Adórendszer
Az élet ennél sokkal bonyolultabb,
de az íráson sokféleképp el lehet gondolkozni.
Tételezzük föl, hogy 10 ember minden nap elmegy sörözni és összesen 100 dollárt
fizetnek a végén.
Ha úgy fizetnének a sörükért, ahogy most adót fizetünk, az valahogy így nézne ki:
Az első 4 ember (a legszegényebbek) nem fizetnének semmit.
Az ötödik 1 dollárt fizetne.
A hatodik 3 dollárt fizetne.
A hetedik 7 dollárt fizetne.
A nyolcadik 12 dollárt fizetne.
A kilencedik 18 dollárt fizetne.
A tízedik (a leggazdagabb) 59 dollárt fizetne.
Ebben maradtak, és a tíz ember minden nap boldogan sörözött egészen addig, amíg
a bár tulajdonosa kedvezményt nem adott nekik.
- Mivel ti régi, jó vásárlók vagytok, mától olcsóbban adom nektek a sört 20
dollárral. - Onnan kezdve a sör, a 10 ember számára csak 80 dollárba került.
A csapat továbbra is ugyanúgy szeretett volna fizetni a sörért, ahogyan adót
fizettek, ami azt jelenti, az első 4 embert a változás nem érintette; ők
továbbra is ingyen ittak.
De mi legyen a másik 6 emberrel, a fizető vendégekkel?
Hogyan tudják elosztani a 20 dollár engedményt, hogy mindenki elégedett legyen?
Kiszámolták, hogy 20 dollár 6 részre osztva 3,33. Ha ekkora részt levonnának
mindenki számlájából, akkor az ötödiknek és a hatodiknak sem kellene fizetni a
sörért. Ezért a bár tulajdonosa azt javasolta, hogy az lenne igazságos, ha
mindenkinek a részéből körül-belül ugyanakkora százalékot vonnának le, és tett
egy javaslatot, hogy ez miként nézne ki. Íme:
Az ötödik, ahogy az első 4 semmit se fizetne - 100% megtakarítás.
A hatodik 2 dollárt fizetne 3 helyett - 33% megtakarítás.
A hetedik 5 dollárt fizetne 7 helyett - 28% megtakarítás.
A nyolcadik 9 dollárt fizetne 12 helyett - 25% megtakarítás.
A kilencedik 14 dollárt fizetne 18 helyett - 22% megtakarítás.
A tízedik (a leggazdagabb) 49 dollárt fizetne 59 helyett - 16% megtakarítás.
Mind a 6 ember jobban járt a korábbi állapothoz képest és az első 4 továbbra is
ingyen ivott.
Amikor kimentek a bárból az emberek elkezdték összehasonlítgatni a
megtakarításukat.
Én csak egy dollárt kaptam a 20 dolláros engedményből - mondta a hatodik - Ő
pedig 10-et mutatott a tízedik emberre. Ez igaz, kiáltotta a hetedik. Miért kap
ő 10-et mikor én csak kettőt?
A gazdagok kapják az összes kedvezményt!
Várjunk csak - kiabált az első négy kórusban - mi nem kaptunk semmit - a
rendszer diszkriminálja a szegényeket... (Diszkrimináció: figyeljünk csak fel,
erre a szóra, honnan is jönnek ezek a hangok?)
A kilenc ember körülvette a tízediket és alaposan elverték.
A következő este már csak kilencen jöttek el sörözni, leültek és a tízedik
nélkül itták a "sörüket", s amikor a fizetésre került a sor rájöttek valami
fontosra.
Még együtt se volt annyi pénzük, hogy a számla felét kifizessék!
Ez az, ahogy az adórendszer működik. Az emberek, akik a legmagasabb adókat
fizetik, kapják a legnagyobb kedvezményeket az adókedvezményeknél. Ha
túladóztatják és támadják őket, azért mert túlságosan gazdagok, egyszer csak nem
lesznek köztünk többet. Sőt előfordulhat, hogy külföldön fognak "inni", (lásd
céget alapítani) ahol a légkör barátságosabb.
Azoknak, akik ezt értik, nem kell tovább magyarázni.
Azoknak pedig, akik mindezt nem értik, nem lehet elmagyarázni...
Forrás: Prof. David R. Kamerschen után szabadon (Economics
University of Georgia, USA).
Közreadta: Fazekas Imre (2008-11-23.)
Elérhetőség a következő címen: pungorgy kukac freemail pont hu