Kerékpárok 2025

Bár városon belül szinte csakis kerékpárral közlekedek, szóval elég sokat vagyok nyeregben, a 2025-ös év nem indult túl jól biciklitúra szempontjából, a hétvégék vagy "programosak" voltak, vagy a kedvezőtlen időjárás szólt közbe. Az első, bemelegítő jellegű tekerés emiatt csak április elején volt, de már az új Kellys kerékpárral, egy kicsike Vép - Tanakajd utat választottam, ehhez szép tavaszi időt kaptam ajándékba.
Sokat töprengtem hogy mit vegyek a régebbi, ugyan nagyjából még működőképes, de egyre problémásabb és már sok pénzért sem nagyon javítható Kellys kerékpárom helyett, végül egy Phanatic 10 mellett döntöttem, ami ugyan "csak" egy belépő szintű cross kerékpár, de már elég jó áttétekkel, ezt kellett még felszerelni "extrákkal" (csomagtartó, letámasztó, sárvédők) valamint a nyerget is lecseréltem egy nekem jobban megfelelőre, és még így sem végleges minden, de majd alakul.
Íme:


Kellys Phanatic 10

Húsvét vasárnap egy 27 kilométeres kört tettem meg Balogunyom, Ják, Nárai érintésével, de azt leszállás nélkül. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kerékpár még sok finomhangolást igényel.
Húsvét hétfőn pedig 55 kilométert tekertem a Vép, Ikervár, Rum útvonalon, itt csak egyet pihentem, ezzel együtt is kevesebb mint három óra alatt megvolt a táv.
Május első péntekje hosszú hétvégés péntek volt, ellátogattam Oberpullendorfba, Kőszegig vonattal mentem. Még így is 62 kilométer lett a megtett táv, amit hazafelé intenzív déli szél nehezített. A Phanatic 10 sokkal gyorsabb, mint az előző kerékpárom és a dombokon is kifejezetten jól viselkedik, a váltója hangos ugyan, de pontos.

Május végén két Kellys kerékpár akart útra kelni, de pont azon napon, amely az egyetlen esős nap volt azon a héten. A kerékpárok azonban nem riadtak vissza az időjárástól, vonatra szálltak és Szentgotthárdon gurultak le a vonatról. Kerékpározni mindig lehet, ezen a napon felhők takarták az eget és néha az eső is szitált egy kicsit. Viszont kellemesen párás idő volt, így a kerékpárok Balogunyomig gurultak a gazdáikkal, majd, mert mindennek oka van, vonattal mentek vissza a Szombathelyre.


Kellys Clea 90

Pünkösd vasárnapján erőteljes hidegfront hűtötte le a váratlanul jött nyár eleji kánikulát, így Pünkösd hétfője alkalmasnak tűnt egy kis hegyi kerékpározásra. E célra nincs is jobb terep a kőszeginél, sok helyen jártam már, de szerintem ez az ország talán legjobb kerékpározható hegye. Ezért aztán a Phanatic tizes és a Magellán Cygnus útra kelt, hogy meghódítsa a hegyeket. Kőszegnél mentek fel a Szabó-hegyre, majd Hétforrás következett. A kerékpárok a határ menti úton akartak átmenni Hörmann-forráshoz, ám az oda vezető utat egy megtévesztő sorompó zárta le, ezért az irány (a vezető bénasága miatt is, vagy leginkább amiatt) a Kecskeugrató és a Zeiger-nyereg lett, majd a Vöröskereszt felől érték el a Hörmann-forrást. A kerékpárok legurultak Szent-Vidre, majd Velembe, onnan pedig ki-ki haza. A Phanatic tizesnek ez volt az első komolyabb hegymenete és meg kellett hogy állapítsam, kifejezetten szereti nemcsak a lejtőket, de az emelkedőket is!


Magellan Cygnus

Egy júliusi meleg szombat délután negyven kilométeres körre indult a Phanatic egy Btwin Hoprider 300-zal. A kerékpárok gazdái a hőségben a folyadékpótlást sörrel oldották meg, ami persze hogy nem a legbölcsebb dolog a világon, viszont ez most pont egy beszélgetős sör-kerékpártúra volt és nem is akart ennél több lenni.


Btwin Hoprider 300

Július második hetében viharok söpörtek végig az országon, ez, ha nem is nagyon, de valamennyire lehűtötte a levegőt, ezért úgy gondoltam, itt az ideje egy nagyobb erőlködésnek. Felpattintottam a kerékpáromat a soproni vonatra, amellyel Nagycenkig mentem, mert ezen a vonalon az a falu van legközelebb a Fertő-tóhoz. A terv végtelenül egyszerű volt, Fertő-tó kerülés, napon belül, óramutató járásával megegyező irányban. A táv 122 és 130 kilométer közé volt tehető, attól függően, hogy mennyire sikerül tartanom a tervezett útvonalat. Ez nem mindig könnyű, azt kell mondjam, a magyar jelölések általában egyértelműbbek az osztrákokénál, bár eltévedni igazán ott sem lehet, de zsákutcákba jutni igen, leginkább a nyelvi hiányosságaimnak köszönhetően. Most ilyen gondjaim nem voltak, mert emlékeztem a buktatós utakra. A Fertő-tó nem igazán szép, a táj sem az. A Balaton százszor szebb, élménydúsabb, izgalmasabb, változatosabb. Viszont egy nap alatt átlagos kerékpáros számára nem megkerülhető, ellentétben a Fertő-tóval. Igaz, hogy ebben az esetben ez már nem kirándulás, hanem sportteljesítmény és nemcsak az én koromban, de abban különösen. Elfáradtam, de messze nem voltam erőm végén, bár már nem szívesen tekertem volna többet. A legnehezebb a meleg volt és a napsütés. Meg a délutáni erős szembeszél, amit kimondottan rosszul éltem meg. A térséget kultúrtájnak és természetvédelmi területnek is mondják, ennek ellentmondanak a nagy területet elfoglaló szőlőültetvények és az azokon tapasztalható penetráns és állandó permetszag.
Azt kell, hogy mondjam, büszke vagyok erre a teljesítményemre, szerencsésnek mondhatom magam, hogy ebben a korban ezt ilyen simán tudtam abszolválni. Azt látom, hogy a tó körül ma már a legtöbb bicikli elektromos rásegítésű. Nekem ezzel nincs bajom, belátom, hogy sokaknak sok okból ez az egyetlen lehetőségük nagyobb távok megtételéhez és ez jó is így. Viszont én a végsőkig ragaszkodni fogok a saját erővel hajtott kerékpárhoz, mert az az igazi és őszinte fokmérője valaminek, amit hívhatunk bárminek, teljesítménynek, kitartásnak, erőnek.
Utam során kevés képet készítettem, de van itt két kerékpárpiramis.

   

Meg egy napraforgómező, ami szintén nem kapcsolható a természetvédelemhez, viszont szép.



Egy héttel később némileg váratlanul Győrben találtam magam, ez a túraterv csak előző nap realizálódott. Útitársammal főcsapásként Nyúl községet céloztuk meg, bár, mint kiderült, már mindketten jártunk ott. Nyúl Győrtől délre, a Sokoró, vagy Pannonhalmi dombság egyik vonulatán található, az odavezető út egy valódi kerékpár-sztráda. Nyúlról egy régebbi (2009-es) túraleírásban egészen részletesen már írtam, ezért ezt most nem teszem meg. A nyúli "hegy" egészen különleges hely, egy igazi unikum. Annak idején, 2009-ben, még a GPS-kor előtti időszakban nem sikerült átjutnunk Nyúlról Tényőre. Erre most lett volna lehetőség, inkább csak a kerülő miatt nem tettük meg, viszont a hegyen így is átjutottunk és ez nem volt nagyon könnyű. A hegy másik oldalán Győrújbarát található, mi a Paperdő felől, a NISZ-torony mellett elhaladva jutottunk oda. Az út egyes szakaszai kerékpárral egyáltalán nem járhatók, mert az út murvás, köves és meredek is. Győrben (tudom, hogy gáz!) de Meki és burger, amit én amúgy szeretek, csak ügyesen titkolom. Meg sör. Meg fagyi. Ja az később volt, előtte megnéztük az 1-es főút mellett lévő Radnóti emlékművet, Melocco Miklós alkotását.


Radnóti emlékműve az 1-es főút mellett

Én valamiért azt gondoltam, itt halt meg Radnóti, de nem, hanem Abdánál, ez csak egy emlékhely. Jó nap volt, sokkal melegebb, mint az előző heti Fertő-tavi túrán, engem valójában ez fáraszt el, nem is a kilométerek.

Másnap, vasárnap délután mintegy hirtelen megfontolásból kikerekeztem Rohoncra. A tó este hat óráig fizetős, utána már nem, ezért úgy terveztem, hogy hat után érek csak oda, ez így is történt, tíz percet úszkáltam a tóban, ennyiért nem igazán gazdaságos belépődíjat venni. Aztán egy másik úton hazatekertem Szombathelyre, így lett meg az ötven kilométerem, ami majdnem annyi, mint az előző teljes napi túrázás távolsága.

Augusztus első napján két Kellys kerékpár-tulajdonos, akik amúgy barátok, biciklistül felpattantak a szentgotthárdi vonatra. A terv egy Őrség - Vend-vidék túra volt, kicsike Szlovéniával fűszerezve. A kerékpár-tulajdonosok megtekintették az Alsószölnök mellett található Rába-minivízerőművet, majd Felsőszölnöknél Kétvölgy felé vették az irányt, a táj eddig is szép és érdekes volt, de innentől nehéz is, az őrségi dombokon futó utak tervezésénél úgy tűnik, hogy viszonylag kevés hangsúlyt fektettek a kerékpáros-barát megoldásokra, persze az is lehet, hogy nem volt túl sok opció. Tehát az út nehéz, de csodaszép volt, én egyszerűen imádom ezt a tájat. Kétvölgyön, sőt a környéken nem túl sok lehetőség van pénzt költeni, de a Kétvölgy Kertje, Kávézó és Szatócsbolt nevű vendéglátó egység egy ajánlott hely e cél elérésére. Mi vendégként türelmesek voltunk, amit a vendéglátók kedvességgel háláltak meg. Aztán Apátistvánfalva és Orfalu községek jöttek, utána pedig szlovén aprófalvak. Ez egy csodálatos útvonal, de ide vagy megfelelő fizikai erőnlét, vagy elektromos bicikli szükségeltetik, mi az előbbivel rendelkeztünk. Magyarországra Szalafőnél értünk vissza egy olyan útvonalon, amely mintha csak túrakerékpározásra lett volna kitalálva. Szalafőn egy kávé, Farkasfán pedig egy Csiki sör volt a napi luxizás, az ilyen élményeket soha el nem cserélném semmiféle jachtozásra. Farkasfáról kimenet persze van egy jó kis kapaszkodó, de utána le lehet gurulni majdnem egészen Máriaújfaluig. A nap vége Szentgotthárd lett és a vonat, amely hazaszállította a kerékpárokat és gazdáikat. Ez egy kicsit nehéz, de végtelenül szép és sikeres túra volt, az utóbbi idők talán legjobbika.


Farkasfa

Egy héttel meg egy nappal később is biciklizni akartam, de barátom ezt nem vállalta be, pedig jó terveim voltak. Aznap nagyon meleg volt, egyben élénk déli szél is fújt, jómagam is nehezen vettem rá magam, hogy egyáltalán elinduljak, ez csak egy szégyenletes délelőtti lustálkodás után sikerült. A lehető legnagyobb forróságban, délután egykor indultam, Pornóapáti, Felsőcsatár, Bucsu, Bozsok, Velem, Gyöngyösfalu, ezek voltak a bejárt falvak, összességében 65 kilométert tettem meg, 4 óra alatt. Volt hogy segített a szél, volt, hogy hátráltatott a haladásban. A meleg miatt a szokásosnál több pihenőt tartottam, de hiába ittam meg két liter folyadékot, így is jelentős súlyveszteséggel, de egyáltalán nem kimerülve érkeztem haza. Ez egy nagyon jó teszt-túra volt az ez évi nagy tervem előtt, az jól látszik, hogy erőnlétileg nagyon rendben vagyok, de az is, hogy a kánikulai nagy meleg nagyon megterhelő tud lenni.

Augusztus 20, ez az utóbb néhány évben a 100 kilométeres tekerések napja volt. Most csak egy Oberpullendorf oda-visszára futotta, mert nem is voltam túl jó formában, meg kedvem sem volt többre, tudj' Isten talán közelgő front hatása miatt voltam ennyire visszafogott. Viszont kerestem és találtam is egy új utat Dörfl és Mannersdorf között, ez tetszett, máskor is fogok erre tekerni. Az egész utat egy kis shoppinggal fűszereztem.

Van aki a Balatont átússza és van, aki kerékpárral tekeri körbe. Én az előbbire képtelen lennék, az utóbbira - jelen pillanatban - úgy gondolom, hogy igen. Talán érzékelhető, hogy ezeket a sorokat még a Nagy Kihívás előtt írom. Nemrégiben született meg az ötlet, hogy ezt meg is kellene valósítani.

Pár nappal később ...

Sikerült a nagy terv, megkerültem a Balatont kerékpárral. Egy nap alatt.
Az idei Fertő-tó kerülés után gondoltam rá először hogy meg kellene próbálni, minden adott volt rá, soha nem volt még olyan biciklim, amivel csak gondolhattam volna is egy ilyen kalandra, de az új Kellys Phanatic nagyon hatékony jármű, az erőnlétem pedig kifogástalan, mármint a koromhoz képest.
Így aztán augusztus utolsó napján feltettem a cuccomat a Révfülöpre induló vonatra, de Tapolcán leszálltam mégis, mert úgy gondoltam, kell egy kis bemelegítés. Sajnos Káptalantótinál elakadtam, mert elkezdett esni az eső, így hát két órát dekkoltam a polgármesteri hivatal esőtől védett előterében.
Még mindig kora délután volt, amikor felvertem a sátramat a révfülöpi Napfény kempingben, aztán kicsit tekergettem a faluban, ettem egy lángost a mólónál, fürödtem a Balatonban, majd megpróbáltam mielőbb nyugovóra térni. Ez nem volt annyira könnyű, mert a sátor kábé százezerszer kényelmetlenebb az ikeás matracos ágyamnál, talán ennek is köszönhető, hogy nem a telefonomnak kellett ébresztenie. Viszont másnap, azaz szeptember elsején, így könnyedén sikerült a tervezett időben, tehát hajnali öt órakor elindulnom.
Sajnos ezekben a korai órákban nagyon aktívak a balatoni vaddisznók, amelyek inni vagy dagonyázni járnak le a tóra és bár alapvetően félnek az emberektől és kerülik is a társaságukat meg a zajt, viszont egyáltalán nem számítanak arra, hogy csendesen suhanó biciklisek zavarják meg a nyugalmukat. Két menekülő vaddisznócsorda után én is fékeztem kissé a sebességemet, nem tudom, ki rémült meg jobban, én vagy ők. Badacsonynál kezdett el világosodni, de csak Szigliget után kelt a nap és ereszkedett le a köd és akkorra már a levegő is nagyon lehűlt.


Szigliget és napfelkelte után



Néhány méterrel és perccel később ...

Keszthely után már szépen sütött a nap és ez egész végig így is volt. Fonyódligetig bírtam hosszú alsó- és felsőruhában, ott váltottam csak rövidre. Az előző napi esős idő után egy dél-délnyugati szellő alakult ki, ami egyáltalán nem volt ellenséges, inkább olyan félig oldalról fújós, majdhogynem barátságos.
A déli parton sok a szabadstrand, az volt a tervem, hogy valahol itt megmártózom a tóban, de egyrészről a tervezettnél lassúbb volt a haladásom, másfelől alacsony volt a vízszint is, ezért ezt inkább kihagytam.


Fonyódliget, örökké kedves strandom

Hogy kíméljem az erőm, gyakran megálltam, Zamárdiban például ebédelni. Mint fentebb említettem, a túra napja szeptember elseje volt. Ilyenkorra a Balatonon szinte megáll az élet, vége van a főszezonnak és alig van már nyitva néhány vendéglátó egység.
Akarattya után, egy pihenőhelyen pihegtem éppen, amikor jött egy idősebb "bácsika". Látszott rajta, hogy valamilyen problémája van, érdeklődtem, hogy mi. Azt mondta, nekihajtott egy munkagépnek és az felsértette a lábát. Szerencsére volt nálam sebtapasz - mindig van - és adtam neki. Elmesélte, hogy egy ideje már elektromos rásegítős biciklivel túrázik, mert már nem igazán bírná saját erővel és hát az kényelmesebb is. Szerintem nincs is ezzel semmi baj. De azért amikor díjbirkózó kinézetű embereket látok pedeleccel száguldozni, mi tagadás, nekem vannak határozott ellenérzéseim. Lehet hogy egyszer eljön az idő, amikor én is veszek egy olyat, de amíg erőm és egészségem engedi, ez teljesen kizárt.
Az északi parton a szél is bosszantóan ellenséges nyugatira fordult és talán emiatt, valahol Csopak előtt, a paloznaki pihenőnél éreztem úgy először, hogy már nagyon fáradt vagyok, ez nagyjából a 170. kilométernél volt, ekkor még 40 kilométer volt hátra. Nem az izmokkal volt gond, inkább csak már nem kívántam enni, bár még volt két banánom, és inni sem volt kedvem, bár lett volna mit.
A Balaton melletti vasútállomásokon általában nincsenek jegypénztárak, csak a nagyobb állomásokon. Ezért Balatonfüreden vettem meg a másnapi vonatjegyeimet, az állomás épülete meglepően magasan helyezkedik el a vízparti kerékpárúthoz képest. Mindegy, visszafelé legalább egy jót gurulhattam ...
Hasonló élmény várt Balatonakalinál és Zánkánál is, ahol a kerékpárút elhagyja a 71-es főút nyomvonalát, azaz leereszkedik a falvakba, viszont a jóleső gurulás után mégis vissza kell kapaszkodni ugyanoda, a főúthoz.
Zánka táborban nagy buli volt - színes fények, külföldi számok - de mivel már besötétedett, megélénkült az állatforgalom is, az utakat őzek, vagy vaddisznók(?) keresztezték. Nekem nagyon tetszik az a mondás, miszerint nem a szarvas megy át az úton, hanem az út megy át az erdőn.
Este kilenc tájban aztán beértem Révfülöpre, a kemping ABC-jében vásároltam egy kis felvágottat a sokat megélt toronyi kenyerem mellé, meg egy sört. Ezeket a sátram mellett lévő asztalkánál fogyasztottam el, de lehet, hogy néhány árvaszúnyogot is megettem, mert azokból nagyon sok volt, nem is kellett a lámpa fénye, jöttek mindenhonnan. Mindegy, ha a halak szeretik őket, nekem sem lehet bajom tőlük, fehérjeforrás.
A fáradtság ellenére nehezen aludtam el, mert a sátor és a hálózsák sajnos nem a komfort csúcsa.
Másnap.


A révfülöpi kemping strandja és a kerékpárom

Révfülöpről vonattal általában két átszállással lehet eljutni Szombathelyig. A tapolcai átszállás még rendben volt, de Celldömölkig a vonat kb. 40 percet késett, mégis, a celldömölki csatlakozás megvárt minket. Ha nem így történt volna, két órát dekkolhattam volna Celldömölkön. Azt hiszem, a jelenlegi állapotok mellett nem könnyű a forgalomirányítók élete. Szombathelyre majdnem egy órás késéssel érkeztünk be. Ha sietsz valahová, vagy pontosan szeretnél érkezni, ne vonattal közlekedj! Én mindezek ellenére szeretek vonatozni, mert a körülmények általában kulturáltak és vonatozni kifejezetten olcsó és mivel a vonat mindig megy, nélküled is, tulajdonképpen környezetbarát megoldás.
Egy nap múlva izomláz, ilyenem nem szokott lenni, még kemény terepen sem. Meg a mindent feloldó jó érzés, hogy igen, megcsináltam.

Szeptember közepén úgy gondoltam, hogy ideje megismételni, vagy inkább lekopírozni az augusztus elsejei biciklitúrát, szerencsére ez a szombat egy kerékpározásra tökéletesen alkalmas nap volt. Btwin Hoprideres barátommal felszálltunk a szentgotthárdi vonatra, ez nem volt könnyű, mert a vonat már tele volt büdös, emberszagú kerékpárossal, épp csak hogy felfértünk. De legalább a kalauznak nem volt esélye elérni hozzánk, így sikerült elbliccelnünk a kerékpárjegyet, ez azonban nem szándékos volt, így működik a magyar vasút. Erről a csodaszép túraútvonalról már megírtam, hogy nem hosszú, viszont nem is túl könnyű. Ez utóbbival csak most szembesültem, ha egyedül jövök erre az útra, kifogástalan edzettségi állapotom miatt talán most sem tűnt volna fel. Ezen az útvonalon az út építői sok aszfaltot megspóroltak azzal, hogy nem nagyon fáradoztak könnyebben járható, ámde hosszabb lehetőségek keresgélésével. Így alakultak ki ezek a helyenként 13 %-os emelkedők.


Kétvölgyi hangulat

Apátistvánfalva előtt egyre több száguldozó biciklissel találkoztunk, amiből az jött le, hogy itt bizony egy bicikliverseny folyik, ez volt az Őrség Ring. Ez valójában nem is verseny, hanem inkább egy teljesítménytúra, amelyen a részvételi díj befizetése után bárki bármilyen kerékpárral, akár e-bike-kal is részt vehet. Érdekes volt látni, hogy Apátistvánfalván a 13 %-os emelkedőn milyen sokan tolták fel a bringát. Úgy tűnik, hogy ez inkább a kihívást kereső, sportot szerető emberek rendezvénye, mintsem a nagy versenyzőké, bár egészen profinak tűnő bringások is voltak a mezőnyben. Nekem nagyon tetszett, még az is lehet, hogy egyszer én is kedvet kapok egy ilyenre. A túrát sikeresnek mondanám, egyrészt mert sikerült meginnunk a megfelelő mennyiségű sört, másfelől mert talán ez az út is erősítette kerékpáros társammal való barátságunkat. A barátságokat nehéz minősíteni és a barátságok minősége is változik az idővel, valamint óriási különbség van egy férfi és egy női barát között is. Én azt hiszem, erre a csodaszép útra mindkét nemből a legjobbat sikerült elvinnem.


Az élet utat tör magának

A fenti képet valahol a szlovén határ és Szalafő között lőttem, ahol a kettérepedt aszfaltút kátránnyal kiöntött repedéséből egy gomba nőtt ki.

Még mindig szeptemberben, egy héttel a kétvölgyi túra után meridás barátommal lebeszéltünk egy soproni kerékpározást. Ezen az úton többekkel jártam már, de vele még nem. Vonattal mentünk Sopronba, a kerékpárok ingyen utaztak, mert a vasútnál valamilyen mobilitási hét volt. A Várkörön egy elegáns kávézóban ittunk egy kávét, majd a szokásos útvonalon, Harkánál értünk ki Ausztriába.


A Merida

A szőlődombokon még nem voltak gondok, azok Liszt Ferenc szülőfalujánál, Raidingnál kezdődtek csak, amikor is a Merida első kerekén lévő gumi leeresztett, ez így szombat délután, Ausztriában nem nagy ok a boldogságra, de mi voltunk annyira optimisták, hogy felpumpáltuk a gumit és haladtunk tovább és a gumi furcsa mód viszonylag jól bírta, de haladástól függően néhány kilométerenként meg kellett állni újrapumpálni, mert újra és újra leeresztett. Valóságos csoda volt, hogy eljutottunk Kőszegig, de nevezhetem ezt akár a kitartás és a pozitív gondolkodás győzelmének is. Mivel az Abért-tó töltésének murváján nem szerettük volna próbára tenni sem a gumit sem a szerencsénket, meg már amúgy is megerősödött a karom a sok pumpálástól, inkább vonatra szálltunk Kőszegen és azzal mentünk haza. Ez a nehézségek ellenére egy egészen különleges és felejthetetlen túra volt, a szó lehető legpozitívabb értelmében.

A következő szombaton újfent ugyanezzel a barátommal bicikliztem, a Meridát meggyógyították, az előző heti defektet a szaki szerint valószínűleg az út egyik rövid, de murvás szakasza okozhatta, az ilyen utakat eztán célszerű lesz elkerülni. Kőszegre vonattal mentünk, azért nem tudom dicsérni a magyar vasutat, hogy ezen a 18 kilométeres szakaszon is sikerült húsz perc késést abszolválni, de legalább az utazás ingyenes volt, mert az állomáson nem lehetett jegyet venni, kalauz meg nem volt a vonaton. Kőszegnél hagytuk el az országot, majd az általam nemrég felfedezett úton jutottunk el Dörfl-be, ahol megpihentünk az ugyanott lévő Maria Bründl Capelle nevű zarándokhelyen. Az idő borús volt, de mégsem igazán esőre álló, így legalább nem égtem le, mint az elmúlt héten. Aztán a Répce völgyében haladtunk folyásiránnyal szemben, ez néha még ebben a borúsabb időben is izzasztó tud lenni, de Lékára egy nagy lejtőn gurultunk be. A város főterén szegedi bringásokkal találkoztunk, akik - hihetetlen, de igaz - képesek voltak hajnalban elindulni Szegedről, csakhogy 12 euróért felvitessék magukat az Írottkőre, és onnan az erdőn át leguruljanak Lékára. Egy napon belül többször is. Szegeden, mint tudjuk, nincsenek hegyek, milyen jó nekünk, hogy ilyen közel hozzánk viszont vannak! Mi nagyjából ugyanezért az összegért ittunk két nem közönséges kávét egy helyi kávézóban, majd a Gyöngyös menti kerékpárúton, ami egy számomra nagyon kedves és sokszor bejárt túraútvonal, hazafelé vettük az irányt. Kőszegen szüreti fesztivál és óriási városi buli volt, ez nem igazán érdekelt bennünk. A hazautat Kőszegfalva, Nemescsó kerülővel csináltuk meg, csakhogy az Abért-tavi murvát kikerüljük. Nagyon jó bringázás volt ez is, tartalmas és jó nap, boldogság, elégedettség, kellemes elfáradás.

Elég sok szabadságom maradt még őszre, ezért kivettem néhány napot és ezek egyikén egy kerékpározós-gombászós túrát tettem a Kőszegi hegységben. Kőszegig vonattal mentem a szokott módon, majd gyorsan a hegynek vettem az irányt, a hűvös őszi időben a Szabó-hegy még nem igazán izzasztott meg, de mire a Vöröskereszthez értem, már le kellett vetnem a kabátomat. A túrának a gombászás része nem volt túl alapos, inkább csak az út menti erdőbe kukkantottam be kicsikét. Nem is volt túl nagy a zsákmány, csak három vargányát és négy őzláb gombát találtam. A Hörmann-forrásnál még csak picit szemerkélt az eső, de Velem előtt meg kellett állnom, mert ott már elég jól szakadt. Párás időben, enyhe esőcsepergésben értem haza. Jó túra volt.
Október közepén még egy gombászára indultam kerékpárral, ezúttal a kőszegfalvi erdőbe. Az erdő szép volt, viszont gomba kevés volt, csak néhány őzláb gombát találtam, ellenben ismét sikerült megáznom.
Október 23-án délelőtt volt egy utam a vasszécsenyi temetőbe, délelőtt még kellemes hőmérséklet volt, bár majdnem viharos déli szél fújt. Ez valószínűleg már az utolsó előtti túrám volt ebben az évben, mint kiderült, majdnem az utolsó lett ...

... de mégsem, mert aztán úgy alakult, hogy a hagyományos mindenszenteki túrát meg tudtuk csinálni, ezúttal hárman voltunk, K. Phanatic, Merida és KTM. Vonattal mentünk Kőszegig, ahol megnéztük Platán barátomat, majd kimentünk Ausztriába. Az útvonal nem volt rendkívüli, Unterloisdorf, Oberpullendorf, Dörfl, Maria Bründl Capelle és vissza Kőszeg. Útközben találkoztunk egy 90 éves, a kerékpárúton botokkal botorkáló osztrák bácsival, akivel kicsit eldiskuráltunk. Kőszegen mindenki kapott egy-egy gesztenyepürét az Ibrahimban, majd a célban egy kis frankfurti leves, sajt és sütőtök várt bennünk. Az utóbbi napok történései miatt nem volt annyira fényes jó kedvem, mint amennyire barátaim társasága és a csodálatos napfényes őszi idő indokolta volna, de évzáró túrának így is nagyon jó volt, utólag is sajnáltam volna, ha elmarad.


Három bicikli a célban

November van, a kerékpárszezonnak vége, innentől jövő tavaszig számomra már csak közlekedési eszköz a kerékpár. Jó volt az idei év, egészen kiváló teljesítménycentrikus és baráti biciklizéses utak nagyszerű egyvelege tette felejthetetlenné.