Az utca hangja

A farmernadrágos, hosszú ujjú pólót és baseballsapkát viselő fiatalember a washingtoni L'Enfant Plaza metróállomásra érkezett, és megállt egy szemetesvödör mellett. Január 12-én reggel 7.51 volt, a legnagyobb reggeli csúcsforgalom ideje. Kinyitotta a hegedűtokját, kivette belőle a hangszerét, az üres tartóba egy kevés aprót dobott, majd hegedülni kezdett.

Összesen hat darabot játszott el, közel háromnegyed órán keresztül muzsikált. Az előadás közben több mint ezer ember haladt el mellette, mégis, mindössze hatan álltak meg, hogy belehallgassanak a zenébe. Húsz járókelő dobott pénzt a muzsikusnak, így a koncert alatt 32 dollár gyűlt össze. Amikor vége lett a koncertnek, és ismét elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást: nem tapsoltak és nem is gratuláltak.

Mindebben talán semmi meglepő nem lenne. Csupán annyi a bökkenő, hogy az alkalmi koncertet a zenetörténelem legnehezebb és talán legszebb darabjaiból a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell tartotta csaknem háromszáz éves, 3,5 millió dollárt érő Stradivariján. Ugyanő három nappal korábban a bostoni Symphony Hallban telt házas koncertet adott: ott egy átlagos jegy 100 dollárba került. Joshua Bell metróbeli fellépését a közelmúltban a Washington Post című újság szervezte, és egy rejtett kamerával rögzítették az eseményt.

Később az ünnepelt művész, aki rendszeresen európai koronás fők előtt játszott, és dühös lett, ha a koncertteremben valaki elköhintette magát, elmondta: különös és furcsa érzés volt, hogy a metróban az emberek tulajdonképpen tudomást sem vettek róla. A végén már azért is hálás volt, ha ránéztek, és nem aprót, hanem egydolláros bankjegyet hajítottak neki - egy olyan embernek, aki a fellépésein percenként ezer dollárt keres.

Vajon mi, teljesen hétköznapi körülmények között, meglehetősen alkalmatlan időpontban, a megszokott kereteiből kiragadva felismerjük-e a szépséget? Megállunk-e, hogy befogadjuk és értékeljük a tehetséget, vagy nem engedjük magunkat eltéríteni a napi rutinunktól, a fontosnak vélt programjainktól? Persze a kérdés fordítva is igaz: vajon az a produkció, amit gondosan becsomagolnak, felemelő környezetbe helyeznek, hatalmas összegekért beharangoznak, és amit aztán a reklámnak köszönhetően tízezrek figyelnek teljes odaadással, egész biztosan szép-e, értékes-e, és érdemes-e rá időt szánni?

Nos, akárhogy is van, készüljünk rá lélekben, hogy talán itthon is majd valaki, a legváratlanabb helyen és időben megismétli ezt a kísérletet. Érdemes hát nyitott szemmel, nyitott füllel, és leginkább nyitott szívvel járni: nehogy észrevétlenül elmenjünk a világ legcsodálatosabb értékei mellett.

lejegyezte: Doncsev András/Metropol 2009.