Medve-szurdok 2012

Bizonyos csodálatos helyekről az ember csak akkor értesül, ha barátai beszélnek róla, netán rákeres az interneten. Így voltam én a mixnitzi (Ausztria) Medve-szurdokkal vagy néhol Medveölőnek is nevezett szurdokkal, amit "osztrákul" Bärenschützklamm-nak hívnak. Amióta hallottam róla, terveztem a meghódítását, és ez egy szép augusztusi napon sikerült is. A gyerekek teljesen önkéntes alapon vettek részt a túrán, aminek teljesítése tekintettel 8, 10, 12 éves korukra, egyaránt kimagaslóan szép teljesítmény volt.
A reggeli indulás viszonylag simán ment, a határt Bucsunál léptük át, az autóút pedig gyönyörű volt. A GPS pontosan vezetett bennünket a célhoz, azaz a szurdok alatti parkolóhoz. Itt nem nagyon tud annyi autó lenni, hogy ne legyen mindegyiknek helye. Egy nagyon is egyértelmű jelzés vezet a szurdok bejáratához, de egyébként a szép számú látogató mindegyike ebbe az irányba tartott.

   
A Mixnitz-patak, ami már alant is néhol olyan szurdok-félének látszik


Kilátás a felfele vezető útról

A kapaszkodó erős, a gyerekek már nagyon várták, hogy megérkezzünk.


Bejárat

Bemenni mégsem tudtunk elsőre, mert egy 52 éves úr rosszul lett a hegyen, úgy tudjuk, meg is halt, a mentésére menő és onnan jövő helikopter a fejünk felett dübörgött el.


Osztrák mentőhelikopter

Csak kb. egy óra múlva engedtek be, de mindenki türelmesen várakozott. A belépőjegy felnőtteknek 3,5 euró, de ha valaki pofátlan,meg tudja spórolni, mivel senki nem ellenőrzi annak megváltását. Mindezek ellenére nem tűnt fel, hogy valaki így tett volna, pedig sok magyar is volt (bocsánat az előítéletek, vagy a tapasztalat miatt). A szurdok csodálatos, még egy mostani aszályos időszakban is, de azt gondolom, tavaszi hóolvadás, vagy eső után lehet igazán félelmetes. Magas sziklafalak között, alatt és fölött, ide-oda kanyargó, ívelő lépcsőkön haladtunk, a baleset miatt kissé összetorlódott nép miatt néha kicsit torlódva, de ezt cseppet sem bántuk, több időnk maradt nézelődni.


Tényleg sokan voltunk


Aztán szétszakadt a mezőny

A szurdok maga pár száz méter hosszú, de többnek tetszik, úgy 170 létrából, 2900 lépcsőfokból áll és gyakorlatilag folyamatosan és durván emelkedik, de megjárása talán az adrenalin-felszabadulás miatt egyáltalán nem fárasztó.


Kapaszkodás!


Vízesés


Meredek lépcsők


Már majdnem egyedül

Minél magasabbra érünk, annál szelídebb a kép, a kijárat után kavicsos turistaút visz fel egy hüttéhez (Guten Hirten), amit inkább vendéglőnek neveznék.


Fent a Guten Hirten-nél

Ott annyira telt ház volt, és olyan sokat kellett volna sorba állni némi élelemért,  hogy inkább a magunkkal hozott házit fogyasztottuk, és a vizet, amiből e téren negatív tapasztalatot gyűjtött elődünk tanácsára sokat hoztunk magunkkal - nem feleslegesen.  A vendéglőtől több út vezet különböző irányokba, pl. a népszerű célnak tűnő, 1720 méter magas Hochlantsch-ra, valamint vissza a mixnitzi parkolóba. Mi természetesen ez utóbbit választottuk, mert kis csapatunk erejéből most ennyire futotta. Mint később kiderült, talán még ennyire sem. A lefelé vezető út nagyon durva. Sziklás kavicsos szerpentines meredélyen kell lefelé haladni, és ez nekünk sem volt könnyű, de főleg a gyerekeknek volt nehéz, talán a korunk miatt, és láthatóan nem voltunk egyedül a problémával. A gyerekek a szurdokban még legmagasabb szintű elragadtatásuknak adtak hangot, itt viszont már főleg a fáradtság miatt inkább elkeseredett volt a hangulat. Nem csekély kínlódások után értünk le a szurdok bejáratához, így tulajdonképpen egy nagy körutat jártunk be. A jegy árusító bódé éppen zárt, többen megjegyezték, hogy még egy kört kellene megtenni, hiszen az már a becsület kasszás alapon is ingyen lenne... Aztán szép lassan leértünk a parkolóhoz, de indulás előtt még bevágtunk egy-egy jégkrémet.


Visszatekintés

Mellesleg sem blokkot, sem áfás számlát nem kaptunk, egy darab fecnin adták össze a fizetendő összeget, lehet, hogy ez itt így működik.

Ez a nem túl bonyolult túra-történet valószínűleg nem különösebben egyedi, nyilván majd’ mindenki többé-kevésbé hasonlóan éli meg a szurdok-járást. Azért leírtam én is, hogy ez a szép élmény tovább megmaradjon jó emlékezetünkben.