Myra 2017

2017. április elsején családommal kirándulást tettünk az ausztriai Muggendorfba a Myra vízesésekhez és a Steinwandklamm szurdokhoz.
A vízeséseket gyerekjáték megtalálni, Muggendorf környékén minden tábla oda igyekszik irányítani. A bejárat környékén több parkoló is van, mindegyik ingyenes. Belépőjegyet lehet váltani csak a vízesésekhez, vagy kombináltat a Steinwandklammal. A bejárattal ellenkező irányból, a bejáratot kijáratként nem használva azonban mindkét látványosság feltűnés nélkül és simán látogatható ingyen is akár, ennek nemkívánatos voltát mindössze néhány tábla jelzi.
A Myra vízesésekről sok szépet lehet olvasni, de valójában minden tekintetben elmarad az általam eddig látogatott szurdokos vízesésektől, igaz, a bejárása is sokkal könnyebb, akár nem túl lerobbant nyugdíjasoknak is ajánlható. Mi a kombinált jegyet megváltva a bejárattól indultunk, a patak mentén felfelé sétálva fél órán belül egy kis víztározónál találtuk magunkat (na innen lehetne bejutni díjmentesen). Itt a Steinwandklammot jelzi ugyan tábla, de mi a kapott térkép alapján azt gondoltuk, közel van, (nem így volt) az odafelé vezető nem túl meredek kapaszkodón a gyerekek eléggé kifáradtak. Így jutottunk el a Jagasitz vendégházhoz, ahol a család megebédelt, ezalatt én visszamentem a lenti parkolóban hagyott autóhoz és felhoztam azt a vendégházhoz. A gyerekeket kipihenten és jóllakottan így ismét rá lehetett venni az út következő részének teljesítésére - hogy apuka fáradt-e, vagy sem, az senkit nem érdekelt. Innen egy jó meredek lejtőn jutottunk le a Steinwandklamm tulajdonképpeni bejáratáig, amely térképeken Jausenstation Reischer néven is szerepel. Autóval ide is le lehet gurulni egy kicsit hosszabb kerülő úton a Jagasitztól, de a felfelé útra már valószínűleg nem minden autó és nem minden sofőr alkalmas, mert az út meredek, mindemellett poros és kavicsos is. A legkisebb gyereket a bejáratnál hagytuk, mi többiek bementünk a vadregényes szurdokba. Az út egy ponton kettéválik, a család többi része a könnyebb úton haladt tovább, én a vaslétrákkal nehezített, úgynevezett "Rudolf Decker Steig" útját választottam, ez egyirányú és csak lentről fölfelé járható, tériszonyosoknak, és kevésbé bátraknak semmiképpen nem ajánlott. Egy föntebbi ponton, a csúcs előtt a két út ismét összetalálkozik, miként én is a családdal, majd egy néhány méter hosszú, sötét, ember által vájt barlangon kell áthaladni, úgy lehet felérni a tetőre. Ott a térképet nézve úgy találtuk, hogy jóval közelebb van a Jagasitz vendéglő és az autó, mint a szurdokbejárat, ezért oda mentünk, majd az előbb már említett úton legurultunk az alsó vendéglőnél (Jausenstation Reische) hagyott gyerekért. Mivel semmi kedvem nem volt felkapaszkodni a szerpentines, poros úton, ezért az egyetlen járható aszfaltos, de sík úton hagytuk el a területet, ez néhány kilométer kerülőt jelentett ugyan, és sok falun kellett áthaladni, de végül elértük az autópályát, majd szerencsésen haza is értünk.
Szép nap volt, jó kirándulás volt és bár a kicsi azt mondta, ezek után ha csak meghallja a kirándulás szót, feláll a hátán a szőr, meg hogy ennél még az iskola is jobb, ezeket természetesen nem hisszük el neki.

Készítettem pár képet is, de nem lettek túl jók, neten sokkal szebbek találhatók, inkább a térképet tettem fel, jelmagyarázattal. Ha valaki látni akarná a fentieket, esetleg hasznos lehet.


A térkép nagyítható. Jelmagyarázat:
Fekete nyíl: parkoló, innen indultunk
Piros nyíl: víztározó, innen mentünk fel a Jagasitzhoz a sárga úton
    majd én onnan a kék úton jöttem le a lent hagyott autóért
Zöld nyíl: Jagasitz vendéglő
Kék nyíl: Steinwandklamm bejárat
Lila nyíl: Rudolf Decker via ferrata

.