Majd akkor

Majd akkor...

Akkor mondj róla rosszat, ha mindennapjaidban már nem lesz, ha erõlködnöd kell, hogy felidézd magadban, milyen is volt arca, hogyan rándult meg szája szeglete, ha vitatkoztatok valamirõl, s õ nem értett veled egyet;

majd akkor mondj róla rosszat, ha kezed mozdulna, hogy elmagyarázz valamit, s hirtelen rádöbbensz: nincs kinek;

akkor mondj rosszat, mikor elindulnál, hogy találkozzál vele, hogy újra egymással szemben üljetek és hallgasd beszédét, s nem fogod tudni, melyik úton induljál;

róla rosszat akkor mondj, mikor már nem fogsz emlékezni arra, milyen is volt az az évszak, amikor együtt sétáltatok a város utcáin-parkjaiban, csak arra emlékszel, hogy szép volt;

mondj róla rosszat majd akkor, amikor érzed, hogy valami hiányzik az életedbõl, s nem lesz melletted senki sem, aki önfeledt vidámsággal segítene neked a gondokból kikapcsolódni;

mondj róla akkor rosszat, amikor nem lesz, aki okos szóval figyelmeztetne, ha téves úton haladnál;

rosszat majd akkor mondjál róla, s a világról, mikor nyújtanád - még ha tétován is -, kezed, hogy valaki fogja meg, segítsen neked, s rádöbbensz: valahol, valamikor elpazaroltad egy feléd nyújtott kéz baráti szorítását, s most már nincs, aki megfogná a kezedet:

Akkor majd mondjál róla rosszat...

Szerző: Kátai Ferenc, Budapest, 1981. 12. 02.