Ami belefér
Egy filozófiaprofesszor az előadását úgy kezdte, hogy
fogott egy befőttesüveget, és feltöltötte 5 cm átmérőjű kövekkel, majd
rákérdezett, hogy tele van- e az üveg.
- Igen - volt a válasz.
Ekkor a professzor elővett egy dobozt, tele apró kavicsokkal, és elkezdte beleszórni az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, a hallgatók megint megállapították, hogy az üveg tele van. A prof ekkor elővett egy zacskó homokot, és azt elkezdte beletölteni az üvegbe. A homok minden kis részt kitöltött.
És most - mondta a professzor a hallgatóknak - vegyétek észre, hogy ez a ti életetek !! A kövek fontos dolgok, családod, partnered, egészséged, gyermekeid. Ha minden mást elveszítenétek, az életetek akkor is teljes maradna. A apró kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, úgymint a barátaid, munkád, házad. A homok az összes többi apróság.
Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a köveknek és a kavicsoknak. Ugyan ez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak a boldogságod érdekében.
Játssz tehát a gyerekeiddel, törődj az egészségetekkel,
vidd el párodat táncolni. Először a kövekre figyelj, azokra a dolgokra, amelyek
igazán számítanak!
Dolgozni, takarítani, vendégeket hívni - azaz a kavicsokra - még mindig lesz
időd.
A többi pedig csak homok.
Az egyik diák megkérdezte, hogy most már valóban tele van
az üveg. A válasz az volt, hogy igen. Erre a diák elővett egy sört, kinyitotta
és a tartalmát szép lassan beletöltötte az üvegbe. A sört a homok elnyelte, így
térfogatváltozás nem történt.
Azt mondta erre a diák: Bármennyire is úgy érezzük, hogy tele van az életünk,
ebből a kísérletből látszik, hogy egy sör még azért belefér!
Elérhetőség a következő címen: pungorgy kukac freemail pont hu