A keksz
Ez az egész tényleg megtörtént egy valós személlyel, és ez
a valós személy én vagyok. Épp a pályaudvarra mentem. Ez 1976 áprilisában volt
Cambridge-ben, Angliában. Kicsit korán érkeztem. Rosszul tudtam a vonat
indulását, ezért vettem magamnak egy újságot, hogy megfejtsem a
keresztrejtvényét, meg egy kávét és egy csomag kekszet. Odamentem, és leültem
egy asztalhoz. Azt akarom, hogy elképzeljék a helyszínt. Nagyon fontos, hogy
maguk előtt legyen a kép. Itt az asztal, az újság, a csésze kávé, a csomag
keksz. Egy fickó ül velem szemben. Teljesen átlagos kinézetű, öltönyben,
aktatáskával. Nem úgy tűnt, mintha valami különös dologra készülne. A következőt
csinálta: hirtelen előrehajolt, felvette a csomag kekszet, kinyitotta, kivett
egyet és megette. Na most, azt kell mondjam, ez az a dolog, amit az angolok
nagyon rosszul kezelnek. Semmi sincs a hátterünkben, neveltetésünkben,
oktatásunkban, ami megtanítana bennünket, hogyan bánjunk azzal, aki fényes
nappal az orrunk elől ellopja a kekszünket. Tudják, mi történne, ha ez Los
Angeles belvárosában történt volna? Villámgyors tűzharc kerekedne, helikopterek
érkeznének, a CNN, tudják...
De végül, azt tettem, amit minden rámenős angol tett volna: nem vettem róla
tudomást. Az újságba mélyedtem, kortyintottam egyet a kávémból, próbáltam egy
megfejtést kitalálni a lapban, de semmi mást nem tudtam csinálni és azon
gondolkodtam, mit fogok most csinálni?
Végül azt gondoltam, nincs más hátra, meg kell tennem és nagyon erősen próbáltam
nem észrevenni a tényt, hogy a csomag rejtélyes módon már nyitva van. Kivettem
magamnak egy kekszet. Gondoltam, ezzel lefegyvereztelek! De nem, mert néhány
pillanat múlva megint csak ugyanazt csinálta. Vett még egy kekszet. Miután az
első alkalommal nem szóltam, másodszorra valahogy még körülményesebbnek tűnt
előhozakodni a témával, hogy ne haragudjon, nem tehetek róla, de észrevettem,
hogy...
Úgy éreztem, ez most nem igazán működik.
Így mentünk végig az egész csomagon. Amikor azt mondom, hogy az egész csomagon,
mindössze körülbelül nyolc darabra gondolok, de nekem egy egész életnek tűnt. Ő
vett egyet, én is vettem egyet, ő vett egyet, én is vettem egyet. Végül, amikor
befejeztük, ő felállt és elsétált.
Illetve előbb jelentőségteljes pillantást váltottunk, aztán ment el, én meg
megkönnyebbülten felsóhajtottam és kényelmesen hátradőltem.
Néhány pillanat múlva beérkezett a vonat, úgyhogy felhajtottam a maradék
kávémat, felálltam, felvettem az újságot, és az újság alatt OTT VOLT AZ ÉN
KEKSZEM.
Az a fantasztikus ebben a történetben, hogy valahol Angliában él egy tökéletesen
átlagos fickó pontosan ugyanezzel a történettel, csak ő nem ismeri a csattanót.
Elérhetőség a következő címen: pungorgy kukac freemail pont hu