Szlovénia 2016

Miért éppen Szlovénia? Mert csak. Lehetett volna Horvátország, vagy Balaton is, de valahogy így alakult.

1. nap, szombat
Az indulás nem volt a legszerencsésebb, a nemrégiben frissített GPS készülék már a városhatárnál többször újraindult, nyilvánvaló volt, hogy nem bízhatjuk rá magunkat, így öcsém készülékét kértük kölcsön, de mivel az nem volt annyira felhasználóbarát, biztos, ami biztos, Szentgotthárdon vettünk egy Szlovénia-térképet is. A szlovén autópálya matrica hét napra szól, mi meg nyolcra mentünk, ezért inkább odafelé mellőztük az autópálya használatát, szerintem jól döntöttünk, szombaton tenger felé menni egyenlő a dugóban araszolással. Aztán, minthogy ezek az alsóbb rangú szlovén utak túl sok falun mennek keresztül, és lassúak is, inkább kikanyarodtunk Ausztriába, a stabil, jól követhető 69-es főútra, majd Jezersko-nál, egy nagyon erőteljes hegyi szerpentinen ismét átléptük a szlovén határt. Kranj és Skofja Loka után inkább a térképet követve Cerkno felé vettük az irányt, de nem voltunk következetesek, és öcsém GPS készülékére hagyatkozva nem kevés keskeny és szerpentines út után nagy nehezen megtaláltuk a szállásunkat. Ez ottani viszonyok között sem alacsony helyen fekszik, ugyan még nem a Júlia-Alpok, de jellemző, hogy a közelben 1600 méteres hegycsúcs és sípálya is van. Talán még nem a világ végén van, de innen bárhová eljutni mindenképpen autóra van szükség.


Reggeli fénykép szállásunk ablakából.
Elég magasan voltunk

2. nap, vasárnap
Praktikusnak látszott mindjárt a főváros megtekintésével kezdeni a látogatást, de előtte útba ejtettük Skofja Lokát, amin előző nap már egyébként már áthaladtunk.


Skofja Loka, a belváros folyóval, híddal

Szép a régi belváros, ahogy körülöleli a folyót, megnéztük a várat is, oda a gyerekeket csak egy fagyival lehetett felcsalogatni, végül is semmi extra. Aztán a főváros. Bár Ljubljanában vasárnap nincs parkoló díj, de parkoló hely sincs, elég nehezen találtunk egyet a belváros közelében. A város neve állítólag a szeretet szóra utal és tényleg szerethető városnak tűnt, legalábbis amit a belvárosból láttunk, a külsőbb részek azért elég sivárak. A centrum nem túl nagy, de tele van érdekességgel, a belvárost átszelő folyócskán folyamatosan sétahajók közlekednek, amire nem túl agresszív ügynökök próbálnak utasokat verbuválni.


Ljubljana

Az éttermek ugyan nem kicsit drágábbak, mint az itthon megszokottak, de nem lehúzósak, ez a szlovén árszínvonal és ami meglepetés volt, nincs borravaló. Első alkalommal próbáltunk adni a pincérnek, de nem nagyon értette mit akarunk, mi meg nem értettük miért nem akarja elfogadni, kevesli, vagy sokallja tán? Este az interneten néztünk utána: nincs és kész. Egyébként is eléggé korrekt országnak tűnt minden tekintetben, valahol ez is beleillett a képbe. Még próbáltunk volna nézni/hallgatni egy igazán remek portugál együttest a hármashídon, de a gyerekeknek ehhez már nem volt türelmük, így hát hazamentünk, egy eléggé felesleges, Idrija felé tett kerülővel.

3. nap, hétfő
Bled nem volt messze a szállástól - légvonalban. Autóval 50 kilométer, GPS szerint is majdnem másfél óra, valójában kettő. A sebességet általában nem a korlátozó táblák fogják vissza, hanem a hajtűkanyarok. A tónál mindenhol fizetős a parkolás, parkolóórával drágább, de van egy nehezen megtalálható kavicsos parkoló a tó közvetlen közelében, a vártól nem messze, ott ember adja a jegyet, az valamivel gazdaságosabb, lehet egész napra szóló jegyet venni, így nem kell visszaszaladgálni, ha lejár az óra által adott jegy, mi ezt vettük igénybe


A bledi vár a tó túlpartjáról

Felkapaszkodtunk a várba, megnéztük belülről is, szép volt, meg a kilátást, az is szép volt. Nem pletnáztunk a tavon. (Pletna = kb. húsz személyes csónak, amit egy állva evezős ember hajt, két evezővel. Ezzel lehetne eljutni a szigetre, de mi nem vágytunk rá annyira. Inkább boboztunk egyet, felvonóval felhúzattuk magunkat a várral szemközti hegy majdnem-tetejére, ahonnan még talán szebb is a kilátás, mint az eléggé drága bledi várból volt, ebben gyönyörködtünk is kicsit, majd készítettünk néhány fényképet. Aztán lecsúsztunk a bobbal és mindenki boldog volt és elégedett. Nem fürödtünk a bledi tóban, inkább átautóztunk a néhány kilométerre levő Vintgár-szurdokhoz. Ez a hagyományosnak mondható folyó-szurdok kombináció, az általunk és sokak által látott ausztriai Medve-szurdokhoz viszonyítva sokkal könnyebben teljesíthető, a folyó bővízűbb, ezért látványosabbak a vízesések is. A szurdok oda-vissza sétálva is két óra alatt bőven bejárható.

   
Utak a Vintgár-szurdokban, illetve egy kép, ami a "Vízesés csodálata" címet kapta

4. nap, kedd
Minden napra voltak céljaink, terveink, talán túl bőségesen is, de szinte minden nap ki kellett hagyni valamit idő hiányában. Kapkodni, rohanni viszont nem akartunk.
Ezért is töltöttünk elég sok idő aznapi utunk első célpontjában, a predjamai várban.

A predjamai vár

A vár egy barlang bejáratára épült, az ágyúk előtti korban bevehetetlen volt, később a Windischgrätzek tulajdonába került, ekkor már inkább vadászkastélynak használták. A belépésnél mindannyian kaptunk egy olyan kütyüt, aminek segítségével magyar nyelven, nagyon részletesen és saját ritmusunkban hallgathattuk meg a vár történetét. Szerettem volna még megnézni a közelben lévő Skocjama-barlangot is, de beláttam, ennek nem most van itt az ideje, (lásd. fentebb) így közkívánatra inkább lezúztunk Piranba.


Piran

A tulajdonképpeni városba autóval behajtani nem lehet, csak helyi lakosoknak, előtte többféle (drága) parkolási lehetőség áll rendelkezésünkre, mi a parkolóház-megoldást választottuk. Piran szép, tényleg, de nem sokban különbözik a már többször látott horvátországi velencei stílusú városoktól, talán kicsit szegényesebb, amolyan halászfalu benyomását kelti. Szűk sikátorok, kikötő, templom, kék tenger. A strandja hangulatában azonban messze elmarad a horvát tengerpart strandjaitól, a gyerekek viszont ki voltak éhezve a tengerre (én is) így fürödtünk benne egy jót.

5. nap, szerda
A Vrsic-hágó meghódítása. Több leírást is olvastam a híres hágóról amely a Júlia-Alpokat "szeli" ketté észak-déli irányban, általában nehezen járhatónak, félelmetesnek és szépnek jellemezték. Mi északról támadtunk, felmentünk autópályán Jesenicéig, kb. onnan dugult be a pálya Ausztria felé, de a mi utunk szerencsére Kranjska Gora felé vezetett, ezt is megúsztuk... Granjska Goránál egy szusszanás, majd irány a hágó. Helyenként tényleg meredek, tényleg tele szerpentinekkel, amely a kanyarokban macskaköves, de mégis, jobban járható volt, mint a szálláshelyünk körüli "egysávos" szerpentinek. És a forgalom is sokkal nagyobb volt, és ami meglepő, az a sok kerékpáros. Mint tudjátok (vagy nem...), nemrégiben voltam kerékpárral az Írottkőn de az egy laza, ebéd utáni levezető mozgás a Vrsic-hágóhoz képest.

   
Példák, hogy az emberek miféle járgányokkal mentek fel a hágóra ...


... és egy békés hely, már lefelé a Trenta-vögyben

A déli lejtőkön már az Isonzó, vagy szlovén nevén Soca völgyében haladtunk, itt találkoztunk az első "csónakokkal" is.
Bovecben szándékomban állt megnézni, milyen raftingolási lehetőségek lennének - mert egyébként lennének! - családok részére, de ez is azok közé a tervek közé került, amik elmaradtak. Helyette megnéztük a Boka vízesést, különleges látvány, ahogy egyszer csak előtör egy hely oldalából.


A Boka vízesés. Nem túl jó fénykép, ezért nem nagyítható

6. nap, csütörtök
A Bohinji tóhoz készültünk. Elfelejtettem megemlíteni, pedig fontos, az érkezés napjának estéjén addig állítgattam a saját GPS készülékemet, amíg úgy tűnt, megjavult, és valóban. A kütyüvel közös jellemzőnk, hogy kedveljük az úgynevezett rövidebb utakat, de a kütyü ebben a tekintetben néha kissé elragadtatja magát, annyira, hogy még nekem is felül kell bírálnom. Most is így történt, úgyhogy emiatt egy kis kitérővel, egy pár napja már járt úton közelítettük meg a tavat. Első célpont a Száva folyó forrása volt, ami gyakorlatilag egy vízesés formájában nyilvánul meg. Útleírók felháborodva felemlegetik, hogy itt a parkolásért és a vízesés megtekintéséért külön is fizetni kell, ez valóban így van, de a ez a szlovén praktikum és racionalitás, nem nagy a parkoló, ha egész nap itt hagynád az autód, mások nem tudnák megtekinteni a vízesést.


Egy másik vízesés, ez itt a Száva folyó forrása

Aztán a Vogel hegyre mentünk, a hegy alatti parkoló ingyenesen használható, kellően nagy is, fizetős parkolós fejtegetéseimet lásd fentebb. A hegyre egy (úgy emlékszem 80 személyes) gondolás felvonóval lehet felmenni, ami 1553 méteres magasságba röpített fel bennünket. A röpített, az szó szerint értendő, nagyjából 1 kilométert emelkedtünk pár perc alatt! Fent valami elképesztő panoráma várt bennünk, a tó, mintha repülőről néztük volna, terült el alattunk. A lábunk alatt rács, az alatt pedig a semmi. Itt nem kevés ideig bámultuk a látnivalókat, majd körülnéztünk a fennsíkon.


Egyetlen kép fentről. Itt nagyon sok szép képet készítettem,
de nem tehetem fel az összesen...

Sajnos sok volt az idő, ebédről lenn nem gondoskodtunk, ezért itt voltunk kénytelenek ezt pótolni. A platón levő étterem árai viszont nem voltak mások (magasabbak, sic!), mint amit bárhol máshol Szlovéniában tapasztalhattunk, ezt a szokásos, nem átverős szlovén korrektség jeleként értékeltük, így szépen megebédeltünk. Megjegyzés: a szlovén gulyásnak - bár rossznak nem mondanám - semmi köze nincs a magyar gulyáshoz. Utóbbi a jobb. ..
Sétáltunk egyet a platón - nem voltak túl egyértelműek a tájékoztató táblák, plusz a Vogel hegy teteje számunkra időben is elérhetetlen távolságra volt - ezért hamarosan visszatértünk a felvonóhoz, még búcsúzóul készítettünk pár jó fotót, és lementünk a hegyről. A gyerekek fürödtek egyet a Bohinji tóban - a parkoló itt is fizetős volt természetesen - majd hazamentünk. Szép nap volt.

7. nap, péntek
Utolsó nap. Amire már nem terveztünk túl nagyot, a közeli Tolmin-szurdokot néztük meg. Szurdokot nézni jó, egyik leginkább motiváló látnivaló kirándulás, amivel gyerekeket nagyobb megerőltetésre lehetett késztetni. Ebben a szurdokban jóval kisebb patak csobogott, mint a Vintgarban, viszont jóval magasabb falak között. A sorszámozott látnivalókat egy térkép segítségével lehet megtekinteni, ezt a jegykiadó néni mindenkinek készségesen és türelmesen elmagyarázza. Itt csak kevés értékelhető képet tudtam készíteni, a szűk és sötét szurdok valahogy nem fért bele a gépembe.

   
Patakpart, ahol még nem keskeny a patak         Híd a patak felett, úgy 60 méteres magasságban

A túra után megebédeltünk a parkolónál levő étteremben. Jó kaja, kulturált kiszolgálás, szokásos árak, plusz helyi(?) zenekar rögtönzött koncertje harmonikákra és fúvósokra. Kell ennél több?

Hazafelé még megálltunk egy nagyon kék tónál, amelyet a Soca (Isonzó) folyóból duzzasztottak fel, itt fagyiztunk meg sétáltunk.


Nagyon kék, nagyon zöld és nagyon fehér. A Soca (Isonzó) Most na Soci-nál.

Este házigazdánk, ígérete szerint bemutatta a farm-múzeumot. Ez a család által sok-sok éven át gyűjtögetett tárgyak gazdag gyűjteménye volt, valóban, egy igazi múzeum is szívesen büszkélkedhetne velük. Vendéglátónkat némely tárgyhoz személyes emlékek fűzték, de legtöbbjét már ő is csak felmenőinek elmondásai alapján ismerte.


A farm-múzeum


Jaj, majd elfelejtettem, itt látható a szlovének a kétféle (nemzeti?) söre,
szerintem a Laskó egy picivel jobb

Másnap hazaindultunk az autópályán ahol - persze a tenger irányába - láttunk két jókora dugót. Itt erősen elgondolkoztam azon, hogy valószínűleg jól döntöttünk elmúlt szombaton idefele jövet, hogy mellőztük a pályát...
Muraszombaton még jól bevásároltunk a helyi Lidl-ben akciós chipsből, furcsa volt kicsit, hogy - szinte minden mással ellentétben - mennyivel olcsóbb ez a remek termék Szlovéniában.
Aztán átléptük a határt és a szokásos érzés, ha külföldről, majdnem mindegy honnan hazaér az ember gyereke: nemcsak az utak rosszabbak, de mintha MINDEN MÁSBAN valahol elmaradtunk volna Európától.
Hazaértünk.