Filmszubjektív 2

Mint ahogy arra, bár sajnos nem elég hamar, de rájöttem, a Filmszubjektív koncepciója nem jó. Próbáltam egy szubjektív sorrendet állítani, ami szerint a jó filmek szerepelnek a lista elején, a rosszak a végén
Amikor már elég hosszú a lista és megnézek egy újabb filmet, azt be kell tuszkolnom két film közé, már ez sem mindig sikerül, viszont eltűnnek a filmek.
Ezért pádám!, itt a Filmszubjektív 2!
Ezen a listán utolsó megnézés szerinti időrendben lesznek a filmek, tehát a lista végén lesz az utoljára látott film és inkább pontozom őket, meg persze kritizálom is.
Pontozás a sörös oldalon bevált százas értékelési szisztéma szerint lesz, már ahol lesz egyáltalán.
A filmeket nem bemutatni akarom, azaz a spoilerfaktor kinullázva, kizárólag a véleményeim írom meg róluk.
Hát akkor lássuk:

Parkoló
2014, Miklauzic Bence
Meglepetésfilm, márminthogy teljeses véletlenül néztem meg, pocsék minőségben, "jutyubon". De mindez nem számított, aki VHS kazettákon szocializálódik, annak a fullhádé minőség helyett sokkal inkább a tartalom fontos. Több jó színészi alakítás is tetszett benne és a történet is jó. 80 pont.

Vadászidény
2023, Antonin Fourlon és Frédéric Forestier
Könnyed francia vígjáték, eléggé eredeti poénokkal, helyenként ugyan béna, meg kiszámítható, de a befejezés megnyugtató. Cseppet sem felkavaró, viszont pihentető, rossz hangulatot feledtető. 69 pont.

Az utolsó vacsora
1995, Stacy Title
Ezt a filmet nagyjából csak az izgalmasan szép Cameron Diaz miatt néztem meg, aki itt még csak nem is főszereplő, inkább csak mellék. A film meglepetés volt, sokkal jobban tetszett, mint vártam hogy fog, viszont sokkal rosszabb lett, mint lehetett volna, maradtak benne lehetőségek jócskán. 66 pont.

Jackpot
2024, Paul Feig
Eredetileg az ugyanolyan című norvég fekete komédiát akartam megnézni, csak mivel nem találtam, ezt az amerikai krimi vígjátékot néztem meg. A két filmnek a hasonló címen  kívül egyébként abszolút semmi köze nincs egymáshoz. Ez egy amúgy szórakoztató, bár nagyon bugyuta alapszituációra épülő, sok más filmből összeollózott patchwork. Nem mondanám unalmasnak sem, viszont értékes filmnek mégúgy sem. 45 pont.

Jackpot
2011, Magnus Martens
A norvég fekete komédia, eredeti címe, ha esetleg keresnéd: Arme riddere. Viszonylag szórakoztató, viszonylag humoros, viszonylag kemény, viszonylag stb. Jól kitalált történet, a színészek is jók, a kivitelezés professzionális, de van ennél jobb hasonló karakterű norvég film is, például az Eltűnés sorrendjében című, ezért picit mégiscsak csalódás. 62 pont.

Bármi megteszi
2009, Woody Allen
A filmet a kis zsidó rendezte, de a filmben nem játszik, ami szerintem jó döntés volt, pedig a főszerep neki való, én legalábbis totál el tudtam volna képzelni benne, A filmben a szokásos W. Alleni hangulat lelhető fel, tehát cinizmus, szarkasztikus humor és abszurditások. Valamint, ami ennél jobban tetszik, életbölcsességek. Egyszer mindenképpen jó volt megnézni, de erősen meggondolnám, hogy másodszor is ezzel töltsem-e el a szabadidőmet. 54 pontot adtam rá.

Tűzvörös égbolt
2023, Christian Petzold
Nem igazán nagy sztori látszólag, akár unalmasnak is mondhatnánk, mégis tele van nem túlerőltetett, emberi kapcsolatokat boncolgató izgalommal, ez az, ami tetszik benne. Ami meg nem, az az érzékenyítéses vonal, nem akarom, hogy érzékenyítsenek. A rendezőt meg kell jegyezzem, akár érdekes is lehet a továbbiakban. 54 pont.

Minden héten háború
1999 Oliver Stone
Mire ezt a filmet megnéztem, pont 25 éves lett, ebből könnyen kiszámítható, hogy ezeket a sorokat 2024-ben írom ... Leginkább Cameron Diaz miatt néztem meg, de ez a film nem róla szólt, sokkal inkább Al Pacinóról, meg az amerikai futballról, tágabb értelemben a profi sportról, még tágabb értelemben talán másról is. Bővelkedik hatásvadász, abszolút túlzó jelenetekben, emiatt kissé hiteltelen, Stone kiszolgálja a közönséget, mert erre van igény. Nekem viszont pont emiatt visszás. Valahol meg kell hogy emlékezzek Al Pacino magyar hangjáról, Végvári Tamásról, aki viszont ismét zseniális, nem ő tehet róla, ha a filmet csak 44 pontra értékelem.

Az élet sója
1997, Danny Boyle
Egy újabb film, amit megint csak Cameron Diaz miatt néztem meg, akit nagyon szeretek és itt sem okozott csalódást, ellentétben Ewan McGregorral, akinek vannak ennél jobb alakításai is. A film felejthető, azt hiszem az alapsztori valahonnan lopott, vagy más lopta innen, mert nagyon ismerős, a humora nem túl sziporkázó, bár néha tetszett, a filmet egynél többször nem nagyon érdemes megnézni. 50 pont, átlagos.

Hullázó kedélyek
1996, Jim Wilson
A rendkívül béna cím egy jó kis amerikai fekete komédiát takar, amelyben kedvencem, Cameron Diaz az egyik főszereplő, természetesen végig neki drukkolok és hogy mi lesz a vége? Hát azt nem mondom meg, de azt igen, hogy 59 pontra értékeltem - a filmet.

A hetedik alabárdos
2017, Vétkes Csaba
2024 őszén, egy vasárnap esti napon néztem meg a filmet, nem pont ezt akartam, de nem bírtam már túl sokáig fennmaradni és ez a film csak másfél órás volt, azért került rá sor. Tehát elkezdtem nézni, de annyira gagyinak tűnt, hogy azt gondoltam, ezt nem fogom bírni és kikapcsolom, viszont már nem nagyon volt kedvem másik filmbe kezdeni, ezért mégis maradtam. Nagyon lassan, de belemelegedtem a film hangulatába, sőt nagyon is megtetszett, mert a film egy kicsit a színházról is szólt, amit nagyon szeretek. A történet nem volt kerek és megvalósítás néha nagyon is távol állt a profizmustól, de helyenként olyan szintű zsenialitás van benne elrejtve, ami elnyerte feltétel nélküli tetszésemet. Ha ezt a filmet Amérikában/Hallivúdban csinálják meg - persze tök máshogy - akkor akár nagy siker is lehetne, mert ott tudnak a közönségnek filmet készíteni. Viszont akkor elveszik belőle a magyaros báj, pont ami miatt kedveltem ezt a filmet. Minden bénasága és hibája ellenére 75 pontot kapott.

Kóbor árnyak
2024, Timo Tjahjanto
Ha az indonéz "filmművészet" a netflixex profitéhséggel keveredik, abból sok jó nem sül ki. Az eredmény egy dinamikus, akciódús, erőszakos jelenetekkel telített, végtelenül bugyuta, valóságtól elrugaszkodott, hibáktól hemzsegő, mindamellett mégiscsak jól koreografált történet, amely valahol mégiscsak mutatja az ázsiai film erejét.
Felvetődik a kérdés, hogy az emberfia miért néz meg egy ilyen szar filmet. A válasz: csak. A film értéke 20 pont.

Szegény párák
2023, Yorgos Lanthimos
Csak második nekifutásra bírtam megnézni, az eleje nagyon nehézkes. De aztán... Ha szigorúan nézzük, nagyon sok filmből van összeollózva, de amikor nézed, nem gondolsz erre, mert annyira egyedinek tűnik. A film egy rendkívül szokatlan környezetben és élethelyzetben mutatja be egy nő önazonosságának fejlődését, miközben a tudomány, az erkölcs és a szabad akarat határait feszeget. Vagy inkább vizsgálja - azt hiszem ez a jobb szó. A történet egyszerre filozófiai és társadalomkritikai, ahol az emberi természet összetettségét, szépségét és brutalitását is szimbolizálja a főhősnő groteszk, mégis érzékeny utazása. Azt gondolom Lanthimos sok "anyagot" kipróbálhatott már, de ez most valami jobb cucc lehetett, mint amivel a Homárt "gondolta" ki, 80 pontot tudok rá adni.

A kegyelem fajtái
2024, Yorgos Lanthimos
Lanthimos egy különleges rendező, ezt tudtuk mindig. Voltak, vannak jobb és rosszabb filmjei, de ez a mostani, A kegyelem fajtái nagyon beteg. Én megértem, hogy bizonyos művészeket az élet sokkal több élményben részesít, jelentsen ez bármennyire rosszat, vagy jót. És a művészek azért művészek, az a dolguk, vagy az is, hogy ezeket a tapasztalásokat közvetítsék azon embertársaik felé, akiknek hogy így fejezzem ki magam, némileg szürkébb az életük, vagy másképp fogalmazva ők is megtapasztalhassanak, érzékelhessenek, láthassanak olyan dolgokat, amelyek VANNAK, de néha jobb ha nem az ő életükben. A befogadáson és a megértésen sok múlik, többek között a művész sikere is. Ezt a filmet türelemmel és megértéssel néztem végig, általában toleráns vagyok, vagy annak tartom magam, de most nem voltam túl jó befogadó, azt gondolom, Lanthimos ez esetben túlment a normalitás határain, vagy csak én nem tudtam együtt rezegni az ő emocionális frekvenciával, de ez mindegy is. Mivel a kivitelezés profizmusa nagyon jó, megadom rá az 50 pontot, de fenntartom azon véleményemet, miszerint ez a film nekem nem tetszett. Nagyon nem.

Mióta Otár elment
2003 Julie Bertuccelli
Furcsa film Európa keleti végéből, a történet lassan csordogál, mégis érdeklődést fenntartó és izgalmas marad. Megoldások itt sincsenek - de pont ettől lesz jó a film. Múltkoriban volt egy ... vitám? - arról, hogy kellenek-e egy filmben megoldások. Persze, hogy kellenek, kaland- és mesefilmekben feltétlenül, vesszen a rossz, győzzön a jó, legyen keret a történet. De az életről szóló filmekben nem feltétlenül szükségesek. Értékes film, 83 pont.

Rumnapló
2011, Bruce Robinson
A film maga egy egyszer éppen csak megnézhető nullához közelítő értékű alkotás, mégis találhatók benne olyan mondatok, amik felkeltették a figyelmemet, ha valamiért, akkor ezekért talán érdemes volt megnézni. Meg még két szereplő miatt, az egyik Johnny Deep, aki egyben főszereplő, a másik Amber Heard, aki viszont nem. Ők ezen a forgatáson találkoztak először, a találkozásból később házasság lett, a házasságból pedig botrányos válás, amellyel tele lett a bulvársajtó. Deep-et "halivúdi" viszonylatban elég jó színésznek tartom, viszont Heard-ot itt láttam először, a kis pofikája - már ha ki van sminkelve - hmmm..., figyelemre méltó és mivel maga a nő is egy kellemes látvány, ez a felületes néző figyelmét elvonhatja a tényről, miszerint pocsék színész (ez a megállapításom, csak erre filmre vonatkozik, mert több filmben emlékeim szerint nem láttam).
A film értéke szerintem 19 pont.

Köztünk élő angyalok
2023, Jon Gunn
Állítólag igaz történet alapján készült, viszont a filmet annyira túlspilázták, hogy teljesen giccses lett, a sztorit feláldozták a dramaturgia oltárán, így kissé hiteltelen is sajnos. Kicsit lehetett volna dokumentálisabb, vagy realistább. Így is nézhető, de max. egyszer. 50 pont.

Caddo-tó
2024, Logan George, Celine Held
Misztikus thriller, amely minden pillanatában feszültséget szeretne kelteni, akár van rá szükség, akár nincs. Az idősíkok váltakozása teljesen értelmezhetetlen és értelmetlen, valamint a film is, bármennyire próbáltam megérteni mi a sz.-ról van szó, nem igazán sikerült. Egy valóban korszerű, de semmit sem érő talmi alkotás, amivel ugyan jól eltelik másfél óra, de jóformán teljesen értelmetlenül. Egyetlen pozitívuma a rendkívül szép táj ahol a történet játszódik, ezt élőben is szívesen látnám, vagy egy negyedórás természetfilmben. A többi felejtős. 40 pont.

Csonttemető
2024, Asif Akbar
Egy krimi, ahol Mel Gibson a főszereplő. Vagyis még az sem, csak egy húzónév, hogy az emberek bemenjenek a moziba, ilyen szempontból a film kész átverés. Valamint minden más szempontból is. Állítólag igaz történet alapján készült, ha ez igaz, akkor Amerika nagyon szar hely, ne menjetek oda! A rendező nevét csak azért érdemes megjegyezni, hogy ne nézzünk tőle több filmet, bár kétségkívül jó iskolája volt és a szakmát is elsajátította, de ez nagyon kevés ahhoz, hogy alkotónak lehessen nevezni. 10 pont, Mel Gibsonnak meg egy jó nagy fekete pont, kár volt elvállalnia ezt a haknit, lehet hogy szegénynek öregkorára anyagi gondjai vannak?

Fekete pont
2024, Szimler Bálint
Ezt a filmet mindenképpen szerettem volna megnézni és ha lehet, moziban, mert az nézőszámnövelést jelent, meg bevételt a készítőknek, hívtam barátokat is, de ez valahogy nem jött össze, így aztán hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem magam. Moziban. A film egy nagyszerű, ámde mélységesen lehangoló élmény volt. Hibájául ugyan fel lehet róni, hogy nem feltétlenül ad, vagy mutat korszerű képet a jelen állapotokról, például egyáltalán nem kerül előtérbe a mai fiatal generáció egyik legnagyobb problémája, a túlzott és meghatározó médiahasználat és hogy bizonyos dolgok talán túlságosan ki vannak sarkítva, gondolok itt a jó tanár - rossz tanár ábrázolásra, de ezeken könnyedén túl lehet lépni.
Erényei és értékei - és szerintem ezek az igazán meghatározók - hogy kiválóan ábrázolja az oktatásunk anomáliáit, de ha tovább gondolom, akkor az egész jelenkori magyar társadalom anomáliáit és végképp leszámol mindenféle hamis illúzióval. De azért ad valami reményt is, hogy minden rendszerben, akár a legrosszabban is, vannak nagyszerű emberek, akik nem baj ha nem nyernek, de tovább viszik az értékeket.
Most mondhatnám, hogy ezt a filmet tanároknak megnézni kötelező, meg azt is, hogy mindenkinek, de akkor pont ott tartanék én is, ahol nem akarok hogy tartsak, úgyhogy csak annyit mondok, ha akarod nézd meg a filmet, ha nem akarod ne nézd meg, de ha nézed, nézd türelemmel és szeretettel! Annyit megígérhetek, hogy nem leszel tőle boldog. Összes hibája ellenére is 88 pont.

Őszi szonáta
1978, Ingmar Bergman
Nem gondolom, hogy egy ilyen botcsinálta filmkritikusnak, mint én, ítéletet kellene mondanom a Mester (nagy emmel!) bármelyik filmjéről is, mint nézőnek azonban mégis van jogom hozzá, még ha képzettségem sekélyes is. Ebben a filmjében Bergman olyan lélektani tépelődéseket ábrázol, amelyek jöhetnek gyermekkorából, mert mint tudjuk, szinte mindenkinek vannak ilyen vagy olyan gyermekkori traumái és egy művész, amikor beérik, ezeket bizony ki szokta teregetni, vagy építkezik ezekből. Másrészt jelen van benne a skandinávokra jellemző depresszió, azt hiszem, a déli országok rendezői sokkal életigenlőbb filmeket rendeznek, hogy úgy mondjam könnyedebbeket. A szülő-gyermek viszony, ellentétben a barátsággal vagy a szerelemmel, nem egy önként választott kapcsolat és azokkal ellentétben nem is megszüntethető, mert egy életre szól és ha nem szeretet övezi, hanem bármi más, például önzés, akkor a dolgok nagyon elfajulhatnak. Ez a film kiváló, ámde mégiscsak kisarkított ábrázolása ezeknek a jelenségeknek. Mindazonáltal a színészi alakítások, az operatőri munka és a rendezés olyan színvonalú, amelyet nehéz felülmúlni, még ha ez nem is verseny. És még ha nem is verseny, akkor is pontozni fogok és ugyan melyik film kapna 100 pontot, ha nem ez?

Alien: Romulus
2024, Fede Alvarez
Valamikor volt egy ma már filmtörténetinek számító klasszikus, az A nyolcadik utas: a halál, nézd má', hogy megy az idő, ma már az is 45 éves. A nagy sikerre való tekintettel az idők folyamán megpróbáltak róla sok bőrt lehúzni, ez több-kevesebb sikerrel működött is. Vagy néha nem annyira. De közben eltelt 45 év és új ötletek nem nagyon születnek, vagy ha igen, ritkán jók, ezért leporolták a régi sztorit és megcsinálták újra, kicsit máshogy, azon azért csodálkozom, hogy mindehhez Ridley Scott producerként a nevét adta, de gondolom úgy gondolta, hogy a pénz, az pénz, ezért mint esendő embert nem ítélem el, de mint művész igen. A film nagyjából egy ócska lövöldözős videojáték színvolán mozog, ahol a szereplők sorsa teljesen érdektelen. A film meg egy nagy szar, de sajnos még a nézhetőség feletti szinten mozog, így a 12 pont mégis kijár neki. Most meg akartam írni, hogy ilyen filmet miért is néz az ember - mert mindennek oka van - de azért sem írom meg.

A zöld sárkány gyermekei
2010, Miklauzic Bence
Miklauzicnak már láttam egy ennél későbbi filmjét, a Parkolót, pont ezért került sorra a Zöld sárkány is, a két film stílusa némileg hasonló, mindkettő emberi kapcsolatokat vizsgálgat különleges körülmények között. A filmre nem lehet azt mondani, hogy pörgős lenne, de egyáltalán nem unalmas, viszont van benne valami kis magyaros amatőrizmus, ami kicsit komolytalanná, ugyanakkor bájossá is teszi. 58 pont.

A legjobb dolgokon bőgni kell
2021, Cristina Grosan
Már megint nem értem, hogy a film címe honnan jött ... De mindez nem számít. A szereplők olyan szinten átlagosak és esendőek, hogy azt már szinte fájdalmas nézni, viszont az adott szituációban mégsem mindig viselkednek teljesen adekvátan. A főhősnő egy Bridget Jones béta magyar változat, csak amíg az eredeti valahol mégiscsak egy izgalmas személyiség, hát az itteni egyáltalán nem az. A film nézhető kategória, kicsit olyan, mintha valaki egy koszos tükröt tartana elénk, hogy lássuk, milyenek is vagyunk valójában. 51 pont.

Rocktérítő
1988, Xantus János
A film műfaja dokumentum musical, ez kábé ki is fejezi, hogy mennyire katyvaszos az alkotás. Egy meglehetősen különleges underground zenekarnak akarna emléket állítani, de ezt olyan stílusban és minőségben teszi, amely nagyon a nézhetőség rovására megy. A zenekar zeneileg ugyan egy nulla, egy nihil, különlegességük a minden ellen való lázadásban teljesedik ki, ami fiatalok részéről minden korban ajánlott, de 1988-ban szinte kötelező volt - rendszerváltás előtti időszak, és egyébként is, aki ifjúként nem lázad, az később már hogy tudna? Csak vigyázni kell, nehogy az ember úgy maradjon. Történeti emlékként, de csak mert én is akkor voltam fiatal, érdekes, de filmként nem jó, 15 pont. Kicsit emlékeztet a Doors-filmre, Pajor Tamás meg Morrisonra.

A Jade skorpió átka
2001, Woody Allen
Meg kell mondjam, engem W. Allen gyakran irritál, de egyáltalán nem azért, mert zsidó, az nem érdekel, inkább egyszerűen azért, mert nézni is kellemetlen egy ilyen előnytelen alkatú/formájú embert, és mert többet próbál meg kihozni magából, mint ami, ami amúgy legtöbb esetben egy dicsérhető tulajdonság, de valamiért benne ezt nem szeretem - lehet hogy másban sem, legyen mindenki az, ami. Ez a filmje azon kevesek közé tartozik, amelyben az előbb felsoroltak eszembe sem jutottak. Ebben a filmben szarkasztikus volt, ironikus és humoros is egyben. Nem szeretem benne, amikor megpróbál túl intellektuális, vagy esetleg alkatához nem illően romantikus lenni, de az itt meglévő romantika bőven belefért. Ez a film könnyed, szórakoztató és ötletes, a szereplők jól válogatottak. 90.

A rajzoló szerződése
1982, Peter Greenaway
Ez az a film, amit ha valaki nem ÉRT, az nem áll MEGFELELŐ szellemi magaslaton, viszont aki ÉRTI a filmet, az meg azon áll. Egy biztos, sokat kell rágódni rajta, mert nehezen emészthető és érthető, legalábbis nekem, de én MÉG biztosan nem állok azon a nagy magaslaton. Az bizonyos, hogy nem a tömegízlést kielégíteni készült, viszont abban sem lehetünk biztosak, hogy a filmet dicsőítők értő nézők, vagy egyszerűen csak sznobok. Engem a film nézése inkább fárasztott, de visszatekintve rá, mégsem mondanám annyira rossznak. Nem is pontozom egyelőre.

Macskajáték
1974, Makk Károly
Én a Duna tévés lejátszást láttam, 12-es karikával. Azért megnézném magamnak azt a 13 évest, aki érti ezt a filmet. Szürrealisztikus, térben és időben állandóan ugráló képkockák, duplázódó, triplázódó hangok, amelyek az elején inkább idegesítőek, csak később válik elfogadhatóvá és talán kicsit érthetővé az, hogy mire megy ki ... a (macska)játék. Ez egy Örkény-darab, vannak színházi változatai, bakancslistás hogy megnézzem, hogyan lehet ott megvalósítani a megvalósíthatatlant. Ha még egyszer megnézem, csak akkor pontozom, de ez lehet, hogy soha nem lesz.

Csodás álmok jönnek
1998, Vincent Ward
Vannak filmek, amelyeket egyszerűen lehetetlen végignézni, ez a Robin Williams főszereplésével készült film is ilyen, egy iszonyatos szentimentális színes giccsparádé, erről nagyjából kár is lenne többet írnom, 10 pont, brrr, szörnyű, kikapcsoltam, mert már nem bírtam tovább.

Futni mentem
2024, Herendi Gábor
Ez a film a cseh Nők, ha futnak című film újraforgatott magyar változata, állítólag az eredeti is elég jó, úgyhogy meg kell majd néznem azt is. A magyar verziót moziban láttam, nagy vásznon és teljesen lenyűgözött, film nem mostanában tetszett ennyire. Teljesen biztos, hogy nagy közönségsiker lesz, de meg is érdemli, jók az alakítások, folyamatosan ülnek és ütnek a többségében nem közönséges poénok, miközben a film tele van érzelmekkel és olyan élethelyzetekkel - életpárhuzamokkal - amelyek akár sokakat is megérinthetnek. Egyszóval remek szórakozást nyújt, vagy legalábbis nekem azt nyújtott, de ha valaki mégis úgy jön ki erről a filmről, hogy neki nem, vagy nem nagyon tetszett, esetleg nem adott eleget, arról az emberről azt gondolom - az embert magát egyébként nem meg- és elítélve - hogy talán kissé érzelemhiányos és/vagy valamilyen egyéb mentális gondjai is lehetnek. Lehet, ha még egyszer megnézem, már más lesz a véleményem, de ez most nekem 100 pontos.
frissítés: megnéztem a cseh eredetit is, lásd alant.

Nők ha futnak
2019, Martin Horsky
A cseh eredetinek kétségtelen előnye, hogy ez az eredeti, ezt az érdemét nem lehet elvitatni, a magyar e nélkül sohasem jött volna létre. Kicsit kedvesebb, aranyosabb, szelídebb is. Viszont van benne néhány közönséges rész, ezek nem tetszettek annyira. A magyarban e film sok hibáját javították, Herendi a filmet élesebbé, feszesebbé, egyben jobban érthetőbbé és ha lehet érzelemgazdagabbá is tette. Lehet, hogy az értékelésben az is befolyásol, hogy szeretem ezeket a magyar színészeket, lehet, hogy idegenként, más országbeliként objektívebben tudnék ítélkezni, de így azt kell mondjam, nekem a magyar változat sokkal jobban tetszett. Kétségbevonhatatlan érdemei elismerése mellett is csak 72 pontos élményt nyújtott.

A lé meg a Lola
1998, Tom Tykwer
Német film, az eredeti címe Lola rohan, de ment már Fuss Lola, fuss néven is. Régi film, elsőre azt gondoltam, hogy még annál is régebbi, annak idején láttam, most újranéztem és rájöttem, régen nem azt láttam benne, amit most. A vörösre festett hajú csajszi (Franka Potente) annak idején túlságosan túlságosan elvonta a figyelmemet a film lényegéről, a lány most is tetszik, de már más nézőpontból néztem a filmet, amelyben nem is annyira maga a történet fontos, ami különböző változatokban ismétlődik, hanem pont az, hogy az élet bárhogyan alakulhat és az csak nüanszokon múlik, hogy így lesz, úgy lesz, vagy máshogy. Na mármost, aki hisz az eleve elrendelésben - mint ahogy például én is - tehát hogy sohasem nem lehet máshogy, mint ahogy lesz, az tudja, hogy a film ebből a nézőpontból egy nagy hülyeség. Viszont megsejteni a közelgőt, ha csak pillanatokra előre is, az már majdnem időutazás.

Elfogy a levegő
2022, Moldovai Katalin
És íme, itt egy másik "tanáros" film, amely a nemrég látott Fekete ponttal  ellentétben túlmutat az oktatás problémáin, mert azon keresztül az egész társadalom problémáit is bemutatja, legalábbis én úgy gondolom, vagy csak ezt is bele akartam látni. És amíg a Fekete pontnál esetleg volt némi illúzió (illúzióm, illúziód, illúziónk) hogy talán valami remény mégiscsak van, itt már az sem marad. A film nézése közben arra gondoltam, hogy ez egy kis magyar Holt költők társasága, mert ez annyira adja magát, szerintem bizonyára mások is gondolják így. A filmben látható probléma kortalan és megoldhatatlan - a József Attila-vers felidézése is erre utal. "Visszanézve a képeket, az elmúlt sulis éveket", rájöttem, hogy nekem is nagyon kevés SZABAD tanárom volt és ezzel legtöbben így lehetünk, nem is csoda, hogy a legtöbb gyerek utálja az iskolát. Csak kicsit vicces, rendkívül álszent és persze nem is ide tartozik, hogy József Attiláról annyi mindent neveztek már el, Horger Antalról meg semmit sem. Pedig ebben a mi furcsa erővonalak mentén működő társadalmunkban reálisan pont fordítva kellene, hogy legyen.

Torrente 1-5
1998-2014, Santiago Segura
A Torrente filmek mára kultikus darabokká váltak a keményhumor rajongók körében. Az első Torrente-filmben még inkább az elnagyolt, szatirikus humort értékeltem, a jól eltalált abszurditást és talán a kétségkívül benne meglévő ötletességet. De mára már sajnos inkább az alpári, közönséges, alantas stílust és az ízléstelenséget és ez az egész már nagyon zavaró, sőt unalmas is. Az ízléstelenség nem is jó szó, ezek a filmek egészen egyszerűen ízlésrombolóak. Az ötödiket már nem bírtam végignézni, azt gondolom, ha egy film jól láthatóan már semmit nem tud nyújtani, jobb nem is pazarolni rá az értékes időt és minden szívfájdalom nélkül ki kell kapcsolni a tévékészüléket. Ez a leírás a szükségesnél hosszabbra nyúlt, pedig ezeket a filmeket egyetlen szóval is lehet jellemezni: ganéj (vagy annak különböző szinonimái).

Kálmán-nap
2023, Hajdu Szabolcs
De mi az amit látunk? Valami valószerűtlent, de egyben egy kis magyar való világot is. A történet teljesen hétköznapinak tűnik hétköznapi emberekkel, az csak később derül ki, hogy nem egészen így van. Vagy mégis? Vagy mégsem? Ha a nem hétköznapian berendezett házon kívül valami megfogó ebben a filmben, akkor az a szereplőkkel való azonosulás, vagy inkább kicsit magunkra ismerés. Miért, hogy pont akihez legközelebb kellene lenned, attól vagy oly távol? Vagy mégsem így van? Ha mégis, nem baj, a pálinka - "aki" egyáltalán nem főszereplő a történetben - sok mindent igyekszik megoldani. Vagy mégsem? Egy igazán remek, érzékeny és finomra hangolt, párkapcsolati problémákkal foglalkozó filmet láthat a kedves néző.

Safari
2016, Ulrich Seidl
Seidl neve ugye ismerős? Kedvenc osztrák "botrányfilm" rendezőm.
Akkor induljunk el messziről. Fiatalkorom egyik kedvenc írója volt Széchenyi Zsigmond, aki csakis vadásztörténeteket írt, merthogy vadász volt. Soha, senki nem írt ennyire jó stílusban a vadászatról mint ő, amikor ezeket a könyveket olvastam, úgy éreztem, én is vadász akarok lenni. Aztán ez az érzés szerencsére már elmúlt.
Aztán itt van még Semjén Zsolt, az ország fővadásza, ő egyben egy olyan vad is, aki folyamatosan az ellenzék célkeresztjében van. Én sem szeretem, nemcsak emiatt az úri huncutság miatt, sokkal inkább egyéb okokból. Ennek ellenére nemrégiben meg kellett állapítanom, hogy a világról alkotott konzervatív nézetei meglehetősen közel állnak hozzám.
És akkor vissza a filmhez, ami szintén a vadászatról szól, osztrák vadászokról, akik Afrikában vadásznak. A film teljes naturális valójában mutatja be ezt tevékenységet, ha voltak valakinek valaha romantikus elképzelései a modernkori afrikai vadászatról, a film után ez garantáltan és mindörökre elmúlik. Valamikor régen a vadászat lehet, hogy az volt, kaland, hát, ma már nagyon nem az. De ha többet is bele akarok látni ebbe a filmbe és mivel annyira szándékosan dokumentarista és érzéketlen és egyáltalán nem nyit párbeszédet az etikus vadászat és a természetet kedvelők között, azt gondolom, hogy többről szól mint a vadászatról, mintegy szervesen kapcsolódik azokhoz a filmekhez, amelyekben Seidl bemutatja, hogy a fehér ember, helyesebben szólva a jóléti társadalom embere hogyan zsarolja ki, amortizálja le és pusztítja Afrikát meg talán ezt az egész világot is.

A vendégek
2017, Sally Potter
Elegáns, fekete-fehér film, nagyszerű színészi alakításokkal, itt tényleg minden színész egyedi és mindenki jó. Stílusában, ahogy technikájában is, inkább fekete komédia, ekképpen nagyon törekszik rá, hogy meglepetéseket okozzon és ez sikerül is neki, bár a történet egy ponton megbicsaklik, de még ezt is elnézzük neki. A fent említett színészi alakítások miatt (is) nézhető, szórakoztató, de nem gondolom, hogy felvet olyan kérdéseket, amelyekre szeretnénk válaszokat kapni.

Csillagporos emlékek
1980, Woody Allen
Meglepően régi fim, fekete-fehérben, mondjuk 1980-ban amúgy már volt színes technika is. Az a fajta intellektuális és cinikus humor, valamint narcisztikusság (ez manapság felkapott divatszó!) jellemzi, amely W.A. sajátja, de ebben nagyjából ki is merül a film erőssége. Kicsit úgy éreztem, hogy a nő-férfi kapcsolatokat is próbálja valamennyire ábrázolni, ez viszont semennyire sem sikerül neki. Nem gondolom, hogy W.A. legjobb filmjei közé tartozik, mindemellett egyszer érdemes volt megnézni.

Nino bárkája
2019, Miklauzic Bence
Egy kis aranyos film az általam kedvelt rendezőtől. Nem gondolom, hogy korszakos alkotás, inkább gyengécskének mondanám, kicsit bénácska is, mint a szereplői. Egy kis magyar fejlődéstörténetes valami, annyira nyúlfarknyi a sztori, hogy a rendező helyesen látta, hogy nem is nagyon érdemes egy óránál hosszabbra nyújtani a filmet. De szerethető és talán akar is mondani valamit. Minden hibájával együtt is jobb volt nézni, mint egynémely nagy rendező nagy remekművét.

Szép csendben
2019, Nagy Zoltán
Rettentően gyenge film egy nagyon kényes témáról. Az nem baj, ha egy film anti-hollywood stílusú, de valami legyen már benne, könyörgöm! Cselekmény, feszültség, vagy bármi, csak érdekelje a nézőt. Az a baj, hogy a sztori nagyon esetlegesen csordogál, hiába jók a színészek, hiába jó a képi világ, valahogy töredezett az egész, mi, nézők nem igazán vagyunk beavatottak, inkább kissé magunkat unva nézzük az egymáshoz csak lazán kapcsolódó jeleneteket. A folyóparti "koncert" abszolút irritáló volt. Meg hogy a társulat "az" nagy Amerikai turnéra indul, most mi van? Miért is? Mert egy béna, nyilvánvalóan komolyzene tolmácsolására egyáltalán nem alkalmas tornacsarnokban megnyertek egy ifjúsági zenekari versenyt? A zárójelenet a maga logikátlanságával együtt nem rossz, de már nem tudja megmenteni a filmet a 15 pontos (le)értékelésemtől.

Szerencsés nyertesek
2024, Romain Choay, Maxime Govare
Vígjátékként definiálják, talán mert francia film, amelyekre nem jellemző a fekete komédia mint meghatározás, pedig ez az. Meg még csak nem is egy egységes film, mert több különálló történet, vagy inkább meghökkentő mese van benne, amelyek egyenként is szórakoztatóak és mindegyikben van valami váratlan. A közepesnél mindenképpen erősebb film, 60 pontos.

A platform
2019, Galder Gazteru-Urrutia
Spanyol horror thriller sci-fi, amely mindenféleképpen nagy hatással van a nézőkre, kérdés, hogy milyenek ezek a hatások, mármint azon felül, hogy kétségkívül sokkolóak. A film értelmezhető akár egyfajta metaforaként is, tekinthető olyan műnek, ami a társadalmi igazságtalanságokat, az erőforrások és javak egyenlőtlen elosztását és azok hatásait ábrázolja az emberi jellem tükrében, valamint egyéb erkölcsi kérdéseket is boncolgat. Ha ez így van, akkor van értelme a létezésének. Az lehet, hogy túl sokat akar mondani, miközben valódi megoldásokat nem kínál.

Diecisiete
2019, Daniel Sánchez Arévalo
Spanyol film, a magyarra fordított címe: Tizenhét. Szeretem az ilyesforma, értelem nélküli érzelmes filmeket, ahol csak történnek a dolgok, mert történniük kell, mindenki teszi a dolgát, minden természetes, de szürreális is egyben. Azt hiszem, ezt a spanyolok tudják a legjobban ábrázolni. Újranézhetős film, ritkaság az ilyen.

Szunnyadó vérebek
2024, Adam Cooper
Egy idei, tehát friss amerikai-ausztrál krimi thriller. A végtelenül bugyuta és logikátlanságoktól hemzsegő ócska történetet Russel Crowe-val próbálták ránk sózni, nagyjából ő az egyetlen valamennyire nézhető arc a filmben. Már a végére sem voltam kíváncsi, mert tök mindegy volt ki lesz a tettes és miért történt az, ami. De amikor kiderült, nemcsak meglepődtem, hanem még bosszankodtam is. Ezt a filmet kár volt megnézni. 10 pont.

Lora
2007, Herendi Gábor
Nem is annyira könnyű értékelni ezt a filmet, merthogy annyi minden van benne. Az elején untatnak a bosszantó és nem nagyon érthető, eléggé amatőrnek tűnő jelenetek. Az idősíkok váltakozása csak lassan lesz érthető. A történet kicsit szirupos, viszont egy idő után mégis beszippant a filmben megbúvó romantika. Objektíven nézve nem tudnám rá azt mondani, hogy ez egy jó film. De nekem mégis nagyon tetszett, talán mert ritkán nézek filmkritikus szemmel filmet, én szórakozni akarok, vagy éppen érzelgősködni és ez a film pont nagyon alkalmas ilyenekre.

Monte-Cristo grófja
2024, Alexandre de La Patelliere, Matthieu Delaporte
Ködök homályába veszett ifjúkorom egyik meghatározó írója volt A. Dumas, az idősebbik. Csodálatos regényei közül is az egyik legjobban tetsző a Monte-Cristo grófja, amit természetesen többször is kiolvastam. Ezt a háromkötetes könyvet, bár többször többen is tettek már rá kísérletet, megfelelően megfilmesíteni lehetetlen vállalkozás, ha szóról szóra akarnák leképezni a könyvet, akkor unalmas lenne, plusz az olvasó sok mindent másképp képzel el, ez az olvasói szabadság érzése. Ha nem, akkor pedig a filmekből minden igyekezet ellenére mindig csak egy "kötelező olvasmányok röviden" típusú adaptáció lesz. Ebből a szempontból alapvetően a 2024-es film sem tud jobb lenni, de kétségkívül vannak eddig nem tapasztalt erényei. Az talán még jót is tesz a filmnek, hogy nem ragaszkodik túlságosan mereven a regény cselekményéhez, másképp fogalmazva a jobb nézhetőség kedvéért rugalmasan követi a történetet, hiszen egy filmbe nem fér bele az a végtelen mennyiségű leírás, gondolat, fordulat, ami egy regénybe igen. A filmben a lényeg a sztori, mert ez egy kalandfilm, míg a regény több annál. Jók a színészek, a kameraállások és hatásosak a zenék is. Van néhány kifejezetten erős jelenete, főleg a vége felé, viszont vannak furcsaságai is, nem tudom miért kellett leszbikus szálat belevinni, illetve a zárójelenet kardozós csihi-puhi jelenete feleslegesnek tűnt. Mindezek mellett, vagy ellenére azt gondolom, a maximumot kihozták ebből a történetből, ez egy jó film, de a könyv akkor is százszor jobb. Én mindenkinek azt javasolnám, hogy előbb a könyvet olvassa el, mert bármilyen jó egy film, megerőszakolja a könyvolvasó gondolatvilágát. Tudom, hogy az olvasás 2024-ben már nem egy reális opció, ki olvas manapság könyvet? Sőt, a Tik-tok videók korában egy ilyen, három órás film megtekintése is komoly szellemi erőfeszítésnek tűnik ...

Nyugati nyaralás
2022, Lévai Balázs, Tiszeker Dániel
Érdekes film, a nézése közben nem nagyon tudtam belőni, hogy mikor is készült, néhány fel sem tűnő hibától eltekintve annyira korhű volt benne szinte minden, ez mindenképpen dicséri az alkotókat. Meg is lepődtem azon, hogy ennyire új a film, még csak két éves (én 2024 decemberében láttam). A történet is, meg a kivitelezés is hagy némi kívánni valót maga után, de a maga magyar amatőrségében talán mégiscsak így van jól, mert az egészet annyira nem lehet komolyan venni és annyira vicces a film, hogy időnként hangosan nevettem rajta, ami még vígjátékok esetében is ritka nálam. Nem kell túl tartalmas filmre számítani, viszont egy felhőtlen és habkönnyű szórakozásra igen és azt hiszem, leginkább annak a korosztálynak szól, vagy mond valamit, aki már élt a rendszerváltás előtti korszakban.

Egy másik életben
2019, Tasnádi István
Ha lehet, magyar filmeket nézek mostanában. Tasnádi István, a Nyugati nyaralás forgatókönyvírója rendezte ezt a filmet, melynek voltak pozitívumai is, például, hogy általam kedvelt színészek játszottak benne, de ennél sokkal több nem. Az alapötlet, amely nagyjából a lélekvándorlás témakörében forog, számomra kevésbé elfogadható, viszont az egész film erre épül és rossz alapokon nem lehet nekem tetsző filmet készíteni, ez így nem is sikerült, ugyan teljesen unalmasnak és érdektelennek sem mondanám, de azt sem, hogy mármilyen szinten tudtam volna hozzá kapcsolódni. 38 pont, és még így sem volt teljesen kárba veszett a filmnézéssel töltött idő.

Nejem, nőm, csajom
2012, Szajki Péter
Romantikus vígjáték, ez a leírás. Romantikusnak kevésbé mondanám, vígjátéknak inkább, vagy valamilyen paródiagyűjteménynek, merthogy több szálon futó, egymáshoz nem kapcsolódó történetek vannak a filmben, amely extremitásaival a prűdebb, vagy mondjuk azt, hogy konzervatívabb nézőkben esetleg lehet, hogy megütközést kelt, viszont annyira mégsem extrém, bizonyára vannak az életben ennél sokkal különösebb dolgok is. Az biztos, hogy rendkívül szórakoztató, a színészek többségének a játéka egészen briliáns, még az általam nem igazán kedvelt Stohl András játéka is tetszett, pedig ez már igazán nagy szó. Az egészen jó filmek közé sorolom, de nem pontozom.

Drakulics elvtárs
2019, Bodzsár Márk
Horror nélküli horrorparódia, amely valójában mindennek, még a paródiának is a paródiája. Vígjátékként kevésbé funkcionál, nagyon még megmosolyogtatni sem tudja az embert, bár kétségkívül van benne humor. És ami még benne van: egy csipetnyi Tanú meg talán egy kis Liza/Rókatündér is. Azt én sem gondolnám, hogy túl nagy értéket képvisel, én nem találtam benne mondanivalót, pedig anélkül nem megy. Viszont kicsit időszerűen csípős és ez jó benne, ezért talán egyszer meg lehet nézni.

Most van most
2019, Szajki Péter
Amikor megnéztem ezt a filmet, vagyis amikor véget ért, csak egyet tudtam mondani, azt, hogy húhhh!
Na de most akkor, mi is az a "húhhh"?
A "húhhh" nagyon sok mindent jelent. Kezdem talán a negatív oldalról. Egy magyar film esetében gyakran van az az érzésem, hogy a nivó, jelentsen ez bármit is, nem verdesi a világszínvonalat. Igen, vannak Oscar-díjas filmjeink, a legutóbbi a Saul fia - igen, kérdezhetnéd, hogy jön ez ide - ez pont egy olyan film, ami szerintem csak a témája miatt kapta meg a díjat, az egy borzalmas alkotás, utáltam nagyon, sosem nézném meg még egyszer, mert egyszer is sok volt. A jól elkészített filmek nem magyarok, ezt be kell látnunk, külföldön minden jobb, a filmek is. Ennek ellenére, hiába jó egy nyugati, vagy akár keleti, vagy távol-keleti film, nem biztos, sőt valószínű, hogy nem áll közel hozzám. Ellenben egy magyar film, még akkor is, ha jól érzékelhetően tele is van hibákkal, megfog, leköt, megérint. A Most van most pontosan egy ilyen film. Ennek sok oka van. Például a film főszereplői. Tompos Kátya, akinek mélységesen lesújtott a halála. Mennyire igazságtalan tud lenni az élet, hogy a jók halnak meg először! Csak véletlenül jutottam el egy koncertjére, már ott nagyon megszerettem. Mohai Tamás. Őt csak nemrég ismertem meg, láttam egy színdarabban, nagyon megjegyeztem a nevét. Ők a főszereplői ennek a filmnek. A film nagyon messze van a tökéletestől. De annyi minden van benne, ami magyar, tehát nem tökéletes, hogy pont attól tökéletes, hogy nem az.
Hát, kb. ezt jelenti a "húhhh".

Kutyafog
2009, Yorgos Lanthimos
Szó szerinti fordításban nem kutyafog, hanem Kéthegyű. De ez mindegy is, mert ez is épp oly értelmetlen fordítás. Lanthimosnak vannak számomra érthetetlen és általam zseniálisnak érzékelt filmjei is. A Kutyafog, maradunk ennél a címnél, ez utóbbiak közé tartozik. A történetet nem fogom elmesélni, itt ezt sosem teszem, aki arra kíváncsi, nézze meg a filmet, vagy olvasson utána, miről szól. A film egy különleges világot jelenít meg, amely a benne élőknek elfogadható és normálisnak, sőt az egyetlen normális világnak látszik, miközben a néző ezt extrémen abnormálisnak, aberrált világnak látja. A filmben szereplő gyerekek ebben a világban nőttek fel, így szocializálódtak, ezért számukra minden, ami a kerítésen kívül van, furcsa, érthetetlen és veszélyes, sőt az is, ami bekerül hozzájuk. A kapun kimenni tilos és veszélyes, ezért ezt meg sem próbálják. Ami zseniális ebben a filmben, hogy megmutatja, mi is egy kerítésen belül élünk, azaz azt érezzük, hogy a mi világunk is normális. Ha valaki felül tud emelkedni ezeken a kereteken, mintegy felülről, vagy kívülről tudja látni a mi kis "normális" világunkat, ez már nem is olyan biztos és itt nem a normálistól eltérő abnormalitásokra gondolok, hanem a normálisnak gondolt keretekre, a normálisnak gondolt házunkra és a normálisnak gondolt kertünkre. A film mondanivalója végtelenül leegyszerűsítve végül is "csak" annyi, hogy ha a hatalom önkényes manipulációja formálja a társadalmat, abból semmi jó nem lesz és ez korunkban nagyon is aktuális. Nem fog meg, nem érint meg, de a megvalósítás tökéletes, emiatt ez is egy 100 pontos film.

A hullahó-akció
2024, Jake Kasdan
A film eredeti címe Red One, azaz Vörös Egyes.
Hányatott sorsú kis hazánkban volt egy időszak, amikor káosz és egyet nem értés uralkodott a tekintetben, hogy ki hozza a gyerekeknek a karácsonyi ajándékot. Világnézet függvénye volt, hogy az elkövető Jézuska, Mikulás, vagy a Télapó. Mi, magyarok, ma már pontosan tudjuk, hogy csakis a Jézuska lehet a tettes.
Amerika egy stabilabb világnézetű, szerencsésebb ország, ott minden gyerek tisztában van azzal a ténnyel, hogy karácsonykor a Télapó jön. Ezt a nézetet az amerikai filmipar is támogatja, minden évben újabb filmeket bocsátanak ki, bizonyítandó a Télapó-elméletet, hogy ezt üzleti megfontolásból, vagy más okból teszik, azt nem itt fogom megfejteni. A filmek között vannak jók is, rosszak is, cinikusak, érzelmesek, meg mindenfélék, a kínálat változatos.
A hullahó-akció mind közül az egyik legnagyobb szemét, ehhez képest majdnem érdemtelenül fecsérelek rá ennyi időt és fáradtságot, de ha ennek hatására nem nézed meg, akkor mégsem.
Az "alkotók" úgy gondolták, ha megvesznek néhány drága színészt, beletolnak egy csomó pénzt, használnak pár jól bevált klisét, és a régi sztorit kicsit megcsavarják, abból lesz valami. Lett is. Egy nagy gagyi szar. Lepontozhatnám nullára is, de a pénz dolgozik, ezért vannak benne olyan momentumok, amelyek miatt valahogy mégiscsak eléri a 15 pontot.
Frissítés: gyermekemnek volt egy jó meglátása. Ilyen filmeket azért néz az ember, amiért McDonald's-ba is jár. Mindig, minden McDonald's-ban ugyanazt kapod. Dwayne Johnson filmet akarsz nézni, tessék, itt van. Változatlan minőség, stabil állandóság, ahogy azt húsz éve már más filmekben megszokhattad. Dwayne Johnson mindig nyer!

Kettes számú esküdt
2024, Clint Eastwood
Hihetetlen, hogy ez az ember 94 éves korában filmet rendez, méghozzá sokkal jobbat, mint a nálánál sok évvel fiatalabb elvileg erejük teljében lévő rendezők. Estwood már akkor színészként dolgozott, amikor én még meg sem születtem.
Tehát a film, amivel, a "jó-sága" ellenére vannak bajok is:
Egy végtelenül steril és mesterséges szituációt ábrázol, egy konfliktushelyzetet, ami feloldhatatlannak tűnik, ahol nyertes csak akkor lesz, ha valaki veszít.
Az amerikai igazságszolgáltatás RENDSZERÉT megpróbálja tökéletesnek ábrázolni, csak sajnos, hamis módon. Nem gondolom, hogy Amerikában az esküdtek képesek egymás között beszélgetve rájönni a senki által nem bizonyított "igazságra", eddig csak a Tizenkét dühös ember-nek sikerült az, ami előtte a nyomozóknak és az arra hivatott embereknek nem ment, a szituáció és a párhuzam adekvát.
Más hibái is vannak a filmnek, de nem az a célom, hogy mindet leírjam, mert eközben ez egy nézhető, feszültségeket jól adagoló, elgondolkoztató film, ahol a néző keresi - nem az igazságot, mert azt tudja - hanem a megoldást, ami lehetne is akár, de pont az bizonyítja a rendszer tökéletlenségét, hogy nincs.
Vissza Eastwoodhoz. A filmkészítés csapatmunka, nem gondolom, hogy Eastwood 94 esztendősen eléggé energikus lenne egy ilyen film elkészítéséhez, de ha mégis így lenne, akkor és csakis akkor, járna neki ezért a filmért 94 pont. Gondolom, ő már nem feltétlenül azért dolgozik, hogy összeszedjen még pár dollárt, hanem mert még mindig van mondanivalója a világról és én bírom az ilyen embereket.

A látogatás
2022, Christian Tafdrup
Díjesővel jutalmazott holland-dán fél-horror, vagy inkább pszicho-dráma, egy olyan film, amelynek megtekintése nagyon megterhelő, kényelmetlen és kiszakítja az embert a komfortzónájából. Nagyon sokat is lehetne írni róla, meg gondolkozni a látottakon, de nem akarok, inkább szeretném elfelejteni. Mégis, pár rövid gondolat, a filmre jellemző esszencia, nem tőlem:
"A jó idők gyenge embereket szülnek."
"Ez a film figyelmeztetés a tökéletlen, kiherélt társadalom számára. Jócselekedetükben már nincs túlélési ösztönük, hiányzik belőlük a védekező mechanizmus, csendben elfogadják, ami rájuk vár.
Meg egy kulcspárbeszéd a filmből:
"- Miért csinálod ezt?
 - Mert engeded."
Ezzel le is zártam az értékelést az utóbbi idők talán legnehezebb filmjéről.

Csoda New Yorkban
1994, Les Mayfield
Ez egy 1947-es kiadású, karácsonyi alapműként aposztrofált film cukormázas gejl remake-je. A történet egy realitásokat nélkülöző hamis és idealizált világban játszódik, ahol bírósági tárgyaláson bizonyítják be, hogy valaki, aki azt állítja magáról, tényleg igazi Mikulás. Hát, ez még sztorinak is gyenge. Minden szereplő sablonos és idilli, életszerűtlen, ezért végtelenül irritáló. A történetnek van egy nagyon egyszerű üzenete, ami valami olyasmi lenne, hogy létezik hit, remény és szeretet, de ez mint mondanivaló, ebben a körítésben teljesen komolyan vehetetlen. A film szinte értékelhetetlenül gyenge, de hogy igazságos legyek, ahogy megvalósították, arra ezt azért mégsem lehetne mondani. 2024-ben láttam, akkor volt harminc éves, így mondhatjuk rá, hogy ez (is) egy elavult film, ma már ilyet nem "gyártanának" le.

Hogy szeretsz?
2002, Susanne Bier
Egy dogma stílusban készült dán film, amelynek egyik főszereplője Mads Mikkelsen. (Húzónév!) Életszagú és való világszerű. Kicsit olyan, mintha egy betekintés, vagy kukkolás lenne mások életébe, ez valamelyest zavaró és túl intim is. A történet eléggé hétköznapi, olyan, ami adott esetben bármelyikünkkel megtörténhet. Emiatt kicsit talán unalmas is, mert egy filmtől mások az elvárásaink. Mégis, én szeretem az ilyen filmeket, mert tanítanak. Ezzel szemben mire tanít például a Pókember?

Vénusz bundában
2013, Roman Polanski
Egy film, amely egyúttal félig színház is, egy olyan pszichológiai játék, amelyet el tudnék képzelni színpadon előadva is, lehet hogy nekem, mint színházrajongónak ezért is tetszett annyira? Sokak számára a szűk helyszín, a két szereplő statikusnak tűnő játéka akár unalmas is lehet, én ezt meg tudom érteni, hiszen cselekmény jóformán nincs, csak párbeszédek. Viszont ezek a párbeszédek remekül játszanak az emberi kapcsolatok bonyolultságával és iszonyúan izgalmasak. Amikor a két szereplő a beszélgetés során "ugrál" a valóság és a színdarab között, azt lehet, hogy néha nem annyira könnyű követni, de ahogy csinálják, az zseniális. Meg kell néznem még egyszer, de elsőre ez is egy 100 pontos film.

Szádra ne vedd
2024, James Watkins
A recept: Végy egy filmet, például Christian Tafdrup-tól az 2022-ben készült az A látogatást, heréld ki, vedd ki a mondanivalóját, tedd kommerszé és különösebb lelki megterhelés nélkül nézhetővé. Arról a filmről négy fejezettel feljebb írtam meg, hogy mennyire iszonyúan nyomasztó volt. Na, ez már nem az, csak egy laza 16-os karikás szórakoztató bűnügyi történet. Fűszerként csipetnyi izgalom is van benne, a vonalvezetéséből pedig előre tudható, hogy a jók majd győzni fognak, a rosszak pedig elnyerik méltó büntetésüket, ahogy az szokott lenni, hiszen a közönség elégedetten kell, hogy hazamenjen a moziból. Életszerűség nulla, kíváncsi lennék azért arra, hogy amikor majd a rendőrség talál három hullát, és felderíti a tetteseket, milyen mentségük lesz az "elkövetőknek". Annyira szétbarmolták az alapművet - amelyből pont a lélekkarcoló mondanivalót vették ki - hogy nem tudok rá túl sok pontot adni: legyen 30.

Intim fejlövés
2008, Szajki Péter
Szajki Péterrel egy bajom van csak, az, hogy ritkán készít filmeket. De ha ez kell, hogy egy film jó legyen, hát legyen. Az Intim fejlövés egy nehezen meghatározható műfajú érdekes alkotás, egymással nem kapcsolódó történetek füzére, amelyek egy erőltetett ponton mégiscsak találkoznak. Minden ami benne van, különleges, extrém, nem hétköznapi, váratlan és szexualitással kapcsolatos és mivel ez egy izgalmas téma, a film is izgalmas. Mivel nem igazán valós élethelyzeteket dolgoz fel - bár ki tudja? - valós kérdéseket sem feszeget, ezért valós megoldásai sincsenek. De egy legalább átlagos intelligenciájú embernek mindenképpen szórakoztató lehet, viszont a bigottan vallásosaknak a film megtekintése után javasolt a gyónás, vagy bűnbánat szentségét gyakorolni.

A szer
2024, Coralie Fargeat
A film egy sci-fi horror, Demi Moore főszereplésével. Általánosságban elmondható, hogy nagyon könnyű sikeres színésznőnek lenni megfelelő külsővel, a legtöbb híres színésznő bombanő is egyben. Mert mi, nézők, őket akarjuk látni a filmvásznon. Viszont ha elmúlik a fiatalság, elmúlik a szépség is és ha nem volt meg a tehetség, akkor a sikerek megfakulnak és jön a parkoló pálya, vagy a korai nyugdíjazás. Nagyjából itt is ez az alapszituáció. És ekkor nyílik a kérdés, hogy ki mit hajlandó tenni azért, hogy ez ne így legyen. Főhősnőnk bármit. És ezen a ponton a sci-fi szál értelmezése nagy toleranciát igényel a nézőtől, hogy hiteles tudjon maradni számára a film, de ha valaki ezen túl tud lépni, az ezen a ponton tudja élvezni értékelni filmet, mert itt kérem szépen, kezdődik egy dráma, egy személy harca önmagával, önmaga ellen. Meg a szerrel, amiről aztán tényleg bármire asszociálhatunk. Aztán a film valahol szép lassan elromlik és valamiféle értelmetlen, céltalannak tűnő horrorrá alakul át. Ebben a filmben sokkal több is lehetne. De a racionalitást nélkülöző technikai megvalósítások és a koncepciótlanság miatt sajnos kihasználatlanok maradnak a lehetőségek. Úgy gondolom, ha egy Fargeat-nál tehetségesebb valaki, tanulva a hibákból, egyszer ebből filmből készít egy remake-et, az majd akár egy nagyon jó film is lehet. De ez még nem az, csak egy 38 pontos.

A csempész
2018, Clint Eastwood
Az "öreg" rendezett magának egy olyan filmet, amit egyszer meg lehet nézni, kérdés, érdemes-e. Műfaját tekintve talán kalandfilmnek mondanám, de ahhoz meg nem elég pörgős, igaz, Estwood, azt hiszem, sohasem szerepelt "pörgős" filmben. Az egész inkább egy tipikus karakterfejlődéses történet, amikor az ember (a főhős) rájön, hogy nem a munka az első, hanem a család, és rövid idő alatt bepótol mindent, amit hosszú élete során elrontott, nagy kérdés, hogy egy ember, úgy kilencven körül mennyire képes "karakterfejlődni".

Kék Pelikan
2024, Csáki László
Igaz történeten alapuló animációs, dokumentumfilmszerű, kissé már történelmi, valójában bűnügyi film. Eléggé jól dokumentálja a nem túl távoli múltat, amennyire realista, annyira szürreális is. Az animáció annyira kezdetleges, hogy pont attól életszerű, emiatt abszolút elhihető, hogy minden pontosan az ábrázoltak szerint történt. A fiatal főszereplők a kuruc-virtus és magyaros kreativitás egyvelegével rendelkező személyek, akik megideologizálják, hogy amit csináltak, senkinek nem okozott kárt, sőt sokaknak segítették a szabadságérzés kiteljesedését. Mindez igaz, de az ellenkezője is. Érdekes film, mindenképpen megtekintésre ajánlott.

A piszkos hadviselés minisztériuma
2024, Guy Richie
Mindig fennakadok a filmcímek fordításán. Valójában: Az úriemberek nélküli hadviselés minisztériuma. De igazából a Becstelen brigantik angol, Guy Richie-s változata. Ugyanaz a tökéletesen hiteltelen, komolyan vehetetlen film, ami a teljesen gyogyósoknak szól, olyanoknak, akik már az általánosban megbuktak történelemből. Az a halálom, amikor történelmi környezetbe tesznek történelmi személyeket és hülyeségeket játszatnak el velük. Itt is minden német ostoba és végtelenül gonosz, viszont legalább bármennyit ki lehet nyírni belőlük, miközben az ötszemélyes angol csapatból senki még csak meg sem sebesül, tök reális. Guy Richie-nek voltak jó filmjei is, amelyek legalább ennyire szürreálisak voltak, mint ez, de ott lehetett hinni a mesében, itt már nem lehet. Pedig a film kellően látványos és nagyszabású, látszik hogy minden megvolt az elkészítéséhez, pénz, paripa, fegyver, de ha a tehetség megzuhan, vagy már nem úgy hat a szer mint fiatalabb korban, akkor kár erőlködni. Egy ennyire bosszantó film nem is kaphat többet 10 pontnál.

A nap szépe
1967, Luis Bunuel
Ez a film képzelet és valóság keveredése, de nem annyira a néző, mint inkább a főszereplő nő szemszögéből, amit nevezhetjük Bunuel-féle szürrealizmusnak is. Jó kameraállások és kellemesen könnyen, de mégis többértelműen értelmezhető elitista párbeszédek jellemzik, amelyektől a néző, ha érteni véli a látottakat, úgy érezheti, hogy részese lett egy felsőbb kasztnak. A fent említett, képzelet és valóság közötti határok a filmben elmosódnak, ez mégis jól értelmezhető. Van ebben a filmben szexualitás is, sőt annak különböző, néha degenerált formái, a filmet mégsem mondanám igazán erotikus tartalmúnak. Jól megkomponált film, idén, 2025-ben lesz 58 éves. 1967-ben ez nagyon ütős és formabontó lehetett, azonban ma is megállja a helyét.

Maga a pokol
2024, William Eubank
A mára identitását vesztettnek tűnő, új és jó témákat nem nagyon találó, ámde még mindig nagy pénzeket "csináló" hollywoodi filmgyártás újabb "remeke". Vagy remeakje? Egy zs kategóriás, ötlettelen Rambó-utánzat. Egy olyan rendező műve, aki a szakmáját megtanulta, lehet hogy kiváló iparosmester, de alkotni, a szó nagy betűs értelmében nem tud. Meg az idősödő, kicsit mellékszereplővé süllyedt Russel Crowe, aki ebben a filmben pocakos fotelharcost alakít, így múlik el a világ (vagy a színész) dicsősége. Egy szórakoztató, valamennyire látványos, ám iszonyatosan ócska film, nulla értékekkel, nulla mondanivalóval. Ez a film tényleg maga a pokol, ahogy azt a címben is láthatjuk. Romboló hatása miatt 5 pont.

Szólít a szörny
2016, Juan Antonio Bayona
Nemrégiben láttam az ugyanilyen című, ugyanezt a témát hasonlóan, csak más eszközökkel feldolgozó félig élőszereplős bábelőadást, melyről írtam is. Barátommal időnként vitákat folytatunk a színház és a film közötti különbségekről, kettőnk közül én vagyok a színházpárti, de azért szeretem a jó filmeket is, míg ő inkább a film irányába elfogultabb.
A két műfaj között sok különbség van, ezek közül az egyik, hogy a filmnek, hacsak nincs anyagi korlát, általában sokkal több és gazdagabb kifejezési lehetősége van, ugyanez egy színház esetében, különösen pedig egy vidéki magyar színház esetében erősen korlátos. Számtalan esetet láttam már, amikor egy jó filmet nem tudtak megfelelően színpadra vinni, persze néha ennek az ellenkezőjére is van példa, mint például éppen a "Szólít a szörny" esetében. Hiába a világhírű színészek, hiába az ő kétségkívül jó alakításuk, hiába a "mindentbele" látványvilág, minden erőltetettnek és szájbarágósnak tűnik, hatás, ha van, csak azért van, mert látni egy anya haldoklását és gyermeke fájdalmát nem is lehet más, mint hatásos, hiszen az ilyesmi dolgok hatnak az érzelmekre.
Ehhez képest a szombathelyi fapados színpad, a kifejezéstelen arcú fabábuk, a faálarc, a bábumozgató színészek látszólag közömbös játéka és a többi egyszerű, ám mégis remek ötlet nemcsak hogy gondolkodásra ösztönöznek, de pont ezek, amelyekkel, vagy amelyektől sokkal megrendítőbb az egész történet, ha ez egy boxmeccs lenne, azt mondanám, hogy itt a színház kiütéssel győzi le a filmet.
Szóval ez a film nekem kevés, és míg a csodálatos szombathelyi előadást bármikor újra megnézném, ezt a filmet nem szívesen.

Goodrich
2024, Hallie Meyers-Shyer
A való élettől teljesen elrugaszkodott, de valahogy mégis nézhető film. Megpróbálom kielemezni, azt még nem tudom, mennyire fog ez sikerülni. A rendezőnő aki - ez fontos momentum - egy zsidó. Mint színész, eddig nem igazán alkotott maradandót, de most bepróbálkozott a rendezéssel is, hát, szerintem ebben sem igazán sikerült kiteljesednie. Ez a film egy tipikus fejlődéstörténetes valami, amit a közönség általában szokott szeretni, az ilyen alkotásoknak jól bevált, gyakran alkalmazott sztereotípiái vannak. A filmhez sikerült megnyerni olyan nagy neveket, mint Michael Keaton, Mila Kunis, vagy Andie MacDowell. Ez utóbbi, régebben általam kedvelt hölgy most csak egy, kb. két perces mellékszerepet kapott, viszont sajnálatomra nagyon megöregedett és ez nagyon látszik rajta. A történet kevésbé érdekes, a körítés inkább. A sztori egy régebben szebb napokat látott, de mostanra a csőd szélén álló galéria és annak tulajdonosának a története. Nem csak az üzlet, de a tulajdonos magánélete is a csőd szélén áll, tipikus esetben nagy lenne a baj, stressz, összeomlás, satöbbi, de nem ebben a filmben! Ebben a környezetben mintha csak mesterséges problémák lennének, hétköznapiak nem. Keaton egy valószerűtlenül pozitív figurát játszik, akit semmi sem visel meg, kicsit olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek. Még viccesebb, hogy meg sem ismertem, bár sok filmben játszott, de azok számomra érdektelenek voltak, valamelyik Batman-alakítására emlékszem némiképp, ez engem is minősít, meg persze Keatont is, mert - elismerve, hogy valamiből mindenkinek meg kell élnie - Batmant játszani azért nagyon gáz. Ami még ultra zavaró volt, hogy ebbe a filmbe is beletették az érzékenyítést és a másság minden körülmények közötti elfogadásának koncepcióját és ez a (kívánt) hatás nálam már inkább kezd visszájára fordulni.

A nagy füzet
2013, Szász János
A háború egy borzalmas dolog, amely nemcsak a csatatereken, hanem a hátországban is elpusztítja és megnyomorítja az embereket. Ez a film az utóbbit ábrázolja megrázó erővel. A film annyira hitelesen próbálja ábrázolja a történelmet, hogy pont emiatt elég sok, hibának, vagy inkább tévedésnek tűnő momentumot is tartalmaz, de ezeken a kérdéseken túl kell lépni, mert ezekkel együtt is egy igazán nagyszerű korrajz. Molnár Piroska alakítása tökéletes, ő - nem úgy, mint sok agyonsztárolt szexszimbólum picsa - egy valódi színésznő.

Jöjj és lásd!
1985, Elem Klimov
A II. világháborúról annak befejezése után elképesztő mennyiségű film készült, és figyelemre méltó, hogy ezeknek a filmeknek a döntő többségét a győztesek készítették és szinte kivétel nélkül a győztesek erkölcsi fölényének a kihangsúlyozására épülnek, miközben egy háborúban gyakran nem feltétlenül eldönthető, hogy melyik félé az erkölcsi fölény. A II. világháborúban Németország tényszerűen nézve megtámadta a Szovjetuniót, a megtámadott ország pedig egy végtelenül nagy áldozatokkal és szenvedéssel járó hős honvédő háborút folytatott, mellesleg kiváló alapanyagot szolgáltatva a későbbi szovjet háborús filmek készítőinek. A Jöjj és lásd! egy ezek közül. A film jól érzékelhetően ábrázolja a háború okozta szenvedéseket, viszont propagandisztikus egyoldalúsággal mutatja be a küzdő feleket, a rendezőnek nyilván erre szólt a megbízatása, nem többre. Ebben a filmben a fent említett erkölcsi fölény a szovjeteké, de sose felejtsük el, hogy a Szovjetunió volt az az ország, amely megtámadta Finnországot, bekebelezte a balti államokat, majd a németekkel közösen megtámadta és felosztotta Lengyelországot és a háború után saját befolyási övezetévé tette és kommunizálta a kelet-európai államokat, valamint elképesztő mértékű szenvedést zúdított a világra, és igen, azóta is ezt teszi (lásd Ukrajna), na ennyit az erkölcsi fölényekről.

Taxisofőrök
2023, Bogdan Theodor Olteanu
A román film, mint olyan, az utóbbi időben nagyon sokat fejlődött, iszonyúan izgalmas lett, mert érdekes kérdéseket tesz fel és ha vannak válaszok, jó válaszokat ad rá. A Taxisofőrök nem ilyen film. Ez két elcseszett taxisofőr története, vagy még csak nem is története, inkább néhány momentum az életükből. Valódi történések nincsenek benne, csak jobbára semmitmondó párbeszédek. Néhány élethelyzet, néhány életkép, nulla százalék pozitív világlátással. Ha van a filmben értékelhető, az a meglepően jól ábrázolt realitásábrázolás, emiatt érdemes volt megnézni a filmet. A szűkre szabott keretekből nem biztos, hogy sokkal többet ki lehetett volna hozni, román film viszonylatban inkább gyengének mondanám, amúgy örülök, hogy megnéztem, mert bizonyos kérdések tekintetében egyetértően elgondolkoztatott.

Anora
2024, Sean Baker
Egy film, amelynek nagyon nehéz lenne kategóriát találni, talán mert nincs is neki. A történet szerint a szexmunkás kiscsajt feleségül veszi az orosz oligarcha fia, amiből kisebb problémák adódnak. Kis részben dokumentarista, nagyobb részben valóságshow jellegű kalandozás, amelyből, bár folyamatosan várható, mégis hiányzik a valódi erőszak. A hiányzik nem jó szó, mert nem hiányzik, inkább kimarad. Amennyire realista, annyira hiteles, vagyis inkább hihető minden ami történik. Néhol vicceses humoros, de egyúttal groteszk is. A film nézése közben folyamatosan az motoszkál bennem, hogy ez mekkora egy szar, de közben azt is gondolom, hogy mégsem az. Talán van egy minimális dogma érzés is benne. Vagy mintha lenne. Rég pontoztam filmet, de ezt most nagyon nehéz a helyén értékelnem. 30 és 60 között bármely pontszám vállalható és magyarázható.

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan
2014, Reisz Gábor
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan ebben a filmben, de nem annyira egyszerű megtalálni hogy mi az. Próbálok jelzőket találni erre a filmre. Érdekes. Depresszív. Valósághű. Életérzéses. Realista. Világot jól látó. Furcsa. Megmagyarázhatatlan. Szórakoztató, de elgondoztató is egyben. Én azokat a filmeket szeretem, amelyek úgy mesélnek - vagy hazudnak! - hogy mindent elhiszek nekik. Ez nagyjából egy ilyen film. Lehet, hogy egy kicsit nihilista is, de ez a mai világunk eléggé ilyen. Ezzel együtt sokkal több a mondanivalója, mint az utóbbi hónapokban látott legtöbb filmnek. Nem állítom, hogy mindenki szeretni fogja, mert azért kell hozzá egy hangulat (ami nekem megvolt) de a zárójelenet, jobban mondva a stáblista megjelenítése annyira ötletes és zseniális, hogy már ezért is érdemes megnézni a filmet.

Rossz versek
2018, Reisz Gábor
A filmben a rendező egyben a főszereplő is, akinek a kínlódásaiban nagyon jól fellelhetők a saját egykor volt kínlódásaink is, szóval ez a film már csak ezek miatt a párhuzamok miatt is nagyon tetszett. Mindezeken felül nagyon jó a film humora is. Asszem, nagyon bírom ezt a fickót, láthatólag van még benne potenciál, kíváncsian várom az újabb filmjeit.

Köszönöm, jól vagyok
2006, Philippe Loiret
Nagyon európai, nagyon francia, nagyon kultúrnyálas film, de azért nézhető. Valósághű akar lenni, de nagyon nem az. A történet szerint a főszereplő lánynak eltűnik az ikertestvére, ő elkezdi keresni a tesót és az eltűnés okait és mindezektől, meg a tesó hiányától nagyon kiborul. A történet vége kissé meglepő, logikátlan és életszerűtlen is. Nem tudom, mi a film mondanivalója, nagyjából a semmi. Egyáltalán nem hagyott bennem nyomot, talán a főszereplő, aki egy kicsit tetszett. 30 pont.

Utánam a boldogság
2016, Nicholas Cuche
Még egy francia film. A főhősnő rákos beteg és gondoskodni akar gyermekei jövőjéről, viszont az ez ügyben tett lépései minden fronton nehézségekbe ütköznek. Érdekes, hogy míg ez a nő halálos beteg de életvidám és erős, eközben a férje mennyire leharcolt és széthajtott állapotban van, a film nyilván mást szeretne ábrázolni, de ebben a családban a feleség bizony egy diktátor. Amúgy tetszett a sok érzelem, meg az, ahogy a feltétel nélküli anyai szeretet ábrázolták, de nem tetszett az a már sokadik filmben látott hiba, miszerint egy rákos beteg szinte egészségesként éli az életét, miközben visszaszámolja a napjait, tíz, kilenc, nyolc, mingyá' meghalok, de ezt még megcsinálom, három, kettő, egy ..., ez teljesen nélkülöz mindenféle realitást, pusztán a hatásvadászat kedvéért. A francba már, ha drámát akarunk ábrázolni, akkor ábrázoljunk drámát, csak ne így! Mindeközben tudom, hogy ez csak egy film és a közönség érzelmeket akar, nem naturalitást. A rendező pedig kiszolgálja az igényeket és ezt megfelelő színvonalon teszi. Közízlésnek megfelelő, vagy megfelelni akaró film.

A besúgó
2022, Szentgyörgyi Bálint, Mátyássy Áron, Miklauzic Bence
Ez nem egy film, hanem egy nyolc részből álló filmsorozat, ekként kicsit különleges is, mert nem szoktam sorozatokat nézni, de ez most valahogy elém pattant.
Ami nagyszerű benne, az a dramaturgia. Nincs egy unalmas perce, cseppet sem kiszámítható, pörgős, izgalmas és érdekfeszítő. Nosztalgikusan korhű, nagyon kevés hibát véltem felfedezni benne, talán a szófordulatok és a szlengek voltak túl modernek, valamint a második részben történt egy említés Németországról, márpedig 85'-ben NDK és NSZK volt és senki nem gondolta, hogy lesz Németország, ez bizony súlyos hiba. Ami előnye a filmnek, tehát a jó dramaturgia, az egyben a hátránya is, a 85'-ös való világ még a titkosszolgálatok szintjén sem lehetett ilyen "dzsémszbondos", de ezt is elnézem neki, mert ettől nézhető és szórakoztató a film. És nemcsak szórakoztató, elgondolkoztató is. Próbáltam analógiákat keresni, hogy ki kicsoda a történetben és ehhez képest a való életben, de ez nem nagyon sikerült. Azt sem gondolom, hogy 85'-ben ilyen ellenállások lettek volna, akkor lehet, hogy már nem volt olyan erős a rendszer, de ez még nem volt nyilvánvaló. Kellett néhány év, amíg szinte magától is összedőlt és ahhoz is kellettek bátor emberek. Szóval jó ez a film, a másik két rendezőt nem ismerem, de Miklauzic Bence neve nekem egy garancia. 88 pont.

Szerzetes fegyverrel
2023, Pawo Choyning Dorji
Egy újabb Dorji-film, egyenesen Bhutánból. Eleinte nem tetszett annyira, mint a Lunana, nem is értettem mi akar lenni a mondanivalója és amúgy is sokkal több türelem kell a megnézéshez, de Dorji be tudja mutatni Bhután XXI. századi modernizációját szinte történelmi aspektusból (szinte hihetetlen, hogy a televíziós műsorsugárzás és internet csak 1999-től van az országban) valamint, hogy miért Bhután a világ legboldogabb országa (már ha tényleg az ...). Nincs túl sok titok, talán csak annyi, hogy légy elégedett azzal, amid van.

Egy százalék indián
2024, Hajdu Szabolcs
Valamiért szeretem a Hajdu Szabolcs-filmeket, noha nem túl sok pozitivizmus van bennük, mint ahogy ebben a filmben sem. A cím bármi más is lehetett volna ... Hajdu filmjei olyan élethelyzeteket mutatnak be, amelyek, vagy amelyekhez hasonlóak gyakoriak, vagy amelyeknél akár rosszabbak is vannak, de soha senki nem vallja be sem másnak sem magának.

Furcsa pár
1968, Gene Saks
Neil Simon színdarabjából készült ez az "öreg" film. A korát persze tudtam, de miután megnéztem, azt gondoltam, hogy nemcsak öreg, de alaposan meg is öregedett. Nehézséget okozott a nézése, ami csak két részletben sikerült, mert nemcsak a sztorit untam nagyon, de irritált is az a régi típusú hollywoodi stílusú ripacskodás, amit a színészek előadtak.

Most vagy soha
2024, Lóth Balázs
Utóbbi idők legnagyobb vihart kavaró filmje, a Rákay-Szente féle csapat hétmilliárdos produkciója. Nemcsak az összeg irritálóan nagy, de az is furcsa, hogy a rendezést egy eddig sehol nem jegyzett emberre bízták, gondolom én, a naiv, hogy ez így gazdaságosabb volt és több jutott máshová. Nyitott szemmel élő ember sok véleményt olvashatott erről a filmről, melyek közül kevesebb volt a pozitív és nagyon sok a negatív hangvételű, ennek okai azonban sok esetben zsigeriek voltak. Csak 2025 márciusában lett módomban megnézni ezt a filmet és én tényleg nagyon nyitott lélekkel próbáltam hozzáállni. A nézése közben sok jelző kavargott a fejemben és ezek közül elég kevés volt a pozitív, de tetszettek például a szép kamera beállások. A film megtekintése közben ilyesmikre gondoltam: Kényelmetlen. Heroizáló hakni. Irritálóan béna és kisstílű. Rossz értelemben vett kosztümös. Kicsit olyan gyökerűnek, vagy ötletűnek tűnt, mint amikor Guy Richie az intelligenciájáról és logikájáról híres Sherlock Holmesról egy őt szuperhősként ábrázoló kalandfilmet készített, hát az is mekkora egy hülyeség lett, de legalább profi. A Most vagy soha nagyon magyarosan belterjes lett, emiatt exportálhatatlan, nem eladható. Történelmi eseményekből eszkábáltak össze egy szinte érdektelen, kalandfilmszerű valamit. Szerettem volna szeretni, de valahogy nem tudtam. Nevezetes személyek életéről, tetteiről lehet jó filmet is készíteni, bár ez musical formában talán szerencsésebb, lásd Jézus Krisztus Szupersztár, vagy István, a király. Ez így nagyon nem az én ízlésemnek megfelelő. Pedig ahogy fent is említettem, próbáltam a lehető legnyitottabban fogadni, de nem sikerült. Kérem vissza a jegy árát, vagyis a hétmilliárdból rám eső részt!

Export/Import
2007, Ulrich Seidl
Egy újabb nagyszerű, ám nem egykönnyen befogadható film a kiváló osztrák rendezőtől. Seidl, teljesen leválva a kommersz film vonulatáról, végtelen empátiával, mégis abszolút naturalisztikusan mutat be átlagos nézők számára kilátástalannak tűnő sorsú, mégis hétköznapi embereket. Ebben a filmben a társadalmi leszakadások olyan nagyok, hogy a szereplők számára saját emberi méltóságuk megőrzése már csak egy nagyon alacsony szinten lehetséges - már ha egyáltalán. Nekik mindez mégis lehetséges és elfogadható, mert ők így szocializálódtak, hozzászoktak mindehhez. A film nagyon megterhelő, de nem annyira érzelmileg, inkább a hideg és nyers dokumentarista stílusa miatt, itt nincsenek megoldások, csak a valóság kemény igazságai, amik gyakran azonosak a társadalmi igazságtalanságokkal. A film megnézéséhez erős gyomor kell, azt hiszem Seidl a naturalisztikus filmművészet (már ha van ilyen, biztos van ...) egyik csúcsrendezője.

És mi van Tomival?
2024, Till Attila
Ezt a filmet is moziban néztem meg, hát, nem volt volt könnyű bejutni a filmre, már napokkal előtte nem lehetett jegyet kapni rá, de nyilván nem a film vonzotta ennyire az embereket, hanem a húzónév, a rendező, Till Attila és a film utáni közönségtalálkozó. Szóval telt ház volt és közönségsiker és ez nem érdemtelen, a rendező alulnézetből közelített meg egy nehéz témát és ezt a részét nagyon jól csinálta, miközben én kicsit végig azt éreztem, hogy Till Attila nem igazi rendező, jók a helyszínek, jók a színészek, jó a történet, de van néhány nem teljesen hiteles szituáció és nem mindig folyik céltudatosan a történet, az egész lehetett volna - rossz szóval kifejezve - kicsit "halivúdosabb". Mégis, a film nagyon ütős, szerintem sok ember másképp jött ki a moziból, mint ahogy bement és a közönségtalálkozó is erősítette ezt az érzést. Volt egy dán film, a Még egy kört mindenkinek c. ostoba és hamis bohózat, ez a film annak a gyökeres ellentéte. Sok minden miatt, még a levonások után is 84 pont.
frissítés:
Megpróbáltam megnézni a Furcsa pár 2. című filmet, de olyan szinten volt irritáló, hogy pár perc után le kellett állítanom, így jobb híján inkább újranéztem ezt a filmet. Pár gondolatot finomítanék csak, az elsőre is feltűnt, másodszor még inkább, hogy a kezdés valami iszonyú erős, a folytatásnak nem árt, ha inkább magyaros, mint "halivúdos". A befejezés is teljesen rendben van, Thuróczy Szabolcs pedig elképesztően hitelesen játszik.

Mickey 17
2025, Bong Joon-Ho
Fura, sok logikai hibát tartalmazó, de kifejezetten jó hangulatú sci-fi. Felvetődik a kérdés, képvisel-e értéket, erre azt mondanám, hogy talán igen, de nagyon keveset. Másik kérdés, csak emiatt megéri-e megnézni a filmet? Csak emiatt nem, de bizonyos részei elgondolkoztatóak és azt kell mondjam, eléggé sajnálatos, hogy ez így van, mármint jobb lenne, ha nem így lenne, de nemcsak a film világa, hanem a miénk is elgondolkoztató mostanság. Ha a rendező neve ismerős valahonnan, az nem a véletlen műve, ugyanis ő rendezte az Élősködők című filmet is. Ha csak emiatt néznéd meg a Mickey 17-et, ne tedd, a két film teljesen más jellegű.

Brigitte Jones: Bolondulásig
2025, Michaell Morris
Egy film, amit nem is tudom, miért néztem meg, leginkább talán unaloműzésként. Hát annak pont nem volt jó, eléggé unalmas volt, de még annál is inkább: bosszantó. A legelső Brigitte Jones-film szórakoztató, de egyszer-nézős volt, azt gondoltam, talán ez is legalább az lesz. Tele volt viccesnek szánt, de hamis butasággal, de például amikor Zellweger letagad húsz évet a korából, az nem nagyon hiteles. Az egy kicsit érdekesebb témakör, ahogy ráhajt egy fiatal srácra, spoiler: és meg is szerzi, de azért a néger tanáros vonalat már nem igazán tudtam befogadni, lehet, hogy Anglia nem Magyarország, de nekem ez maga a mesterséges érzékenyítés kategória. Aztán itt van a másik (fő?)szereplő, Hugh Grant, aki egy pojáca a rosszabbik fajtából, nagyon nem szeretem. Grant a bizonytalan, habogó, sármos jófiú karaktertípusban találta meg a saját hangját és minden filmjében csak ezt tudja hozni és valóban, néha van, amikor jól áll neki, de nem itt. Lehet, hogy sokaknak bejön ez a ripacskodás, hát, nekem nagyon nem. 

Férjek
1970, John Cassavetes
Ezt a filmet a Filmklub minimalizált keretei között néztük meg, közben belga söröket kortyolgatva. Ez a film egy nehéz film, hogy legalábbis megosztó, az nem is kétséges és akkor még finoman fogalmaztam. Vannak jelentek, aminek a megnézéséhez - hát igen - végtelen türelem szükségeltetik. De az a film nyomot hagy. Hogy miről szól? Leginkább és egyértelműen a barátságról. Erről a jelenségről(?) Márai egészen egyértelműen és sokkal közérthetőbben fogalmaz. Szerinte a barátság az egyik legmélyebb és legnemesebb emberi kapcsolat, így ír róla: „Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és a hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Csak a barát nem hiú, mert minden jót és szépet barátjának akar, nem önmagának.” Márai szerint a barátság önzetlen, nincs benne érdek vagy hiúság, és sokkal ritkább, mint a szerelem. A barát nem akar kapni, sem túlszárnyalni a másikat, hanem türelmes, megértő és áldozatkész. Hogy mindez ebben a filmben megvan-e? Mintha. De csak egy hosszú és időnként széteső történet keretei között, nehezebben foghatóan. Másfelől, rettenetesen utálom a nyálasan szájbarágós direkt filmeket és ez legalább nem az. Tehát jó.

Válságállapot
1999, Bertrand Tavernier
A film címe szó szerinti fordításban: Ma kezdődik. Nem állítom, hogy ez egy nagyon jó film. De azt igen, hogy akibe szorult némi empátia, emberség, vagy valami hasonló érzés vagy tulajdonság, az nagyon jó filmnek fogja találni. Azt az utat mutatja meg, hogy hogyan kell jó emberként dolgozni, élni, létezni. Hogy ez nehéz? Igen. Nagyon nehéz.

A fa, a polgármester és a médiatár
1993, Eric Rohmer
Szokatlanul semmit- és mindentmondó ez a cím. A történet egy francia kisvárosban játszódik és egy önkormányzati döntés körül kialakult bonyodalmakat, vitákat mutat be. 2025-ben, magyar szemmel nézve szinte nyugat-európaiasan egzotikus a szituáció, például olyan fogalom, hogy korrupció, itt szóba sem kerül, mintha nem is létezne és a filmben valóban nem is létezik, csak érvek vannak és ellenérvek, meg végeláthatatlan párbeszédek, amelyek akár érdekesek is lehetnének (számomra nem igazán voltak azok ...), viszont ezek a párbeszédek a történet szempontjából többségében irrelevánsak. Aki cselekményes filmre vágyik, az más filmet nézzen inkább, viszont aki az érzelemdúsabb filmeket kedveli, nos, annak sem ezt a filmet ajánlanám elsősorban.

Cowboyok
2015, Thomas Bidegain
Nem, nem amerikai film, hanem francia filmdráma. Érdekes környezet(ek)ben játszódik, a történetben vannak feszültségek és fordulatok, ennek ellenére valahogy mégsem kötött le és egészen a végéig valahogy nem is érdekelt különösebben a végkifejlet. A film annyira nem tetszett, de a vége zseniális lett. Az út a fontos, meg a küzdelem valamiért és amikor ...
... nem folytatom, mert azt nevezik spoilernek.

Véletlenül írtam egy könyvet
2025, Lakos Nóra
Egészen jó és nézhető magyar filmek vannak mostanában, nagyon szerettem volna, hogy ez a film is a kedvenceim közé tartozzon, nagyon akartam szeretni, ezzel már ki is derült, hogy ez nem igazán sikerült. Pedig minden adott volt. Igazán szerethető és nagy nevű színészek is játszottak benne (igaz, többen abszolút mellékszereplőként csak perceket kaptak), a sztori sem lenne rossz.  Az nem baj, ha kicsit unalmasan indul a történet, azonban nagy izgalmak, igazán nagy kérdések, konfliktusok később sem kerülnek bele. A film tele van tömve érzelmekre jól ható eszközökkel, úgymint kisállat, elpusztult kisállat, halott anyuka, trauma-feldolgozás, múltkeresés, ez bizonyos mértékben működik is, csak nagyon nyálas lesz tőle az egész és hátperszehogy (sic!) ezt sok néző beszopja, mint a cukros nyalókát, de ettől ez még nem jó film.

Párizsi randevúk
1995, Eric Rohmer
Finom és érzékeny párbeszédeken alapuló három különálló történet egy nagyon aranyos filmben. Jól mutatja be az emberi, helyesebben a férfi-női kapcsolatok bonyolultságát, egyszersmind egyszerűségét is. Meg egy kicsit Párizst is, ahogy kinézhetett harminc évvel ezelőtt. Jó város lehetett akkoriban.

A Bélier család
2014, Eric Lartigau
Könnyed, francia, vígátéknak titulált vegyes saláta. Nem túl fajsúlyos, viszont könnyen befogadható, szórakoztató és pont annyi feszültség van benne, ami senkit nem stresszel, hiszen tudható, hogy minden happy lesz a végén. Nem zavaró hogy kissé túl vannak tolva benne az érzelmek, sőt még az sem, hogy cseppet sem életszerű, bár az életben lenne ilyen egyszerű minden, mint ebben a filmben.

Egy Minecraft film
2025, Peter Sollett
Azt gondolom, legyen bármiről is szó, akárha csak egy filmről is, mint esetünkben, fontos hogy gyermeki ártatlansággal tudjuk szemlélni figyelmünk tárgyát, majd gondolkozni róla, még akkor is, sőt főként akkor, ha már nem vagyunk gyermekek és az ártatlanságunkat is rég elveszítettük. Jómagam soha nem játszottam a Minecraft nevű játékkal, ezért fogalmam sincs róla, milyen kapcsolatban van ez a film azzal a játékkal, így a filmre csakis filmként tudok tekinteni és mint ilyen, azt kell hogy mondjam, lekötötte a figyelmemet. Ha valaki most arra a következtetésre jutna, hogy ettől ez egy jó film, azonnal ki kell hogy ábrándítsam. Manapság, az okostelefonok és egyéb kütyük világában hallatlanul nagy - és sikeres - küzdelem folyik a figyelem lekötéséért. Ha valami az első néhány másodpercben nem nyeri el a fogyasztó tetszését, azonnal másfelé fordul a figyelem. A mai, kasszasikerre gyúró filmeknek kötelező alkalmazkodni ezekhez a mai, "korszerű" fogyasztói igényekhez. A cél elérése érdekében minden és bármi felhasználható, az igénytelenség is, lopni is szabad, más filmekből is, vagy nevezzük a lopást akár ihletnek is. Az a baj ezzel a filmmel, hogy az a gyermek, vagy fiatal, aki ilyenen, vagy ehhez hasonló szarságon szocializálódik, sohasem lesz képes megnézni igényesebb alkotásokat, ilyen értelemben ez egy végtelenül kártékony termék. A betiltásával ugyan nem igazán tudnék egyet érteni, általában véve mindenféle tiltást károsnak találok. Az lenne a jó, ha a közízlés taszítaná ki magából az ilyen hitvány termékeket, ez az írás is ezt próbálja a maga naiv és szerény módján támogatni.

Egy felejthetetlen nyár
1994, Lucian Pintilie
Általában azt gondolom, hogy ugyan mi jó jöhet Romániából, ám időnként még mindig meglepődök azon, hogy a román filmek mennyire jók. Ez egy történelmi, esetleg történelmies(?) film, valahol nagyon is irigylésre méltó, ahogy a románok tudják ábrázolni a saját történelmüket, még akkor is, ha ez egy sötét időszakot mutat be. A film egy különös gondolkozás a hatalom természetéről és az emberi erkölcsről, valamint a kettő ütközéséről. Ezek után mindenképpen keresni fogom Pintilie filmjeit.

A tölgy
1992, Lucian Pintilie
Ahogy néztem ezt a filmet, úgy erősödött bennem egyre inkább az érzés, hogy én ezt a filmet már láttam, de az lehetett már vagy harminc évvel ezelőtt (ezeket a sorokat 2025-ben írom). Ebben azért nem vagyok teljesen biztos, de még ha így is van, most teljesen új alapokon tudtam megnézni a filmet. Pintilie kezdetben Romániában alkotott, vagy próbált volna alkotni, de a rendszer nem igazán fogadta be, ezért Nyugat-Európában dolgozott, ahonnan csak a rendszerváltás után tért vissza hazájába. Ez a film közvetlenül a rendszerváltás előtti kaotikus időszakot ábrázolja, tulajdonképpen a Ceaușescu-rendszer végnapjait, valamint morális és társadalmi diagnózist ad az akkori román társadalomról egyfajta különös, groteszk, vagy szatirikus formában. A női főszereplő Maia Morgenstern - aki Mel Gibson Passió című filmjéből lehet ismerős, ott Szűz Máriát alakította - itt ő Nela, aki apja halála után valamiféle belső és külső utazásra indul, amely során szembesül a rendszer abszurditásával, az értelmiség kiábrándultságával és a társadalmi közöny mélységeivel. Ez a film, bár megérdemelné, nem kapott díjakat, amit nem is csodálok, mert nem gondolom, hogy nyugaton éppúgy értik, mint ahogy nálunk, vagy a valamikori keleti blokk országaiban.

Rövidfilm a szerelemről
1998, Krzysztof Kieslowski
Márai a Füveskönyvben ezt - vagy nagyjából ezt - írta a remekművekről: Ha csak teheted, élj mindig úgy, hogy az emberi szellem kristályba fagyott remekműveinek egyikét mindennap megszemléld, ha néhány pillanatra is. Ne múljon el nap, hogy nem olvastál néhány sort Seneca, Tolsztoj, Cervantes, Arisztotelész, a Szentírás, Rilke vagy Marcus Aurelius könyveiből. Minden nap hallgass néhány ütem zenét, ... stb. és stb. Mindezt oly könnyű megszerezni, s oly könnyű megtalálni a félórát, mely a remekművekhez szükséges. S oly könnyű megtölteni lelked az emberi tökéletesség boldog összhangjával! Gazdag vagy, akármilyen nyomorult is vagy. Az emberi szellem teljessége a tiéd is. Élj vele, mindennap, ahogy lélegzik az ember!
Ez volt Márai, aki a filmekről ugyan nem írt, de az ő korában ez még nem volt annyira releváns. Ma barátaim Lamantin jazzkoncerten voltak, ahol remélem, pont Márai szellemében élvezték az emberi szellem zenei alkotásait, viszont én ez idő alatt Kieslowski egyik filmjét néztem meg és azt kell hogy mondjam, ez jó lezárása volt a mai napomnak. Igazán nagyszerű, végzetesen érzékeny film, nagyszerű alkotás, amely után joggal érezhettem úgy, hogy ez a nap nem volt hiábavaló.

Szeretetreméltók
2024, Artus
Ennek a lapnak a címe filmszubjektív, ami többek között azt fejezi ki, hogy nem professzionális kritikákat írok filmekről, inkább csak személyes élményeimet írom le velük kapcsolatban. Ez most sem lesz másként, meg amúgy sem tudnék versenyezni olyan szuper kritikákkal, mint amit erről a filmről a port.hu-n Baski Sándor alkotott, az nagyjából tökéletesen leképezi az én meglátásaimat is. Ez a film minden hibája és tökéletlensége ellenére is pont olyan, mint a címe: szeretetreméltó és én szerettem is.

Lepattanó
2024, Vétkes Csaba
Jó és rossz filmekről is meg szoktam emlékezni ebben a rovatban, de közömbös filmekről ha lehet, inkább nem. Megoszlanak a vélemények, hogy a Lepattanó jó, vagy rossz film, nekem mindenesetre nagyon tetszett, Vétkes Csabának nem ez az első jó filmje, valószínűleg jó iskolája volt. Nem hibátlan a film, de szerethető. Ha valami kilóg belőle, persze lefelé, akkor az a világhírű Patrick Duffy, alias Bobby Ewing a Dallasból című filmsorozatból, ő valahogy nem illett a képbe, remélem nem volt túl magas a gázsija, mert művészileg nem érte meg. Ha ezt a filmet Amerikában készítik el, akkor egy nyálas hollywoodi, dramaturgiai alapokon nyugvó, fejlődéstörténetes, erőteljes vágásokkal tarkított, motiválóbb, humorosabb film lett volna. Ez így viszont közelebb áll a kelet-európai realizmushoz, a finoman groteszk karakterekkel és a háttérben megbújó társadalomkritikával.

A bolsevikok gyarlósága
2003, Manuel Martín Cuenca
Elkezdtem nézni a 2025-ös új Travolta-filmet, amelynek High Rollers a címe, gondoltam, mi baj lehet belőle, hiszen a nagy John Travolta nem szerepelhet annyira rossz filmben. Pedig de! Nagyjából öt percig bírtam a töményen gagyi akciókat, aztán dobtam a filmet és átváltottam egy tök ismeretlen című spanyol filmre, amelynek a rendezője és a szereplői is ismeretlenek voltak számomra és nem bántam meg. Különös és kiszámíthatatlan a történet, emiatt is és a nehéz erkölcsi dilemmákat nagyon is finoman ábrázoló témája miatt is érdekfeszítő, a befejezés pedig némileg meglepő. A rendező számot tarthat nálam további figyelemre.

Poézis
2010, Lee Chang-Dong
Dél-Koreai film. Csak egy kérdés, vajon miért van, hogy rengeteg dél-koreai film elérhető, észak-koreai meg egy sem? Hogy miről szól a film, arról szinte sohasem írok, most sem. Inkább a kontextusokról. A film valószínűleg jól rezonál a dél-koreai társadalom problémáira, talán olyanokra is, amelyekre mi innen, Európából nem annyira látunk rá - zaklatás, közöny, és mindezek lezárása - ezekre gondolok elsősorban. Ezeket talán az európai nézők is érzékelik, de nem biztos, hogy eléggé drámainak találják az ezeket bemutató, vagy kifejezni kívánó eszközöket. A nagymama karaktere ismerős lehet, ő a minden terhet szó nélkül viselő és elviselő nő. Egy újabb rendező, akit keresni fogok.

Novokain
2025, Dan Berk, Robert Olsen
Egy furán szórakoztató, egyáltalán nem értékes, mégis ötletes, a durvaságok miatt 18 karikás marhaság. Amikor az ember agya túl fáradt ahhoz, hogy egy gondolkozásra késztető filmet nézzen, akkor pont ilyenre vágyik. Leszögezném, hogy ez semmiképpen nem az a film, amit elhelyeznék a képzeletbeli filmarchívumomban.

A vakond
2011, Rafael Lewandowski
Az mindig jó, ha egy posztkommunista, ma már demokratikus országban valamiképpen, például film segítségével megpróbálják feldolgozni a sötét múltat. Elárulom, ez teljesen sohasem fog sikerülni, mert a történelem annyira gazdag aljasságokban. De néha ki lehet fogni egy-egy halat. Vagy éppen vakondot. Sajnos a film sokkal reálisabban ábrázolja a rendszerváltás utáni idők nehézségekkel teli lengyel valóságát, mint a témát, amelyre épül, pedig a cél valószínűleg inkább az utóbbi volt. Megvannak a konfliktusok, meg van egyfajta megoldás is, amely a néző számára talán a legmegnyugtatóbb lezárás. Kár, hogy a valósághoz vajmi kevés köze van. De egy próbát megért.

Amikor 13 újhold van egy évben
1978, Rainer Werner Fassbinder
A történet eléggé töredezett, abszurd jelenetekkel tarkított és lassú folyású, plusz még a különös világ miatt, amelyet a film bemutat, érzelmileg nem könnyű ráhangolódni. A karakterek idegenek és taszítóak, Fassbinder mégis képes rávenni engem, mint nézőt, hogy elsősorban ne a külsőségekre és az előítéletekre figyeljek, hanem a mélyebben húzódó fájdalomra, szeretetvágyra és elhagyatottságra, meg hasonlókra. A diszkomfort-érzet végig jelen van, de az itt bemutatott másság mégsem annyira provokatív, ez is a rendezőt dicséri. A film, bár bizonyos mértékű empátiát kiváltott belőlem, mégsem igazán volt befogadható számomra, viszont a megtekintésével eltöltött idő sem volt teljesen hiábavaló.

Így neveld a sárkányodat
2025, Dean Deblois
A film címe szó szerint: Hogyan neveld a sárkányodat. Magyarban mindjárt meg is adjuk a választ: Hát így! De ne vesszünk el a részletekben! Ez a film a 2010-es, méltán világsikert aratott rajzfilm - na jó, animációs film - élőszereplős változata, mármint természetesen csak az emberek élőszereplők, a sárkányok animáltak. Az eredeti rajzfilmet egy az egyben próbálták átkonvertálni és ez tökéletesen sikerült is. Annyira, hogy az eredmény ismeretében felvetődik a kérdés, hogy egyáltalán miért volt szükség erre. Ha vannak kritikák, ezeket legtöbben, például gyermekeim is ilyen irányban fogalmazzák meg. Másrészről a tökéletes leképezés miatt ez a film is ugyanazt az élményt nyújtja, mint az eredeti, mert nem próbál meg más, vagy több lenni annál. Szóval nekem tetszett, jó, úgy ahogy van.

Miénk lesz a holnap
2023, Paola Cortellesi
Ez film az utóbbi idők legsikeresebb olasz filmje. Ez egy szempontból tökéletesen érhető, hiszen a film a legszebb olasz filmhagyományokból építkezik, a színészi játékok kifogástalanok, valamint megpróbál feldolgozni egy minden bizonnyal még a ma Olaszországában is sokakat érintő témát, a családon belüli erőszakot. A film rendezője azonos a film női főszereplőjével, tehát nő. Ez nem baj. Sok kiváló női rendező van. Cortellesi is egy kiváló rendező, de a filmben, minden erénye és ereje mellett olyan szintű problémák vannak, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül. Szóval, jól indul az egyébként fekete-fehér film, ez esetünkben hitelességerősítő hatást akar kifejteni, a 4:3-as beállítás szinte észrevétlenül, sőt észrevehetetlenül megy át 16:9-be. De már az első jelenet is felháborítóan férfiellenes. Nem gondolom, hogy az olasz társadalomban az ott látható jelenet valaha is tipikus lett volna. Más helyeken is találhatunk teljesen hazug érzékenyítéseket. Az amerikai hadsereg a II. világháborúban és sokáig még az után is annyira szegregált volt, hogy különösen Európában, de másutt sem fordulhatott elő színes bőrű katona egy fehér alakulatban, ez egy tudatlanságból eredő hazugság. Másfelől egy - esetünkben női - rendező, aki kiáll a női egyenjogúság mellett, mi több azért harcol, miként tartja elfogadhatónak, hogy egy - esetünkben színes bőrű - katona kvázi terrorcselekményt hajt végre? Én nézőként végig tudatlanságban voltam tartva, a film végére kiderül valami olyan, aminek az ég világon semmi értelme, de ezt már nem fejtem ki, úgyis túl sok volt a spoiler. Összegzés, ha van, annyi, hogy ez egy jól elkészített film, de túlérzékenyít és a nagy cél érdekében hazudik. Ha Cortellesi több szakmai segítséget vett volna igénybe, akkor nekem is kevesebb lenne a kritikám.

Lola
1981, Rainer Werner Fassbinder
A kiváló NSZK-s(?) rendező újabb, akarom mondani újabban látott, ámde immáron 44. életévébe lépett alkotása, a legnagyszerűbb színészi alakításokkal. Elképesztő, mennyire nem változik a társadalom, Fassbinder zsenialitását dicséri, hogy már ekkor mennyire pontosan meg tudta fogalmazni az EMBER és a VILÁG önzőségeit és aljasságait, ami napjainkban éppúgy érvényes, mint egykoron. Úgy tűnik, hogy a világ nem változik, csak az emberek cserélődnek benne. A film úgy tud hiteles lenni, hogy közben tudjuk, mindez csak játék. Mostanában többször történt meg velem, hogy nem bírtam végignézni filmet, annyira bosszantottak a hamisságok, a céltudatlan, vagy inkább cél nélküli katyvaszosságok vagy a manipulatív megoldások. Fassbindernél nincsenek kompromisszumok, amit ő ábrázolni akar, azt úgy fogja megtenni, ahogyan akarja és itt a néző csak nyertes lehet.

Sátánfajzat
1976, Rainer Werner Fassbinder
Még egy Fassfinder-film, amelyre nem annyira könnyű jelzőket találni. A cím egy félrefordítás, a cím valójában a "Sátán pecsenyéje" lenne, de ezen semmi nem múlik és a hangulaton sem változtat semmit. A film az őrültek háza és a totális abszurd közötti átmenet, ide egy tizennyolcas karika már nagyon kevés, mert olyan aberrációk is vannak benne, amelyek megítéléséhez (ez nem jó szó) stabil létállapot, kulturális alapok és talán valamelyest idősebb kor is szükségeltetik, szerintem. Ami mindenképpen értékelhető benne, az a végtelenül jó színészi játék. Minden színész komolyan veszi a feladatát, a teljesítményük pedig tökéletes. Nem is tudom, hogy láttam-e már valaha ennyire groteszk filmet, ez már az őrület határa, mégis, néha szinte annyira humoros jelenetek vannak benne, hogy az emberfia majdnem felröhög, de azért persze mégsem. Egy kivételes és különös film, a kommersztől a lehető legtávolabb áll, nem állítom, hogy jó érzéssel nézném meg újra, de azt igen, hogy örülök, hogy egyszer láttam.

Megalexandros
1980, Theodoros Angelopoulos
Mivel a film több mint három órás, eleve nehezen nézhető és amikor ezeket a sorokat írom, akkortájt tölti be a 45. életévét. Mindezek ellenére nem nagyon fogott rajta az idő vasfoga, mondanivalója örök, ez egy szimbolikus film a szabadságért küzdő vezetőről, aki zsarnokká válik. Ugye ismerős a sztori? A helyszínek csodásak, abszolút autentikusak, valamint a színészek is elképesztően hitelesek, de a történet meglehetősen anakronisztikus, keverednek az időelemek, ez azonban tudatos lehet a rendező részéről, így lesz a történet időtlen. Nem tudtam nem behelyettesíteni időnként Nagy Sándort Orbán Viktorral, annak ellenére sem, hogy a két személy két teljesen különböző karakter. Vagy talán mégsem?

Többesélyes szerelem
2025, Celine Song
Az Előző életek után egy újabb romantikus film a Kanadában élő, de egyébként dél-koreai származású rendezőnőtől. A film valódi címe: Materialisták és ez talán kifejezőbb is, nem tudom a magyar (félre)fordítások hogyan keletkeznek, kik csinálják és miért. A film húzóneve az a Dakota Johnson, akit A szürke ötven árnyalatából ismerhettünk meg és akit ebben a filmben is szeretünk. A film a gagyi, a realizmus és a romantika között evickél, a valódi mondanivalója számomra is a szürkeség ködjébe vész, a mesterkélt konfliktusok feleslegesnek tűnnek, mégis, van valami megfogó és érdeklődésre számot tartó szellemisége a filmnek, amely az érzelmes és/vagy érzelgős embereknek minden bizonnyal tetszik, így hát nekem is, mert közéjük tartozok.

A londoni férfi
2007, Tarr Béla
Tarr Bélát nézni, mint azt már sokan megállapították, nem könnyű,. A filmjei nem nyújtanak könnyed szórakozást, egyáltalán nem a nagyközönségnek készülnek, az átlagember valószínűleg képtelen is végignézni egy Tarr Béla filmet. A lassú vonalvezetés és a szinte cselekmény nélküli nem-történések dominálnak, a fekete-fehér képi világ és a borongós hangulat határozzák a vizuális élményt. Ezt filmet én sem tudtam végignézni, mert elvesztem ebben a cselekménynélküliségben és hangulata sem ragadott meg túlságosan.

Hatalom
2023, Prikner Mátyás
A rendezőnek több jó filmje is van, így nagyon kíváncsian vártam már ezt is, most végre eljutottam addig, hogy megnézzem. Jó volt, hogy rövid másfél órában mindent el tudott mondani, amit szeretett volna, jó volt, hogy benne volt egy kelet-európai életérzés, amiről azt gondolom, bár lehet, hogy tévedek, hogy csak a egy kelet-európai ember értheti. Szépen tudta ábrázolni a hétköznapi emberek fájdalmát, de talán nem voltak túl hitelesek a "politikusok". A történet egy fatális véletlen, egy szerencsétlen baleset története, amely attól kezdve, hogy megtörtént, mindenki számára fájdalommal jár, de már nem lehet visszacsinálni. Azt hiszem, sok ehhez hasonló véletlen van az életben is. Hajdu Szabolcsot láttam már jobb szerepben is. A film címe ismét csak nem túl találó. Nagyon sok bajom van a filmcímekkel, sokkal több figyelmet kellene erre a látszólag apró részletre fordítani.

A tavasz meséje
1990, Eric Rohmer
A port.hu szerint ez egy francia vígjáték, szerintem aki ezt a jelzőt odabiggyesztette, talán nem is látta a filmet, vagy csak egy fura szemüvegen keresztül. A filmben viszonylag kevés a történés, azok is lassúak, szinte teljes egészében a beszélgetések "viszik" a filmet, ami ennek ellenére egyáltalán nem unalmas vagy vontatott, van benne valamiféle folyamatos, de alacsony szintű feszültség, vagy finom vibrálás, amit a Pókemberen szocializálódott filmnézők aligha érzékelnek. Rohmer a lassú történetmesélés mestere, itt is a hétköznapi élet finom árnyalatait mutatja be és a nézőre bízza (persze valójában nem ...), hogy a látottakból eldöntse, ki, mit és miért cselekszik. Finom és érzékeny film, nekem nagyon tetszett.

A nyár meséje
1996, Eric Rohmer
A film Rohmer négy évszak sorozatának része, az időrend lényegtelen. Vannak filmek, amelyek úgy izgalmasak és érdekesek, hogy tulajdonképpen nem történik bennük semmi. Vagy éppen ellenkezőleg, nagyon is fontos dolgok történnek, talán a legfontosabbak, azaz a fiatalság útkeresései. A filmben Rohmer nagyszerűen mutatja be az érzelmek bonyolultságait, bizonytalanságait, mindezeket a dolgokat egy nyári vakáció keretébe foglalva. Főhősünk egyszerre három lányhoz is kötődik, de mindegyikhez másképp. A filmbeli párbeszédek könnyűek, filozofikusak, mégis természetesek. Van egy nagyon fontos mondat, amelyet megjegyeztem: "A barátság komoly dolog, talán a szerelemnél is komolyabb". Főhősünk egy fiatal fiú, aki talán mindezt még nem tudja, de a rendező, Rohmer, aki a film készítése idején 76 éves, már igen.
Rohmert nagyon későn ismertem meg, tulajdonképpen csak az idén, 2025-ben, de úgy érzem, nem késtem le semmiről, vagy éppen hogy most értem meg, mit akar mondani.

Az ősz meséje
1998, Eric Rohmer
Én az évszakok meséje sorozat megtekintése során ugyan az évszakok természetes, vagy kronológiai sorrendjében haladok, de valójában a sorozat utolsó darabja ez a film. Az eddigiekhez képest szinte sziporkázó, konfliktusokkal teli drámai filmnek tűnik, természetesen csak rohmeri viszonylatban. Ennek ellenére kevésbé kötött le, mert egyúttal kicsit erőlködősebb is.

A tél meséje
1992, Eric Rohmer
Ez a film a sorozat leginkább realitásokat nélkülöző darabja, mert idealizálja azt az elképzelést, hogy ha elég erősen hiszünk valamiben, az univerzum majd igazolja a hitünket. Ez naiv és/vagy túlzottan romantikus meglátás. Irreális, hogy a főhősnőnek "udvarló" férfiak tudnak a másikról, aki egyben a vetélytársuk, de tudnak a főhősnő gyermeke apjáról is, aki egy idealizált és tökéletes, de elveszített szerelem, amit, vagy akit a főhősnő mindvégig keres. Kicsit nyálasnak tűnő befejezés, hogy meg is találja.

Az évszakok meséi sorozat minden egyes filmje párkapcsolati dilemmákról szól hétköznapi köntösökbe csomagolva, de azért ezek nem a hétköznapi emberek hétköznapi és valódi dilemmái, bár a szereplők abszolút hétköznapi emberek. Bár az is lehet, hogy másvalaki ennek pont az ellenkezőjét gondolja.

Hullámtörés
1996, Lars von Trier
Egy hosszú és nehéz film, ilyeneket a TikTok korában már nem nagyon szeretnek nézni az emberek, pedig megéri, mert tényleg a legjobbak közé tartozik. Ahogy a Táncos a sötétben című filmben, itt is adva van egy olyan főhősnő, akivel valójában nehéz azonosulni, mert az őrülettel határos módon, vagy azt túllépve is hajlandó feláldozni önmagát valamiért és ezt tulajdonképpen sikeresen teszi. Ezeket a szereplőket sokan - legalábbis az áldozathozatal tekintetében - Krisztushoz hasonlítják, ami nem teljesen rossz gondolat, de valójában nem is jó.
A Hullámtörés a végtelen hit és szerelem filmje, amely komoly tartalmakat hordoz, de a nézőnek erőfeszítéseket kell tennie, hogy ezt a nehezebben hozzáférhető világot megértse és én végtelenül sajnálom azokat az embereket, akiknek ez nem sikerül.

Brigantik - VII. fejezet
1996, Otar Iosseliani
Egyáltalán nem volt céltudatos, hogy pont ez a film került sorra, véletlen volt csupán, de jó döntés volt. Erre a filmre sokféle jelzőt lehetne aggatni, ilyeneket például hogy abszurd, szatirikus, groteszk, talán még a humoros is jó és ezek mind illenek rá. A film nem lineáris történet, különböző korszakokat ábrázol, amelyekben nemcsak a főszereplők ugyanazok, hanem a tetteik is. A királyok, zsarnokok, katonák, rendőrök a legnagyobb kegyetlenségeket is az adott kornak megfelelő természetességgel követik el és az áldozatok ezt ugyanolyan természetességgel viselik el, és pont emiatt a film egyáltalán nem tűnik nyomasztónak. Vagy amikor a kor már nem ezt követeli tőlük és/vagy más környezetben találják magukat, akkor azok, akik régen királyok és zsarnokok voltak, a lehető legkisstílűbb emberekké válnak, olyanokká, akik üres üvegeket visznek vissza némi piáért.
Nem túl optimista film, de Iosseliani ritkán látható jó érzékkel és tűpontosan mutatja be a világ és benne az emberek működését.

Rendészet, nyelvészet
2009, Corneliu Porumboiu
Ez egy meglehetősen különös című román film, a cím először nehezen értelmezhető, miként a film maga is, amelynek a folyása lassú, szinte unalmas, majdhogynem érdektelen. A film hangulata is meglehetősen sivár, nagyon kelet-európai, nagyon realista. Pont ezért meglepő benne a főhős idealizmusa, amelyet végül a főnökével történő beszélgetés romba dönt. Ez a beszélgetés a film csúcspontja, ahhoz, hogy a néző idáig eljusson, bizony meg kell szenvedni egy kicsikét. A rendező a filmben jogot és a törvényt kísérli meg szembeállítani az erkölcscsel és a lelkiismerettel, a film végére érthető lesz a különös cím is.

Halálos temetés
2007, Frank Oz
Most megint lehetne azon vitatkozni, hogy ez a film szatirikus, vagy ironikus inkább, de mivel ennek sok értelme nincs, inkább azt mondom, hogy az angol fekete humor egyik jellegzetes filmjét láthattuk. Viszonylag visszafogott, a néhány erősen eltúlzott, viccesnek szánt helyzet ellenére majdnem elegáns is. 2025-ben láttam és abszolút lekötött és szórakoztatott, időtálló film. 2010-ben az amerikai Neil LaBute készített belőle egy remake-et. A remake-ekről annyit, hogy ritkán, de lehet értelmük, főleg abban az esetben, ha ki tudják javítani az eredeti film hibáit, vagy valami többletet sikerül belevinni az új alkotásba. Ebben az esetben erről szó sincs. Egy amerikai néger környezetbe vitték a történetet, de szinte teljes egészében lekoppintva az eredetit, annyira, hogy még az egyik színész is ugyanaz lett. A költségvetést sikerült az eredeti angol változat többszörösére feltornászni, de a közönség nem volt vevő erre a hiteltelen gagyira, így a várt bevétel elmaradt a várakozásoktól. Kíváncsi lettem volna a saját véleményemre, ha először látom a remake-et és csak utána az eredetit, de ezt már nem lehet visszacsinálni.

Köntörfalak
2010, Dyga Zsombor
2025 hosszúra nyúlt karácsonyán sajnos szinte csak brutálisan rossz filmeket sikerült megnéznem, ezek a filmek merüljenek is a feledés homályába, az alkotókat pedig sújtsa megvetés és örök átok! Na most - mivel minden viszonylagos - ehhez képest a Köntörfalak egy kifejezetten jól film volt. Mindössze három szereplő van benne, akik közül Rába Roland teljesen ismeretlen volt számomra, Elek Ferenc hozta a maga szokásos esetlenségét, vagy inkább esendőségét? Tompos Kátyát pedig minden filmben örömmel látom, nagy kár, hogy már nem lehet közöttünk, a szívemben egy kicsi hely az övé. A film egy krimi fordulatosságát idézi, miközben semmi krimiszerű nincs benne, a minimális cselekmény ellenére folyamatos a feszültség, a kibontakozás lassú, de izgalmas, a történet maga talán nem annyira jól kidolgozott, vagy lehetne kidolgozottabb is, így kissé hiteltelen és kevésbé életszerű.

Mentsétek meg a zöld bolygót!
2003, Jun-Hwan Jeong
Bugonia
2025, Yorgos Lanthimos
Tőlem merőben szokatlan, de egyáltalán nem véletlen, hogy most a fenti két filmet egy cím alatt fogom elemezni, mert a két film alapvetően egy és ugyanaz, még ha vannak is határozott különbségek. A sztori mindkettőben az, hogy az összeesküvéselmélet-mániás főhős elrabol egy nagyvállalati vezetőt, mert meg van győződve róla, hogy az illető veszélyt jelent a Föld bolygóra.
Mindkét film a fekete komédia, a sci-fi és a thriller keveréke. Mindkét filmben elmosódni látszanak az őrület és a valóság határai, de ezt a koreai film jobban oldja meg. Jeong filmje abszolút kiszámíthatatlan, teljesen kaotikus, koreaias túlzásokkal teli, nyers és sokkoló, Lanthimosé sokkal sterilebb, visszafogottabb, ezzel együtt ugyanannyira abszurd, viszont civilizáltabb és messze nem akkora kultúrsokk, mint az eredeti koreai film. Mivel ezt (a Bugoniát) láttam később, meglepetéseket sem tartogatott számomra, hidegebb fejjel tudtam elemezni a kivitelezést.
És akkor ugye, felvetődik a kérdés, hogy melyik volt a jobb film? Ez nem feltétlenül eldönthető, de az biztos, hogy a "zöldbolygós" eredeti sokkal ütősebb volt, a "bugoniás" pedig ebben formában, még ha jó is volt a kivitelezés, túlságosan komfortos lett.

Hogyan tudnék élni nélküled?
2024, Orosz Dénes
A rendszerváltás előtti időkben még más nézőszámok voltak a mozikban, a youtube, streaming, ncore és egyáltalán, a színes tévé előtti korban nem voltak ritkák a több milliós nézettségű filmek, de a mostani hitelesebb és pontosabb dokumentálás korában kijelenthető, hogy ez a rendszerváltás után idők legnézettebb magyar filmje.
Ez a film nem jó, valamitől mégis működik. Demjén Ferenc slágerei, a 90-es évek balatoni hangulata, de főképp a romantika, amely mindannyiunkban ott van, működtetik, viszik előre a filmet, még ha időnként csetelve-botolva is. És ezt nem tudja elrontani még az a végtelen mesterkéltség és dilettantizmus sem, amely lépten-nyomon fellelhető a filmben. A legfőbb hajtóerő egy romantikus szerelem bemutatása, mert az olyan téma, amely mindenkinek bejön, ilyenek vagyunk, emberek. Élete során az ember, legyen akár férfi vagy nő - nem úgy, mint ebben az idealista filmben - nemcsak egyszer szerelmes, hanem többször, de az adott pillanatban minden egyes szerelem az egyetlen és igazi. A film ebből a szempontból is hamis. Plusz annyira belterjes, hogy a kiugró hazai siker ellenére külföldi forgalmazás nyomai nem fellelhetők.

Vadászjelentek Alsó-Bajorországból
1969, Peter Fleischmann
Szó szerint a fenti lenne a helyes cím, de általában nem -ból, hanem -ban-ként fordították, miért is? A film a hatvanas évek NSZK-jában játszódik - fiatalabb olvasók részére: NSZK = Nyugat-Németország. Eredetileg dráma volt, később készült belőle film, aztán a magyar Alföldi Róbert rendezett belőle ismét drámát, amit a szombathelyi WSSz-ben láttam, ez ihletett meg, hogy megnézzem a filmet is. Annak idején a dráma és a film is szinte megbotránkozást váltott ki a németekből, de a kritikusok lelkesedtek érte. Mára már annyi mindent megéltünk és annyit fejlődött a film, mint műfaj, hogy ez a konkrét film is más reakciókat vált ki a nézőkből, belőlem annyit, hogy történelmileg elég érdekesnek találtam. Az biztos, hogy az ugyanolyan korú magyar filmekben korántsem volt ennyi nyersesség és őszinteség. Az is biztos, hogy ez a film korának egyik meghatározó német filmje lehetett, biztosan nagyon sok figyelmet is kapott, nem is tudom, hogy az enyémet eddig miért kerülte el. De az is biztos, hogy Alföldi rendezése, még ha nem is volt tökéletes, sőt messze állt attól, sokkal közelebb van a ma magyar kultúrafogyasztójához, legalábbis hozzám biztosan.

A harcos és a hercegnő
2000, Tom Tykwer
A film több ponton kapcsolódik Fuss Lola, fuss című német filmhez, például, hogy a rendező (Tom Tykwer) és és a női főszereplő (Franka Potente) is ugyanaz. Különbözik attól abban, hogy ez nem annyira pörgős, Tywer kicsit lassított a tempón, a Lolához képest, ez mondhatni, egy melankolikusabb film lett, bár minden viszonylagos. Ennek ellenére ez is izgalmas és érdeklődést igénybe vevő film, erős romantikus elemekkel.

Téli alvók
1997, Tom Tykwer
Újabb német film, ugyancsak Tykwertől, három évvel korábbról, tehát nem újabb, hanem régebbi. Én a kritikákat nézési sorrendben írom, szóval csak nekem újabb ... Tykwer abszolút nézhető és élvezhető, feszültségekkel és drámaisággal teli, de nem körömrágósan izgalmas filmeket csinál. A filmet az eleinte egymástól távolinak tűnő szereplők véletlenül összefonódó közös sorsa tartja egyben, mindannyian hétköznapi, esendő emberek, a történet mégsem hétköznapi. A végkifejlet sok filmben nem hoz valódi megoldást, itt sem. Akinek ez hiányzik, annak tudom javasolni a happyendes hollywoodi filmeket, ahol a gonoszok elbuknak, a jók pedig győznek. Itt senki sem gonosz, legfeljebb esendő. Mint általában az életben. Mivel Tykwer tetszett, más filmjeit is meg fogom nézni a közeljövőben.

Az utolsó viking
2025, Anders Thomas Jensen
Azt hiszem, a dánoknak, bármilyen boldog és elégedett nemzetnek mutatják is magukat a külvilág előtt, nagyon súlyos belső problémáik vannak. Következik az abból, amilyen filmeket készítenek, mert ilyen filmek nem készítődnek könnyen, csak nagy szenvedésekből. A kiváló Mads Mikkelsennek lehetősége volt bebizonyítania sokoldalúságát és ez meg is tette. Ha a filmet kevés szóval kellene jellemezni, akkor azt mondanám rá, hogy dán fekete humor tipikus példája. Ami először számomra is inkább tűnt humorosnak, majd egyre inkább nem az lett, inkább traumatikussá vált. Ezzel együtt nagyon is érdemes megnézni.

Wilbur öngyilkos akar lenne
2002, Lone Scherfig
Ettől a hölgytől már több filmet is láttam, figyelemre méltóak az alkotásai. A film egyik forgatókönyvírója Anders Thomas Jensen, valamint szerepet, bár csak mellékszerepet kap benne Mads Mikkelsen is. Ez egy érzékeny, emberközeli film, végtelenül esendő, de így is, vagy így még inkább szerethető karakterekkel.

Itt érzem magam otthon
2025, Holtai Gábor
Ez a film nem biztos hogy kasszasiker lesz, mert egy pszichothriller és e műfaj képviselői csak ritkán döntenek nézettségi csúcsokat, de akként is kell nézni és értékelni, az ellenben biztos, pont a műfaja miatt, hogy nem való mindenkinek. Lehetne egy olyan mottója is, hogy a valóság az, amit annak hiszel. Vagy hogy egy teljesen hazug világban is van élet, minden csak elfogadás kérdése. Netán hit kérdése? De mi van, ha valaki nem fogadja el a hazugságot? És mi van akkor, ha ez a világ összeomlik? Kritikák megpróbálják összeasszociálni valami mással is mint amit látunk, amit persze lehet, ezen én is gondolkoztam. Lovas Rozi játéka elképesztően jó, főszereplőként meghatározó ebben a filmben, de mindenki más is eléggé hiteles. A durvaságok még bőven az elviselhetőség határán belül vannak és szerencsére csöppet sem öncélúak, de a film inkább az érzelmekre összpontosít, sikerrel. Rég voltam moziban, talán az ott tapasztalható képi és hanghatások miatt is jól be tudott vonni a film.
Akkor ennyit a filmről.
Másik aspektusból nézve: ez a film nem kapott állami támogatást, amin, az alkotókat számba véve nem is csodálkozom. A közönség meghatározó részének tetszeni fog a film, már csak azért is, mert egy jól tájékozott "vérfideszes" el sem fog menni moziba erre a filmre, de ha mégis, mert mondjuk nem kellően tájékozott, akkor a kritikája valószínűleg negatív lesz. Baj, hogy így van és nem tudunk pártsemlegesen már filmet sem nézni, e témában szívesen vitatkozok bárkivel ...
Én megnéztem a hétmilliárd adóforintunkba kerülő Petőfi-filmet is és nagyon szerettem volna, hogy tessen, ha már egyszer ennyibe fájt, de sajnos nem így lett így. A "Most vagy sohá"-t külföldre sem sikerült értékesíteni, pénzügyileg abszolút bukás volt, 350 millió forint bevételt termelt, úgy, hogy a TV2 is megvásárolta. A filmet Rákay Filip Kálmán a legnagyobb magyar filmként aposztrofálta, ehhez nincs is több hozzáfűznivalóm.

6,9 a Richter-skálán
2016, Nae Caranfil
Nem mindig volt ez így, de manapság a román filmeket nagyra értékelem, minél többet látok belőlük, annál inkább így van ez. Nem kivétel ez alól ez a fura című, de szórakoztató és szerethető, 6,9 a Richer-skálán című alkotás sem. A film nem hibátlan, a ritmus helyenként egyenetlen és a dalbetétek is értelmezhetetlenek, mégis, mindent elnézek neki, annyira üdítő a játékosság és a fura fél-balkáni román humor, ami benne van. Újabb rendezőt fedeztem fel, akinek a filmjeit keresni fogom a közeljövőben.

Song Sung Blue
2025, Craig Brewer
A film címe egyben egy híres Neil Diamond szám címe is, Neil Diamond pedig pont az az előadó, akit nem ismerek, ahogy a címben szereplő számot sem. Ez egy valós történeten alapuló életrajzi dráma, egy Neil Diamond tribute zenekar története, tehát minden amellett szólt, hogy ne nézzem meg a filmet, mégis megtettem és nem bántam meg. A két főszereplő nagyszerű alakítása és a romantikus történet néhol túlságosan is tömény érzelemgazdagsága elfedi a film némely hibáját, ez megfordítható úgy is, hogy van úgy, hogy a néző megbocsátó, ha egyébként elég pozitív jót kap egy filmtől.

Tavaszi szél
2026, Topolánszky Tamás Yvan
2026 március 15-én, talán kicsit hirtelenjében, elmentem moziba, hogy lássam a főként Magyar Péterről szóló tiszás propagandafilmet, amelyről pontosan tudtam, hogy az lesz, propagandafilm, mégis elmentem. A filmet megpróbáltam mindenféle érzelemtől mentesen nézni, hogy objektíven tudjak róla írni. Ez nem sikerült. Azt hiszem, ezt a filmet kevés magyar ember tudja egészen objektíven nézni. Kormányoldaliak, mint például a G.G. nevű kormányszóvivő úgy nyilatkoztak, hogy hányingert éreztek, amikor megnézték. Ezt én megértem. Ha én kormányszóvivő lennék, valószínűleg én sem tudnék másképp érezni. Vagy nyilatkozni. Csakhogy én nem a kormányszóvivő vagyok, hanem egy ember, aki  ebben a fura országban él. És gondolkozik. Meg néha leírja a gondolatait. Nem állítom, soha nem is állítottam, hogy én vagyok minden igazság tudója, sőt! De ez a film tetszett nekem. Objektíven nézve ez egy propagandafilm, amelyre viszonylag kevés 2026 márciusában kormánypárti néző fog ellátogatni, nem is értem, vagyis hát értem, hogy G.G kormányszóvivő miért ült be a moziba. A jelenlegi rendszer végtelenül elfáradt és kiégett. Nem tudom, mi lesz ezután. Valamelyik kormányplakáton olvastam, hogy a Fidesz a biztos választás, a Tisza pedig a kockázat. A mi kis baráti társaságunkban dívik a mondás, hogy kockázat nélkül nincs győzelem.
Vissza kéne már térnem a filmre, legalább annyit kellene mondanom róla, hogy tetszett-e.
Igen, tetszett.

Férfiak és csirkék
2015, Anders Thomas Jensen
Ha mindenképpen egyetlen szóval kellene jellemeznem a filmet, akkor az a szó a bizarr lenne. És ebben a felfogásban nézve a filmet, hiába kategorizálják a filmet fekete komédiaként, az cseppet sem humoros. Aki így próbálja nézni, az szerintem tévúton jár, hiszen egy degenerált, külvilágtól teljesen elzárt közösségben semmi mulatságos nincsen. Inkább elgondolkoztató, hogy hol van a a degeneráltság és a külvilágtól elzártság határa, úgy tűnik, Jensen szerint ezt finom példákon nem, csak a végtelen abszurditáson keresztül lehet megmutatni és lehet, hogy Jensennek ebben talán igaza van. Bár amikor ezeket a sorokat írom (azaz 2026-ban), körülnézve a világban, lehet nincsenek is ilyen határok. Meg kell, hogy dicsérjem a színészeket is, akik végtelen alázattal játszották ezeket a borzalmas szerepeket.

Ghadi - a család angyala
2013, Amin Dora
Libanoni filmet ritkán lát az ember, szerintem nekem is ez az első. Direkt úgy kezdtem el nézni, hogy semmit sem tudtam róla, még azt sem, hogy libanoni, így ez első percekben nehezen tudtam pozícionálni a környezetet. Ami szembeötlő, az az a fajta mesterkéltség, amit az Amélie csodálatos élete című filmben tapasztaltakhoz tudnék hasonlítani. Ez nem feltétlenül negatív, sőt, könnyen, mondhatnám úgy is, hogy egyszerűen nézhetővé teszi a filmet. A film üzenetei alapvetően jók, a szereplők és a környezet is autentikusak, köszönhetően a nagyszerű fényképezésnek. A címszereplő csak egy tárgyiasított katalizátornak tűnik, a változásokat nem ő, csak a jelenléte indítja el, nélküle nem lenne konfliktus, de megoldás sem. A film mondanivalója is valami olyasmi - ahogy az az utolsó (ám nem teljesen igaz) mondatokban is meg van fogalmazva - hogy a másság, amellett, hogy problémákat szül, egy lehetőség is arra, hogy jobb emberekké váljunk. Azt is gondolom azonban, hogy Libanon már 2013-ban sem a filmben ábrázolt hely volt, de ma, 2026-ban meg már végképp nem az.

A bajusz
2005, Emmanuel Carrere
A filmben egy aprócska esemény - egy bajusz leborotválása - lavinát indít el, ettől kezdve a főszereplő, de a néző számára is, minden bizonytalanná válik, mintegy megkérdőjeleződik a valóság. A film azt a kérdést teszi fel, vagy feszegeti (sikeresen), hogy mi van, ha a valóság nem egy objektív valami, hanem csak a konszenzus által megteremtett kép. Mivel a néző sem tudja, hogy volt bajusz, vagy nem volt bajusz, nem tudja, kinek higgyen, vajon a főszereplő téved, vagy a környezet manipulál? Manapság sok mindent állítanak párhuzamba, vagy tükröznek le a napi politikával. Ilyen értelemben a Bajusz a mai magyar politikai valóságban is megjelenik. Hiszen különböző médiumok bizonyos eseményeket másképp mutatnak be mint ahogy az emberek megélik, más jelenségeket elhallgatnak, vagy éppen felnagyítanak, a közéletben versengő narratívák alakulnak ki, és a mi az igazság című kérdés elsődleges politikai kérdéssé válik. A társadalom valóságbuborékokra szakad és sokféleképp gondolkodik abban hogy mit higgyen valóságnak, így a bizalom a közintézményekben, médiában és politikai szereplőkben végletekig megosztott, a társadalmi párbeszéd nehézkes, sőt már szinte lehetetlen. Ez a ma már 21 éves film nemcsak kidolgozottságában, de ha a fenti okoskodás nem tűnik túl erőltetettnek és azt elfogadjuk, akkor annak figyelembe vételével is egy igazán kiváló és figyelemre méltó alkotás.

Kötelező táncok
1992, Baz Luhrmann
Egy film még 1992-ből. Az a szó jutott róla először eszembe, hogy bugyuta, másodszor pedig az, hogy kiszámítható. Aztán csak néztem és néztem, ez nem volt nehéz, mert a teátrális színészi játékok sem különösebben hatnak bosszantóan, viszont jó energiák vannak a történetben. Az először említett két jellemző persze végig megmaradt, de közben előjöttek mások is, olyanok, hogy kedves, romantikus. Kicsit hasonlít a Karate kölyök című fejlődéstörténetes filmekre, csak itt nem karate van, hanem tánc. Mostani időszakból, tehát 2026-ból a Tavaszi szél című filmet is eszembe juttatta, mert itt is a reménytelen esélytelenségből vezet az út a győzelembe, és ez a fajta szabadságvágy ma is jól átélhető. A vége felé talán valami katarzisféle is van benne.

Dohányzó/Nem dohányzó
1993, Alain Resnais
Az utóbbi időkben látott egyik legkülönösebb film. Ami valójában két film, attól függően, hogy a film női főszereplője, Celia, aki a kerti asztalon talál egy doboz cigarettát, rágyújt-e, vagy sem. Én azt a verziót láttam, amikor Celia nem gyújtott rá, tehát a Nem dohányzót. A film különlegessége, hogy mind a kilenc szereplőt két színész játssza, de mindezt a néző, vagyis én egyáltalán nem veszi észre. Celia tehát azt választotta, hogy nem gyújt rá, de ettől a történet még nem lineáris, hanem több idősíkban szerteágazó, a "lehetett volna így is" vagy a "lehetett volna úgy is" folytatásait fejti ki. Amit persze egy filmben lehet, és pont ettől, vagy ettől is jó ez a film. Szoktam volt mondani egyébként, hogy olyan idő, hogy "volna", vagy "lett volna", nincs! Volt, van, és lesz. Csakis ezek az idők vannak, már ha az idő hagyományos - és tudományos - értelmezéséről beszélünk.

Beléd estem
2026, Tiszeker Dániel
A rendező valószínűleg a fél-nosztalgikus Nyugati nyaralás viszonylagos sikere után szeretett volna egy hasonló kaliberű filmet készíteni. Sajnos ebben a filmben minden félrement, a jó szándékon kívül semennyi jót sem tudnék mondani róla, részleteiben sem kívánom elemezni a számtalan negatívumot. Valamiért mégis végignéztem, talán kicsit becsületből, meg mert kedvelt színészeim közül is játszottak benne néhányan, de egyszerűen borzasztó volt nézni, hogy itt tart ma a magyar filmgyártás, übergagyi és hiteltelen volt az egész produkció, kábé olyan, mint a filmben szereplő Első Emelet nevű együttes is volt valaha.

Hamnet
2025, Chloé Zhao
W. Shakespeare életének egyik fejezetét láthatjuk ebben a filmben. Hát én biztos nem így képzeltem volna el, de ez így jobb lett, mint ahogy én valaha is képzeltem volna. A rendezés is kifogástalan, a színészi alakítások is nagyon tetszettek. Ami nem, az a minden áron való érzelmesítés. A film Shakespeare gyermekének halálát akarja mindenáron ráerőszakolni a Hamlet keletkezésének történetére, ez szerintem eléggé erőltetett, bár kétségkívül érzelemgazdag megoldás. Azt nem tudjuk, hogy valójában így volt-e, de végül is mindegy. Nem könnyű történelmi személyiségekről filmet forgatni, de ez a kínai származású rendezőnek többé-kevésbé mégis sikerült.