Mutyiország 2016
Zs.V. alapkezelő szerint Magyarországon két részre
osztható a gazdaság: a versenyszférára és a mutyiszférára. Az
előbbiben a vállalkozások több-kevesebb szabadsággal versengenek, és aki
jobb/szebb/olcsóbb terméket tud gyártani, eladni, az növekszik, bővül, embereket
vesz fel, nyereséges. A másik szférában, a mutyiszférában nem ez a helyzet. Itt
az államilag elosztott beruházások, megrendelések, pályázatok elnyeréséért
folyik a harc, és az győz, aki haver, akinek jobb kapcsolatai vannak, aki jobban
tud korrumpálni, többet tud visszaosztani.
A baj az, hogy Magyarországon egyre nő a mutyiszféra és egyre csökken a
versenyszféra. Az államilag irányított, felügyelt, befolyásolt területek
sajnálatos módon a gazdaság egyre szélesebb körét ölelik fel, és ezeken a
területeken eltűnik, visszaszorul a versenygazdaság. A mind éhesebb rablóbárók
új és új területekre törnek be, miután egyes szektorokat már
megszereztek/felosztottak. Magyarország gazdaságára ez jelenti a legnagyobb
veszélyt. Ahonnan ugyanis kihal a versenygazdaság, ott nagyon nehéz azt újra
feltámasztani, úgy járunk mint a hegyoldal, amelyen szép fák nőttek, de miután
kiirtották őket, a talajerózió lecsupaszította a tájat, és nem lehet
újratelepíteni az erdőt. A rablóbárók nem érdekeltek a beruházásban,
fejlesztésben, innovációban, ők alapvetően csak járadékvadász viselkedést
folytatnak, művelési módjuk a slash and burn, felégetik az erdőt és
továbbállnak, nem ültetnek diófákat.
Ezért van az, hogy a hazai beruházások értéke a rendszerváltás óta
(GDP-arányosan) a legalacsonyabb. Beruházások nélkül pedig nincs növekedés.
Habár az elmúlt 3-4 évben valószínűleg a legoptimistább(ak) egyike voltam (Zs.V.)
a magyar gazdaság növekedését illetően, jól meglátva a 2013 elején elindult,
EU-pénzek fűtötte ciklikus fellendülést és ráépülő lakossági fogyasztási boom-ot
("hét bő esztendő"): azonban hosszútávon a kép egyre rosszabb. Az EU-pénzek
növekedést generáló mannaként is funkcionálnak, azonban egyben a járadékvadászok
fő működési területét is képezik, és bár rövid távon áldás, hosszútávon átok a
hatásuk: egészségtelen gazdasági struktúrát alakít ki, amelynek akkor isszuk meg
a levét amikor az uniós pénzcsap kifogy. Egyelőre tart a ciklikus fellendülés,
és még valószínűleg van belőle 2-3-4 év. Utána azonban sajnos újabb hét szűk
esztendő fog következni, pedig ez nem lenne elkerülhetetlen szükségszerűség.
Zs.V., mfor.hu
Elérhetőség a következő címen: pungorgy kukac freemail pont hu