Erdély 1995

1995-ben, amikor ugye még elég fiatalok voltunk, barátnőm, későbbi feleségem gondolt egyet, és befizetett egy, a szombathelyi Őszikék nyugdíjas klub által szervezett erdélyi buszos körutazásra. Ez így eléggé viccesnek hangzik, az is volt. Nyugdíjas klub és mi ...
Június 28-án vasárnap délután 3-kor indultunk Szombathelyről, ócska Ikarus buszunkkal.
Az útból kevés emlék maradt meg, azok néha esetleg keveredhetnek a későbbi, második erdélyi út emlékeivel, de igyekszem pontos lenni.
Ártándnál hagytuk el az országot, Nagyváradra és a Királyhágóra emlékszem, meg a jellegzetes ló vontatta gumikerekes szekerekre. Aztán már csak arra, hogy Kolozsváron sétáltunk a házsongárdi temetőben.
Szállásunk a Kolozsvár melletti Györgyfalván volt, ez egy magyarok lakta nagyon szegényes falu volt akkoriban, ide egy kavicsos "hadiút" vezetett Kolozsvárról. Semmiféle más szállás nem lévén, mindenkit egy-egy családnál szállásoltak el. Akiknél mi laktunk, (nevükre sajnos már nem emlékszem) szintén nagyon szegények voltak, fürdőszoba sem volt a házban, lavórban mosakodtunk. Viszont nagyon kedvesek voltak, különleges érzés volt náluk lakni.
Innen Torda, Marosvásárhely irányába mentünk tovább, valahol itt romlott el a buszunk, de a sofőrök az út szélén megjavították, nem lehetett nagy baja.


Busz szerelés az út mentén

Úgy emlékszem, hogy megnéztük Marosvásárhelyt, és Segesvárt, megálltunk Székelykeresztúron, ahol megnéztük Petőfi "vén körtefáját". Petőfi állítólag innen indult a számára végzetes segesvári ütközetbe.


"Haldoklik az öreg tanú
Petőfi vén körtefája.
Azt beszélik, ő látta volt
Verset írni utoljára."
/Kányádi Sándor/

Szállásunk a Marosvásárhely melletti Tibódon volt, szintén családnál. Házigazdáink egy nagyon törekvő, dolgos, szimpatikus fiatal pár voltak, H. és L. Amikor három évvel később ismét Erdélyben jártunk, természetes volt, hogy ismét náluk szállunk meg, de erről majd abban a leírásban.
Sok mindenről beszélgettünk velük, mert volt ránk idejük. Megmutatták népviseleti ruháikat, csodásak voltak. És nem holmi múzeumi darabok, hanem használatosak, ünnepi alkalmakkor ők tényleg ezt viselték.


Ruhák

Másnap, vagy a következő napokban a szokásos "kötelező" környékbeli látnivalókat tekintettük meg, a sorrend, meg a napok sajnos feledés ködébe vesztek.
Felmentünk a Hargitára, Ivó felől, ez egy nagy kaland volt.


A Hargita alatt

Egy hihetetlen állapotú traktorral és annak utánfutójával húztak fel bennünk a Madarasi pihenőházig. Ez a vontatvány inkább csak fa szállítására volt alkalmas, vagy még arra sem.


Traktorral a Hargitára

Lefelé jövet elég nagy sebességgel jöttünk, szegény nyugdíjasok alig bírtak kapaszkodni a köves zötye-mötye úton, hangosan kiabáltunk a traktorosnak, hogy lassítson, kevés híja volt, hogy baleset nem lett belőle.
Természetesen megnéztük a Gyilkos-tavat, és a Békás szorost is.

   
Képek a Békás szorosnál. Háziasszonyunk, H. is velünk tartott

Aztán otthagytuk Székelyudvarhelyt, Tibódot, meg kedves házigazdáinkat és a Gyimesekbe mentünk, Gyimesbükkön volt a szállásunk Galaci Laciéknál. Gyimesbükk az úgynevezett ezeréves határról meg a Rákóczi várról nevezetes. Persze, itt is jót magyarkodtunk, amit még tettünk egyébként elég sok nevezetes helyen.

Ez egy rendkívül jó kirándulás volt, melynek során annyira megkedveltem Erdélyt, hogy kis idő múlva még egyszer visszatértem ide. Kicsit olyan érzéseim voltam, mintha ötven évvel visszamentünk volna az időben. Amikor ezeket a sorokat gépelem, már 2018-at írunk, mondják, Erdély is nagyot változott. Azt hiszem, ideje lenne ismét megnéznem, talán maradtak még felderítetlen részek, hiszen sok érdekes városban nem jártam még.