Zarándokutak 2023

Róma, a nagy zarándoklat,

avagy hogyan jutottam el az Örök Városba. Az egész úgy kezdődött, hogy édesanyám azt hallotta a templomban, hogy az egyházmegye zarándokutat szervez Rómába. Ezt elmesélte a vasárnapi ebédnél is, majd felsóhajtott, hogy de szeretne egyszer eljutni Rómába! Csak viccből mondtam neki, hogy na jó, akkor elviszlek és ennyiben maradtunk. Az egész történet kábé itt szakadt volna félbe, ha mindezt el nem mesélem baráti körben is. De a barátaim azt mondták, hogy ne vicceljek ezzel és vegyem komolyan, meg ha ők ezt megtehetnék, vagy megtehették volna, meg hogy nincs már sok idő és lehetőség, vigyem el anyámat Rómába. Most! Hát jó, mondtam, és elkezdődött a project. Először is át kellett gondolni, hogy a nehézségeket, mert volt belőlük jócskán, le tudjuk-e küzdeni, ezek figyelembe vételével kellett meghozni a döntést. És meghoztuk, onnantól már minden valamivel könnyebb volt. Az első lépések egészen komikusak voltak, az utazási iroda bankja a K&H, ide készpénzt befizetni egy igazi kihívás, ezen kívül nagyjából minden gördülékenyen ment.
Az indulás sima volt, hajnali fél négykor volt a gyülekező a szombathelyi Székesegyház előtt, négykor a tervezett időben el is indultunk, közel kétszázan, négy busszal. Kicsit hiányoltam, hogy lelki vezetőnk, Székely János szombathelyi megyéspüspök nem integet el bennünk, de mint mindennek, ennek is megvolt az oka, Körmenden várt bennünket, ő celebrálta a fél ötkor kezdődő zarándoklat-indító szentmisét. Körmenden a mise után annyi pogácsával kínáltak bennünket, hogy kábé a túra végéig kitartott volna ...
Az első megálló Aquilea volt, ez nem volt nagy kitérő. Aquilea városa arról (is) híres, hogy annak idején (452-ben) Attila, hun király hadai földig rombolták. Római kori emlékei is vannak jócskán, de mi a keresztény templomot tekintettük meg. Ebben a templomban található az ókor (IV. század) egyik legnagyobb épen maradt mozaikpadlója.


Aquilea, a templom

Innen néhány nélkülözhetetlen megálló közbeiktatásával értünk Rómába, a szállásuk egy apácák által fenntartott vendégházban volt, a Vatikántól úgy öt kilométernyire. Az apácák szigorúnak tűnő életvitelt folytattak, amihez nekünk is alkalmazkodnunk kellett.
Ezért aztán másnap egy korai reggeli után busszal indultunk a Falakon Kívüli Szent Pál Bazilikához. A templom a Vatikán területén kívül helyezkedik el, de a Vatikán tulajdona, ilyen konstrukció több is van a városban és mint az elnevezéséből is látható, még az ókori római várfalon is kívül helyezkedik el. Ez Róma második legnagyobb temploma, a hagyomány szerint itt van eltemetve Szent Pál apostol. Az eredeti templom 1823-ban teljesen leégett, a jelenleg látható szépséges szép templom a réginek egy teljesen újjáépült változata, de állítólag hasonlít az eredetire. A falakon körben az eddigi összes pápa képe látható uralkodásuk sorrendjében, a babona szerint ha az összes hely betelik, vége lesz a világnak. Rossz hír, hogy már nincs túl sok hely ...


Templombelső a Falakon Kívüli Szent Pál Bazilikában

Utána a Szent Kallixtus katakombát látogattuk meg (Catacombe san Callisto), ez a sok római katakomba közül a legnagyobb és a leghíresebb. Valaha ötszázezer ember nyughelye volt ez a nagyjából húsz kilométer hosszú labirintus, de ebből mi csak pár száz métert jártunk be. Szerintem ez az egyik legkülönlegesebb, egyben a legkülönösebb római látnivaló, varázslatos élmény volt leszakadni a csoporttól, és egy kicsit egyedül lenni benne. Itt nemcsak tilos volt fényképezni, de a sötét miatt nem is nagyon volt érdemes, viszont a látogatóközpont felett szépen gondozott park található, ott fényképeztem kicsit.


Parkrészlet a katakombák felett

Aztán a lateráni bazilikához mentünk, itt az első "program" az úgynevezett Szent Lépcső megmászása volt, ez a bazilikával szemközti épületben található. Erről azt kell tudni, hogy az eredeti lépcsőket Szent Ilona hozatta Jeruzsálemből Rómába és a hagyomány szerint ezen ment fel Jézus Pilátushoz. Most, hogy kíméljék az eredeti lépcsőket, diófa deszkák takarják, de ezen a 28 fokból álló lépcsőn csak térdepelve lehet felmenni, de nem baj, ha valaki ezt így nem szeretné, a "gyalogosoknak" kétoldalt van két "normál" lépcső is. Én megtettem és elmondhatom, hogy annak is, aki nem feltétlenül vallásos, igazi kemény testi kihívás, de egyben közösségépítő élmény is.
Pihenésül kaptunk egy kis ebéd- és szabadidőt, amelynek során édesanyámmal véletlenül felfedeztük a Colosseumot és szinte annak a tövében ettünk egy eredeti római pizzát. Azt hiszem, az olasz pizzákkal nincs szerencsém, lehet, hogy én nem, de az egyik gyermekem ettől jobbat készít. Azt mondják, igazi olasz pizza csak Nápolyban van, hát egy pizzáért oda biztosan nem fogok elmenni. Egy másik úton visszamentünk a lateráni bazilikához, a gyülekezőhelyre, de előtte megnéztük a közelben lévő Jeruzsálemi Szent Kereszt Bazilikát, ami az egyik legjelentősebb római templom. Sajnálatos módon pont egy temetési szertartás volt a főhajóban, amellett kellett elsomfordálnunk, szerintem eléggé zavaróak voltunk, de az ereklyegyűjtemény megközelítése nem volt másként lehetséges. Itt látható Jézus keresztjének egy darabja, szögek a keresztfáról, Tamás apostol ujja, és hasonlók, nem teljesen biztos, hogy minden bizonyíthatóan eredeti, de hinni kell benne hogy így van, és akkor igen. A templom előtti füves területen egy hajléktalan lakik a fóliával letakart sátrában. Rómában ez még a turisták által látogatott területeken is viszonylag gyakori látvány. Látható, hogy ez mennyire elmaradott térség, nálunk az ilyet már nem nagyon engedik meg ...
Ez után bejutottunk a Lateráni Bazilikába, amelynek teljes neve: Legszentebb Megváltó és Keresztelő Szent János és János Evangélista Főszékesegyháza, ez a templom, úgy mondják, minden templomok anyja és a templomok királya, tehát ha nagyságban nem is, de címben megelőzi a jóval ismertebb Szent Péter Bazilikát is. A bejutás nem egyszerű, szigorú átvizsgálás után lehetséges csak. Itt Székely János megyéspüspök úr egy misét tartott a zarándokcsoportunknak. Aztán igyekeznünk kellett haza, mert szigorú apácáink fél nyolcra tálalták a vacsorát, erről nem nagyon lehet elkésni.

   
A Lateráni Bazilika és annak oszlopai

Második római napunkon volt a pápai audiencia. A Szent Péter térre a bejutás nem gyors és nem egyszerű, mert csak egy kábé repülőtéri szintű átvizsgálás után lehetséges. Próbáltunk együtt maradni, de a csoportról többen leszakadtak, köztük én is. A téren nincsenek helyre szóló jegyek, mindenki oda ül, ahova akar vagy tud, én ötödmagammal kicsit távolabb ültem a csoportunktól, de a téren sajnos egy idő után már nincs szabad mozgás, csak kordonok meg a biztonságiak vannak. Nagyjából telt ház alakult ki, majd különböző országokból jövő szónokok, persze ki-ki a saját nyelvén, szóltak a közönséghez, sajnos semelyiket nem fordították, így azért ez az ünnepélyességen kívül eléggé semmitmondó volt. Ferenc pápa is szólt hozzánk, persze olaszul, amelyből szintén egy kukkot sem értettünk. Az egésznek ennek ellenére volt egy eléggé megfogó és ünnepélyes hangulata.  


A pápai audiencia 2023. május 17-én

Az audiencia után lassan oszlott a tömeg és szabaddá vált a mozgás is, lassan elhagytuk a teret és helyszínt váltottunk, úgy emlékszem, busszal. Először az innét kicsit távolabb lévő monumentális Haza Oltára emlékművet néztük meg, amelyet főként II. Viktor Emánuelnek, az olasz egység létrehozójának a tiszteletére emeltek, és még sok egyébnek is, itt található például az ismeretlen katona emlékműve, és még pár, inkább az olaszok számára fontos jelkép. De még belőlük, olaszokból is kettős érzelmeket vált ki az építmény, amelyet sokan csak habos tortának, mások írógépnek neveznek, ezek vicces, de nem teljesen alaptalan elnevezések.


A Haza Oltára

Hogy az emlékmű pont itt jöhessen létre, sok ókori romai romot kellett fel- és beáldozni, szerencsére a közelben lévő, még romjaiban is elképesztő látványt nyújtó Forum Romanumot nem. Ezen a helyen sokáig időztünk, számtalan fényképet készítve, de magára a térre nem mentünk le, azt csak felülről néztük meg.


A csodálatos Forum Romanum

Délután (ebéd- és szabadidő után) a Santa Maria Maggiore pápai bazilikába mentünk, meg, templomnézésből nagyon jól álltunk, ezután a teljesen elrejtőzött Szent Prassede templom következett, ez egy kisebb, VIII. századi templom, kevesebb pompával, mint az eddig látottak. Úgy emlékszem, itt volt az aznapi szentmise, de ez nem biztos, én ugyanis a miséken nem szoktam fényképezni, ellentétben sok más útitársammal. (Az élményeket és azok sorrendjét pedig a fényképek segítségével próbálom időrendbe rakni.)
Azután a szintén teljesen rejtőzködő, kívülről templomnak még a jeleit sem mutató, de annál jelentősebb San Pietro in Vincoli (Leláncolt Szent Péter) bazilikát néztük meg. Szent Péter Jeruzsálemben és Rómában is volt fogságban, és hogy, hogy nem, de sikerült mindkét helyen lévő rabláncait begyűjteni és amikor a két lánc találkozott, a legenda szerint ez a két bilincs összeforrt. Ezek a láncok ebben templomban találhatók, ahogy Michelangelo Mózes-szobra is, amely csak egy része II. Gyula pápa síremlékének. A szobor valóban csodálatos és hát élőben látni is az, még úgy is, hogy képen ezerszer láttam már.


Michelangelo Mózese, "akit" mindenki ismer

Harmadik Rómában töltött napunkon ismét a Vatikán következett, a Szent Péter bazilikával kezdtünk. A bejutás kicsit egyszerűbb volt, mint az első napon, mert nem volt nagy tömeg, és hát jóval korábban is mentünk, emiatt a reggelit nem a szálláson, hanem zacskózva kaptuk. A csoport vezetői ismételten felhívták a figyelmünket a biztonsági előírásokra, tehát, hogy mit lehet bevinni és mit nem, de sajnos hiába. Volt olyan útitársunk aki nem tudni miért, de egy dobozos sörrel meg két késsel próbált bejutni, természetesen sikertelenül. Elmondva eléggé vicces a sztori, de szerintem a mögöttünk álló ötszáz méteres embersor és hát a rendőrök sem találták annak. Az aznapi szentmisét a szombathelyi püspök a Szent Péter székesegyház főoltáránál tartotta kétszázötven főből álló zarándokcsoportunk részére. Egyik barátom később megkérdezte, mi volt a leg-leg Rómában. Hogy mi volt a leg-leg, azt nem tudom, de ez benne volt az első háromban. Amit még szerettem volna megnézni, de nem lehetett, az a Sixtus kápolna, valamint jó lett volna felmenni a Szent Péter bazilika kupolájába. Viszont kisebb csoportokban és igaz, hogy csak rövid időre, de lemehettünk az alagsorban található Magyarok Nagyasszonya kápolnába.

   
Szobrok a Magyarok Nagyasszonya kápolnában

Aztán metróra szállt az egész társaság, kétszáz magyart feltenni a római metróra, az nem kicsi kihívás az idegenvezetőknek, de megoldották. A római metró a budapestihez képest egy kis vidéki vicinális, állítólag Rómában, hiába jóval nagyobb város, mint Budapest, nagyon nehéz metrót építeni, mert a föld alatt lépten-nyomon ókori romokba ütköznek az építők, plusz ugye a katakombák ... Megnéztünk olyan kihagyhatatlan nevezetességeket, mint a spanyol lépcső, a Trevi kút, a Piazza Navona, de ami nekem igazán tetszett, az a Pantheon volt, bár ez is inkább építészetileg nagyszerű, kicsit fura, hogy katolikus templomot csináltak belőle, valahogy nem illik hozzá, bár eredetileg is templomnak épült, még Krisztus előtt 27-ben.

           
A Trevi-kút és a Pantheon

Ez volt a három napunk Rómában, bizonyára sok minden kimaradt, pedig toltuk reggeltől estig, viszont más nem fért bele és így is nagyon tömény volt, egy információ- és élménycunami.
Sokat fényképeztem, mert sok volt a fényképeznivaló, gondolkoztam, ide mit tegyek fel és inkább a közismert nevezetességek mellett döntöttem. Rómában nem könnyű capuccinóhoz jutni, ebédidőben kávézni szinte lehetetlen és megtanultam, hogy igazi olasz amúgy is csak reggel iszik capuccinót. Láttam, mekkora gond náluk a szemétszállítás, Róma tele van szeméttel töltött kukaszigetekkel, valahogy mégsem szemetes a város. Az káosz, ami náluk van, a helyi rend és ez csak nekünk furcsa, ők így élnek. A némileg kaotikus közlekedés csak nekünk furcsa, náluk ez a rend, ehhez mindenki alkalmazkodik. Nem biztos, hogy én pont így szeretnék élni, de érdekes és szimpatikus volt, ahogy ők ezt csinálják.
Még nem tudom, hogy Rómát így őrzöm meg az emlékeimben, vagy egyszer még visszamegyek megnézni a látottakat és a meg nem nézetteket.

Hazafele-utunkon még "beugrottunk" Assisibe, azaz csak majdnem Assisibe, mert a régi, hegyen lévő felső városba és a Szent Ferenc Bazilikába nem mentünk fel, hiszen az bőven plusz egy napos kirándulás lett volna. Helyette az "új" városban lévő Santa Maria degli Angeli (Angyalos Boldogasszony) Bazilikát néztük meg, itt található a templom a templomban, azaz a Porciunkula nevő kápolnácska, amely Szent Ferenc temploma volt, később erre épült a bazilika. Itt lett volna a mise, mármint a bazilikában, de egy kis félreértés miatt végül is a Bazilika egyik kápolnájában lett. A hazaút hosszú volt, az érkezés a késő éjszakába nyúlt, mert Assisiből csak délután fél kettőkor sikerült elindulnunk.

Cesky Krumlov, a sörzarándoklat

Egy ideje minden évben Csehországban tartjuk a nagy sör- és kártyatúrát, voltunk már Prágában, Alamócon és Brünnben, utóbbi városban kétszer is. Valahogy konszenzus alakult ki abban, hogy ebben az évben Cesky Krumlovba menjünk, én is engedtem (már megint!) az elveimből, hiszen már jártam ott, és hát ugye nem szívesen megyek vissza oda, ahol már jártam. Sose ismernénk meg a világot, ha mindig ugyanoda járnánk, márpedig én szeretném megismerni minél jobban és hát nem élünk túlságosat hosszú ideig ezen a sárbolygón.
Az indulás időpontját reggel kilencre tűztem ki, ehhez képest én csak aznap hajnalban fél kettőkor kerültem ágyba, mert pont úgy érkeztem meg a római zarándokutamról.
Mégis én voltam a legelső a csapatból, pedig kábé semennyi időm nem volt készülődni ...
Ahogy szoktuk azt csinálni, én vezettem, és a jó minőségű osztrák autópályákon át nagyon gyorsan Cesky Krumlovba értünk. A szállás inkább gazdaságos és praktikus volt, kevésbé izgalmas és kellemes, de viszonylag közel volt a belvároshoz, viszont egyetlen egyszer sem találkoztunk a szállásadóval, akinél online foglaltunk, ez már az a fajta XXI. századi totális elidegenedés, ahol nincsenek emberi kapcsolatok, csak szolgáltatások. Mivel korán érkeztünk, lementünk a városba és mindannyian rácsodálkoztunk annak szépségére. Cesky Krumlov kétségkívül az egyik legszebb cseh település, egy igazi meseváros, tanúskodjanak róla az alábbi fényképek.

       

       
Cesky Krumlov, emlékek

De mivel nincs az a hely, ahol egy nyughatatlan turista képes lenne nyugton maradni, illetve mindig van mit felfedezni, másnap Ceske Budejovicébe mentünk. Én ugyan itt is jártam már, de úgy gondoltam, ez egy olyan város, amit szintén látni kell és nincs is túl messze Cesky Krumlovtól. A két város között éppen szünetelt a vonatközlekedés, ezért busszal mentünk, a RegioJet busza nagyon szuper volt, mi itt a hmmm., "Balkánon" nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú buszokhoz, viszont egy ilyen, kamionnyi méretű busz nem könnyen mozog a városi utakon. Talán hiba volt vasárnap menni, Ceske Budejovice kissé kihalt volt, bár a belvárosa elég nagy és még szépnek is mondható, csak nem Cesky Krumlov után.

   
Ceske Budejovice, Fő tér

Egy izgalmas, nagyvárosias Brno után pedig kissé provinciálisnak és unalmasnak tűnt.
A következő nap, azaz hétfőn egész napos krumlovozás volt, az időbe telik, míg az emberfia a városka zegzugos "uccácskáin" megtanul magabiztosan tájékozódni. Ebédre különvált a csapat, ketten a hagyományosabb irányt választották, hárman egy alternatívabb megoldást választottunk, ez volt a Laibon nevű vegetáriánus étterem, ahol a bejáratnál eredeti őskori barlangrajzok vártak bennünk, bentebb, a folyóparti teraszon pedig egy mindig jókedvű közvetlen és laza pincér. Jókat mulattunk a környezetünkben történteken, egy takarékos japán asztaltársaság különösen tetszett, ők hatan voltak, két pohár sört kértek, ezt adták körbe, hogy mindenkinek jusson. Aztán rendeltek két tál ételt, amihez kaptak hat tányért is, de nem porciózták ki a kaját, mindenki a közös tányérokból evett. Nem is csoda, hogy a sumóbirkózók kivételével viszonylag kevés a kövér japán ember ...

   
Laibon vegetáriánus étterem

Bezzeg mi, magyarok! A bőséges ebéd után még ledöntöttünk néhány sört, majd pizzázni mentünk, mert ugyancsak megéheztünk, ebben az esetben a többes szám első személyt csak a csapathoz tartozás kifejezése miatt használom, mert én nem voltam éhes és nem is pizzáztam. Viszont amíg én itt dőzsöltem, a tekecsapatom a messzi távolban élet-halál harcát vívta az első helyért és győzött, így már szinte biztos, hogy idén mi leszünk a bajnokok. Van már néhány érmem, de csapat arany még sosem volt ...
Nagy szerencsénk volt az időjárással, minden nap jó idő volt, kivéve a hazautazás napját, de az igazi eső és rossz idő már csak az osztrák autópályán ért el bennünk, az meg már csak a vezetés miatt volt kellemetlen. Szerencsésen hazaértünk.
A sör- és kártyapartnereim, azaz a barátaim néha kicsit elégedetlenek voltak a sörrel, de szerintem túlságosan el vannak (vagyunk) kényeztetve, utóbbi időkben ugyanis itthon is elég jó söröket ittunk. Szerintem viszont a sörök teljesen rendben voltak és a helyek is, ahol fogyasztottuk őket. Én az árral nem voltam kibékülve, régen a cseh sörök kifejezetten olcsónak számítottak, ma már ezt semmiképpen nem mondanám.

   

   
Sörök

   

   
és ételek

Amit utólag sajnálok az az, hogy kihagytuk az evezést a Vltaván, terveztem, hogy evezünk egyet, de nem éreztem az elvárt lelkesedést. Nekem ez megvolt már régebben, ha nem így lett volna, biztosan erőltetem. A hazautazáskor, amikor felfelé autóztunk a folyóparton, A. barátom vágyakozva nézte a csónakflottákat, de akkor már késő volt.