Ahmadinedzsád
Az iráni vezető,
Ahmadinedzsád 2007. szeptember 26-án, az ENSZ-ben elmondott beszéde.
Nagyon sok
mindenben nem lehet egyetérteni vele, más dolgokban pedig, sajnos, igen, itt
tart a világ... Kicsit hosszú, de
megéri a fáradtságot:
A megértő és kegyes Isten nevében
,,Ó Istenem, siettesd
Al-Mahdi imám eljövetelét, adj neki jó egészséget és tedd győzedelmessé. Tégy
minket követőivé és az ő igazságosságát tanúsítókká."
Elnök Úr, Excellenciák, Hölgyeim és Uraim!
Örömömre szolgál, és hálás vagyok a Mindenhatónak, hogy újból részt vehetek ezen
a fontos nemzetközi fórumon.
A mai zsúfolt és zajos világban, mely segélykiáltásoktól hangos, fenyegetések és
feszültségek közepette, olyan időben, amikor a nagyhatalmak képtelenek megoldani
a jelen problémáit, amikor regionális és nemzetközi téren a bizalmatlanság
növekedőben van, amikor a társadalmak lelki biztonságát politikai és propaganda
hadműveletekkel támadják, és a nemzetközi szervezetek egy tartós béke és
biztonság felállítására irányuló politikájának és cselekedeteinek hatékonysága
csalódást okozott, az emberi jogok védelme gyengül, szándékomban áll megmutatni
és megmagyarázni ennek az állapotnak a gyökereit és az innen kivezető utakat is,
valamint a legfontosabb kihívásokat, amelyekkel világunknak szembe kell néznie.
Beszélni fogok Önöknek a jelenlegi helyzet jobbításának szükségességéről, egy
fényesebb, reménytelibb jövő kilátásairól, a fenséges és a szép megjelenéséről,
együttérzésről és nagyvonalúságról, igazságról és az istenadta emberi tehetségek
virágzásáról, az Istenben való hit kiemelkedéséről, és Isten ígéreteinek valóra
válásáról.
Ezek után az Önök megítélésére bocsátom Irán atomprogramját, amely próbaköve
lesz a becsületességnek, a hatékonyságnak, az állhatatosságnak és a
beteljesülésnek. Felszólalásom záró részében néhány javaslatomat ajánlom
figyelmükbe.
Kedves Barátok és Kollégák!
Amint azzal Önök is mindnyájan tisztában vannak, az emberiség jelenleg számos
fontos és különböző természetű kihívással néz szembe, és ezek közül néhányról
szólni fogok.
1. Szervezett próbálkozások a család intézményének szétrombolására, valamint a
nők státusának gyengítésére
A család a legszentebb és legértékesebb emberi intézmény, amely az anyák, apák
és gyermekek közötti legtisztább kölcsönös szeretet és gyöngédség központja. Egy
biztonságos környezet az emberi nemzedékek nevelésére, termékeny talaj a
tehetségek és az együttérzés kifejlesztésére. Ezt az intézményt mindenkor
tiszteletben tartotta valamennyi nép, vallás és kultúra.
Ma egy szervezett inváziónak vagyunk tanúi, amit az emberiség ellenségei és
fosztogatói azért indítottak, hogy elpusztítsák e nemes intézményt. A kéjelgés
és az erőszak előtérbe állítása, a szemérem és az illendőség (jóérzés)
kötelmeinek lerombolása az eszköz.
A nők becses létét - amely az isteni szépség megnyilvánulása, a kedvesség,
szeretet és tisztaság csúcspontja - az elmúlt évtizedekben a hatalom, a média és
a vagyon birtokosai súlyosan kihasználták.
Némely társadalomban e szeretett emberi lényt a reklám eszközévé
alacsonyították, eltiporva a szemérem, tisztaság és szépség minden korlátját és
védőpajzsát. Ez egy hatalmas csalás, amelyet nemzedékeken keresztül az emberi
társadalommal szemben elkövettek, és egy orvosolhatatlan csapás a társadalom
fenntartó oszlopára, a családra.
2. Az emberi jogok széleskörű megsértése, terrorizmus és megszállás
Sajnálatos, hogy bizonyos hatalmak az emberi jogokat növekvő mértékben
megsértik, leginkább azok, amelyek azt állítják, hogy ők az emberi jogok
kizárólagos védelmezői. Közhellyé és mindennapossá vált a titkos börtönök
létesítése, az emberek elrablása, a titkos perek és büntetések gyakorlata,
eljárási szabályok semmibe vételével, a telefonbeszélgetések folyamatos
lehallgatása, s személyes levelezés ellenőrzése, a gyakori rendőrségi és
titkosszolgálati beidézés. Tudósokat és történészeket zaklatnak, ha elmondják
véleményüket fontos globális problémákról.
Változatos ürügyeket használnak, hogy szuverén államokat megszállhassanak,
bizonytalanságot és megosztást okozva, hogy aztán a kialakult helyzetre
hivatkozva folytathassák a megszállást. Kárpótlásul az európai háborúban
elszenvedett veszteségért, a törvénytelen cionista rezsim több mint hatvan éve
megszállás alatt tatja Palesztinát.
A palesztinokat kitelepítették, vagy súlyos katonai nyomás alatt, gazdasági
ostromállapotban tartják, vagy iszonyatos körülmények közt bebörtönözve. A
megszállókat védik és dicsőítik, míg az ártatlan palesztin nép politikai,
katonai és propaganda támadásnak van kitéve.
Palesztina lakosai - büntetésül, mert szabadságot követeltek - ivóvíz,
elektromosság és gyógyszerek híján élnek, és az emberek által szabadon
megválasztott kormány a támadások célpontja.
Az emberek életére és vagyonára törő terrorista támadások szerveződnek, a nagy
hatalmak politikusainak és katonai vezetőinek áldásával.
A brutális cionisták irányítottan mészárolnak le palesztinokat otthonaikban,
városaikban. A terroristák béke kitüntetésekben és a nagyhatalmak támogatásában
részesülnek.
Másrészről, hamis propagandával összegyűjtenek zsidókat a világ különböző
tájairól, és állami támogatás, állások és élelem ígéretével, betelepítik őket az
elfoglalt területekre, a legszigorúbb korlátozásoknak, lelki nyomásnak és
folyamatos fenyegetéseknek kitéve őket. Megakadályozzák, hogy ezek az emberek
hazatérjenek szülőföldjükre. Kényszerrel és félretájékoztatással gyűlöletet
keltenek bennük a bennszülött palesztin nép iránt.
Irakot egy diktátor megdöntésének és tömegpusztító fegyverek létezésének
ürügyével szállták meg. Az iraki diktátort ugyanazok a megszállók váltották le,
akik támogatták ez idáig, tömegpusztító fegyvereket nem találtak, a megszállás -
különböző ürügyekkel - mégis máig tart.
Nem telik el nap emberek meggyilkolása, megsebesítése vagy elhurcolása nélkül,
mégis a megszállók nemhogy elszámolnának és szégyenkeznének tetteik miatt,
katonai kalandozásaik következtében kialakult új fegyverpiacról beszélnek.
Szembeszállnak az alkotmánnyal, a Nemzetgyűléssel és a nép szavazata folytán
létrejött kormánnyal, miközben még arra sincs merszük, hogy vereségüket
elismerjék és kivonuljanak Irakból.
Sajnos tanúi vagyunk annak a szomorú igazságnak, hogy egyes hatalmak nem
tartanak tiszteletben sem nemzeteket, sem embereket, és egyedül önmaguk,
politikai pártjaik és csoportjaik fontosak számukra. Az ő meglátásukban az
emberi jogok egyenértékűek vállalataik és barátaik nyereségével. Önös
érdekeikért a hatalom birtokosai az amerikai állampolgárok jogait és méltóságát
is feláldozzák.
3. A bennszülött kultúrák és a nemzeti értékek elleni agresszió.
A kultúra az identitás kifejezője, a nemzetek megmaradásának és más nemzetekkel
való kapcsolatainak alapja. Azok a bennszülött kultúrák, amelyek az istenhit,
szeretet és testvériség képviselői, egy szervezetten cselekvő, átfogó és
pusztító agressziónak célpontjai.
Nemzeti szokásokat, értékeket gyaláznak, a nemzetek önbecsülését és
jellegzetességeit nevetségessé teszik és becsmérlik. A cél a vak utánzás, a
fogyasztói társadalom, Istennel és az emberi értékekkel szembeni szkepticizmus
elterjesztése, valamint az emberek javainak kifosztása a nagyhatalmak által.
4. Nyomor, írástudatlanság, egészségügy, a gazdagok és szegények közti szakadék
Miközben Ázsia, Afrika és Latin Amerika természeti értékeinek jelentős részét
bizonyos hatalmak politikai és gazdasági fölényüket kihasználva kifosztják, a
nyomor és a nélkülözés egyre aggasztóbb. Engedjék meg, hogy felhívjam a
figyelmüket az ENSZ által közölt néhány adatra:
- Minden nap, közel 800 millió ember fekszik le éhesen és 980 millió szenved
teljes nyomorban, kevesebb mint napi egy dollár vásárlóerővel rendelkezve.
- 31 ország, tehát a világ lakossága 9 %-nak várható átlagéletkora 46 év, ami 32
évvel kevesebb, mint a fejlett államokban.
- A szegények és gazdagok közti szakadék negyvenszeresére nőtt a világ egyes
részein.
- A világ számos országában az emberek többségének nincs lehetősége tanulásra és
iskolázásra.
- A fejlődő országokban a magzathalál terhesség alatt 450 a 100 ezerből, míg a
fejlettebb országokban 7. Az újszülött-halál ugyanakkor 59 a fejlett országok
6-os átlagával szemben.
- A világ haláleseteinek egy harmada, azaz napi 50 000 halál a nyomor miatt
következik be.
Úgy gondolom ezek az adatok világosan bizonyítják a világ gazdasági
kapcsolataiban uralkodó tragikus állapotokat.
5. A nemes értékek semmibe vétele, a csalás és a hazugság elősegítése
Némely hatalmak feláldoznak bármilyen emberi értéket, beleértve a tisztességet,
tisztaságot és bizalmat is, céljaik elérésének érdekében. Bizalmatlanságot és
csalást terjesztenek az emberek és államok közti viszonyokban.
Nyíltan hazudnak, alaptalan vádakat emelnek mások ellen, a törvényes
szabályokkal ellentétben cselekszenek, és károsítják a bizalom és barátság
légkörét.
Nyíltan semmibe veszik az erkölcsöt és a nemes értékeket másokkal szembeni
viszonyaikban, önzésre, elnyomásra, gyűlölködésre, visszaélésre váltják fel az
igazságot, egymással szembeni tiszteletet, szeretetet és becsületet. Feláldozzák
a jót és magasztosat harácsolásukért.
6. A nemzetközi jog szabályainak megsértése és a kötelezettségek megszegése
Néhányan azok közül, akik maguk voltak a nemzetközi jog megalkotói, nyíltan és
könnyedén szegik meg azt, diszkriminatív eljárásmódot és kettős mércét
alkalmazva másokkal szemben. Leszerelési szabályzatokat hoznak létre, miközben
naponta tesztelnek és halmoznak fel új és új halálos fegyvereket.
Ők körvonalazták az ENSZ Alapokmányát, de nem tartják be szuverén államok
önrendelkezéshez és függetlenséghez való jogát. Érdekeiknek megfelelően hatályon
kívül helyezik előző szerződéseiket, és nem tartják be a környezetvédelmi
szabályokat. A nemzetközi kötelezettségek megszegését túlnyomóan ezen globális
hatalmak követik el.
7. A növekvő fenyegetések és a fegyverkezési verseny
Némely hatalmak minden alkalommal, mikor a logikájuk megbicsaklik, egyszerűen a
fenyegetés nyelvét használják. A hatalmas fegyverkezési verseny az erőszakkal
való fenyegetés árnyékát veti a világra.
Európa nemzetei két világháború és számos más pusztító konfliktusnak, valamint évtizedeken keresztül a hidegháború következményeinek
voltak áldozatai.
Az európaiak továbbra is fenyegetésben élnek, érdekeiket, biztonságukat és
országaikat a nagyhatalmak fegyverkezési versenye veszélyezteteti.
Egy erőszakos hatalom jogot formál arra, hogy rakéta rendszert létesítsen,
ezáltal egy földrész lakosainak életét megkeserítse és megalapozza a
fegyverkezési versenyt.
Egyes, látszólag hatalmasnak tűnő vezetők úgy gondolják, hogy a rendelkezésükre
álló eszközöket bármikor, bármilyen célra felhasználhatják, folyamatosan
fenyegethetnek másokat, és bizonytalanságban tarthatnak nemzeteket, régiókat.
8. A nemzetközi eljárások alkalmatlanok ezen kihívások kezelésére, valamint a
tartós béke és biztonság helyreállítására
Nemzetközi szervezetek és eljárások nyilvánvalóan képtelenek orvosolni a
felmerülő problémákat és kihívásokat, helyettük igazságos és becsületes
kapcsolatokat, békét, testvériséget és biztonságot teremteni.
Alig van kormány vagy nemzet, amely reményt fűzne ezen eljárásokhoz, hogy
jogaikat biztosítanák vagy függetlenségüket, területi egységüket illetve nemzeti
érdekeiket megvédenék.
Kedves Barátok és Kollégák!
A kihívások száma többszöröse annak, mint amit én most felsoroltam, és tudom,
hogy bárki többet bemutathatna, ha érinteni akarná, én azonban a felsoroltakra
szorítkozom.
Nos, a lényeges és döntő kérdés ezen problémák gyökereire és okaira vonatkozik.
Egy tudományos és figyelmes elemzés azt mutatja, hogy a jelen helyzet két
alapvető tényezőre vezethető vissza.
Kétségkívül az első tényező a II. világháború következményeként kialakult
kapcsolatokból ered. A háború győztesei megrajzolták a világuralom felé vezető
utat, és politikájukat nem az igazságosság alapján fogalmazták meg, hanem a
győztesek érdekeit biztosítandó a legyőzött nemzetek felett. Így, az ebből
származó és ehhez kapcsolódó politikák hatvan éve nem eredményeztek igazságos
megoldásokat a globális problémákra.
Néhány nagyhatalom még mindig a világháború győzteseként viselkedik, és úgy
kezel államokat és nemzeteket - még azokat is, akiknek nem volt köze a
háborúhoz-, mint legyőzötteket, megalázva őket, behódolást követel, hasonlóan a
középkor feudalista
úr-szolga viszonyaihoz.
Úgy gondolják, több joguk kellene legyen másoknál, és nem tartoznak
elszámolással a nemzetközi szervezeteknek.
Elnök Úr!
Az összes hatékonyság nélküli szervezet közt, sajnos az ENSZ Biztonsági Tanácsa
élen jár. Olyan körülményeket teremtettek, amelyben egyes hatalmak kizárólagos
és különleges vétójoggal rendelkeznek a Biztonsági Tanácsban, egy személyben
vádlóként, bíróként és hóhérként viselkednek, holott tulajdonképpen vádlottak - esetleg
alperesek.
Természetes, hogy azoknak az országoknak, amelyek ezen hatalmak jogsértéseinek
estek áldozatul, reményük sincs arra, hogy a Tanácstól olyan ítéletet kapjanak,
amilyet megérdemelnek.
Sajnos az emberiség tanúja volt, hogy minden hosszantartó háborúban - mint a
koreai és vietnámi, a cionisták háborúja Palesztina és Libanon ellen, Szaddam
háborúja az irániak ellen, az európai és afrikai etnikai háborúk - a Biztonsági
Tanács valamely tagja a hadviselők közé tartozott, vagy egyik felet támogatta -
általában a támadót - vagy magát a konfliktust.
Nézzük Irakot. Először megszállták az országot, majd csak utólag kaptak
engedélyt a Biztonsági Tanácstól, ugyanattól a Tanácstól, amiben ugyanazon
megszállóknak vétójoga van. Kire kellene az irakiaknak panaszt tenniük, és ki
elé vigyék panaszukat jogaik biztosításának reményében?
Libanonban láthattuk, hogy némely hatalmak harminc éven keresztül
megakadályozták a Biztonsági Tanácsot abban, hogy bármit léphessen a cionista
rezsim ellen, időt adván a rezsimnek céljai eléréséhez. Amikor reményeik nem
valósultak meg, úgy döntöttek, hogy egy határozat elfogadásával véget vetnek az
ellenségeskedésnek.
De a Biztonsági Tanács dolga abban áll, hogy megelőzze a konfliktusok
kiterjedését, fegyverszünetet eszközöljön, békét és biztonságot teremtsen. Kinek
és milyen szervezetnek tegyen panaszt Libanon népe?
Excellenciák, Hölgyeim és Uraim!
Egyes monopolisztikus hatalmak jelenléte megakadályozta a Biztonsági Tanácsot
legfontosabb feladatának végrehajtásában, az igazságosságon alapuló nemzetközi
béke és biztonság fenntartásában. A Tanács hitelességén folt esett, és
hatékonysága az ENSZ tagállamainak jogvédelmében aláásatott. Sok nemzet
elvesztette bizalmát a Tanácsban.
Más eljárások, úgy mint a pénzügyi és banki tevékenységek, hasonlóan
nemkívánatos helyzetben vannak, mert eszközévé váltak ezen hatalmaknak akaratuk
más nemzetek feletti érvényesítésében. Nyilvánvaló, hogy ezek az eljárások
alkalmatlanok az aktuális szükségletek kielégítésére, a kihívások megoldására,
korrekt és fenntartható kapcsolatok létrehozására.
Kedves Kollégák!
Úgyszintén nem fér kétség ahhoz, hogy a második legfontosabb tényező, hogy
bizonyos nagyhatalmak semmibe vesznek erkölcsöt, isteni értékeket, a próféták
tanítását, a Mindenható Isten rendelkezését, továbbá a hozzá nem értők uralma.
Hogy vezethetnék a hozzá nem értők az emberiséget és képviselhetnék ügyét, akik
nem képesek önmagukat irányítani, sem magukon uralkodni? Sajnos Istennek
képzelik magukat! Saját szeszélyeik rabjai, és mindent maguknak szeretnének
megkaparintani. Számukra az emberi méltóság és élet, mások tulajdonának és
területeinek tiszteletben tartása nem létezik.
Az elnyomó erők századok óta mély sebet ejtettek az emberiség megtöretett
testén. Ma, az emberiség előtt álló problémák oka nagyrészt az emberi értékek és
erkölcsök semmibe vétele, valamint a magának valók és a hozzá nem értők uralma.
Barátaim, Hölgyeim és Uraim!
Az egyedüli vállalható út az emberiség helyzetének jobbítására a visszatérés az
isteni küldöttek tanításaihoz, az egyistenhithez, az emberek méltóságának
tiszteletben tartásához, ha a szeretet minden viszonyt, köteléket és
szabályozást áthat, és ha ezek alapján a jelenlegi struktúrákat megreformáljuk.
Ennek eléréséért kérek mindenkit, hogy alakítsunk egy testvériség, barátság és
fenntartható békét képviselő frontot, amely istenhiten és igazságon alapul, Béke
Koalíció néven, a portyázások és arrogancia megelőzéséért, valamint a szeretet
és az igazságosság kultuszának terjesztéséért.
Ezennel bejelentem, hogy a független, igazság- kereső és béke-szerető
nemzetekkel egyetemben, az Iráni Iszlám Köztársaság ezen az úton fog tovább
haladni.
Istenhit, igazság és emberi együttérzés legyen az ENSZ alappillére, és ez a
szervezet legyen az igazság fóruma, minden tagja egyenlő lelki és jogi
támogatásban részesüljön.
A Közgyűlés, mint a nemzetközi közösség képviselője, az ENSZ legfontosabb
pillére legyen, hogy - minden nyomástól és a nagyhatalmak fenyegetéseitől
mentesen - megfelelő intézkedésekkel az ENSZ struktúráit megújítsák, és
legfőképp a Biztonsági Tanács jelenlegi státusát megváltoztassák, új
szerkezeteket hozzanak létre, igazságra és demokráciára alapozva, hogy
megfelelhessenek a jelenlegi követelményeknek, a létező problémákat megoldhassák
egy tartós stabilitás és biztonság megalapozásának reményében.
Elnök Úr, Excellenciák!
Az iráni atomprogram rávilágít ezen eljárások működésére és a mögötte meghúzódó
szándékokra. Önök mindannyian tudatában vannak, hogy Irán tagja a Nemzetközi
Atomenergia Ügynökségnek (NAÜ). Mindenkor figyelembe vette ennek szabályait,
előírásait és minden területen teljes mértékben együttműködött az Ügynökséggel.
Minden nukleáris tevékenységünk teljesen békés és átlátható volt.
Az NAÜ alapszabályának megfelelően minden tagnak vannak bizonyos jogai és
kötelezettségei. Tulajdonképpen a tagoknak a béke útján kell maradniuk és az
Ügynökség megfigyelése mellett segíteniük kell más tagokon. Ugyanakkor minden
tag jogosult az Ügynökség támogatására, valamint a nukleáris fűtőanyaghoz való
hozzáférésre az Ügynökség és tagjai segítségével.
Habár Irán teljesítette minden kötelezettségét, más tagok mégis megvonták
technikai segítségüket tőle, sőt adott esetben az Ügynökség is megvonta
támogatását. A fent említett hatalmak öt éven át akadályozták az iráni nemzetet
jogai gyakorlásában, súlyos nyomást gyakorolva a NAÜ-re
Eltérítették Irán atomprogramját a jogi pályáról, és lehetőségeikkel visszaélve,
akaratuk szerint átpolitizálták a légkört.
Az iráni kormány nem sajnálta az erőfeszítést a bizalom építésére, de ők nem
érték be kevesebbel, mint a tevékenység teljes felfüggesztése, még az egyetemi
és kutatási területeken is.
Csak az elégítette ki őket, mikor az iráni népet megfosztották
elidegeníthetetlen jogaitól, addig elmenően, hogy bezárattak olyan központokat
is, amelyek nem vettek részt a fűtőanyag-ellátásban, és nem szorultak az
Ügynökség felügyeletére.
Három évi tárgyalás és próbálkozás után, ami a bizalmi légkör megteremtésére
irányult, az iráni nemzet arra a határozott meggyőződésre jutott, hogy ezen
hatalmak fő gondja nem Irán nukleáris tevékenységének a NAÜ szabályitól való
esetleges eltérése, hanem Irán tudományos előrehaladásnak akadályozása ezen
ürüggyel.
És ha ez a tendencia folytatódik, Iránnak nem lesz lehetősége élvezni jogait az
elkövetkezendő 20 évben sem. Ezért Irán úgy döntött, hogy a kérdést a megfelelő
jogi úton közelíti meg, azon, ami a NAÜ keretein át vezet, és nem veszi
figyelembe az arrogáns hatalmak törvénytelen és politikai követeléseit.
Az elmúlt két évben, kihasználva a Biztonsági Tanácsot, ezek az erőszakos
hatalmak ismételten vádolták Iránt, katonailag fenyegették és törvénytelen
büntetéseket szabtak ki rá. Mindemellett, Istenbe vetett hite és nemzeti egysége
által, Irán továbbhaladt lépésről-lépésre, és mára országunk elismerten egyike a
békés célú nukleáris fűtőanyag ipari mértékű termelésére képes államoknak.
Sajnos a Biztonsági Tanácsot e nyilvánvalóan jogi kérdés kezelésében erőszakos
hatalmak befolyásolták, ezért képtelen volt fenntartani az igazságot és
megvédeni az iráni nép jogait.
Szerencsére a NAÜ mostanában megpróbálta visszaszerezni szerepét, hogy a
nukleáris tevékenység felügyeletén túl tagjainak jogait is védje. Ezt helyes
megközelítésnek látjuk.
Korábban törvénytelenül ragaszkodtak Irán atomprogramjának elpolitizálásához, de
jelenleg az iráni nép ellenállásának köszönhetően, a kérdés visszakerült az
Ügynökség elé, és hivatalosan bejelentem, hogy a mi meglátásunkban az iráni
atomprogram ügye le van zárva és az Ügynökség köznapi kérdésévé vált.
Manapság sok fontos kérdés felmerül az Ügynökségben bizonyos hatalmak nukleáris
tevékenységével kapcsolatban, amelyeket megfelelően kell kezelni. Természetesen
Irán eddig is és ezután is készen áll építő beszélgetést folytatni bármely
féllel.
Köszönetet szeretnék mondani mindazon nemzeteknek és országoknak, akik védték
nemzetem és szülőföldem jogait ebben a nehéz krízisben, és ugyanakkor az el nem
kötelezett országok közösségének, barátainknak a Biztonsági Tanácsban és a NAÜ
Elnökségében, az Ügynökség elhivatott, törvénykövető szakembereinek és
Igazgatójának a törvény betartásáért.
Azt is bejelentem, hogy a monopolisztikus hatalmakkal ellentétben, Irán készen
áll megosztani tapasztalatait más nemzetekkel oktató programok keretében, az
Ügynökség statútumában foglalt kötelességeként és ennek felvigyázása alatt.
Most azokhoz fordulok, akik öt éven keresztül ellenségesen viszonyultak az iráni
nemzethez, megsértették és vádolták nemzetemet, amely jelentősen hozzájárult a
világ és a civilizáció történetéhez, és azt tanácsolom, hogy okuljanak a
történelemből és közelmúltbeli cselekedeteikből.
Súlyosan bántalmazták az iráni nemzetet, de vigyázniuk kellene, hogy nemzetközi
szervezetek más tagjaival ne járjanak el hasonlóképpen, és ne áldozzák fel ezen
szervezetek méltóságát saját törvénytelen akaratuk érvényesítéséért. Ma a föld
nemzetei éberek és ellenállóak. Ha önmagukat megreformálják, az egész világ
megreformálódik.
A nemzetek alapjában véve jók és képesek a békés együttélésre.
Saját népük szolgálatán kellene fáradozzanak, nem másokén, akiknek nincs
szüksége rájuk. Nem lenne itt az ideje, hogy ezek a hatalmak visszatérjenek az
arrogancia és a sátánnak való engedelmeskedés útjáról az Istenbe vetett hit
útjára?
Nem szeretnének megtisztulni tisztátalanságuktól, engedelmeskedni Isten
akaratának és hinni benne?
Az Istenbe vetett hit egyet jelent a becsületbe, tisztaságba, igazságba és
együttérzésbe vetett hittel!
Biztosak lehetnek abban, hogy hasznuk származik az tisztaságból, becsületből,
igazságból és szeretetből, valamint az emberi méltóság tiszteletéből. Abban is
biztosak lehetnek, hogy ezen értékeket egyre inkább helyénvalónak, megbecsültnek
és szépnek tartják a világ nemzetei.
Ez minden isteni prófétának hívása Ádámtól Noéig, Ábrahámtól Mózesig, Jézus
Krisztustól Mohamedig, Isten hírnökéig (Béke legyen vele!).
Ha elfogadják ezt a hívást, megmenekülnek, ha nem, ugyanazon csapások fognak
lesújtani rájuk, mint régen. A Szent Koránnak megfelelően:
,,Az aki nem hallgat az isteni üzenetre, ne gondolja, hogy Isten hatalmát
gyengíti a földön. Istenen kívül nincs más társa és elnyeli őt a sötétség."
Semmijük nincs önmaguktól, és Isten ítélete elől nem térhetnek ki, sem akarata
elől.
Ezen a fontos találkozón emlékeztetnem kell őket a Mindenható szavaira, amit a
Szent Koránban találunk:
,, Nem nézik a hatalmakat és kormányokat, amelyek előttük voltak? Ha a múlt
emberei birtokoltak volna bármit, megőrizték volna azt, és nem hagyták volna
nektek. Isten elpusztította őket bűneik miatt, és senki nem védhette meg őket
Isten akaratától."
Tudniuk kell, hogy az elnyomásra és igazságtalanságra alapuló gondolatok és
módszerek halálra vannak ítélve. Nem látják az éberség és ellenállás jeleit,
amelyek az istenhitre, emberszeretetre és a nemzetek igazságkereső szellemére
alapoznak? Nem látják, hogy a birodalmak kora leáldozott? Remélem ennek a
hívásnak foganata lesz.
Excellenciák!
Az emberek és kormányok nem kötelesek engedelmeskedni egyes hatalmak
igazságtalanságainak. Ezek a hatalmak nem képesek vezetni a világot, a
fent nevezett okokból kifolyólag.
Hivatalosan kijelentem, hogy a II. világháborúból következő viszonyok és az
arroganciára és elnyomásra alapuló anyagias eszmék kora rég lejárt. Az emberiség
túljutott egy veszélyes szakadékon és elkezdődött az istenhit, tisztaság,
testvériesség, igazság, őszinte békeszeretet, és mások tiszteletének kora.
Isteni ígéret, hogy az igazság győzedelmeskedni fog és a földet az igazak fogják
megörökölni. Ti, akik szabadok vagytok, hívők és a Föld minden népe, tegyétek
bizodalmatokat Istenbe.
Ti, akik magasztos értékekre vágytok, bárhol lennétek, készítsétek elő a talajt
ez isteni ígéret beteljesedésére az emberek szolgálatával és az igazság
keresésével.
A sötétség kora véget ér, a foglyok hazatérnek, az elfoglalt területek
felszabadulnak, Palesztina és Irak fel fog szabadulni elnyomói uralma alól,
Amerika és Európa népe pedig megszabadul a cionisták által gyakorolt nyomástól.
A jószívű és emberszerető kormányok az agresszív és uralkodó hatalmak helyébe
kerülnek. Az emberi méltóság visszanyeri értékét.
Az igazság szele bejárja a világot és az emberek testvéri és szeretetteljes
módon tudnak élni.
Ezen az úton való haladás, az igazak és a Tökéletes Lény, a Megígért az igazi
gyógyszer az emberiség sebeire, a megoldás a problémákra, és az út a szeretet,
szépség, igazság és méltó élet fele világszerte.
Ez a hit és viselkedés a kulcs az egységhez és az építő jellegű együttműködéshez
nemzetek, szervezetek, emberek és igazságkeresők közt.
Kétségen kívül, a Megígért, a Megváltó, Jézus Krisztussal és a többi Szent
Megmentővel együtt, el fog jönni. A hívőkkel, az igazság keresőivel és a
jótevőkkel együtt egy fényes jövőt fog megalapozni, szépségben és igazságban.
Ez Isten ígérete és ezért beteljesedik.
Legyünk részesei a szépség és győzelem beteljesedésének.
Szebb jövőt kívánok minden emberi teremtménynek, a felszabadulás és szabadság
hajnalát minden embernek, szeretet uralmát a világon, és az elnyomás, gyűlölet
és erőszak kiirtását. Remélem, hogy e kívánság a közeljövőben valóra fog válni.
Köszönöm.
(forrás: IRNA, fordítás: HONLEVÉL
szerkesztőség)
Elérhetőség a következő címen: pungorgy kukac freemail pont hu