafelé a hátszél miatt nagyon jó tempót tudtam menni.