Kapolcsozó 2016

Még 2015 telén került szóba a "firenzésekkel" való beszélgetés közben a híres Duna menti kerékpártúra, annak is a Passau - Bécs közti szakasza, tehát, hogy azt valamikor meg kellene csinálni. Szó szót követett, gondolatot a tervezgetés, meg az időpont egyeztetés, meg a szabadságok kikérése, de amikor már majdnem minden sínen volt, bizonyos, nagyon sajnálatos események miatt remélhetőleg csak időlegesen, mégis fel kellett adnunk ezt a projectet.  A csapat egyik fele viszont készen állt egy túrára, és mivel a tervezett időpont (foci EB után, de még olimpia előtt) véletlenül egybeesett a kapolcsi völgyfesztivállal, úgy gondoltuk, ha már így esett, legyen a cél Kapolcs. Ami ugyan nem a szokásos vándor túra, de azért jó sok biciklizés legyen benne. Szállást már csak az első két napra tudtunk foglalni, ezért indulás mínusz első nap (vagy nulladik?) elvittem egy autót a kerékpárommal, sátrakkal és viszonylag bőséges, sátorozáshoz szükséges felszerelésekkel az első napi szállásra, majd onnan hazatekertem. (Vagyis csak majdnem, mert Csempeszkopács után defektes lett a biciklim, ezért onnan A. cimborám mentett haza autóval.)

Első nap, hétfő


Egy, már szokásos indulás előtti kép,
hogy legyen mi alapján keresni,
ha valaki netán elveszne útközben

Az ez évi egy eléggé esős nyár volt, szóval lehet, de csakis ebből a szempontból nem volt akkora baj, hogy nem a Passauba mentünk. Szerintem Ausztriában még több csapadék volt, mint nálunk, de az indulás itt is esősre sikeredett. Az előző napi kánikula után egész délelőtt esett, így majdnem Sümegig esőkabátban tekertünk, ott azonban felültünk egy Tapolcáig menő vonatra, így "csaltunk" kb. húsz kilométert, de kellett ez a kis lazítás. Tapolcától jó időnk volt, a szállásunk, ha G. foglalja, biztosan egy hegytetőn van, most is így volt, Vigántpetendnél fel kellett kapaszkodnunk a Nagyvázsony felé vezető szerpentinen, majd bő három kilométer után az erdő kellős közepén egy erdei iskolában volt a szállásunk. Elég jó hely volt, de "kapolcsozásra" magunkfajta kerékpártúrázóknak kevésbé alkalmas, mert innen bizony nem tudtunk legurulni az esti rendezvényekre, mert éjjel eléggé nehéz lett volna ide visszajönni.

Második nap, kedd
Ha nem jegyzetelek, mint például a túra alatt sem, akkor a napokat főleg a fényképeket tartják össze, de azokból most nem túl sok készült. Kedd reggel, mint egyébként minden nap, esett az eső, nem keveset. Még dél előtt legurultunk a hegyünkről, majd feltekertünk Taliándörögdre, megtekintendő a Napfény Kempinget, jó lesz-e későbbiekben szállásnak. G.-vel egyszer már laktunk ott, a fekvése szuper, amúgy nem egy nagy hely, de nagyon olcsó, ár-érték arányban valószínűleg nehezen verhető, most nehéz lett volna ennél megfelelőbb helyet találni, így ki is választottuk következő napjaink szállásának. Kapolcson tengtünk-lengtünk egy ideig, szerintem, aki vásárfiát nézegetni jön Kapolcsra, az kissé csalódni fog, ehhez foghatót választékban bármelyik fesztiválon talál, az árakról meg ne beszéljünk, de mi nem is ezért jöttünk, mindenesetre ezen a napon sokkal többre nem futotta.


A kapu, amely alatt oly sokan fotózták magukat
Természetesen majdnem mindenki csodálatos volt

Kell-e említenem, hogy szerpentinünkön könnyű nyári záporban tekertünk fel? Napnyugta előtt még sétáltunk egyet az erdőben, behatárolva, hol is vagyunk valójában.

Harmadik nap, szerda,
azaz felköltözés a kempingbe, ennyi. Összepakolás, majd sátorverés Taliándörögdön. Lenn Kapolcson ebédeltünk egyik jobbnak tűnő "sütödében", majd a helyi kocsma udvarán megtekintettük Tom White & the Mad Circus (magyarul Fehér Tamás és barátai) fantasztikus rockabilly koncertjét (meglepetésvendég a szintén fantasztikus Suba Attila). Nekem az egész egy nagy-nagy meglepetés volt, ez egy teljesen ingyenes koncert volt, de jobban éreztem itt magam, mint a völgy bármelyik karszalagos-fizetős előadásán. Nem azt mondom, hogy a fiúk jobban zenéltek a neves sztárfellépőknél, de ez egy valódi örömzene volt, ahol a nézők és az előadók is jól szórakoztak, gondolom nem csak én éreztem így.


ilyen kis rögtönzött előadások is voltak ...


... meg ilyenek is.
A képen a Tom White & the Mad Circus
kiváló hangulatú kocsmakoncertje

Koncert után elindultunk Vigántpetend irányába a patakparton. Cél: megkeresni a Hello Wood kiállítást. Ez nem sikerült, de legalább sétáltunk egy jót. Este gyerekek szabadon engedve, felnőtteknek Palya Bea. Nagyszerű az új lemez, de sajnos youtubon sokkal élvezhetőbbek a dalok, ezen a nagyszínpados, pocsékul ki- és túlhangosított koncerten nem érvényesülnek az egyébként remek szövegek és dallamok. A fantasztikus, és úgy tűnik megismételhetetlen büki koncert óta ez már a harmadik, ami csalódás kicsit. A.ék ott maradtak a Budapest Bár koncerten majd pár szám után döbbenten jöttek el, mi G.-val a Kerekes Band-et néztük kicsit Dörögdön, ez sem volt túl jó. Még megálltunk feljebb egy eléggé béna zenekar előadásán, de ez már túl sok volt a jóból, úgyhogy eltettük magunkat másnapra..

Negyedik nap, csütörtök
Korábban ébredtünk a tervezettnél, eső verte a sátorlapot, hangos volt, esett vagy másfél órát szakadatlanul. Én már voltam régebben kerékpárral a Kab-hegyen, most nem is vágytam oda, de a többiek addig könyörögtek, hogy vigyem fel őket is, míg végül rábólintottam, hogy na jó, induljuk. (Lehet, hogy nem is pont így volt?)
Azt nem mondanám, hogy túl könnyű volt feljutni, de azért nem is egy túl nagy kihívás, a folyamatos emelkedőkért kárpótolt a csend és a friss levegő.
A csúcson három éve építettek egy fából készült kilátót, legutóbb még én sem láttam, ott főztem a csapatnak a magammal hozott felszereléssel egy kávét. (Amit kicsit elrontottam, mert nem vettem meg időben a kávétejszínt, Öcsön meg már és még nem volt nyitva a bolt ... )

   
Kab-hegyi emlékképek

Itt (dicsekedve) mindenképpen meg kell említenem, hogy az idén A. öcsémmel felkerekeztünk az Irottkőre ...
Szerintem az is szép teljesítmény volt, de ez is az volt.


Hazafelé. Háttérben a HEGY, ahonnan jöttünk

Kihasználva rengeteg helyzeti energiánkat, gyorsan visszagurultunk a szállásra, ja, előtte késői nagyon házias ebéd Ádám Bátyám kifőzdéjében, este karszalagvásárlás (gyerekeknek is), négyen Junkie Jack Flash koncertre mentünk leginkább B. kedvéért, de teljesen jó volt, majdnem ott is maradtunk, de azért S.-vel átmentünk Szabó Balázs Bandájára. A kihangosítással, ahogy előző este is, volt egy kis problémám, de ők inkább valók ilyen nagyszínpadra, mint a Bea. Nem mellékesen megjött öcsém is (csak egy napra) és V-ék is. Ideiglenesen kilenc tagú lett a csapat, négy sátorral.

Ötödik nap, péntek
Délelőtt, öcsém búcsúztatása, mivel csak egy napra jött, aztán Kapolcsra le. R-éknak ez második kísérletre sem sikerült, ugyanis két defektet is kaptak, így busszal jöttek le. A nap csalódása: a völgy rendezősége kitiltotta az egyébként ingyenesen játszó fentebb már említett, előttem nagy tetszést aratott Tom White-ékat a kapolcsi kocsmából, mivel nem láttak belőlük pénzt. Nekem itt ment el a kedves az egésztől, ez idáig azt gondoltam, hogy az egész a zenéről, örömről, együttlevésről szól és hasonlókról szól, de mint most kiderült, nem, hanem a pénzről. Aznapra már nem is vettem karszalagot, mostantól magam részéről egy ideig a völgybe sem kívánkozom. Második csalódás: megtaláltuk a Hello Wood kiállítást, ez valamiféle faeszkábáló "művészek" kiállítóhelye Csórompusztán. Bár ne találtuk volna meg, az egész egy hallatlan bénaság, nem is csoda, hogy nincs kitáblázva, szerintem nem véletlenül rejtegetik. Ötlet: nulla pont, kivitelezés nulla pont. Egy kezdő asztalos inasnak a mestere eltörné a kezét, ha ilyen munkákat adna ki.

   
Ilyen, és ehhez hasonló tákolmányokat találtunk Csórompusztán
és ezek még a jobbak közé tartoznak.
Némelyik a földbe beásva, két év múlva kirohad az egész.
Ezek a képek nem nagyíthatók, mert minek ...

   
Azért itt megpihentük mi is.        Meg egy sáska is.

Hatodik nap, szombat
Táborzárás, sátorbontás.


Hazafelé

A Transitot is haza kellett vinni valahogy, azt találtuk, ki, hogy A.-val felváltva vezetjük a járművet, plusz mindig szállítunk egy pihenni vágyó fáradtat a kerékpárjával, hiszen elég meleg volt, ebben az időben nem kevés 120 kilométer. Ez így is történt, azonban egyvalaki mégis végigtekerte a távot, A. gyereke, B. Mindenesetre érdekes kísérlet volt, első alkalom, hogy kísérőautónk volt. Adott egyfajta biztonságot, de elvette azt az egyedülálló érzést, hogy az adott napot az egész csapatnak együtt és mindenféleképpen teljesíteni kell. Itthon B. várt bennünk finom vacsorával, azzal sem keveset kellhetett küzdeni, köszönjük B.!


Végre itthon