Nincs bocsánat

L.P. írja, majdnem minden  módosítás nélkül idézem, íme:

'Lehet, hogy nem lesz könnyű olvasmány. De meg kellett írjam, mert olyan kényes témát feszeget, amely már mindannyiunkat nagyon érzékenyen érint. És ha továbbra sem teszünk semmit, akkor a következményeit kizárólag csak magunknak köszönhetjük.

Nincs bocsánat!

Néhány hete egy építőipari cégnél tartottam belső tréninget az összes munkatársnak.
A résztvevők között volt kilenc, a húszas évei elején járó ipari tanuló.
Ebédszünet után külön is megszólítottam őket.
Így kezdtem a tréning második felét:
- Srácok, ti vagytok a jövőnk! Ti visztek tovább majd mindent, amit rátok hagyunk örökül. Mi most még termelünk és betöltjük a fontos pozíciókat, de trónkövetelőként néhány év múlva már a nyakunkba lihegtek. Így lassan kihátrálunk ezekről a területekről és ti szépen átveszitek majd tőlünk ezeket. Ez az élet rendje.
És ekkor hirtelen elakadt a szavam. Belegondoltam abba, hogy vajon mit is hagyunk rájuk örökül? Mit tettünk mi itt harminc-negyven év alatt? Milyen világot kapnak tőlünk ezek a srácok?

- A médiamérgezés által lerombolt erkölcsöket?
- A csonka családokat?
- A legalizált drogok által kiütött és egy életre tönkretett társadalmat?
- A szándékosan lebutított oktatási rendszert?
- A kapzsi gyógyszergyárak által tudatosan megmérgezett embereket?
- A génmódosított, felpumpált, de közben ízetlenné tett növényeket?
- Az ízfokozókkal, cukorral és tartósítószerekkel telenyomott, tápanyaghiányos, de ugyanakkor rettenetesen hizlaló élelmiszereket, amelyekbe lassan mindannyian belehalunk?
- A Facebook függőség által elszigetelt, magányos emberek tömegeit?
- A modernkori terrorizmust?
- A beszennyezett folyókat és a megmérgezett tengereket?
- A megcsonkított esőerdőket?
- Az utolsó jegesmedvét?
- Egy olyan világot, amelyből szinte már teljesen eltűnt az értékes és nélkülözhetetlen szakmák megbecsülése, valamint a tisztességgel elvégzett munka fogalma?
- Egy olyan világot, ahol az emberek a becsületüket sutba vágva, egymást taposva hajtják a pénzt, mert a pénz lett az egyedüli Isten, és ezen kívül már semmi sem számít?

És ekkor egyszerűen nem találtak rám a szavak. Csak álltam ott szótlanul. Rám borult a világom! Csupán ennyit tudtam mondani.
- Bárcsak kérhetném, hogy bocsássatok meg nekünk!

Minden generációnak az a dolga, hogy a következőnek egy jobb világot teremtsen!

A szülőktől megkapott erkölcsi és kulturális alapértékeket megőrizze, és a modern kor vívmányaival kiegészítve továbbadja azt. Így minden korosztály hozzáteszi a jövőhöz a sajátját.
Na, ehhez aztán mi is jól hozzátettük a magunkét!
Hogyan nézünk ezután a szüleink szemébe? Nem ezt kaptuk tőlük!
És mit mondunk majd az utánunk jövőknek?
- Ez van skacok?
Mert ez csakis a mi felelősségünk! Nem mutogathatunk a szüleinkre és végképp nem foghatjuk a mögöttünk érkező generációkra.
Hogyan hozzák ezt majd rendbe? Vajon képesek lesznek rá?
És még van képünk azt mondani, hogy velük van a baj!
Mert mielőtt még bárki is elkezdene rájuk mutogatni, jobb ha alapos önvizsgálatot tart és gyorsan befogja a száját! Semmi erkölcsi alapunk sincs arra, hogy nehezteljünk rájuk a saját mulasztásunkért!
Mindenki felteheti a kérdést önmagának, tehetett volna többet is ez ügyben?
Hogyan számolunk el majd önmagunkkal? Ezt már nem intézhetjük el egy felelőtlen vállrándítással. Nem kérhetjük őket arra, hogy bocsássanak meg nekünk.
Ezért kezdjünk el végre másként gondolkodni róluk!
Gyorsan kapjuk össze magunkat és mostantól törődjünk igazán velük! Talán még nem késő!
Tanítsuk meg őket azokra az erkölcsi értékekre, amelyekre otthon még minket is megtanítottak! Sokkal több valós figyelmemmel, türelemmel és szeretettel változtassuk meg a gondolkodásmódjukat! Mutassunk jó példát emberségből, tisztességből és szorgalomból!
És szépen hajlítgatva, de a lelküket meg nem törve, vezessük vissza őket arra az ösvényre, amelyet még a szüleink tapostak ki nekünk!
Nekünk kell mutatni a jó irányt! Eddig felelőtlenül eltakartuk előlük. Önmaguktól pedig nem tudnak rátalálni.
Emlékszünk még rá? Vagy talán már mi sem találjuk.
Barátsággal,
L. P.'

Ennyi az idézet. Az írásban sok, talán túl sok fájdalmas igazság van, de házi feladat: mindenki keressen pozitív dolgokat, mit hagy ő az utókorra. Szerintem vannak ilyenek is.