Ferenc pápa Kassán
Ferenc pápa 2021-ben, a budapesti eucharisztikus
kongresszus után négy napos látogatásra Szlovákiába utazott. Útja során
meglátogatta a hírhedt kassai cigánytelepet. Ez a látogatás sokakban
ellenérzést, másokban szimpátiát ébresztett. Mindenkinek saját lelkiismerete és
habitusa diktálja, hogy melyik álláspontot képviseli, de ahogy semmi sem fekete,
vagy fehér, úgy itt sem elkerülhetetlen a választás. A alábbi írás az Új
Emberben jelent meg.
Az integráció egymás megismerésével kezdődik
Szlovákiai apostoli útja során szeptember 14-én, kedden Ferenc pápa ellátogatott
Kassa Luník IX nevű külvárosába, ahol találkozott a mélyszegénységben élő helyi
romákkal és azokkal a papokkal, szerzetesekkel és világiakkal, akik pasztorációs
munkájukkal kísérik az életüket, munkálkodnak a felemelkedés útján.
Az alábbiakban Ferenc pápa beszédének magyar fordítását teljes terjedelmében
közöljük:
Kedves Testvéreim! Jó délutánt!
Köszönöm, hogy fogadtok, köszönöm a szeretetteljes szavaitokat! Ján már
felidézte, amit Szent VI. Pál mondott nektek: "Az Egyházban nem a periférián
vagytok, az Egyház szívében vagytok…" (Homília 1965. szeptember 26-án) Az
Egyházban senkinek nem szabad oda nem illőnek vagy mellőzöttnek éreznie magát -
ez nem csak egy mondás, hanem az Egyház létmódja. Mert Egyháznak lenni azt
jelenti, Isten választottjaiként élni, jogosultnak érezni magunkat az életre,
ugyanannak a csapatnak a része lenni. Igen, mert Isten ilyennek szeretne minket:
mindenki különböző, de mindenki egységben van körülötte. Az Úr mindannyiunkat
együtt szeretne látni. Mindenkit.
A gyermekeinek lát minket, az Atya tekintetével, aki különleges szeretettel
tekint minden gyermekére. Ha elfogadom rám vetett tekintetét, akkor megtanulom
jól látni a többieket, felfedezem, hogy körülöttem a többiek is Isten gyermekei,
és felismerem, hogy a testvéreim. Ez az Egyház. Testvérek családja, akiknek
ugyanaz az Atyjuk, aki nekünk adta testvérként Jézust, hogy megértsük, mennyire
szereti a testvériséget. És arra vágyik, hogy az egész emberiség egy egyetemes
családdá váljon. Ti nagy szeretetet tápláltok a család iránt, és ebből a
tapasztalatból kiindulva nézitek az Egyházat. Igen, az Egyház otthon, a ti
otthonotok. Ezért - ezt szeretném szívből elmondani nektek - szívesen látottak
vagytok, érezzétek mindig otthon magatokat, és soha ne féljetek attól, hogy
ebben a házban lakjatok. Senki nem zárhat ki benneteket és senki mást az
Egyházból!
Ján, Beátával, a feleségeddel együtt köszöntöttél engem. Együtt álmodtátok meg a
családotokat, annak ellenére, mennyire különböző helyről származtok, milyen
különböző szokásaitok, hagyományaitok vannak. Házasságotok minden szónál jobban
tanúskodik arról, hogy a konkrét együttélés képes lerombolni a sok
sztereotípiát, amelyek egyébként legyőzhetetlennek tűnnek. Nem könnyű túllépni
az előítéleteken, a keresztények körében sem. Nem könnyű megbecsülni másokat,
amikor gyakran akadályt látunk bennük, vagy ellenségeket, akik ítélkeznek
anélkül, hogy ismernék a többiek arcát és történetét.
De hallgassuk meg, mit mond Jézus az evangéliumban: "Ne ítélkezzetek!" (Mt 7,1)
Az evangéliumot nem szabad gyengíteni, nem szabad felhígítani. Ne ítélkezzetek!
- mondja nekünk Krisztus. Mi azonban sokszor nem csak hogy megalapozatlanul
beszélünk, vagy csak mert hallottuk másoktól, hanem helyesnek is tartjuk, hogy
mások szigorú bírái legyünk. Megbocsátóak vagyunk saját magunkkal szemben,
szigorúak másokkal. Az ítéleteink milyen gyakran inkább előítéletek! És
szavakkal eltorzítjuk Isten gyermekeinek a szépségét, akik a testvéreink. Nem
szabad a másik ember valóságát a saját előre gyártott modelljeinkbe zsugorítani,
nem szabad sémákat húzni az emberekre. Ahhoz, hogy valóban megismerjük őket,
mindenekelőtt el kell ismernünk őket, elismerni, hogy mindegyikük magában
hordozza Isten gyermekeinek kitörölhetetlen szépségét, akikben a Teremtő
szépsége visszatükröződik.
Kedves testvéreim! Túl sokszor voltatok előítéletek és kegyetlen ítélkezés,
diszkriminatív sztereotípiák, becsületsértő szavak és gesztusok célpontjai.
Ezzel mindannyian szegényebbé lettünk, emberségben szegények. A méltóságunk
visszaszerzéséhez arra van szükség, hogy áttérjünk az előítéletekből a
párbeszédre, a bezárkózásból az integrációra. Hogyan csináljuk? Nikola és René,
ti segítettetek nekünk ebben. Szerelmetek itt született meg és itt érett meg a
támogatásnak és bátorításnak köszönhetően, amit itt kaptatok. Éreztétek, hogy
felelősséget kaptatok és dolgozni akartatok. Éreztétek, hogy szeretnek
benneteket, és megérett bennetek a vágy, hogy valami többet adjatok a
gyermekeiteknek.
Értékes üzenetet adtatok így nekünk: ahol gondoskodnak az emberről, ahol van
lelkipásztori munka, ahol van türelem és kézzelfogható törődés, ott jönnek a
gyümölcsök is. Nem azonnal, hanem idővel, de megérkeznek. Az ítéletek és az
előítéletek csak a távolságokat növelik. A viták és a kemény szavak nem
segítenek. Semmit nem old meg az emberek gettósítása.
A békés együttéléshez vezető út az integráció. Organikus, lassú és létfontosságú
folyamat, amely egymás kölcsönös megismerésével kezdődik, türelemmel kell benne
előrehaladni, és a jövőre tekint. És kié a jövő? Feltehetnék magunknak a
kérdést: Kié a jövő? A gyerekeké. Ők azok, az utat mutatják nekünk. Nem
törhetnek meg a nagy álmaik a mi korlátainkon. Ők együtt akarnak növekedni a
többiekkel, akadályok nélkül, gátló körülmények nélkül. Megérdemelnek egy
integrált életet, egy szabad életet. Ők azok, akik okot adnak a hosszú távra
tekintő döntésekhez, amelyek nem az azonnali jóváhagyást keresik, hanem mindenki
jövőjére tekintenek. A gyermekekért bátor döntéseket kell hozni: a
méltóságukért, a nevelésükért, hogy mélyen az eredetükbe gyökerezve nőjenek fel,
de ugyanakkor ne azt lássák, hogy el van zárva előlük minden lehetőség.
Köszönöm azoknak, akik előreviszik ezt az integrációt, akik nem elég, hogy nem
kis erőfeszítéseket tesznek, ráadásul olykor még meg nem értést és hálátlanságot
is kapnak cserébe, talán még az Egyházon belül is. Kedves papok, szerzetesek,
világiak, kedves barátaim, akik időtöket annak szentelitek, hogy biztosítsátok
testvéreitek integrált fejlődését, köszönöm nektek! Köszönet minden munkáért a
periférián lévőkért, gondolok itt a menekültekre és a fogva tartottakra is.
Rájuk különösen, és az egész börtönvilág felé szeretném kifejezni közelségemet.
Köszönöm, Péter atya, hogy beszéltél nekünk a lelkipásztori központokról, ahol
nem szociális gyámkodást végeztek, hanem személyesen kíséritek az embereket.
Köszönet nektek, szaléziak, haladjatok előre ezen az úton, amely nem kecsegtet
azzal, hogy mindent azonnal meg tud adni, de prófétai, mert befogadja a
szegényeket, építi a testvériségét és békét vet. Ne féljetek kilépni, hogy
találkozzatok a kirekesztettekkel! Azt fogjátok látni, hogy a Jézussal való
találkozásra indultatok. Ott vár benneteket, ahol gyengeség van, nem pedig
kényelem, ahol szolgálat van, nem pedig hatalom, ahol megtestesülni kell, nem
pedig elégedetten dicsekedni. Ő ott van.
Arra hívlak mindannyiótokat, hogy lépjetek túl a félelmen, a múlt sebein,
bizalommal, lépésről lépésre: becsületes munkával, annak méltóságában, hogy
megkeresitek a mindennapi kenyeret, a kölcsönös bizalom táplálásában. És az
egymásért való imádságban, mert ez az, ami útmutatást és erőt ad nekünk.
Bátorítalak benneteket, megáldalak benneteket, elhozom nektek az egész Egyház
ölelését. Köszönöm! Pálikeráv!
Elérhetőség a következő címen: pungorgy kukac freemail pont hu