Változások 2026

Ez az év mindenképpen a nagy változások éve lesz, valószínűleg minden szempontból.

Kerékpározás tekintetében talán kevésbé. A városban egész évben szinte mindig kerékpárral közlekedek, de az csak a helyváltoztatást szolgálja és cseppet sem intenzív. Az idei (2026-os) túrázást nagyon későn, március közepén kezdtem csak el, egy Táplán' - Tanakajd - Vép körrel. Erős szél fújt, az is meglehetősen összevissza irányból, ennek köszönhetően még ezen a kis távon is elfáradtam. De ez nem rossz, hanem egy jóleső fáradtság volt.
De miért is jó elfáradni?
Az intenzív testmozgás utáni jó érzés összetett jelenség, amely nemcsak annyiból áll, hogy egyszerűen elfáradunk. A test ilyenkor egyfajta biokémiai tűzijátékot rendez, amelynek célja hogy helyreállítson, jutalmazzon, motiváljon. Hogy ilyenkor pontosan milyen anyagok termelődnek, az különösebben nem érdekel, de ezeknek köszönhető, hogy egyfajta eufórikus, könnyed és boldogabb állapot lép fel, amelyet futómámornak is neveznek. Ez általában olyan tartós, ritmikus, közepes-magas intenzitású mozgásformáknál jelentkezik, mint például a futás, úszás, evezés, vagy a kerékpározás. Mi most maradunk az utóbbinál.
Ez a jó érzés nem mindig és mindenkinél jelentkezik egyformán. Ha nem jó az edzettségi szint, akkor a test inkább a stresszre reagál. Esetünkben, a mai napon kb. 20+ kilométert tekertem az elfáradásig, sokkal több már nem is esett volna jól, míg tavaly volt 200 kilométer feletti napi távom is.
A jó állapot akkor jelenik meg, amikor ritmikus, de kellően intenzív a mozgás, ilyenkor kikapcsol a gondolkozás, az agy alapjáratra vált, a gondolatok elcsendesednek, a test és az elme összehangolódik, a figyelem befelé fordul. Ezt az érzést nem lehet keresni, csak hagyni kell hogy megtörténjen, de ha a test fáradalmai elvonják a figyelmet, akkor nem fog.
Ha minden jól működik akkor megszűnik az időérzék, eltűnnek a zavaró gondolatok, csak a mozgás marad és ez az állapot már önmagában is jutalmazó. Ebben az állapotban előtérbe kerül a kreatív gondolkozás is, új gondolatok, intuitív felismerések aktiválódnak. Ezt az érzést futómámornak is nevezik, de ez kerékpározás közben jobban működik mint a futásnál, mert a bringázás egyenletesebb, folytonosabb és automatizált mozgással jár, biomechanikailag sokkal kíméletesebb, a ritmus stabilabb, kevesebb a fizikai diszkomfort érzet, nem mellesleg sokáig, elfáradásig futni elég kevesen tudnak, hosszú ideig kerékpározni meg majdnem mindenki.

Nagyszombaton végre kicsit jobbnak tűnő idő lett, ezért megdupláztam a távot, Vasszécseny, Csempesz', Meggyeskovácsi, Ikervár, Vép, ezek voltak az útba ejtett falvak. A meteorológia bonyolult tudomány lehet, sajnos megint nem sikerült eltalálniuk hogy milyen idő várható, ezért egy kicsit megáztam. Vállalható volt a tempó és a sebesség is, az állóképességgel sem volt gond, de azért van még rajta stabilizálni való. Helyenként tragikus az utak és a kerékpárutak állapota.
Húsvéthétfőn egy tízessel kevesebbet mentem, Torony, Narda, Felsőcsatár, Pornóapáti, Nárai volt az út, ez egy 42 kilométeres kör. Mint egy Maraton, de nekem több időmbe került letekerni, mint egy olimpiai bajnoknak lefutni lett volna. Igaz, én egyszer pihenni is megálltam. Bármi volt is a menetirányom, a szél szinte mindig szemből fújt.

Május elseje. Régen ez volt a felvonulás napja. Manapság is sokan járnak ilyenkor különböző szabadtéri sör-virslis rendezvényekre. Mi biciklizni indultunk Ausztriába két barátommal. Lövőig vonattal mentünk, majd megnéztük a sopronhorpácsi templomot, aztán a helyi étterembe kávéztunk. A határ előtt, de még magyar oldalon nagy határőr akció volt, de a magyar és osztrák határőrök nem foglakoztak velünk, a három ártatlannak tűnő, barátságos kerékpárossal. Lutzmannsburgban feltekertünk a falu felett magasodó dombra, arra, amelyen egy templom, egy temető és temetőpark is található, valaha itt állt a ma már nyomokban sem fellelhető ispánsági vár. A templomdombról legurulva indultunk tovább Oberpullendorf irányába a Stoober patak mentén, de csak egy Kleinmutschen közelében található, direkt erre az alkalomra feldíszített kerékpáros pihenőig jutottunk el, ahol egy komplett baráti társaság várt bennünket, azzal a határozott céllal, hogy meglepetést okozva megünnepelje a születésnapomat. Minden tökéletesen elő volt készítve, a meglepetés mégis elmaradt, mert én tudtam és hát szerintem valahol ők is tudták, hogy én tudom. Hát így esett, hogy ha meglepetést nem is, de örömet annál nagyobbat okoztak az én kedves barátaim és gyermekeim.
Miután véget ért a kis szülinapi buli, már nem mentünk tovább az eredetileg tervezett útvonalon Oberpullendorf irányába, hanem hazafelé, Kőszegnek vettük az irányt. Gencsapátinál jól megtéptük a pedálokat, itt örömmel konstatáltam, hogy az erőnlétem eléggé rendben van, még ebben a - most már - magas korban is ...
A csodás napot egy mindössze háromfős mini esti osztálytalálkozóval zártuk a "Ferencesben", ami szintén emlékezetesre sikerült, de nagyon.

Kerékpározás tekintetében mindig az indulás a legnehezebb, mert annyi, de annyi - akár valós kifogást is - lehet találni, hogy miért ne. De ha már elindultál, akkor minden rendben van. Pünkösd szombatján, azaz vigíliáján van a székelység nagy ünnepe, a csíksomlyói búcsú. Barátommal ezen a napon egy kímélő jellegű szentgotthárdi kerékpártúrát tettünk meg. Napsütéses, inkább hátszeles, kellemesen kánikulamentes májusi idő volt, az útvonal a többször bejárt Szentpéterfa, Csákánydoroszló, Gasztony falvakon keresztül haladt. A szentgotthárdi Rodeo vendéglőben pizza jellegű, egyébként finom ételt fogyasztottunk, majd miután barátom megdicsérte az ott elfogyasztott olasz söröket, egy palackot kaptunk ajándékba elvitelre is - ez kellemes meglepetés volt a vendéglátóktól. Hazafelé már vonattal mentünk, sokan választották ezt a megoldást, szembetűnő volt, milyen sok kerékpár volt a vonaton.

Június közepén lett volna egy kis kétnapos kerékpártúra, amely sajnos mégsem lett, ezért az elmaradt túra első napján, csütörtökön, kissé szeles időben kimentem egyet tekerni Ausztriába. Majd vasárnap este hirtelen felindulásból próbáltam letekerni az általam megtehetőnek vélt egy órás szintidőn belül a Vép-Tanakajd kört, de ez csak hatvanhárom perc sikerült. Összehasonlítva útjainkat az osztrák utakkal, ha jelzőt kellene rájuk találnom a miénkre, a tragikus, a katasztrofális, vagy a balkáni lennének a megfelelő szavak útjaink és kerékpárútjaink jellemzésére. A viszonylag új, néhány éves kerékpárutak széttöredeznek, felpúposodnak, karbantartásukra nincs figyelem, pénz, de lehet, hogy egyik sem.