Kaukázus

amikor az ember

16 éves korában először elmegy Angliába és megnézi az esőt meg a nagy bigbent, azt hiszi, hogy kész, nincs értelme több beszédnek magyarul, nincs értelme mászkálni ha nincs körülöttem tízmillió ember, mint Londonban és minek együnk csirkepörköltet, hogyha remek tormás sonkás sajtos háromszög alakú szendvicset esznek emberek "nyugaton"... aztán egykét év elmegy, legurul egykét hazai világos, laza fröccsökben csillog vissza a világ és kell a sós, a rágós, energiát adó kaja. ízek kellenek, ha lehet minél összetettebbek és minél kacifántosabb legyen az elkészítésük, minél képtelenebb helyen süssék ki. és gyűjtjük a kupakot, számoljuk hogy hányféle cég rakja ki a kocsmaajtóra hogy "húzni". mert mindegyik hív, csalogat, igyál, egyél, ez nem "nyugat" de mi itt vagyunk, neked, miattad vagyunk itt, hogy te érezd jól magad. - persze. és, mint amikor egy nagymama ráerőlteti a finomfőzeléket az unokára, aki aztán 50 évesen édesen emlékszik vissza drága nagyanyóra és kedvenc kajája a főzelék, akképpen kap rá az ember, a nikotin sárga falak között lerakott, néha letörült fapadokra, mosogató edényekbe fejjel felfelé állított kefékbe, arcokba, szagokba és az alkoholizmus mindennapi közelségébe. öregemberekbe, akik tán sose voltak "nyugaton"        gyerekekbe, akik tán sose mennek és abba a hangulatba ami körülveszi ezt a strandot, a strand legjobb helyét: a kárpát medencét. és százasokba meg utolsó pillanatokban kezd el gondolkozni az ember, egy idő után meg már úgyse, csak kimegy a nyugdíjosztáskor a piacra és körbenéz, merre változott a világ. és mivel nincs mi elmozdítsa, ugyanolyan marad, ugyanolyan dácsiás, lángosos, ócskás, szandálos, szakállas, siralmas, de érző és egyetlen egy. mert ilyet senki nem látott "nyugaton". és meddig bírja, igenis sokáig, nagy István úgyis visszajön, Esztergom ezeréves királyváros, alma meg a kézbe, és a delta sincs messze, párezer kilométer, nagy tenger amik összeérnek szerte a világon. arra kéne menni. a lángos tejföl lehet egy kaja. lehet egy kaja, amire lehet inni - tarhonyapálinkát - egy hely, ahol megeszed és egy béka mit le kell nyelni. és forró. olajos. sós. fokhagymás. de nem szar. azt hiszem, aki járt gyerekkorában piacon, azt hiszem aki állt már a strandon lángosért a sorba, aki körbeszokott nézni és meglátja a kukákat, a belőle élő embereket, a motoros öregurakat és a pléh pultokat a borozókba, az valahol magyar, angol, medencés, nyugati, szerelmes, nyugdíjas, feudális, kommunista, piacgazdálkodó, öntörvényű és a mentalitást mindenre átragasztó ember. egy donor, aki néha kiszül olyan ifjakat, akik ezt megmutatják nekik is meg másnak is

forrás: Kaukázus.