Prága 2017

Talán még januárban (vagy még régebben? mindegy is...), tarokkozás közben vetődött fel egy prágai utazás ötlete. A jelenlevők többsége egy tizenkét évvel ez előtti prágai utazás megismétlése után vágyakozott, de én is jártam már ott, igaz csak átutazóban. A gondolatot tettek követték, szervezés, internetes szállás foglalás, viták, egyeztetések, pénzváltás, indulás előtt bonyodalmak, stb.

Egy pénteki nap reggelén indultunk, itt nem részletezett okokból végül is úgy alakult, hogy én vezettem oda és vissza is barátom autóját. Bécs felé mentünk Znojmó előtt léptük át a cseh határt, Jihlaváig jó utunk volt, onnantól nem annyira, mert a cseh autópályák, hogy finomam fogalmazzak, nem a kiváló minőségükről híresek. De megérkeztünk Prágába, a csapat három tagját a belvárosban levő szállástól egy saroknyira kiraktam, mi A.-val kivittük az autót egy külvárosi parkolóba, mert a belvárosban
1. nem lehet parkolni
2. lehet ugyan, de iszonyúan drágán (főként parkolóházakban)
A külvárosból metróval jöttünk vissza a szálláshoz, majd a csapattal egy igazi prágai sörözőt igyekeztünk keresni. Ez néha nem is annyira könnyű, ugyanis Prága belvárosát mára teljes mértékben ellepték a turisták, (O.K., mi is azok voltunk!) Itt a kínálat a kereslethez igyekezett igazodni, az árak, ha nem is mindenhol voltak az egekben, de nem feltétlenül a mi elvárásainknak voltak megfelelőek. Azért találtunk egy kompromisszumosnak tűnő helyet, ez volt a Restaurace Hastalsky Dedek.
Itt lehet, hogy főhelyre ültünk Dedek apó mellé, de ezt a pincérek egyáltalán nem bánták, jókedvűen hozták ki a sörünket, ételünket, és a sörünket ismét.


Csendélet vacsora után

Este tarokk a szálláson, ahová szerettünk volna némi sört felvinni, de Prága belvárosában ez jobbára csak a vietnámiak által nagy számban üzemeltetett mini marketekben kapható horror áron, jóérzésű ember itt nem igen vesz sört.

Szombat.
A fiúk nehezen ébredtek, úgy is mondhatnám nem tették magukévá a mondást, miszerint aki sokat alszik, keveset él, de azért viszonylag időben sikerült lemennünk reggelizni. Ehhez minden napra volt voutcherünk, de mivel a szállásdíj eredetileg nem tartalmazta a reggelit, a recepció útmutatása ellenére is, miszerint mégiscsak tartalmazza, kissé aggódva fogyasztottunk. (Utolsó nap, fizetéskor kiderült, hogy tényleg benne volt a reggeli a szállásdíjban, tehát nem volt átverés.)
Cél a Hradzsin, azaz a prágai vár.


Valami pazar rálátás

Kissé hűvösebb idő ígérkezett, a híres Károly hídon mentünk át a túlpartra, itt láttuk először a térdeplő-leboruló típusú prágai koldusokat, akik egyedi testtartásban gyűjtik maguk, (vagy talán a maffia) számára az alamizsnát.


A Károly hídon

Legurítottunk egy sört az Arany Perec kerthelységében, majd Z. elment hanglemezeket vásárolni, aztán legurítottunk egy újabb sört a Hét sváb nevű füstös kocsmában is. Felmentünk a várba, itt beálltunk egy hosszabb sorba, azt hittük, jegyért, de nem, a tulajdonképpeni belső várba csak biztonsági ellenőrzés és motozás után lehet bejutni. Odabent igényeknek megfelelően különböző belépőjegyeket lehet vásárolni, mi egy "két templom + aranyutcácska és még valami" kombinációt vásároltunk, de már a nagyobbik templom tornyába külön belépőjegy kellett volna, ezt inkább lustaságból, meg mert a kilátás a várból is elég jó, kihagytuk.
Estebéd másodszándékból a fent említett Arany Perecben, mert az elsőnek kinézett vendéglőben túl drágának találtuk a sört, ezért azt az egységet tüntetőleg otthagytuk. A sört a Tesco-ban vettük meg az esti tarokkhoz, itt az árak is megfelelőek voltak, a választék pedig egészen kiváló, főként magyar szemmel nézve.

Vasárnap.
Szokásos ébredés, szokásos reggeli. A Mucha Múzeummal kezdtünk, vagyis előtte egy sörrel a közeli U jindrisske veze étteremben, amit majdnem otthagytunk, mert nem nyitott ki időben. Mucha Múzeum és Mucha-shopping után Z. elment újabb hanglemezeket beszerezni, mi visszamentünk a szállásra, majd kikértünk egy kör sört és tarokkoztunk egy rövidet pénz nélkül, csak úgy, az utcán, a piac melletti sörpadon. Végre megérkezett Z. is és elindultunk gyalog Visegrádra, nem, hanem Vysehradra. Beültünk egy olyan kocsmába, ahol Z.-ék tizenkét évvel ez előtt már jártak, ez volt a Restaurace Pod Vysehradem. A pincércsaj eleinte kissé morcosnak tűnt, de amikor elővettük nem létező cseh tudásunkat meglepő módon teljesen feloldódott, onnantól mindig mosolyogva jött az asztalhoz, igaz nem keveset fogyasztottunk, ebédet, Pardál sört, abszintot, kávét, ahogy elnéztem a többi vendéget, mi lehettünk a nap üzlete. Felmentünk a jellegében némileg a komáromi erődre emlékeztető várba, ott egy sok asztalos sörkertben (parkban?) söröztünk és tarokkoztunk.


Büfé a várparkban

Később hűvösebbre fordult, ezért lementünk a nem messze levő  Arany Horgonyba sörözni és tarokkozni. Ez jó hely lett volna, de sokan dohányoztak és Z. is besértődött a kocsmárosra, mert az nem hagyta feltölteni lemerült mobilját. Ezért visszamentünk a szállásra és már csak egy kicsit tarokkoztunk.

Hétfő.
Az indulás napja, délelőtt utolsó kis séta a városban, aztán kifizettük a szállást, még nem említettem, a Tara Panzióban laktunk, amely megfelelő hely volt számunkra, ha nem is túl igényes, de nem is túl drága, és azért nagyon belváros, ez egyik fő szempont volt foglaláskor. Kimetróztunk a parkolóban hagyott autóhoz, kifizettük a parkoló díjat, (kellemes meglepetés, nem négy, csak három nap árát kérték) a közeli boltban jó sok sört vásároltunk, majd, mivel ezt keveselltük, elmentünk egy Tescóba, és ott is jó sok sört vásároltunk. Annyit, hogy a kombi autónk hátulja egészen mélyen ült, viszont az orra jó magasra emelkedett, így indultunk haza. A kocsiban dübörgött a P.Mobil, meg az Ismerős Arcok, majd Moravské Budějovice előtt, Litohofban álltunk meg ebédelni vacsorázni egy motoros vendéglőben, pontosan itt.


Néha egy korsó sör - ez most egy Radegast

Ugyanúgy Bécsen jöttünk keresztül, ahogy odafelé, és hazaértünk, nem korán, de nem is későn, én másnap indultam Budapestre, így elmondhatom magamról (vidéki gyerek), hogy két nap alatt három európai fővárosban is jártam.