Kiégések

Kiégési szindróma
Első fejezet

Újfajta kór rágja a magyart, ahogy arról az egyik napilapból értesültünk. Ki vagyunk égve, különösen negyven alatt. Több se kellett nekünk, azonnal klaviatúrát ragadtunk, hogy elmondjuk a magunkét.

Egyik partnerünk üzemvezetője hívta fel a figyelmünket (mondván, hogy szakmánkba vág a téma) a Dunántúli Napló cikkére, mely szerint új kísértet járja be Dolgozóföldjét, a kiégési szindróma. Magyarán arról van szó, hogy egyre gyakrabban tapasztalható tünetegyüttes figyelhető meg a munkavállalók körében, amelyet aztán a szakemberek így neveztek el. A "betegség" jellemző tünetei a fásultság, a lelkesedés hiánya, fáradékonyság, magas vérnyomás, meg hasonlók.

Azon kissé fennakadtunk, hogy ezt betegségnek titulálják (angol neve is van nekije: burnout syndrome), mert ilyen alapon minden betegség. E sorok írójából például a paradicsomos káposzta vált ki a komfortérzetet negatívan befolyásoló pszichés, illetve fiziológiás tüneteket (paradicsomos káposzta szindróma?), szóval a probléma betegségként történő besorolását kicsit erősnek tartjuk. A probléma azonban valóban létezik, ezért úgy gondoltuk, érdemes foglalkozni vele.

Ha abból indulunk ki, hogy a fásultság a lelkesedés hiánya, akkor feltételezhetjük, hogy az ember azért válik fásulttá, mert menet közben valahol elveszített valamit, ami lelkessé tette. Nem hisszük, kedves olvasó, hogy hanyatt borulsz a megdöbbenéstől, ha eláruljuk, hogy a cél az, ami elsikkadt valahol a nagy vágtában. De hogyan veszítheti el valaki a célját?

Vegyük számba a lehetőségeket:

1. Elérte a célját (és nem talált helyette újat)
2. Feladta a célját (rádöbbent, hogy nem tudja megvalósítani)
3. Igazából nem is volt neki.

Ha ez így van, mi a megoldás?

Nos, ami az első esetet illeti, aki képes volt egy célt maga el tűzni, és azt megvalósítani, az természetesen újra képes erre. Egyébként leggyakrabban a vállalkozók, cégtulajdonosok tartoznak ebbe a kategóriába, akik számára az igazi kihívás az építés, és sokukat baromira nem elégíti ki a működésben tartás. Ha te is ebbe a kategóriába tartozol, akkor a megoldást az jelenti, ha képes vagy találni valamit, amit építhetsz, és persze meg kell oldanod annak a működésben tartását, amit építettél. Ezt persze könnyebb mondani, mint megvalósítani, de nem is azért mondjuk, hogy meg kell csinálni, mert könnyű. Azért mondjuk, mert ha nem csinálod meg, akkor tényleg ki fogsz égni, és annak mindenki issza majd a levét.

Ha a második eshetőség a befutó, úgy két dolgot kell tudnod:

1. Léteznek olyan emberek, akik hivatásszerűen öldöklik mások álmait, és könnyen lehetséges egy ilyen célhóhér áldozatává váltál, illetve
2. Amikor úgy érzed, hogy fogy az energia, és egyre kevésbé reális, hogy elérd a célodat, annak gyakran a korábbi bukott célok állnak a hátterében. Kevés dolog van széles e világon, ami akkora étvággyal zabálná az életerődet, mint a bukott célok.

Mivel a problémának két alapvető oka lehet, ezért a megoldás és kétkomponensű ebben az esetben:

1. Kerüld a célhóhérokat, akkora ívben, amekkorát csak az aktuális terepviszonyok megengednek! Ne állj le vitatkozni velük, és ne próbáld győzködni őket! Tartsd szem előtt a régi mondást: ne birkózzál disznóval, mert mind a ketten sárosak lesztek, és a disznó még élvezi is. Hogy csupa régi cuccal dobálózzunk, van egy költemény, miszerint az ember akkor hal meg, amikor a legutolsó álma. Ez pedig nem esik egybe feltétlenül a test halálával. Van, aki már régóta halott, csak nem tudja.

2. Szedd elő, porold le, és vedd szemügyre a régi, meg nem valósított céljaidat, majd hozz felettük ítéletet! Két lehetőség van: vagy már nem aktuális, vagy még az. Ha nem aktuális, irattárba vele, ha viszont aktuális, akkor elő az újraélesztő ketyerét, töltés háromszázra, aztán hadd szóljon!

FONTOS FIGYELMEZTETÉS! A cél az cél, a bukott cél az bukott cél. Arra próbálunk ezzel utalni, hogy ne hagyd veszni a célodat csak azért, mert jelentéktelennek ítéled meg! Azért meg különösen ne, hogy "mit fog szólni a környezetem?"! Az a te célod, ha kicsi, ha nagy. Tökmindegy, hogy a Balaton átúszásáról van-e szó, vagy arról, hogy részt veszel a Németországban megrendezésre kerülő, mobiltelefon-hajító világbajnokságon. Értelmetlen? Lehet. És? Ha gyorsan és stabilan ki akarsz égni, annak az egyik igen hatásos módja, hogy szigorúan csak értelmes dolgokat művelsz, és következetesen kerülsz mindent, ami ugyan szórakoztatónak tűnik, de nem fér át a racionalitás rostáján. Egyébként ha képes vagy újraéleszteni ezeket a régi, molyrágta célokat, erőst meg fogsz döbbenni azon, mennyi élet és lelkesedés költözik majd beléd.

Na most, ami a fent felsoroltak közül a harmadik lehetőséget illeti (az illetőnek nem is volt célja), ez annyira durva, annyira aktuálprobléma, hogy nincs szívünk pár sorral elintézni, ezért a következő részt teljes egészében ennek szenteljük.

Második fejezet

Az előzőekben már serényen végigvettük, milyen okai lehetnek az úgynevezett kiégési szindrómának. Az első kettőt részletesen ki is tárgyaltuk, a harmadikra azonban már nem futotta, mert az amúgy sem rövid írásunk túlságosan próbára tette volna az lvasó türelmét. Ezért gondoltuk azt, hogy külön cikket szentelünk neki, már csak azért is, mert tapasztalataink szerint a legtöbben talán ettől szenvednek.

Csak emlékeztetőül, az általunk felsorolt okok a következők voltak:

1. Elérte a célját (és még nem talált újat)
2. Feladta a célját (úgy érezte, hogy nem tudja megvalósítani)
3. Nem is volt célja

Na, ez a harmadik különösen sárkányos. Ha agyontechnicizált társadalmunknak van egyáltalán rákfenéje, akkor az ez. Új járvány ütötte fel a fejét, és tömegesen fertőz, a lefolyása pedig, ha nem is halálos, de eléggé romboló hatású ahhoz, hogy tönkretegyen, megnyomorítson, és élethosszig tartó szenvedésre ítéljen.

A betegség, amire célozgatunk, az "azért dolgozunk, mert muszáj". Nagyon sok esetben tapasztaljuk, hogy a munkavégzés egyetlen oka a megélhetés, lassan azok kezdheti különcnek érezni magukat, akik nem pusztán pénzért dolgoznak. Nemrég találkoztunk egy új amerikai sikerkönyvvel (csak hirdetés szintjén, bele nem olvastunk), a címe: Négy órás munkahét. Veszettül csábítóan hangzik, bár érdekelne, hogy csórikám mit kezd magával a fennmaradó 164 órában.

Szóval, sokan csak azért dolgoznak, hogy meg tudjanak élni. Gyakran halljuk, hogy "Ha nyernék a lottón, egy percet sem dolgoznék többet!". Ilyenkor bátortalanul rá szoktunk mutatni arra a tényre, miszerint azon emberek többsége, akik megengedhetnék maguknak, hogy soha többet ne dolgozzanak, rendszerint tovább dolgoznak, gyakran többet, mint egy átlagember. Ám ez általában nem éri el a kívánt hatást, sokkal inkább azt, hogy ünneprontónak tartanak.

De mit is mond az, aki azt mondja, hogy egy percet sem dolgozna tovább, ha nem lenne rákényszerülve? Más szavakkal ugyan, de ezt mondja: az, amit csinálok, nem fontos, nem hasznos. Ez a valódi probléma, gyorsan le is írjuk újra, csupa nagybetűvel:

AMIKOR VALAKINEK NINCS CÉLJA A MUNKÁJÁVAL, EZ AZÉRT VAN, MERT NEM TARTJA FONTOSNAK VAGY HASZNOSNAK AZT A TEVÉKENYSÉGET.

Leginkább ennek is három oka lehet:

1. Nem látja az általa végzett munka célját.
Az a világ, amiben ma élünk, jóval bonyolultabb, mint pár évtizeddel, esetleg évszázaddal ezelőtt. Ez azt is jelenti, hogy ma nehezebb meglátni egy adott munkakör célját, mint egykoron. Ezért létfontosságú a vezetők részéről gondoskodni arról, hogy a munkatárs minél inkább tisztában legyen azzal, hogyan illeszkedik az általa alkotott kis részlet a nagy képbe. A vezetők erről időnként megfeledkeznek, mert ők az egész képet látják, és nem gondolnak arra, mennyire hiányzik ez a munkatársaknak.                

2. Számára az a cél nem elég fontos (valami más sokkal fontosabb).
Kellemetlen helyzet. Tegyük fel, hogy Béla  (az Isten tudja mi okból) adóügyi ellenőrként dolgozik, holott legszívesebben virágkötő lenne. De sose mert belevágni, mert... mert volt rá ezer oka. Mivel más cél sokkal fontosabb a számára, mint a munkája célja, ezért soha nem fogja igazán hasznosnak érezni azt. Ha valakinél ez a helyzet, ott javallott az erős elgondolkodás. Senkit nem biztatnánk arra, hogy ötven évesen adja el a cégét, és alapítson rockegyüttest, mert fiatal korában az volt az álma. De arra igenis biztatnánk, hogy a realitást, amennyire csak lehetséges, közelítse a valódi célja felé!

Igen nyomasztó tud lenni, amikor az ember úgy szenved, hogy közben semmilyen kézzelfogható oka nincs erre. Pl.: Neked meg mi bajod van? Itt a jól fizető állásod, a családod, egészséges vagy, mit akarsz még? Ilyenkor szokott feltámadni a lelkiismeret-furdalás, hogy "tényleg, mi bajom van"?. Az a bajod, hogy az Élet nem egy bevásárló lista, kipipálandó tételekkel: család megvan, ház megvan, kocsi megvan, biztonság megvan. De mi lesz Veled? Azért vagy itt, hogy megvalósíts valamit, nem azért, hogy jól fizetett cserejátékosként kihúzd a meccs végéig!

3. Saját magát nem érzi elég fontosnak
Létezik egy vélemény, miszerint ha valaki azt hiszi magáról, hogy fontos és pótolhatatlan, akkor menjen ki a temetőbe, és nézzen szét egy kicsit. Tele van olyan emberekkel, akik nem voltak pótolhatatlanok. Azoknak, akik képviselik és terjesztik ezt a nézőpontot, üzennénk, hogy cimbora, mélázz el egy kicsit azon, milyen lesz, amikor Te fogsz gránitpaplannal takarózni, aztán gondold újra az álláspontodat!

Minden ember fontos, töltsön be bármilyen szerepet is az életben. Ha azonban valaki úgy érzi magáról, hogy ő bizony nem az, akkor nyilvánvalóan a munka sem lesz számára az, amit végez. De miért érzi magáról valaki azt, hogy nem fontos? Leginkább azért, mert valamikor a múltban kudarcot vallott, amikor fontos próbált lenni. Segíteni akart de nem tudott. Dolgozni akart, de nem hagyták (szülőknek erősen ajánlott a mondat többszöri újraolvasása). Igyekezett valamilyen módon hasznossá válni, de nem sikerült neki.

Mit tehetsz, ha Nálad ez a helyzet? Végiggondolhatod, mitől éreznéd a jelenben hasznosnak magadat. Kereshetsz olyan pillanatokat az életedben, amikor próbáltál hasznos lenni és kudarcot vallottál (ezek a múltbeli pillanatok épp azért tudnak hatni Rád, mert igyekszel elfelejteni őket). Ha nem jutsz eredményre, megpróbálhatod szakszerűbben is, ehhez tudjuk javasolni pl. az Önelemzés című könyvet, nagyon sokat tud segíteni.

Zárásképpen, a munka nem büntetés, nem olyasmi, amit gonosz lelkek találtak ki, hogy megnyomorítsák az életünket. A munka az, ami a leginkább értelmet ad az életnek.

««       »»

Elérhetőség a következő címen: pungorgy kukac freemail pont hu