Horvátország 2014

Tavaly nagyon bejött, ezért idén is Horvátországot választottuk családi nyaralásunk célpontjául. A "pici" szerint tízszer annyi élményt ad, mint a Balaton. Én ezzel a véleménnyel ebben a formában ugyan nem értek egyet, plusz a nosztalgia, de a horvát tengerpart nagyon sok szempontból tényleg veri a magyart.
Tehát cél a kopárnak mondott Pag sziget Simuni település kempingje, ahol viszonylag kedvezményes áron sikerült bérelnünk egy telepített lakókocsit. Csak viszonyításként, ez a nyaralás egy főre vetítve, benzinköltséggel együtt is kevesebbre jött ki, mint az ez évi biciklitúra egy napra vetített költsége, annak ellenére, hogy "horvátban" szinte minden drágább, mint idehaza. De hát a biciklitúra, mint tudjuk, drága mulatság.
Indulás vasárnap, nem sikerült a tervezett időben elindulni.
Sosem sikerül.
Utazás, autózás, tíz órán keresztül. ...

Ha lehet, nem megyek autópályán, főleg a méregdrága horvát autópályán nem. Az igaz, hogy idő pénz, de mi ráérünk.
Szinte ugyanazt az utat jártuk be, amit egy évvel előtte, csak most bátran megkerültük a nem-fizetős autópálya-körgyűrűn Zágrábot. Első emlékezetes megállónk Rastoke volt, amely településen tavaly is áthaladtunk és csak utána konstatáltuk, hogy itt bizony meg kellett volna állni. Valahol a faluban torkollik a Slunjcica folyó a Korana folyóba, ugyanabba, amely a világhírű Plitvicei tavakat is táplálja, és amely nem sokkal odébb a Kupa folyóba torkollik. Itt a szinte megkerülhetetlen parkoló díj kifizetése után látványos aprócska vízeséseket és a folyócskákra épített malmokat csodálhatnánk meg, ha éppen legkisebb gyermekünk nem vágná be a nagy hisztit. Ezért aztán valamivel gyorsabban állunk tovább, mint egyébként szándékoztunk volna.
Nekünk, magyaroknak érdekesnek tűnő, nagy hegyek tövében és gerincein érjük el a tengerpart-környéket, ahol minden egyre kövesebb, kopárabb.
Két csodálatos hídon érünk át Pag szigetre, az első hídon, ha jól láttam, épp bungge jampingoztak. Az is érdekes lehet, de nem hiszem, hogy kipróbálnám valaha is.

   
Ez a második híd, a 340 méteres fesztávval büszkélkedő Paski most

Elfoglaltuk a szállást egy, a Pag szigeti Simuni falu melletti kempingben telepített lakókocsit. Jó tágas volt, főleg a tavalyi két kis sátor után.

Első nap nagyon szép időnk volt, fürödtünk a tengerben, ismerkedtünk a környezettel. Nem sok magyar volt a kempingben, egész ott töltött idő alatt három magyar autót láttunk. A szlovének voltak többségben, utánuk a németek, hollandok és olaszok következtek.

Megnéztük Pag városát, ez nekünk, szárazföldieknek feltétlenül érdekes és szép, de az Adrián egy ilyen város tizenkettő egy tucat.
Azért itt van néhány kép a városról, csak mert tetszett:

   
Pag város fentről                                                        Déli idill, valamilyen pálmafával

       
Csónakok sorakozója                                                Modernnek tűnő szamárhátú híd

Két nap után elkezdett esni az eső, és kisebb megszakításokkal esett majdnem két napig. A kemping kövezett utcáin patakokban folyt a víz, ahol lehetett, a kavicsot is kimosta és tovagörgette a mélyebb részek felé. A felettünk levő mészkőhegység szivacsként nyelte a vizet. Néhány órával később ugyanez a víz a kavicsos tengerparton apró források formájában jelent meg. Ha a tengerparton bárhol megkapartuk a kavicsréteget, új forrásokat fakasztottunk, ez egy eléggé érdekes játék volt. A tenger vízszintje ezekben az órákban kb. 20-30 cm-t emelkedett, én ezt az esőnek tulajdonítom, mert egyébként az apály-dagály ezen a környéken megfigyelésem szerint nem számottevő. Tényleg nagy eső lehetett, mert a közelünkben levő Zadar a hírekben is szerepelt, mint felhőszakadás miatt elöntött város.

Az esős idő elmúltával nagyon jó időnk lett, és az adriai nyár nagyon kellemes tud lenni. A nap ott is éget, de a klíma, talán a tenger hűsítő hatása miatt más, mint itthon, nincs az a fullasztó-tikkasztó hőség. A sós vízben pedig könnyebb úszni, mint itthon a Balatonban.

Az eső után napon Zadarba mentünk. A belvárosban is lehet parkolni, a sétálóutcák kivételével szinte bárhol, csak minél beljebb vagy, annál drágábban. Mi a nem-fizetős zónában hagytuk az autót és inkább besétáltunk a belvárosba, amelyet a kikötő felől egy gyaloghídon át értünk el. Sok útleírás áradozik Zadar szépségéről, én csak csatlakozni tudok hozzájuk. Csak egy momentum, hogy gyalogolni nem szerető, rest gyerekeim egyetlen zokszó nélkül rótták a belváros több kilométer macskaköves útjait. A tenger felőli oldalakon, de városban is számtalan helyen csábítják a turistákat Kornati szigeteki hajókirándulásokra. Ezek a hajótúrák állítólag sajnos nem minden esetben a Kornati szigetekre mennek, pl. Biográdból jobb eséllyel indulhatunk eredeti Kornati hajókirándulásra. Mindenesetre egy ügynökkel mi is szóba elegyedtünk, és miután megértette, hogy magyarok vagyunk, egészen fantasztikus stílusban, echte magyar nyelven ecsetelte a hajókirándulás szépségeit. (Egyébként láthatólag szinte egy szót sem értett magyarul...) Végül, bár nagyon szerettünk volna, mégsem mentünk hajókirándulni, leginkább alkalmas idő hiányában. Talán majd legközelebb. Később vízilabda meccset néztünk a kikötőben, kisvonatoztunk egyet a városban, na ez utóbbi, ami végképp nem érte meg. Fagyiztunk a Szent Donát fagyizóban. Este felmentünk a Szent Anasztázia templom harangtornyába naplementét nézni, egy zadari naplemente - kicsike túlzással - a legszebb a világon, sajnos nem élvezhettük teljes szépségében, mert részlegesen felhőfoszlányok takarták el a napot. Azért csúnya éppenséggel így sem volt.
Késő este értünk haza, nagyon szép napunk volt.

   
A zárai egyetem                                                        Hajó, háttérben hegyekkel

       
Zadar felülről sikátorokkal, emberekkel                Látkép naplemente előtt a St. A. templom tornyából

Másnap a sziget északi csücskébe terveztem kirándulást. Érdekes helynek gondoltam, az odafele vezető út az volt a maga módján, de Tovrnele maga nem az. Viszont beszélgetésbe elegyedtünk egy magyar párral, akik azt ajánlották, nézzük meg Metajnát, mert az csudiszép. Felkerekedtünk hát - a szigeten nincsenek túl nagy távolságok - és tényleg. Már az odafele vezető út is szép volt, Metajna sem csúnya. Az ott található három étterem közül kiválasztottuk a talán legkevésbé jót, megebédeltünk és hirtelen ötlettől vezérelve felkapaszkodtunk (autóval...) a falu felett levő templomhoz. Ott láttunk meg egy, a faluval átellenben levő másik strandot, amihez két különböző parkolóban elég sok ember látogatott el. Kis bátorságot összeszedve mi is ezt tettük, és nem bántuk meg. Szerintem ez a sziget legszebb strandja és talán a legjobb is. Felmásztam a strand melletti hegyre, ami egy valóságos cipőszaggató ördögszántás, smirgliszerű mészkősziklákkal, a mészkőben megkövesedett csigákkal kagylókkal, és hegy tetején csodás kilátás nagyjából Pag város irányába.

   
Metajna, a város                                                        És a közeli strand

Szombaton maradtunk kis-nagy kempingünkben, strandoltunk, és lélekben már búcsúztunk a tengertől. Vasárnap indulás haza. A Prizna-Zigleni kompot választottam a hidak helyett, ez nem kevés pénz, viszont kilométerben spóroltunk valamennyit, meg hát az élmény, a gyerekeknek legalábbis, nekünk az izgalom, hogy felférünk-e az első járatra.
Felfértünk.

   
Kompra, magyar!                                                        Búcsú az Adriától

A hazafelé vezető út izgalommentesen telt el, attól eltekintve, hogy a Senj után nagy kapaszkodás után meglehetősen kevés benzinem maradt, szerencsére Brinjében találtunk benzinkutat.

Nem írtam meg az összes történést, csak az érdekesebbeket, idegen olvasó számára ez is bizonyára unalmas lehet. Nekünk nem volt az, szerintem jövőre, ha csak valamilyen helyzet "globalice" nem változik meg, visszatérünk, csak még egy kicsivel délebbre. Ez a terv, és terveket mindig kell alkotni, legfeljebb majd módosítjuk őket!

.