Prága 2026

Mostanában szembetűnően keveset utazom. Az utazás a turizmus iparággá válásával egyre olcsóbb és könnyebben elérhető lett és ez még a jelenlegi békétlen időszakok, háborúk árnyékában sem igazán változott, emberek tömegei utaznak a világ különböző tájaira. A pénz megnyitotta a kapukat, de az utazások lelki motivációi sokrétűbbek, mint az anyagi lehetőségek javulása. Régebben a társadalmi státuszt inkább a tárgyak jelentették, ma már inkább az élmények. Hol jártál, mit láttál, mit próbáltál ki? Folyamatos az élményéhség, ha mások ezt szeretnék, mi sem szeretnénk lemaradni és ez a kimaradástól való félelem gyakran erősebb, mint a valódi vágy. Mostanság általánosságban elmondható, hogy én akkor és ott érzem magam jól, amikor és ahol vagyok és ehhez egyáltalán nem szükséges sehová sem elutaznom. Az utazási vágy elmúlásával az utazás előtti jól eső, pozitív stresszel járó érzések is elmúltak, már nem készülődök olyan nagy és izgalmas várakozásokkal egy utazásra mint régebben, sőt egyáltalán nem is készülök. Nagyjából ezek voltak a gondolataim az idei cseh sör- és kártyatúra előtti napokban.

... ehhez képest ...

A szokásos csapattal 2026 május végén Prágában kötöttünk ki. Az úti cél megválasztása a lehető legdemokratikusabb módon, pontozásos szavazás útján történt, különböző városokat lehetett rangsorolva pontozni és Prága kapta a legtöbb pontot. Az azonban nem igaz, hogy egyáltalán ne készülődtem volna, néhány praktikus dolognak felületesen valóban utánanéztem, de például az, hogy hol lesz a szállás, nem igazán érdekelt. Végülis a Kisoldalon foglaltunk egy, gyakorlatilag semmiféle szolgáltatást nem biztosító, de alvásra ötünknek tökéletesen megfelelő hatalmas, háromszobás apartmant. Szokás szerint én vezettem és bár már sem a reflexek, sem a szemem nem a régi, de a valamikori országúti harcokban szerzett rutinomból még mindig tökéletesen meg tudom oldani a feladatot. Az autót Prága keleti szélén tettük le egy P + R parkolóban, ahonnan metróval és villamossal értük el a szállást, ez is a kaland része volt. Az első prágai órák a környékbeli kocsmák felderítésével teltek és úgy alakult, hogy ahová először betértünk, az lett a törzshelyünk, mert a sör vállalható volt és a hely közel volt a szálláshoz. Aznap nem akartunk éttermezni, de mivel estére megéheztünk, egy közeli kebabosnál mégis ettünk egy keveset éhenhalás ellen. Utána felmentünk a szállásra, sajnos sikerült is ottfelejtenem a kapunyitó kártyámat. Ez azonban csak éjjel egykor derült ki, amikor hazaértünk és nem tudtunk bemenni a lakásba. A másik kapunyitó T.-nél volt, aki szerette volna megtekinteni a Károly-hid éjszakai díszkivilágítását ... Meg is tekintette, mi pedig megvártuk amíg visszaér kinyitni az ajtót.

   
   
Prágai anzix

Második napi célunk az Óváros megtekintése volt, amelyre egyetlen nap természetesen nem elég, mert Prága óvárosa az egyik legnagyobb kiterjedésű komplex és kompakt, gyalogos- és turistabarát történelmi belváros Európában. Lehet sétálni benne céllal, vagy cél nélkül, mindenhogy jó, mert számtalan a látnivaló. De az ember előbb vagy utóbb megéhezik és akkor rengeteg vendéglátásra alkalmasnak tűnő hely csábítja az utazót. Itt mindig vannak dilemmák, nehezen eldönthető, hogy melyik lenne jó, melyik nem. Mi végül is egy olyan vendéglátó helyre tévedtünk be, ahol kilenc éve is jártunk már, igaz, akkor csak söröztünk ott.
Az Óvárosnak van egy központi része, főtere, amelyet gyönyörű, fényképezésre tökéletesen alkalmas időben láthattunk. Itt látható a Tyn-templom, amelynek a két tornya nem pontosan ugyanolyan. Ennek lehet oka akár az is, hogy a tornyok nem egy időben készültek és talán emiatt nem sikerült két egyformát építeni, viszont a cseh magyarázat szerint az egyik a női, a másik a férfi torony, ezért az eltérés. A Tyn ma huszita templomként működik, mint tudjuk, Husz János száz évvel előzte meg reformáció tekintetében Luther Mártont.
 

A Fő tér és a Tyn templom

Mi viszont a téren látható, barokk stílusban épült Szent Miklós templomba mentünk be, amely nem túl nagy alapterületű, ehhez képest viszont feltűnően nagy belmagasságú. A neve nem erre utal, de ez is egy huszita templom. A husziták erkölcsi mértékként általában elismerik a katolikus szenteket, de nem imádkoznak hozzájuk, a valamikori katolikus templom nevét hagyománytiszteletből nem változtatták meg. Még megnéztük a bájosan hangulatos régi zsidó temető környékét, a sírok alatti bazársoron lehetett volna megvásárolni Prága legviccesebb hűtőmágneseit. Ezek után a leghatározottabban elindultuk egy, még reggel kinézett kézműves sörözőhöz, amit sajnos, meg is találtunk. Szép volt ugyan a sörválaszték, de valami teljesen lehangoló volt, amikor a felszolgáló kihozta a dobozos sört és azt felbontva kitöltötte a pohárba. Dobozos sört ugyebár otthon is tudunk inni, nem kell ahhoz Prágába menni. A sör amúgy jó volt, de a kávéjuk elképesztően pocsék, fentiek miatt gyorsan le is léptünk onnan, inkább átmentünk egy valamikor volt istállóba, ahol régen a lovak ittak az itatóból, most meg mi ittuk a csapolt Bernardot. Korsóból természetesen. A Légiósok hídján mentünk vissza a Kisoldalra, ez a híd valamikor Ferenc József híd névre hallgatott, mai nevét Csehszlovákia megalakulása után kapta, Ferenc József azóta is fordul néha egyet a sírjában. Törzshelyünk, a NAPA bar & gallery már várt bennünket a kör alakú asztallal, itt töltöttük ezt az estét és éjszakát is, ahol péntek este lévén jóval nagyobb volt a nyüzsgés és a zaj, vagy nevezzük inkább életnek.

Harmadik prágai nap, szombat. Zizkov városrészt céloztuk meg. Ezt a kerületet Jan Zizka (magyarosan Zsizska) huszita hadvezérről nevezték el, aki fiatalkorában fél szemére megvakult, aztán a másikra is, de továbbra is vezette seregét, vaksága ellenére sem vesztett csatát, ellenség soha, csak a betegség győzte le, elég sok mindenben vonható párhuzam közte és a mi Hunyadi Jánosunk között.
Zizkovba villamossal mentünk.
A prágai villamos használatának egyszerűsége valószínűleg nem egyedülálló Európában, de ennyire jól talán sehol sem működik. Minden villamoson lehet jegyet venni, de nem kell hozzá nyelvtudás, elég egyetlen gombnyomás és egy bankkártya és megvan a jegy. Nincs bizonytalanság, nincs stressz, kivéve a bliccelőknek. A villamoshálózat a belvárosban sűrű, egyértelmű és jól követhető valós időben is. Sokféle villamos van, a moderntől a retróig minden megtalálható, de a járművek egymással kompatibilisek, tehát képesek ugyanazt a pályát és infrastruktúrát használni, én nem vagyok közlekedési mérnök, de ez szerintem zseniális.
A villamosról a TV-torony közelében szálltunk le és azonnal megtaláltuk az elsőként kiszemelt sörözőt, az U Sadu-t, amely egy csendes nyugodt helyen volt. A belső része kicsit a szombathelyi Mojo hangulatának megfelelő, szorozva héttel, ez a tárgyak zsúfoltságára is értendő, de itt kisebb, elkülönített termek vannak.
A zizkovi kocsmák jó része, főként az igényesebbek csak a késő délutáni órákban nyitnak ki. Mi azonban délidőben találtunk egy helyet, ahol különösen jó sör volt, talán az eddig kóstolt legjobb. Az egyik féle, általunk kért sör azonban már a csapoláskor sem tetszett a csapos lánynak, ezért megkóstolta, majd kiöntötte, aztán elnézést kért és hozott egy másik fajta sört, később az új hordóból ingyen egy pohárral az eredetileg kért sört is kihozta. Ez az eljárás elnyerte végtelen szimpátiánkat, emiatt, meg a nagyképernyős televízió készülék miatt, meg mert kiírták, hogy itt meg lehet nézni az aznapi Bajnokok Ligája döntőt, lefoglaltunk este hatra egy asztalt.
Zizkov érdekes hely, nagyvárosias, mégsem zsúfolt. A rész, ahol mi jártunk, főként négyemeletes, szecessziós stílusú, kiváló állapotban lévő házakból áll. A környék rendezett és tiszta.
Úgy két óra tájban elmentünk ebédelni egy előzőleg kinézett olasz pizzériába, amelynek neve Rossopomodoro, magyarul Pirosparadicsom. Jó hely volt ez is és nagyon olasz akart lenni, ez sikerült is neki, bár én kicsit kisebb pizzával is elégedett lettem volna. A kávéjuk tökéletes volt, az előző napi kávé után meg főleg.
T.-vel megtekintettük Jézus Legszentebb Szívének templomát, amely egy elég különös építmény, itt a korai keresztény formák találkoznak a modern építészeti gondolkozással, hát, ez lett belőle.


Jézus Legszentebb Szívének Temploma

Mivel minden viszonylagos és csakis szocializáció kérdése, nehéz eldönteni, hogy ez a templom szép vagy rút. Az kétségtelen, hogy érdekes. Az egyiptomi piramisok, mint építmények lenyűgözőek, időtállóságukban és egyszerűségükben is. De ki tartja őket szépnek, vagy formavilágukban legalább érdekesnek? Na ugye ...
Visszamentünk a lefoglalt asztalunkhoz kikértük és söreinket és izgatottan vártuk a Bajnokok Ligája budapesti döntőjének közvetítését. Amely azonban nem akart elkezdődni. Vagyis ezen a tévén nem. Hiába volt kiírva a söröző előtti táblára, ebben a sörözőben valamilyen érthetetlen okból kifolyólag az egyébként nagyon rossz kinézetű, dagadt és barátságtalan csapos nem akarta átkapcsolni a mérkőzésre a tévét. Szerencsétlen fickónak nagyon rossz élete lehet, ha ez az egyetlen boldogsága és öröme. Mi a történtek miatti felháborodásunk közepette otthagytuk az egységet és átmentünk a Chotebor sörözőbe, így lemaradtunk az Arsenal vezető góljáról. Ebben a helyiségben egyetlen PSG szurkoló volt, mindenki más arzenálos volt. A fiatalember bele is sérült a nagy szurkolásba, összetört söröskorsójával megvágta a saját kezét. Végül mégis ő ünnepelt egyedül, mert a PSG tizenegyesekkel nyert, mi pedig villamossal visszamentünk a Kisoldalra, szokásos esti törzshelyünkre, a NAPA-ba, ahol folytatódott az egész hosszú hétvégei prágai kártya szerencsesorozatom. A szerencsefaktor hosszú távon olyan, mint a sinushullám, és persze hogy vagy van, vagy nincs. És lehet, hogy a szerencse kiegyenlítődik, de ha a koncentráció és az intuíció megvan, akkor azért csak szaporodik a pénzecske a kis teadobozkában.

Utolsó nap már nem voltak nagy tervek. Csomagoltunk és mentünk a villamosra, majd metróval az opatovi parkolóba. Uncsi autópályázás után egy izgalmas és főleg romantikus kisvárost néztünk meg, Mikulovot, amely mellett már nagyon sokszor elmentünk. Azt kell hogy mondjam, kár volt eddig kihagyni, nagyon tetszett, nem nagy város, nem biztos, hogy napokat lehet itt eltölteni, de egy kis ékszerdoboz. Jó sok fényképet készítettem itt.


Mikulov, Fő tér

Hazafelé menet megjött az eső, amely ingyen lemosta az autónkat. A határon átlépve ismét, még mindig és már sokadszorra is őszinte döbbenettel konstatáltam hazai útjaink elképesztően pocsék minőségét. Ez az egyik leglátványosabb és leginkább egyértelmű jele annak, hogy Orbán mennyire tragikusan romos állapotba züllesztette le az országot.

Ha valaki útleírást ír, szinte kötelező megfogalmazni, hogy az illető mennyire nagyon jól érezte magát az út során. Az milyen már, amikor valaki kifizet egy csomó pénzt, elmegy nyaralni és még rosszul is érzi magát? Szánalmas nem? Az első fejezet tükrében, bár én otthon is jól lettem volna, itt is jól éreztem magam, Prága kifejezetten érdekes volt, láttunk olyan helyeket, amelyeket régebben nem. Prága jól élhető, praktikus és szép város, nem is csoda, hogy a turisták egyik kedvence.

Még egy dolog, amely mellett nem lehet elmenni. Prága tele van szép arcú lányokkal. Sehol máshol nem láttam még ennyi szép arcú fiatal lányt ilyen koncentrációban. Szép arcú lányok persze mindenhol vannak, de itt ez mintha valamiféle genetikai adottság lenne. Persze láthatóan tesznek is érte, ki vannak kenve, festve, pingálva, polírozva, alapozva, pirosítva, de akkor is! Prága a szép arcú lányok városa.