Firenze 2015

2015 tavaszán úgy adódott, hogy teljesen véletlenül eljutottam Olaszországba, ennek előzménye az volt, hogy egyik barátomnál egy általam megoldható műszaki problémán ügyködtem és az e közbeni beszélgetés során kaptam a kissé váratlan és meglepő invitálást, amit kis gondolkozás és egyeztetés után elfogadtam, nevezetesen, hogy én és családom töltsük a húsvéti ünnepeket Toszkánában.
 

Nagycsütörtök napján két autóval indultunk, egy bér-kisbusszal és fent említett barátom egyterűjével, (aminek később nagy jelentősége lesz).

Pocsék időjárást hagytunk magunk mögött Magyarországon, és jó tempóban mentünk neki az osztrák és olasz autópályáknak, majd Udine után egy pihenőben csatlakozott hozzánk egy Szeged-környéki másik baráti társaság (barátom barátja az én barátom is), így már három autóval összesen  tizenhatan folytattuk utunkat. A találkozó érdekessége, hogy kb. 2 perc különbséggel ért oda a két csapat.


A nagy találkozás Udine közelében

A délután közepén érkeztünk a szállásra, ami térkép szerint Imprunetában, valójában Bagnolóban volt, (a csuda sem igazodik ki ezen az olasz logikán). Giovanni, a szállásadónk aznap este összeütött valami vacsorafélét részünkre, ami mindenféle feltétes pirítósból, majd főételként húsos paradicsomos csőtésztaszerűségből állt. Plusz felnőtteknek vörösbor járt, az egész olyan olaszos, vagy (toszkános?) volt, de mindenképpen jó és kellemes hangulatú.

Péntek

Firenze. A Piazzale Michelangelón tettük le az autókat, ez a város felett lévő ingyenes és szabad parkoló. Itt a gyerekek megcsodáltak két, teszt-vezetésre váró Ferrarit, készítettek róluk pár száz fotót, majd leereszkedtünk a városba.

       
Piros és szürke Ferrarik, a gyerekek kedvencei
 

Azonban a firenzeiek többség nem Ferrarival jár, a városban nem is láttunk többet belőlük.

       
Motorok, biciklik, kis autó - avagy praktikus közlekedési eszközök Firenze belvárosában.

Elsőként az Arno folyó túlpartján lévő Basilica di Santa Croce-t néztük meg - talán mert ez volt a legközelebb a hídhoz - ez egy “fizetős” templom volt és kívül-belül szép, nagyon tetszett, persze ez lehetett azért is, mert ez volt az első olasz templomunk. Itt található többek között Dante (üres) díszsírhelye. Aztán “toronyiránt” a Santa Maria del Fiore katedrálist kerestük és meg is találtuk.


A Santa Maria del Fiore katedrális - nagy, nem fér a keretbe

A templom különálló harangtornyába végeláthatatlan hosszú sorban álló emberek kívántak feljutni, mi ezt a sort nem kívántuk végigállni, amúgy is inkább a kívülről impozáns hatalmas méretű katedrálisba akartunk bejutni. Ez meglepő módon viszonylag gyorsan és ingyenesen(!) sikerült is. Szerény tapasztalataim szerint Olaszország templomaiban a belépőjegyek árai egyenes arányosságban vannak a bennük tapasztalható élménnyel. Ez ebben az esetben is igazolódott, a Santa Maria-ban a térélményen kívül nem sok minden van…

Elsétáltunk a Palazzo Vecchio mellett, majd felmentük a Ponte Vecchio hídra, vagyis az aranyművesek hídjára, amelynek közepén egy rég óta Firenzében élő magyar idegenvezetővel volt találkánk. Innentől ő vezette kis csapatunkat. Megmutatta - igaz csak kívülről - a komor kinézetű Pitti palotát és mesélt a hozzá vezető rendkívül érdekes Vasari folyosóról, valamint Firenze valamikori urairól, a Mediciekről, akik nélkül a mostani város sem képzelhető el. (Mivel ez csak egy szerény útleírás, ezért érdeklőknek irány az internet, esetleg Firenze).


Firenzei utcakép

Még egy kis séta a városban és következett a tulajdonképpen méltán világhírű Uffizi képtár.
Ide bejutni nem könnyű, már a jegyvásárlás is macerás, de ha átjutsz a fémdetektoros beléptető rendszeren, többségében világhíres alkotásokat csodálhatsz. Magam nem vagyok művészettörténész, már annak is örültem, hogy viszonylag sok a festményt felismertem, ezeket élőben látni tényleg élmény, bár számomra azért nem egy katarzis. A gyerekek kissé unták a sok termet és örömüknek adtak hangot, amikor végre elhagytuk a képtárt.
Bár már sok kilométer volt a lábunkban, de még fel kellett mászni a Piazzale Michelangelóhoz, ahol az autókat hagytuk. Fárasztó, de szép nap után jól esett “otthon” a pihenés.

Szombaton
irány Siena, a GPS már az első kilométereknél bevezetett egy szűk kis utcácskába, ahol két ház között egy Fiat 500-as sem fért volna el, nemhogy a mi kisbuszaink. Hármas megfordulás után apró korrekció, és máris fenn voltunk a sienai gyorsforgalmin. Sienában a várfalon belül található egy lefelé többszintes parkoló komplexum, ott helyeztük el a járműveket. Kevés séta után jutottunk el a sienai Dómhoz, (belépés fizetős) amelyről bizton állíthatom, hogy a legszebb templom, amit valaha láttam.


Sienai dóm. Kívül szép ígéret, belül maga a csoda

Kívül csodálatos homlokzatával kápráztat el, belül látszólag zsúfolt kép- és szoborrengetegével, azonban szinte minden lépésnél más és más nézőpontból látszik és új egységként alkot hihetetlenül harmonikus képet az egész. Ha tehettem volna, estig maradok… Nem tudom, ki, hogy volt vele, de számomra EZ volt a kirándulás csúcspontja.

   

   
Kedvenc városom, Siena, utcaképek. Ha valahova, akkor ide érdemes visszatérni

Még megnéztük a jegy árában benne foglaltatott kriptát és Battisterót, ekkortájt kezdett beborulni, és az eső is szemerkélt már. Pizzáztunk egy nagyon jót a közeli retro pizzériában, ahol húsz négyzetméteren harmincan faltuk a kétségkívül finom pizza szeleteket. Majd elkezdett esni az eső, és mi megnéztük a helyi Fő teret, a Piazza del Campo-t, ami állítólag a világ egyik legszebb főtere ...  … De nem esőben, így egy fagyizóba húzódtunk be. A fagylalt k..va drága, a kávé nem annyira, viszont nagyon finom. Esőben mentünk vissza az autókhoz és esőben indultunk vissza Imprunetába. De alig hogy kiértünk a gyorsforgalmira, autónk szólt hozzánk, hogy azonnal álljunk meg, mert nincs olajnyomás. A legközelebbi benzinkútnál próbáltuk kideríteni, hogy mi lehet a gond - sikertelenül. Mégis továbbindultunk, viszont az ismétlődő hibajelzés miatt óvatosságból a közeli Badesse faluban hagytuk az autót. Az átrendeződött társaság autóval Imprunétába ment, én K.-val vonattal Firenzébe. Szándékunk ellenére vonatjegy nélkül utaztunk, izgultunk is emiatt, de miután jött a kalauz és megkérdezte, honnan hová tartunk, elment és többet nem is láttuk, a díjmentes utazásért köszönet az olasz államvasutaknak!. Sz.-ék kijöttek értünk a Santa Maria Novella pályaudvarra és hazafuvaroztak bennünk, otthon pedig beszámolót tartottunk a társaságnak ezekről a nagyon nem szívesen átélt élményekről.

Vasárnap.
K. kemény csaj, szerinte az előző napi technikai probléma semmiképpen nem akadályozhat meg bennünk Toszkána felfedezésében, és legfőképpen az ő ráhatására úgy döntöttünk, kettéoszlik a csapat. K.-t és családját reggel a Mercivel F.-vel bevittük Firenzébe, ők itt töltötték az egész napot, mi többiek Pisába utaztunk. A San Rossore vasútállomás környékén találtunk egy ingyenes parkolót, innen csak pár lépés volt a Piazza dei Miracoli vagyis a Csodák Tere. Az előző napi esőre kissé hűvös szelet kaptunk, emiatt kissé hűvös hangulatban csodáltuk a zöld gyep mögött tornyosuló fehér építményeket. A ferde torony tényleg ferde, élőben ha lehet még inkább az, mint a fényképeken, de a megmászásáért kért 18 eurós belépőjegy kissé soknak tűnt, biztosan nem mi, szegény kelet-európaiak vagyunk a célközönség, de látszott, hogy azért van rá fizetőképes kereslet. Az egész komplexum nagyon szépen van megkomponálva(?) de az épületek kicsit olybá tűnnek, mint kertben a kerti törpék, (nem a méretükre értve) és a turistacsalogatáson kívül funkciótlanoknak látszanak. Elképzelésem szerint, amikor építették őket, talán a város szerves részei lehettek, ma már annyira nem azok, és ez engem egy ici-picit zavart.


A Dóm és a Torony.
Ebből a szemszögből nem annyira látható, mennyire ferde

A múzeum sztrájk miatt zárva volt, mi a Battistero-t (keresztelőkápolnának nevezik, viszont akkora tere van, hogy én nem merném kápolnának nevezni) és a Dómot néztük meg, előbbiben a jegyvizsgáló-biztonsági őr adott egy rövid, de a kápolnában szépen hangzó vokál-demonstrációt.

Pisa, Battistero. Ez egy régebbi felvétel, de mi kb. ugyanezt láttuk-hallottuk.

Innen Luccába mentünk. A belvárost sok kilométernyi várfal védi (az autóktól?) ezen kívül lehetne parkolni (ez a művelet nekünk nem egykönnyen sikerült) és a számtalan kapu egyikén léphetünk be a városba. A húsvétvasárnap délután ellenére szinte az összes üzlet nyitva volt és az útikönyv előrejelzésével ellentétben hatalmas tömeg tolongott a szűk utcákon. Talán ez is az egyik oka, hogy nekem Lucca annyira “nem jött be”, de legalább elmondhatjuk, hogy ott is jártunk.


Persze azért Lucca sem csúnya, sőt ...

A GPS által irányítva értünk vissza a szállásra, én még bementem Firenzébe a reggel otthagyottakért, akik szemmel láthatóan nagyon elfáradtak az egész napos városnézésben.

Hétfő, hazaút.

A “mentőangyal” reggelre érkezett, állítólag aludt egy órát, mielőtt ránk köszönt. Elmentem vele a Badesse-ben hagyott autóért, feltettük azt a trélerre, majd visszamentünk Imprunetába a csapatért, és a csomagok bepakolása után indultunk haza. Én azt gondolom magamról, hogy sok kilométert le tudok vezetni teljes koncentrációban, de amit ez a srác megcsinált, annyit biztosan nem, M.o. - Firenze oda-vissza, az bizony nagyon durva mutatvány. Őszintén szólva tartottam is a visszaúttól, de a srác tényleg nagyon profin tolta, bár a végére szerintem eléggé elfáradt.

Összességében magam részéről egész úton nagyon jól éreztem magam, nagyon szép helyeken jártunk, és bár itthoni ismerőseim riogattak ezzel-azzal, az olaszokkal sem volt semmi probléma, és örültem, hogy útitársaim személyében is jó embereket ismerhettem meg