Életszeretet

Súlyos balesetet szenvedett tavaly (2021-ben) dr. Varjú Gábor állatorvos, triatlonos sportoló edzés közben. Intenzív osztályos kezelés és hosszú rehabilitáció után nemrég kerekesszékben visszatért munkájához, lapunknak (Savaria Fórum) most elmesélte, mi ad neki erőt ahhoz, hogy a megváltozott körülmények között is teljes életet éljen.

- Mennyire tekinted a balesetet hibának vagy sorskérdésnek?
- Véletlen volt, figyelmetlenség, nem óriási baklövés, hanem egy hiba. Úgy gondolom, sok-sok véletlen történik az ember életében, és van, aminek ilyen fatális kimenetele van, hiszen utána két hétig élet-halál között lebegtem, és maradandó, komoly mozgáskorlátozottság lett a következménye. De nem érzem végletes tragédiának, nem úgy élem meg. Volt pár nap, míg azon gondolkodtam, miért történt ez, de ezen hosszú távon kár rágódni. A jelennel kell foglalkozni, azzal, ami van, és ebből a helyzetből kell a legjobbat kihozni. Több betegtársamon is láttam, hogy azon emésztette magát, hogy miért kellett annak a dolognak megtörténnie, így történnie, de ez nem vezet semmire.
- Hogy vagy most?
- Egyre jobban. Az elején az intenzív osztályon az életemért küzdöttek, és aztán a legelemibb, legapróbbnak tűnő dolgokat is meg kellett tanulnom. Lélegezni, nyelni újra megtanulni tíz napig tartott - utána jött csak a beszéd. Az elején sokféle szövődmény jelentkezett, a gerinctörés mellett súlyos mellkasi sérülések voltak, tüdőgyulladás is jelentkezett, mellkasi folyadék jelent meg. Azért, hogy életben tartsanak, nagyon komoly intenzív ellátást kaptam. a vezérfonal az életben maradás volt. Eleinte nem voltak hosszú távú terveim. Csak a hátamon tudtam feküdni, megfordulni se tudtam. Hetekig tartott, mire megtanultam felülni. Aztán a székbe csak segítséggel tudtam átülni hónapokig, végül önállóan is sikerült. Az osztályon talán a szerencsésebbek közé tartoztam, mert volt, akinek nyaki szakaszon volt a sérülése, és a kezei is lebénultak. Az Országos Rehabilitációs Intézetben voltam, a gerincosztályon, kilenc hónapig. Az itt lábadozók gyógytornászok irányításával készülnek fel a kinti életre. Néha meglepő jeleneteket tapasztaltam: akinek súlyosabb sérülése volt, ő vigasztalta a sokkal enyhébben sérült beteget, ha az elégedetlen volt a javulás ütemével. Ott, ha valamit meg tudsz csinálni egyszer, azt utána már mindig meg kell. Először felöltözni háromnegyed órába telt, de onnantól azt már én csináltam! Megtanultam azt, hogy a legkisebb dolgoknak örülni kell, hogy annak is, ha kezet tudok mosni, az már nagyon jó, fogat mosni óriási élmény. Ehhez képest most már önállóan ki tudok szállni az ágyból, közlekedni a kerekesszékkel. Már bejárok a munkahelyemre, egyelőre csökkentett időben, de műtéteket is végzek, kezelek betegeket, vizsgálatokat végzek ez óriási élmény.

- Azt tartják rólad, hogy önmagadat akarod legyőzni minden helyzetben.
- Teljesen hasonló a helyzet, mint a sportban. Ahogy kerekesszékbe tudtam szállni, már ugyanilyen céljaim voltak, az osztály folyosóján először csak öt kört tudtam megtenni 24 perc alatt, pár hónap múlva 8 percre sikerült redukálni. Kint is elkezdtem ezt, és ugyanazt az élményt adja, mint amikor a kerékpárt hajtottam és próbáltam jobb és jobb időket elérni. Ugyanúgy önmagam legyőzéséről volt szó. Egy ilyen súlyos sérülés után a legfontosabb faktor, hogy mennyire lesz elégedett az ember az életével, mennyire érzi teljes értékűnek. Ha a párja támogatja, akkor nagy valószínűséggel teljes életet élhet, ha ő mellette van. Az intézetben nagyon sok olyat láttam, hogy felbomlottak kapcsolatok, és a munkájuk végzésére alkalmatlanná váltak, a munkahelyük nem támogatta őket, súlyos szociális problémák fakadtak ebből. Engem ezek szerencsére elkerültek. Egy ilyen helyzet megvilágítja, hogy mennyire fontos a a család. Korábban is próbáltam egyensúlyozni a sport, a család és a munka háromszögében, hogy mindegyik területen eleget nyújtsak, de egy ilyen után látja az ember, hogy melyik az igazán fontos. Ebből a szempontból is nagy szerencsém volt. Mindenki kitartott mellettem: a családom, a munkatársaim, az állatorvos társadalom, a kutyatartók - sétát is szerveztek az én támogatásomra. Veszprémben futást is rendeztek a gyógyulásomért. Rengeteg segítséget, bátorítást, videók tömegét, állatorvosi díjat kaptam - különösen az elején ez mind óriási segítség volt. Nekem ez az üzenetem: mindenki örüljön annak, amije van és a legapróbb dolgok is nagyon fontosak. Óriási dolog, ha meg tudunk borotválkozni, ha leülünk, ha megesszük a reggeliket, nem fél óráig tart, míg felhúzzuk a cipőt, hanem fél perc alatt megvan - nem olyan magától értetődő ez! Örüljünk, ha dolgozhatunk, ha vannak kollégáink, akik ebben segítenek, ez mind hatalmas adomány. Sokaknak elérhetetlen álom, hogy állni vagy járni tudjanak. Vagyis úgy éljünk, hogy minden apróságnak csak örüljünk, értékeljük úgy, hogy ez csoda és szeressük!

A baleset

"Egy csütörtök délelőtt egy kellemes 120 km-es távot terveztem menni a kerékpárral, Szentgotthárdig és vissza. Hazafelé történt ez a baleset Csákánydoroszlón. Időfutambiciklivel mentem, aminél előre görnyedve rákönyököl az ember a kormányra, és mindig fel kell nézni, hogy mi van előttem, és nem néztem fel, és az út szélén ott parkolt egy teherautó, és annak sikerült nekimennem. Ha sík vidéken megyek, akkor 35-40 km/órás tempóval szoktam haladni. Részletekre nem emlékszem."

/forrás: Savaria Fórum, 2022. július 8.-i szám, Simán Klára interjúja dr. Varjú Gáborral/